,, Feletsük el... egy fájdalmas mondat ami egy csomó ember szívfájdalmát okozza."

Futottunk, fekvőztünk, haspréseztünk... aztán Ron szembefordult velem és..... megcsókolt. Nem haboztam vissza csókoltam. Olyan jó volt. Ronald elhúzodott 2 perc után.
- Ne haragudj. Ezt nem kellett volna...- mondta majd kiment a szobából. Én sírva fakadtam. Sírtam ahogy tudtam. 20 perccel később hívott Dylan.
- Sziaaaaa. Van mára valami programod?
- Szia. Nincs azt hiszem. Miért?
- Lenne kedved velem tölteni a napot?
- Igen. 40 perc és kész vagyok.- mondtam majd letettük a telefont. Gyorsan felmentem és lezuhanyoztam. Miután felöltöztem lementem a konyhába ahol Karen és Ron beszélgettek.
- Csak úgy ott hagytad? Komolyan?
- Igen. Nagyon nem akartam. Megcsókoltam amit akartam, de nem akarom, hogy azt higyje kihasználom.
- De akkor is. Ott hagytad. Ez nem volt fair.- eddig hallgattam majd beléptem.
- Bocsi a zavarásért. Van mára valami program vagy Dylannal tölthetem a napot?
- Menj csak drága. Mikor jössz?
- Szerintem este 7 fele itthon leszek.
- Rendben. Érezd jól magad. Szia.
- Sziasztok. -mondtam és kiléptem az ajtón. Dylan autója pont akkor állt meg a ház előtt. Beültem az autóba és elindultunk. Az út csendesen telt majd egy vidámparkba értünk.

- Azt hittem, hog Ronald is jön ezért ide hoztalak. De ha akarod mehetünk máshova is.

- Én akartam, hogy jöjjön, de kicsit bonyolult a mostani kapcsolatunk szóval most hagyom.

- Mi történt?

- Megcsókolt majd egyedül hagyott.

- Igen?

- Azt mondta, hogy hiba volt és elment. - Dylan gondolkodni kezdett majd elindult a körhinta felé. Felültünk rá majd még 5 játékra és vettünk vattacukrot és fagyit is. Napközben nem került szóba Ron se a kövérségem, se az edzés. Semmi ilyesmi. Csak élveztük egymás társaságát. Nap vége fele azonban megszólalt....