Peter Parker
Újabb hét telt el de még mindig semmi. Bruce nem tudja mi lehet a baj. Lia családja sok időt tölt bent hátha csak egy apró jelet is látnak de semmi. Sajnos még a fejét vagy egy úját se mozdítja meg. Gondoltunk rá, hogy előhívni az angyalt de mr. Stark nem ajánlja mert ő juttatta ide és ki tudja mit tenne vele. Maradt az idegörlő várakozás.
×1 héttel késöbb×
Steve Rogers
Tonyéknak el kellett menniük egy küldetésre én pedig most jöttem egyről így rám maradt, hogy figyeljek Améliára és a Barton gyerekekre. Épp átöltöztem amikor sikítást hallottam. Azonnal rohanni kezdtem. Amint benyitottam a sikítás helyszínére a Barton gyerekek rohantak ki mintha üldöznék őket. Rögtön beljebb léptem. Amélia az ágyon ült. Valószínűleg zavart volt. Nem vett észre.
-Lia. -léptem hozzá közelebb. Ő pedig rám kapta a tekintetét. A szeme azonban fekete volt.

-Semmi baj. Én vagyok. Steve Rogers. Apukád barátja vagyok, emlékszel? -lépkedtem hozzá közelebb
-Nekem nincs apám. Én az élet angyala vagyok! Apám egy gyilkos! -ettől tiszta dejavu érzésem lett.
-Nem! Apád sólyomszem! Egy jó ember! A te neved nem az élet angyala hanem Amélia Barton! Apád neve Clint Barton! -mondtam magabiztosan
-Az...én...nevem...az élet angyala!!! Nekem...nincs...apám!!! -ordította tagolva. A végére valami láthatatlan erő kirepített a szobából. Amikor vissza akartam menni az ajtó zárva volt. Nem tudtam mást tenni hívtam a többieket.
Clint telefon  jele: +
+Mi a helyzet, Rogers?
-Clint, haza kéne jönnötök! Azonnal!
+Mi történt jégkirálynő? -szólalt meg Tony
-Lia...
+Mi van vele? -szólalt meg mindenki
-Felkelt, de nem önmaga.
+Hogy érted? -szólalt meg ezúttal Peter
-A gyerekeket halálra ijesztette. Amikor bementem a szeme fekete volt. Nem emlékszik ránk. Mint első nap. És azzal a fura falszerű izéjével hozzá vágott egy falnak miközbe repültem ki a szobájából.
+Máris ott vagyunk! -mondta Tony majd rám vágta a telefont.

2024.08.28.