Miután Nicot nagy nehezen sikerült lábra állítanom, elindultunk a szobája felé. Útközben azonban meghallottam, hogy valakik a nappaliba veszekednek. Nicot óvatosan neki támasztottam a folyosó egyik komódjának és fülelni kezdtem.
-Percy, ne néz hülyének! Nem voltál tegnap este a szobádban és a hajad is meg van pörkölődve. Milyen furcsa nem, hogy mikor ide jöttünk Annabeth is kigyulladt?!-monsta Sophie felháborodva.
-Istenek Sophie látszik, hogy anyádra ütöttél nem apádra.-morogta Percy.
-Percy csak mond meg vele voltál vagy nem?
-Nem vele voltam. Sétálni mentem,mert nem tudtam aludni. A hajam pedig azért égett meg, mert Annabethnek rémálma volt és kiterjedt rám.

Letagadott. Könnyek marták a szemem. Letagadott, pedig reggel még azt akarta legyek a barátnője. Felemeltem a kezem és megtöröltem a szemem. Azonban így Nicot nem tudtam megtartani és a fiú leverte a komódon álló vázát. A tárgy nagy robajt csapva törött szét, a nappaliban pedig néma csönd lett. Káromkodtam egyet és elkaptam Nicot, aki össze akart esni. A folyosón két alak jelent meg. Meg lepetten néztek rám, Nico pedig nyöszörögni kezdett. Percy gyors felmérte a helyzetet és mellém sietett. Átkarolta és segített elcipelni a szobájábam. Sophie végig gyilkos tekintettel nézett, de nem jött utánunk.

Miután Nicot lefegtettük egy darabig csendben álltunk.
-Tudtad?-kérdeztem hirtelen.
-Mit?-értetlenkedett.
-Azt, hogy Sophie jelentette a tábornak, hogy meg van az elátkozott gyermek.-néztem rá.
-Nem tenne ilyet. Én vagyok a küldetés vezetője, kell az engedéjem.
-Hát pedig meg tette. Nico elment a táborba. Ott mondták neki. Gondolom mihamarabb értem jönnek.-hajtottam le a fejem. Láttam magam elött, ahogy az istenek tanácstermében elítélnek. Megráztam a fejem, hogy elűzzem a gondolatokat.
-Akkor megszökünk-fordított szembe magával és fogta meg a kezeim.
-Ugyan már Percy, mégis hogyan? Egyébként is elegem van a bújkálásból.
-Annabeth. Észlány, kérlek!-becenevem hallatára libabőrös lettem. Tengerzöld szemeit az enyémbe fúrta.
-Legyen, de van pár feltételem.-bólintott, én pedig folytattam.
-Egy: ha Nico és Emma velem akarnak tartani, jöhetnek.
Kettő: ha mégis elkapnának te letagaszdod, hogy segíttél és hagyod, hogy elvigyenek.-Percy már nyitotta a száját, de én nem hagytam szóhoz jutni.
-Három: Sophie nem jön velünk.
-Tessék? Annabeth tudod te mennyi veszéllyel járt még ide értünk? Hámyszor voltunk élet halál között?-akadt ki és kezdett hadonászni.
-Percy az a lány tönkre akarja tenni az életem.
-Annabeth felelősséggel tartozok érte. Én vagyok a küldetés vezetője.
-Zseniális Percy! Mikor lettél ennyire fekelősségteljes?
-Talán akkor, amikor megkellett tanulnom úgy élni, hogy te nem vagy ott, hogy megvédj és kihúz a bajból.-kiabált, de csak olyan hangosan, hogy senki ne ébredjen fel rá. Meglepett kirohanása, de tudtam, hogy igaza van. Könnyeim folyni kezdtek, testemen tűz szaladt végig és lábamnál égni kezdtek. Percy nagy szemekkel bámult rám, én pedig testem átölelve, lehajtott fejjel sírtam. Éreztem, ahogy a tűz eloszlik és én térdre akartam rogyni, de Percy elkapott. Ölbe vett és elvitt a szobámba. Berakott az ányamba.
-Ne haragudj!-suttogtam.
-Nincs semmi baj-takart be. Az ajtó felé vette az irányt, de én elkaptam a kezét.
-Ne menj el! Kérlek!
Percy óvatosan mellém feküdt, közben pedig suttogott:
-Én rajtad nem tudok kiigazodni Észlány! Az elöbb még veszekedtünk!
-Mindig is így volt, nem?-öleltem át.
-De. Nagyon hiányoztál-puszilta meg a fejem.
-Te is nekem-suttogtam és álomba merültem.

Sziasztok!
Tudom régen volt frissítés, bocsi. De nem volt ötletem, ezért a rész is rövidebb lett. Remélem azért a rész tetszet, ha igen ne felejtsd el jelezni. Jövő hétre pedig megpróbálok hosszabb részt írni.
Puszi😋😋😋

Ui:kedden véget ér a szavazás a borítókra. Szóval aki még nem írta meg, hogy neki melyik tetszik, ne tétlenkedjen!