Úton Canada felé...A szüleim nagyon kiakadtak amikor megint a rendőrkapitányságra kellett értem bejönniük. Már a bőröndeimmel érkeztek, beültettek a kocsiba onnantól kezdve nem szóltak hozzám csak utaztunk a koli felé... Nem akartam ezt az egészet, pláne, hogy Canadában még hideg is van, és kitudja milyenek az emberek ott. De hát ez van. Azt meg végképp nem, hogy Skyék ott hagytak magamra és Scott csakúgy feladott minden bűnbánás nélkül. Nem állt össze a kép. Skylarékről azóta nem tudok semmit, új telefont kaptam és csupán egy szám szerepelt benne. A saját számom. Tehát anyumék mindenféle kapcsolatot megakarnak velem szüntetni mily meglepő...pff.

-Azt elárulnátok legalább milyen suliba megyek???-faggatóztam kissé hisztérikus állapotomban.

-Egy nagyon neves intézménybe, ahol megnevelik az ilyen magatartású gyerekeket, mint te Luna.-mondta apum.

Ezek után nem szóltam hozzájuk egy szót sem, csak az ablakon keresztül néztem a fenyőfa erdőket. Tehát már valamerre Észak-Amerika határán lehetünk. Unottan meredtem magam elé mire egyszer csak végre megálltunk.Kiszálltunk a kocsiból és megpillantottam a sulit. Szó szerint egy lepukkant valami volt.

-Jó legyél drágám!-ölelt át anya majd beszálltak a kocsiba és elhajtottak.

Na szép, kiraktak a semmibe..

Majd egy alakot láttam közeledni felém.

-Szép napot Luna kisasszony! Örülök, hogy intézményünkben tudhatjuk.-nyújtott kezet Belle igazgatónő.

-Én is örülök!-viszonoztam a kézfogást és egy erőltetett vigyort is kapott. Fő az első benyomás.

Az igazgató körbemutatott mindent, majd megmutatta a szobámat, ezután megkaptam a felszereléseimet és mondta, hogy menjek a felső emeletre az osztályomba. Amint beléptem ledermedtem. Ahogy első ránézésből megállapítottam, egy rakás lány volt az osztályban és kb. 5 fiú. Körbenéztem és megállapodott a szemem a hátsó padsorban ülő srácon. Első pillanattól kezdve mintha egy férfi tökélyt láttam volna! Barna picit felzselézett haj, sportos kigyúrt felsőtest, és gyönyörű zöld szempár. Végül a mellette ülő helyet választottam.

-Szia Luna vagyok!-köszöntöttem a srácot.

-Szia én Mark vagyok!-mosolygott vissza rám a fiú.

Honnan jöttél?-érdeklődött.

-Washingtonból...

A beszélgetésünket a csengő zavarta meg. Elhallgattunk aztán jöhettek az órák. Tanítás után Mark elhívott egy közeli fenyőerdőbe sétálni. Jó ötletnek tűnt. Lepakoltam a szobámba majd elindultam vele. Ahogy sétáltunk egyre jobban megnyílt előttem, de észrevettem valami furcsát. Néha-néha átvillant a szemén valami sárgás fény, de nem tulajdonítottam nagy jelentőséget neki. Sokáig sétáltunk mígnem besötétedett... Teliholdas éjszaka volt.

-Menj előre majd megyek utánad-mosolygott rám Mark.

Nem vagyok egy félős típus, aki megijed a sötétben így hát elindultam. Jó ideje gyalogoltam már mikor úgy éreztem egy árnyék suhan el mögöttem. Hátrakaptam a fejemet:

-Ki van ott?!-kiáltottam bele a sötétségbe.

Ekkor valami megmozdult a bokorban és kijött onnan egy...egy farkas?