Luna nemtudta meddig álltak ott egymás karjai közt, de nem akarta, hogy Blake elengedje.
De hát mivan vele? Neki már bevésődött Mark és Marknak is ő! Az nem lehet, hogy egy alfának vagy csak egyáltalán egy vérfarkasnak több valaki is bevésődjön? Vagy mégis? És mivan ha... ha csak színjáték volt az egész?
Lunát Carl hangja hozta vissza gondolataiból.

-Beszéltél Markkal?- engedte el Blake Lunát, és a fiúra emelte tekintetét. A lány annyira vágyott rá, hogy újra átölelhesse Blake-et, de valahogyan uralkodni tudott magán.
De hát mivan velem?!

-Mark nem volt a szobában. Eltűnt.

-Micsoda?!!- kérdezte Luna és Blake egyszerre. Az előbbi hangja meglepődöttségről és némi csalódottságról, utóbbi hangja idegességről árulkodott.

-Valami nem stimmel vele...-mondta Luna, fejét imbolygatva- soha nem volt még ilyen.

-Nemtudom de nekem nem tetszik amit csinál- mondta élhangon Blake- elkéne indulni a Kecske-szigetre.
Mint egy végszóra Shiwa, Adam és Lester beléptek a nappaliba 6 hátizsákkal a kezükben.

-Mindenkinek jut egy. Van benne víz, szendvicsek, és húskonzerv- adott egyenként mindenkinek kezébe egy táskát- ma már nem fogunk elindulni bármennyire is szeretnétek. Kezd sötétedni.
És valóban. A nap már lemenőben volt, még az utolsó kósza sugarak borították be aranyló színűkkel a nappalit.

-Irány mindenki lefeküdni!- mondta Shiwa. Annyira anyáskodó volt. Bár már mindegyikük elérte a felnőtt kort, örültek, hogy Shiwa ott van velük, mint egy második anya.

-Én hol fogok aludni?- kérdezte Luna erősen utalva a szétvert emeleti helységre.

-Velem!- kurjantotta egyszerre Blake és Carl.

-Na jóóó srácok szerintem akkor én inkább alszom a nappaliban a kanapén egyedül.- mosolyodott el a lány.
A két fiún látni lehetett a csalódottságot, de Luna most egyedül akart lenni. Végig gondolni mindent alaposan.
Mindenki elment lefeküdni, és Luna is kényelmesen bevackolta magát a puha kanapéra. Törökülésben ült egy pokróccal az ölében, és éber szemekkel nézte, ahogy a nap legutolsó sugarai is eltűnnek a horizonton. Keserédes mosolyt küldött a nap felé, majd kiment a konyhába egy kis harapnivalóért és egy bögre kakaóra is igényt tartott.
Az italával és pár keksszel a kezében ült le a konyhaasztalhoz és elmélázott. Beleszürcsölt a kakaójába majd állát megtámasztva elgondolkodott a mai nap történésein.
Nem hiszem el, hogy Mark ezt tette velem. Azt hittem megtaláltam Őt. Nem értem. Az alfatársak között sosem hallottam még olyanról, hogy az egyik majdnem megölte a másikat.
Ilyen és ehhez hasonló dolgokra gondolt, amikor valaki felkapcsolta a konyhai lámpát. Luna oldalra kapta a fejét és Blake-et pillantotta meg.

-Nemtudsz aludni édes?-szólt hozzá a fiú, megnyugtató hangon. Melegséggel töltötte el a fiú érdeklődése és mély aggodalommal teli tekintete.

-Őszintén? A maiak után az utolsó gondolatom az, hogy aludjak egy jót. Blake odament hozzá, és egy pokrócot terített a hátára.

-Meg ne fázz! Kezdenek hidegek lenni az éjszakák.- ült le mellé és kikapott Luna kezéből egy kekszet.

-Hé! Azt még megakartam enni!- lökte oldalba a fiút tettetett felháborodással.

-Szívás. Törte le a felét Blake, majd a kompromisszum kedvéért odanyújtotta a másik felét Lunának.

-Ez a minimum. Sok fáradtságot igényelt levenni a polcról a kekszes dobozt.- viccelődött tovább Luna. Egy pillanatra el is felejtette a történteket és felszabadulva nevetett együtt Blake-kel. Majd visszatért a szomorú jelenbe és elkomorodott.

-Én még mindig nemtudom elhinni, hogy ezt tette velem.- temette kezébe az arcát.

-De ne feledd mit mondtam. Mostmár nem bánthat többé. Itt vagyok veled.- húzta szorosan magához Blake. Közelebb hajolt és a fülébe súgta:

-Ígérem vigyázok rád.
Ahogy Blake megformálta a szavakat, Lunában melegséget és bizsergető érzést keltett. Behunyta a szemét és mélyen beszívta az illatát...
Képek jelentek meg előtte. Blake-ről. Egészen kicsiként egy plüsskutyával játszott, a szülei ott voltak vele. Igazán nagyon boldognak tűnt. Majd elhomályosult és már egy óvodás kori kisfiút látott Luna, aki szintén Blake volt. De most egyedül, magányosan ült egy árvaház duplaágyának a tövében. Sírt, de még mindig kezében ott volt a plüssjáték. Majd megint ugrott az időben és már egy kamasz srác állt még két másikkal karöltve. Adamet és Lestert azonnal felismerte Luna. Blake újra boldognak, és gondtalannak tűnt. A legutolsó képen a mostani jelent látta, ahogyan Blake szorosan magához húzva Lunát tartja karjaiban. Majd eltűnt ez a képfoszlány is.
Megtörtént a bevésődés...

Na halihó guys! 😄
Meghoztam az újabb részt. Kicsit maradi lett nem történt túl sok minden benne, de remélem tetszeni fog. A következő részt nemtudom mikor fogom hozni, mert elutazunk egy hétre Horvátországba és nem leszek netközelben. De lehet megleplek titeket ezen a hétvégén egy duplarésszel.😉 Esetleg mit szólnátok, ha valamelyik másik szereplő szemszögéből írnám meg? Ha tetszik az ötlet írjátok le kommentben, hogy kinek a szemszögére vagytok kíváncsiak.
Jó olvasást! 😉😆
MP