-Üdvözletem Luna!-szólított meg egy hang álmomban. A hang forrásának az irányába néztem, és megláttam egy farkast, akit lángok vettek körül.

-Te vagy a tűz farkas a négy elemfarkas közül?-néztem elkerekedett szemekkel a teremtményt. A bundája úgy lobogott, mint a tűznyalábok, szeme narancssárga volt, és olyan volt, mintha lángok lennének ott.

-Igen én vagyok az! Azért jöttem, hogy átadjam egy képességemet neked, mert hatalmas nagy szükséged lesz rá az elkövetkezendő napokban! Ez a képességed pedig a főnix idézése. A tűz jelképezője a főnixmadár, amely lángokban született, és hamuban porladt el az idők során. Ha megidézed, megjelenik számodra, és csakis te láthatod és az alfatársad. Ez a tűzmadár nagyon gyors, és bárkit képes megsebezni vagy épp védelmezni. Használd okosan ezt a képességedet.-azzal hamuvá porladt...

Arra ébredtem, hogy valaki mindjárt összenyom.

-Mark szállj már le rólam megfojtasz. Hallod?-toltam arrébb a kezét.

-De morcos kisfarkas valaki ma reggel.-mosolygott rám.

-Nem morcos inkább éhes!

-Igazad van, menjünk enni, anyum biztos csinált valami finomat.

Lementünk a konyhába, ám Mr. és Mrs. Williamsnek nyomát sem láttuk. Fura volt az egész.

-Hé Lu, itt egy levél!

-Mutasd mit ír.-léptem oda mellé és belenéztem a levélbe.

Csupán egy mondat volt ráírva:

Ha még akarod élve látni a szüleidet, átadod nekünk a fehér alfát!

-Ezt Carl írta?

-Még szép, hogy ő! Gyere menjünk!-ragadta meg Mark a karomat és magaután húzott.

-Mégis hova?

-Az éj farkasok területére...

Azzal kiléptünk az ajtón átváltoztunk, majd elkezdtünk teljes erőnkből futni. Éreztem Markon, hogy nagyon feszült, sokat jelentett számára Mr. és Mrs. Williams amit megtudok érteni. Bár nekem lettek volna ilyen szüleim.

-Hé rendben vagy?-próbáltam telepatikus úton kommunikálni vele.

-Persze, de ha megtalálom Carlt kettétépem.-hangzott el a válasz a fejemben.

Ezután nem szóltam semmit, csak futottam mellette. Nemsokára egy nagy dombhoz értünk. Felfutottunk a tetejére, majd megálltunk.

-Ott, a lenti erdőben vannak az éj farkasok.

-De ugye nem akarsz lemenni oda? Nagyon sokan lehetnek...-néztem rá aggódó tekintettel- megidézem a főnixmadaramat, hogy megvédjen minket. Őt csak mi láthatjuk.

-Micsoda? Te találkoztál a tűz farkasával?-nézett rám hitetlenkedve.

-Igen, de annyira sok dolog történt már így reggel, hogy nem volt időm elmondani.

-Rendben. Tudod, hogyan kell megidézni?

-Nem, de mint eddig biztos ez az érzés is jön majd magától.

Behunytam a szememet, majd erősen rákoncentráltam a főnixemre, és arra, hogy jelenjen meg nekem. Mikor kinyitottam láttam, hogy lángok vesznek körül, majd egy pirosas narancssárgás valami közeledett felém a levegőből. A főnixem.
Leszállt a vállamra.
-Mit szeretnél tőlem Luna?-komolyan minden lény tudja a nevemet??
-Kérlek védj meg minket Markkal, az éj farkasoktól.
-Rendben, de biztos vagy benne, hogy ők voltak azok?
-Markkal csak rájuk tudunk gondolni..
-Ti tudjátok, ha kellek szólíts a gondolataidban.-azzal a lendülettel felreppent, majd el is tűnt.
-Rendben Mark hívd őket.
Erre ő felvonyított hosszan. Nemsokkal később megláttam két vérfarkast kijönni az erdőből.
Egy feketét sárgás szemekkel, aki minden bizonnyal Carl volt, és egy...egy fehéret???
-Hogy lehetséges ez???Nem az állt a Vérfarkasok könyvében, hogy 100évente csak egy ilyen farkas születik?-néztem rá Markra, láttam rajta is a döbbenetet.
-De. Nem is tudom, hogy lehetséges ez!
-És ez azt jelenti, hogy ő is képes uralni azokat a dolgokat amiket én?-minél jobban közeledtek felénk, annál jobban kezdtem aggódni és félni. Legszívesebben hazarohantam volna mint egy kisgyerek.
-Reménykedj, hogy nem így van. Különben hatalmas nagy katasztrófa közeleg. Az éj farkasokat csak a gonoszság és a hatalomvágy irányítja, semmi jó nem sülhet ki abból, ha ez a fehér alfa rendelkezik a te képességeiddel.-közelebb lépett hozzám, és szorosan mellémbùjt. Eközben a két vérfarkas odaért hozzánk.
-Na mivan Mark? A kis alfácskád bundája mögé bújsz?-húzta széles vigyorra a száját Carl.
-Csak szeretnéd!- éreztem a vibráló feszültséget köztük.
-Hadd mutassam be nektek a társamat, aki szintúgy egy fehér alfa mint a te kis Lunád.-karolta át a lányt.
-Na és kit tisztelhetünk a személyedben?
-Daemon vagyok!-nyùjtott kezet a lány. Nem tűnt gonosznak, inkább naivnak mondanám.
-Na és mit kerestek itt Mark?-vonta fel a szemöldökét Carl.
-Nagyon jól tudod! Elraboltátok a szüleimet!-tért a tárgyra.
-Mi ugyan nem. Elég nagy tévedésben vagy. Rendesen félrevezethettek titeket!-vigyorgott.
Komolyan ha nem hagyja abba ezt a vicsorgást behúzok neki egyett.
-Nyugi Luna csak higgadtan, kūlönben nem fognak tárgyalni velünk.-szólalt meg Mark a fejemben.
-Akkor kik vitték el őket?
-Szerinted elmondom?-hangzott Carl kacaja.
-Na jó két másodperced van, hogy elmondd kik, és hova vitték el Mark szüleit különben cafatokra téplek!!!-ragadtam meg a pólóját.
-De morcos itt valaki. Fegyelmezhetnéd a kicsikét, mert egyszer nagyot fog koppani.-ragadta meg a kezemet és a felemelt a levegőbe, majd hozzávágott a földhöz.
-Na ezzel most átlépted a határt!-keltem fel. Átváltoztam és nekiugrottam Carlnak. Mark sem volt rest, ő Daemont vette célba,de nem támadta meg, hanem ahogy a gondolataiból kitudtam venni tárgyalni akart vele.
Gondolatban hívtam a főnixemet. Merre vagy már? Kell a segítséged! De nem jött. Carl belémharapott ami rettentően fájt. Ismét talpra álltam. Nagyon dühös lettem rá! Bevillant a vigyorgása, és azaz öntelt képe. Észrevettem, hogy lángok vesznek körül, és Carl egyre jobban hátrálni kezd tőlem, azután hatalmas erővel nekirontottam és megmartam a nyakánál. Ő fájdalmában felnyüszített, de számomra ez volt az utolsó emlék.
Elájultam.
------------------------------------
Sziasztok!!! :)
Ez az első alkalom, hogy írok utószót. Nagyon nagyon szépen köszönönöm a barátnőmnek, hogy megemlített a könyvében!
Továbbá nektek is hiszen elértem a 100+ olvasót!!! ♡♡ Amikor elkezdtem írni a legnagyobb reményem az volt, hogy legalább egy ember elolvassa a történetemet nemhogy 100 :) Szóval köszönöm mégegyszer nektek.
Ui.: készülőben van egy új történetem is hamarosan azt is közzé teszem ;)
Puszi: MP