Letelt az idő: mindenki rohan, ki erre, ki arra. Én a fák felé veszem az irányt, de utamba akad egy hátizsák. Gyorsan felkapom, és futok, ameddig bírok. Mikor már úgy érzem, hogy messze vagyok mindentől és mindenkitől, lassítok a tempón. Úgy gondolom, rám fér egy kis pihenés, ezért megállok egy vastag fa mellet, lekapom a hátamról a hátizsákot, és megvizsgálom a tartalmát. Egy pár zoknit, egy kulacsot és egy csúzlit találok benne. A zoknik éjszaka jól fognak jönni, a kulacs viszont víz nélkül semmit sem ér, ezért tovább megyek, hogy olyan helyen táborozzak le, ahol van víz. Estig sétálok, de vizet nem találok. Szedek pár ehető bogyót, a Viadal idejére ezek fogják jelenteni a táplálékot, mert vadászni nem tudok. Alváshoz kinéztem egy közeli fát, aminek a törzse elég vastag ahhoz, hogy beleolvadjak. Felmásztam a fára, megettem néhány bogyót és vártam a himnuszt. Minden este lejátsszák a Panem himnuszát, ami után kivetítik a halottak arcát. Ma tizenegyen haltak meg. Tresh még életben van, ahogyan a Tizenkettedik Körzetből a fiú és a lány is él még.

Nem aludtam sokáig, még sötét volt, amikor felkeltem. A lehető leghalkabban összepakoltam, és körülnéztem. Először nem is láttam meg, de a távolban füst szállt felfelé. Nem tudtam, kinek juthat eszébe tüzet rakni, de nem is volt időm gondolkodni, csak futottam az ellenkező irányba. Még mindig nem volt vizem. Elkezdett világosodni, a természet is ébredezett. Minél inkább haladtam, annál több vadat láttam. Ez csak jó jel lehet, hiszen nekik is szükségük van a vízre. Tovább megyek, megint szedek ehető bogyókat és gumókat, amikor csobogást hallok. Azonnal futni kezdek a hang irányába, de aztán megtorpanok: mi van , ha más is van itt? Hiszen nem csak nekem kell víz. Halk léptekkel folytatom utam a patak felé. Már látom is a vizet, ösztöneim szerint odarohannék, hogy oltsam szomjúságomat, de tudok uralkodni magamon. Miután hosszú percekig lopakodtam a patak körül, felmértem a terepet, engedtem a csábításnak, a kulacsommal inni kezdtem. Két tele kulacs vizet is megittam, majd újra megtöltöttem, és elraktam a hátizsákba. A gumókat megmostam, de nem ettem meg őket. Kerestem egy helyet, ahol letáborozhatok. Mindenképpen szerettem volna a patak közelében maradni, ezért nem merészkedtem messzire. Találtam egy sziklafalat egy nagyon keskeny nyílással, ami befelé kiszélesedik. Nagyon megörültem, mintha nekem szánták volna! Egy-egy erősebb testalkatú Hivatásos biztos nem férne be ide. Bementem, lepihentem, aludhattam úgy egy órát. Mikor felkeltem, már késő délután volt, megéheztem, így megettem az egyik gumót és néhány bogyót. A barlangban voltak kisebb kavicsok, gondoltam gyakorolhatnék csúzlizni. 2-3-szor lőttem, de nem vagyok jó célzó, az ujjaimat pedig kezdte felsérteni a csúzli gumija, ezért inkább abbahagytam. Este meghallgattam a himnuszt, utána kimentem a barlang elé, megnézni, hogy ma kik haltak meg. Csak a lány a Nyolcadik Körzetből. Valószínűleg ő rakta reggel a tüzet, a Hivatásosok pedig elkapták.

A barlangban biztonságban éreztem magam, ezért jó mélyen aludtam. Bár ne tettem volna! Mikor kinéztem a barlang száján, a zöld erdő helyett csak narancssárga foltokat láttam. Lángokban állt az erdő. Felkapkodtam a cuccaimat, és a barlangból kilépve szorosan a sziklafal mellet futottam. Nem kellett sokáig mennem, hosszú percekig tartó futás árán kijutottam a tűzből. Viszont az egyik karomat elkaphatta egy lángnyelv, csak most veszem észre, hogy mennyire piros, és fáj. Fogalmam sincs, hogy hol lehet a patak, de az égető fájdalom csillapítására leöntöm a karomat vízzel. Látszik, hogy nem természetes tűz volt, az egyik fa még lángolt, a másik pedig zöldellett. A tüzet a Játékmesterek csinálták, hogy csökkentsék az Aréna területét. Valószínűleg több versenyzőt is érintett a tűz, így akarnak minket közelebb terelni, hogy a közönség lásson végre vérontást.

Kimerülten sétálok minél messzebb a tűztől, szerencsére találok egy fekete bogyós bokrot, amilyen otthon is van. Alaposan megvizsgálom a bogyókat, mert van egy nagyon hasonló gyümölcs, amit lenyelve az ember azonnal meghal. Mikor megbizonyosodtam róla, hogy ez az ehető fajta, szedtem egy nagy marékkal, és felmásztam egy magas fára. Csak később vettem észre, hogy a szomszédos fán vadászdarázsfészek van. A vadászdarazsak a Kapitólium által kifejlesztett mutánsok, amiknek pár csípésébe bele lehet halni. Le akartam mászni a fáról, amikor kiabálásokat és lépteket hallok. Féltem, hogy észrevesznek, ezért feljebb másztam oda, ahol sűrűbbek az ágak. Mikor úgy gondoltam, nem láhatnak meg, lenéztem. Katniss futott az öt Hivatásos és...és Peeta elől. Ennyi? – gondoltam. Véget ért az elátkozott szerelmesek meséje?

Már nagyon közel voltak a fához, amin én voltam,amikor Katniss elkezd fára mászni. Jaj, ne! A szomszédos fát nézte ki magának. Nem azért félek, mert meglát és megöl, hanem azért, mert nem szeretném, hogymegöljék a darazsak. Tudom, hogy meg kéne ölnöm. Ha vetélytársat látok, csak erre kéne gondolnom, de Katnisst nem bírnám megölni. Az egész mezőnyből ő az,akinek a szemében nem vérszomjat látok, hanem kedvességet. Ő nem ölne meg senkit,csak ha a saját életét védi vele. Katniss mászik egyre feljebb a fán, a Hivatásosok viszont oda már nem követik. Az egyikük, Cato megpróbál felmászni,de pár méter után leszakad alatta az ág. Már esteledik, a Hivatásosak pedig letáboroznak a fa alatt. Katnissnak úgyis le kell egyszer mennie, ha életben akar maradni, így úgy döntenek, megvárják. Katniss lejjebb mászik, kialakítja a fekhelyét, de nem tud aludni. Én pedig nem merek. Hirtelen felül, és meglát engem. Mikor látom rajta, hogy felismert, megmutatom neki a fészket, ami pár méterrel felette van. Ezután visszahúzódok az ágak közé, és nézem, hogy mit talál ki. Megszólal a himnusz. Katniss felmászik a fészekhez, előveszi a kését,és elkezdi fűrészelni a fészket tartó ágat. Most jövök rá: Katniss rá akarja dobni a Hivatásosokra a fészket! Nagyon okos ötlet, de ha egy kevés darázs is megcsípi őt, meghal. De ő csak fűrészel, talán más esélye nincs is a túlélésre. A himnusz elkezd halkulni, Katniss pedig abbahagyja a fűrészelést.