A történtek után elég hamar beájultunk. Sok volt ez nekünk egyszerre. Ráadásul még az is rátesz egy lapáttal, hogy Urig miket mondott.

Azt álmodtam, hogy egy gyönyörű házban voltam. A nappali közepén álltam és körbe néztem, de rajtam kívül senkit nem láttam. Hirtelen két erős kar ölelte körbe derekam én pedig akaratlanul is de elmosolyodtam. Ahogy megfordultam egy velem egymagas, sötét hajú és kék szemű fiú vigyorgott rám. Elkezdtem felé hajolni, de mielőtt összeértek volna ajkaink, berontottak a szobánkba, hogy induljunk reggelizni. Igen, erre keltem föl.

Ilyenkor elküldenék mindenkit szívem szerint a búsba. Érdekes, Peter még mindig húzza a lóbőrt pedig erre az ordibálásra még a süket is fölébred. Lehajoltam az ágy mellett hagyott papucsomért és az egyiket megfogva hajítottam az idióta felé. Pontosan fejbe találta mire ő megijedve pattant fel, de szerencsétlen leesett az ágyról. Elkezdtem röhögni, de a nagy jókedvemben nem vettem észre, hogy lábbelim visszafele tart így szépen pofán talált engem is. Abba hagytam a nevetést és bosszúsan néztem barátomra, akivel cseréltünk és most ő kacagott rajtam. Miután kiéltük gyerekkorunkat felöltöztünk, zuhanyoztunk, rendbe szedtük magunkat majd a kajálda felé vettük az irányt.

Ahogy megkaptuk tálcáinkra az ételeket, már mentünk is hátra az eldugott kis sarkunkhoz.
- Dom. – Szólt halkan hozzám Peter. Hümmögtem egyet, hogy jelezzem figyelek. – Tényleg vissza akarsz menni este? – Kérdezte még mindig ugyan olyan hangerővel.
- Persze. Az az ocsmányság szerintem már úgysem lesz ott így be tudlak végre mutatni Gozi-nak. Nem lesz semmi gond. – Mosolyogtam rá. Láttam a szemén, hogy ellenkezni akar és egyáltalán nincs kedve visszamenni abba a házba. Elhiheti, nekem sem volt valami jó érzés ahogy fejjel lefelé lógtam és egy hajszálnyi választott el attól, hogy megegyen egy alvilági óriás.

Miután befejeztük a kajálást, visszamentünk a szobába és ledőltünk az ágyamra egymás mellé. Telefonunk nincs szóval vagy olvasunk, vagy marad a videojáték, illetve film az erre a célra berendezett helyiségben.
- Amúgy...Amit Urig mondott. – Kezdtem most én bele. Meg kell vele beszélnem.
- Mármint melyik része? – Nézett rám nagy szemeivel kíváncsian.
- Az, hogy meleg vagyok. – Sóhajtottam miközben becsuktam szemeim, de ki is nyitottam őket. – Fogalmam sincs. Eddig tényleg a lányok iránt érdeklődtem, de...mióta ismerem Gozi-t, minthogyha több lenne számomra. Meg akarom védeni, a közelében akarok lenni és ez nem olyan, mint a mi kapcsolatunk. Szeretlek téged is és semmi pénzért nem hagynálak magadra, de ez mind csak baráti. Vagy inkább már testvéri. Gozi-nál sokkal erősebb vonzódást érzek. Olyan megmagyarázhatatlant. És nem tudom mit tegyek. – Fordultam felé szenvedő arccal. Ő erre elgondolkodó pofát vágott és hasra fordulva kezdte lóbálni lábait, mint a tinilányok.

- Tudod, nekem is nagyon a szívemhez nőttél. Te vagy az egyetlen barátom és nagyon köszönöm, hogy mindig mellettem voltál és támogattál. De én nem érzem magam kazánnak. – Ennél a mondatánál felröhögtünk mindketten, majd folytatta. – Nem ítéllek el. Lehetsz akárki, akármilyen te nekem mindig a fogadott testvérem leszel és számíthatsz rám. Gozi-val kapcsolatban meg annyit tudok mondani, mint amennyit tegnap a kapafogú. Ha szereted, teszel érte. – Csapott rá hasamra, én meg oda kapva kezem húztam össze magam. Kajálás után nem olyan jó érzés.

Miután elmúlt a fájdalmam, fogtuk magunkat és elmentünk kicsit videojátékozni. Viszont mikor beértünk a kis helyiségbe, nem voltunk egyedül. Rebecca és két csatlósa egy asztalnál beszélgettek. Amint észrevettek minket, Rebecca hátra dobta haját és kihúzva magát sértődötten távozott, mögötte a két pincsijével.
- Ahhoz képest, hogy azt mondta még szűz, jó nagy ribanc. – Nézett utána Peter de nem tartott sokáig, rögtön az X-box-hoz rohant és elkezdte beüzemelni azt.
- Nagyon hálás vagyok Istennek amiért nem sikerült megfektetnem múltkor. – Forgattam meg szemeim majd mellé telepedtem és ebédidőig megállás nélkül játszottunk.

*időugrás - este 19:30*
- Na indulhatunk? – Kérdeztem barátomtól a szobaajtóban állva.
- Kaja megvan, zseblámpák megvannak, reménytelen hősszerelmes megvan. – Sorolta és pedig bólintva egyet fordultam el tőle, de mielőtt lenyomtam volna a kilincset, felháborodva néztem vissza rá.
- Mi az, hogy reménytelen hősszerelmes? – Vágtam csípőre kezeim.
- Semmi. Ha így haladunk, sosem fogunk odaérni. Na indíts! – Lökött ki az ajtón. Kilépve a hűvös levegőre kirázott a hideg. Lefordultunk jobbra és két perc gyaloglás után már a fekete ház ajtajánál voltunk és üzemeltük be a lámpákat.
- Mi lenne, ha csak te mennél be? Jó itt nekem kint is, majd bekiabálok neki. – Fordult vissza Peter ahogy kinyitottam az ajtót.
- Na még mit nem. – Fogtam karjára és berántottam magam mellé, becsukva mögöttünk a falapot.
- Nem lesz semmi baj. Bízz bennem. – Ahogy ezt kimondtam nyikorgást hallottunk. Előre vezetve a fényt, láttuk ahogy az a bizonyos szobaajtó kinyílik majd felbukkant mögötte egy felemás színű szempár.
- Gozi! – Kiáltottam fel boldogan és halálra rémült barátommal nem foglalkozva futottam a fiú felé.

Ahogy a küszöböt átléptem, Gozi felemelte hosszú karjait én pedig neki csapódva öleltem át testét. Bizonyára meglepődhetett, mert eddig nem öleltem meg, sőt nem is nagyon érintkeztünk. Egyik karjával lassan végig simított hátamon, mire nekem nagyot dobbant a szívem. Elválva tőle mosolyogtam rá majd oda adtam neki az ételhordó dobozkákat, ő pedig rögtön neki is látott elfogyasztani az vacsorát. A beszari haverom még mindig a bejárat előtt toporgott, egyedül a lámpa fénye világított erre.
- Peter gyere már. Nincs mitől félned. Egyedül van. – Kiabáltam oda neki, mire igaz lassú léptekkel bár, de elindult felénk, viszont a küszöbön megtorpant. Az étkező fiú felé fordultam, de úgy látszik már végzett. Elővéve egy zsebkendőt töröltem meg száját majd a piszkos papírt csak bedobtam a sarokba. Nem hiszem, hogy annyira érdekelné, hogy ott van.

Megragadtam újból barátom karját és átrántottam a küszöbön, be a szobába. Megrémülve húzódott a hátam mögé, amin nem tudtam nem mosolyogni. Gondolva egyet oldalra léptem így a két fiú egymásra tudott nézni.
- Gozi, ő itt Peter. Peter, ő itt Gozi. – Mutattam be őket egymásnak miután egyik sem volt hajlandó megszólalni. Gozi kitárta karjait miközben tett felé egy lépést, miszerint őt is megöleli, viszont mikor látta, hogy a másik vele ellentétben elkezd hátrálni, inkább megállt. Egyik karját leengedte maga mellé viszont a másikat kinyújtva hagyta. Peter először rám nézett majd egy nagy nyelés után belehelyezte jobbját Gozi-éba és lassan kezet ráztak.
- Ör...örülök a...a találkozásnak. – Remegett meg szobatársam hangja.
- Én is. – Szólalt meg Gozi is, mire Peter ijedten kirántotta kezét a másik markából. Hát igen. Elég rémisztő hangja van. Leültünk egymással szembe és elkezdtünk mesélni az itt lakónak. A végén már Peter is felszabadult volt és boldogan mesélt a táboros élményeiről.

Miközben hallgattam ahogy társalognak, elgondolkodtam. Nemsoká betöltjük a 18-at mindketten és akkor repülünk az árvaházból, de nem nagyon érdekel. Bár igaz, szerető szüleim nincsenek, helyette van egy igaz barátom, kire mindig számíthatok, illetve egy szerelmem, aki bár nem tud róla, elcsavarta a fejem. Na nem szó szerint. És hogy ez a két személy is jóba van egymással, nekem mindennél többet jelent. Más már nem is nagyon kell. És eldöntöttem. Nem hagyom veszni a pillanatot. Holnap lépni fogok.

2021.02.12.

20:28