♕ RYAN TREMBLAY SZEMSZÖGE ♕

― Kimegyek a mosdóba ― súgta fülembe Sierra hasára szorítva kezeit. Alig mert venni a gnocchimból, mégis úgy látszott, nagy gondot okozott neki a tejszínes spenótos szósz.

Válaszul csak bólintottam neki, majd Petert siettetve felállítottam, aki furcsamód nem kötöszködött és nem alázta meg barátnőmet a tőle megszokott módon.

― Bármennyire is tűnt bájosnak a hölgy, örülök, hogy magunkra hagyott bennünket, ugyanis hoztam nektek valamit.

― Amikor legutóbb ezt mondtad porig égettél egy faházat, anya meghalt, Ryan szeme rosszabb lett, mint egy százévesé, akinek szürkehályogja van, te pedig megvakultál ― oldalamon idősb öcsém mogorván piszkálta az előtte heverő francia rakott krumplit, mely gyerekkorában kedvence volt, különösen ahogy anyánk készítette.

― Ne is törődj vele, biztos idegen a szervezetének, hogy nem whiskeyt iszik, hanem fehérbort ― jegyeztem meg oldalba bökve Petert, arra sarkallva, hogy vegyen vissza Elliot és apánk kínzásából, mert amíg mi szócsatáztunk, legkisebb fivérem szégyenlősen könnyeivel küszködött, míg apánk arca bűntudattól torzult el a baleset firtatása kapcsán. ― Mutasd, mit hoztál nekünk?

― A nosztalgia vonat egy újabb állomása ― utalt a nekünk rendelt kedvenc ételeinkre. A földön lábainál heverő ajándékos táskát keresve kutakodott, melyből három teletubbie plüsst húzott elő. Elliot szemeit sűrű könnyfátyol takarta, ahogy gyermekkori emlékkép élesedett fejében. Látszott rajta, hogy szabadulni akar a gondolattól mert a szívét mardosta ahogy maga előtt látott ötünket a karácsonyfa körül.

Alig érek anya derekáig, mikor zöld keretes gyerekszemüvegem mögül izgatottan szugerálom az autós papírba csomagolt ajándékokat. Elliot apa nyakában, gömbölyded arcát lágyan simogatja a világítás meleg fénye, Peter anya csipőjén át öleli őt és közben széles mosollyal nézi a hatalmas karácsonyfát, ami az akkori jelentőségteljes százegy centi magasságból egy óriásnak tűnt.

Kezemben tartom az ajándékot, amin apa kövér betűi kanyarogtak. Ha tudom, hogy sokkal később elveszti szeme világát ezáltal többet nem vesz tollat a kezébe, akkor elrakom minden ilyen cetlijét.

Elliot egy piros teletubbie plüsst szorongat, ami szinte nagyobb mint ő. Tökéletesen tükrözi pirospozsgás orcáit és feje tetején lapuló tincseit. Peter kezében egy lilát pillantok meg, ami kedvenc hockey csapatának mezszíne. Én is feltépem az autós csomagolópapírt, de nem ér meglepetés amikor megpillantom a zöld játékot. A mese figuráit, melyet pénteken az óvoda és iskola után néztünk, a kezeinkben tartottunk a sárga kivételével. Illetve az extázistól kómásan látom meg anya francia lakkozott kezeiben a hiányzó darabot, majd pár pillanattal később hosszú szőke haja takaróként borítja apát, ahogy ölelésébe vonja. Még most is fülemben táncol hangja szerelmes dallama, ahogy keresztnevéből formált becenevén szólítja; Lala, az ő kicsi Lalája.

Gyorsan szertefoszlattam a képet mielőtt megkönnyeztem volna Peternek új támadási felületet adva, de amint két pislogás után magamhoz tértem, vettem csak észre, hogy túl sokáig időztem emlékeim országában, mert Elliot  már kezében tartotta a figurát, apa egy zsebkendőt nyújtott felém szipogásom alapján irányolva, Peter pedig... Említett öcsémnek hűlt helyét leltem mikor könnyes szemmel körbenéztem.

― Mindjárt jövök ― motyogtam elfogadva apa zsebkendőjét és amilyen gyorsan lehetett menekültem, mert szabadulni akartam a fojtogató emlékképektől. Átszelve a szálloda előcsarnokát közelítettem meg a bejáratot, hogy a sötétbe borult este hideg levegője fejbe vágva felfrissítsen. Ökölbe szorított kezeim miatt körmeim húsomba vágtak miközben megfékeztem magam attól, hogy a műemlék jellegű épület falába verjek, vagy a torkomat maró kiáltást kieresszem magamból, végtére is egy drága öltönyt viselő úriember vagyok, az istenért!

Pár perc után végül összeszedtem magam és mielőtt ismét csatlakoztam volna a többiekhez, a mosdó felé vettem az irányt, az azonban működésen kívül volt, így kérdőre vontam a recepciós hölggyel incselkedő takarítónkat.

― Elnézést, hogy megzavarom a munkaidejében folytatott szerenádot. Mi történt a mellékhelyiséggel?

― Mr. Dubois történt, Főnök úr. Kérem tisztelettel, az ember elment a nyílt vízre, mikor tengeri beteg. Amint visszaért, elnézést a megfogalmazásért, szeplősre hányta a vécét és a fülke falát.

― Várjon! Mr. Dubois nem ma volt vitorlázni.

― Nem hát. De a a szerencsétlen úgy elrendezte a vécét, hogy a takarítók nem győznek szellőztetni a helyiséget.

― Akkor hol van Sierra?

― Parancsol?

― Mondja csak, nem látott egy szemrevaló, barna hajú hölgyet? Körülbelül százhetvenöt centi magas, egy vörös ruhát viselt és úgy tíz percs indult a mellékhelyiségbe.

― Tudja, Mr. Tremblay, minden észveszejtő señoritat megjegyzek, akit valaha láttam. Ez a bizonyos vörös ruhás amazon a lift irányába távozott, kérem tisztelettel.

― Köszönöm ― veregettem meg vállát, majd egy megjegyzéssel útjrára bocsátottam volna. ― Csak finoman, uram, az a vörös ruhás amazon a barátnőm!

― Azt hittem az öccsét érte a szerencse, nemrég eredt a señorita után. Gondoltam végre benőtt a feje lágya annak...

― Peter is kereste?

― Hát nem ezt mondom, Főnök úr. Maga öccse kijött onnan, majd kérdezi hol van a lány, én megmondom neki, ő meg szalad utána. Ej, mondom magamban, hogy ezek a fiatalok mit meg nem tesznek a nő kegyeiért!

Mintha ő az előbb nem a húsz évvel fiatalabb recepciós macát fűzte volna...

― Azt nem mondta miért keresi?

― Nem. Jött, kérdezett és mivel egy ideje távol maradnak, úgy gondolom győzött is ― nevetett fel egy kacsintást megejtve, makd homlokára csapott. ― Uram bocsássa, bizton nem így történt, hisz ugyan elfeledtem, de a maga asszonyáról van szó és a testvére nem tenne ilyet.

Több sem kellett, a gondnok utolsó három szava felkapcsolta a fejemben pislákoló villanykörtét, így sietős léptekkel hagytam magam mögött a férfit, hogy a lift felé iszkoljak, annak ajtaja azonban orrom előtt csukódott be, így a lépcsőházat választottam. Miközben a fokokat szelve futottam az ötödik emeletre, Elliot gyorshívon pihenő telefonszámát tárcsáztam, hogy elhadarjam neki, erősítésére van szükségem.

Szaggatottan vettem a levegőt, tüdőm pihenésért kiáltott, ahogy lábaim is, de nem tettem meg amit minden egyes porcikám kívánt, mert egy sokkal fontosabb személy porcikáinak teljes valómra volt szükségük. Az adrenalin üvöltött bennem, átlagsebességemet négyzetre emelve, így hamar az emeletre érve, annak folyosóját átszelve lassítottam le Sierra szobájának ajtaja előtt. Épp csak addig álltam ott, amíg oldalra pillantottam a lift hangja után, melynek ketté nyíló acél ajtaján Elliot lépett ki.

Az ajtón berontva tekintetem szinte rögtön megtalálta az ágyat, melyen Sierra hanyatt fekve ejtette erőszakba hajszolt reménytelenség szülte könnyeit, míg Peter ajkával érinti levetkőztetett testét, melyet csupán alsóneműje választott el a teljes megszentségtelenítéstől.

― Szállj le róla, te mocskos állat!

Elmémet vörös köd vonta be átláthatatlanul elborítva, szemeim dühben forrva nézték, ahogy kezeimmel Petert megragadva lerángattam barátnőmről, majd ökölbe szorított tenyérrel arcát kezdtem sorozni. Először arccsontját ütöttem, majd orrát vettem célba, melyből vékony csíkban vér csordult ki. Miután megfejeltem, pár lépést hátrált a szoba falának ütközve, de pihenő időt nem hagyva neki egy a hasára összpontosított láblendítéssel akartam hasba rúgni, de arcára kiült vigyorral elkapta lábamat és megragadva kihúzta alólam a másikat ezzel a földre kényszerítve. Felém telepedve öklével arccsontomat illette, majd újabb ütéseket vitt be, miközben én nyakára fonva ujjaimat próbáltam gyengíteni, hogy én kerekedjek felül.

― Hagyjátok abba! Fejezzétek be! Ryan, Peter, könyörgöm, nyugodjatok már le! ― Elliot igyekezett szétválasztani minket, de meg sem hallva szavait tovább folytattuk harcunk megvívását. Öcsénk szavaival tovább hajkurászta a békességet, sikertelenül, azonban valami mégis sikeresen megállított minket; apánk. Fehér vakvezető botjával hatalmasat vágott le Peter hátára, aki feleszmélve abbahagyta ütlegelésemet, ezzel pedig én is elengedtem nyakát.

― Hát erre neveltelek én benneteket? Hogy a saját véredet rosszra szítsd, vagy bántalmazd? Édesanyátok belehalna, ha látná mivé lettek azok a gyermekek, akikkel minden szeretetével és gondoskosásával törődött, lealacsonyodva verik egymást a padlón, miközben az egyik által megalázott nő a szoba túlsó felében zokogásból még magához sem tért. Szégyentelenek!

Ekkor eszméltem rá, hogy habár az elmúlt percekben elvakultan csak Peter-re szűkült a fókuszom, rajtunk kívül még valaki, akit előtte nagyobb megrázkódtatások értek a helyiségben tartózkodik. Felé pillantva meg is láttam, hogy az ágyon vörös ruhája ketté vágva árvátlankodik, az ágy lábain lógó szalagokat, melyek korábban bokáit szorították. Az üresen álló ágyról elkapva tekintetemet, barna szemeimet körbejáratva kerestem Sierrát, akit aztán az erkélyen pillantottam meg. Gondolkodás nélkül utána eredtem, de nem tudom mit is akartam pontosan: szóra bírni? vigasztalni? szeretgetni? Végül csak leguggoltam elé és aprólékosan magamba szívtam jelenlétét.

Vékony lábait maga alá hajtogatva foglalt helyet a széken. Görnyedt háttal meghajolva pihentette állát a térdén. Meggyalázott testét fehér hófehér takaró ölelte körül. Gondosan hullámosított tincsei kócosan keretezték arcát. A korábban gyönyörűségtől sugárzó arcát, melyen sötét árny időzött a rászáradt könnyekből képzett függönyként. Árnyalatban gazdag zöld íriszeit vérágak keretezték, ajkai szárazak voltak, jobb szélén, melybe fogát vájta, parányi vérző seb tátongott. Meggyötört és elkeserítő látványt nyújtott. De nekem még a legnagyobb nyomorúságában is meseszépen tündöklött. Mert szeretem.

Szívem ritmusa egyet kihagyott a felismeréstől, még levegőt is elfelejtettem venni egy pillanatra. Ismeretlen érzés ragadott magával, melyet kedvem támadt megosztani azzal, kinek irányába tápláltam. De ez nem az a pillanat volt. Mert neki a legkevésbé volt arra szüksége, hogy szerelemet valljon a férfi, kinek fivére az imént akarta megerőszakolni őt.

Tenyeremet kezeire csúsztattam, melyekkel térdét kulcsolta át. Féltem, hogy nem fogja engedni. Féltem, hogy távolságot tart majd. Azomban némán hagyta, hogy ujjait sajátjából ki, - majd enyémekkel összefűztem. Jelezte, hogy szüksége van rám. Jelezte, hogy támasza lehetek a lelkének. Jelzett.

― Ryan ― szólalt meg az erkély ajtajában álló ifjabb öcsém. Hátrapillantottam, hogy távozásra bocsássam, de tekintete és biccentése magához hívatott. ― Tudom, hogy ez most nehéz neked, habár közel sem annyira, mint Sierranak, éppen ezért kérlek, az ő érdekeit tartsd a szemed előtt.

Ködösített suttogva, nehogy Sierra meghallja, de nem vezetett beljebb, mert félt az újabb viszály kitörésétől, így a küszöbön állva beszélgettünk.

― Az imént beszéltem Aiden-nel, aki ide tart. Felajánlottam neki, hogy jöjjön fel és pakolja össze Sierra holmiját, de azt mondta, Peter testi épsége és egy hosszú börtönbüntetés forogna kockán, ezért én megcsinálom, amíg rá várunk. Légy szíves add neki az egyik ruháját, hogy felöltözhessen, addig én lekísérem apát és Petert.

Elliot szárazon közölte a tényeket és terveit, majd azokhoz mérten cselekedve indult a többiek felé, míg én pontosan úgy tettem, ahogy ő kért.

― Kérlek várakozz odakint ― szólalt meg sírástól rekedtes hangon Sierra, mikor a választott ruhát kezébe adtam, mellyel meg is indult a fürdő felé. Bármennyire is szerettem volna vele lenni és tüzetesen figyelni, kérésének eleget téve az erkélyi székre ültem és a csillagos égboltot pásztáztam. Mikor visszatért, helyet foglalt a másik bútoron és teljes némasággal pihentette szemeit az elénk táruló városon.

― Nem áll szándékomban feljelenteni a testvéredet.

Hangja visszhangzott a minket fojtogató csendben. Váratlan megszólalása hullócsillag volt beszélgetésünk égboltján. Egy mondatból állt a villanás, majd sötétbe merült. A következő percek, majd órák némaságba torkollottak. A feszített csendet egy zöld furgon lámpái kardként vágták el felszabadítva a lelkileg székhez láncolt Sierrát, aki, ahogy meglátta az utcába kanyarodó ismerős gépjárművet, minden erejével felpattant és elszaladt. Távozása után felálltam a székről és az erkély korlátjának támaszkodva figyeltem az autót, melyből egy szőke fiú szállt ki. Pillanatokkal később Sierrat is megpillantottam, aki futva rohant hozzá. Megfáradtan karjaiba omlott és úgy szorította, mintha az élete múlna rajta. A fiú karjai pedig olyan biztonságot és támaszt jelentettek neki, amit én sosem tudtam. De mindennél jobban akartam.