― Érzem a haragotokat és az undorodást.

Haja sármosan merült őszbe, szemei Ryan íriszeihez hasonlóan a barna mágikus árnyalatába merültek, de fakó fénytelenség tükröződött bennük, ahogy hallására támaszkodva a hangok irányába kapkodta fejét.

― Jól nézel ki ― mondta Elliot elhalkulva, hogy megtörje az apja éles beszólását követő csendet.

― Vak vagyok, nem hajléktalan ― morogta mély, ráncolt homlokában összefutott deres szemöldökökkel. ― Úgy érzem egy hölgy is van a társaságunkban nem is akármilyen illattal. Gondolom nem Peter oldalán érkezett, mert nem egy olcsó nőkre valló pacsuli aromája leng körbe.

― Sierra Mitchell, fel nem tett kérdésére válaszolva, Ryan vendége vagyok.

― Örvendek, Conrad Tremblay vagyok, ezen többnyire méltóságos férfiak édesapja ― ráncos kezét hangom alapján felém nyújtotta, hogy beletéve sajátomat egy illedelmes kézcsókkal üdvözöljön. ― Foglaljatok helyet, ne csak álljatok ott.

― Szólok az egyik pincérnek, hogy adjon étlapokat ― igyekezett meglógni Peter, de Conrad, mint ahogy az kiderült, jól ismeri gyermekeit, így előre felkészült az esetleges menekülési egérutak elzárásával.

― Ne fáradj, már rendeltem mindannyiunknak Sierra kisasszonyt kivéve, kinek érkezéséről ugyebár nem tájékoztattak.

― Majd adok az enyémből ― súgta oda Ryan, ahogy leültem mellém, miután ő már a helyet foglalt édesapja mellett. Másik oldalamon Peter díszelgett, aki a lehető legtávolabb akart maradni Conrad-tól, ezért is ültette öccsét a családfő mellé.

― Mivel Ryan volt olyan kedves, hogy hosszú egymás nélkül töltött idő után egy lehetőséget teremtett a találkozásunkra, úgy gondolom illetlenség volna némasággal elvesztegetni a drága időnket. Elliot fiam, te olyan szótlan vagy az este, mi történt?

― Igyekszem csendben maradni, hogy ne bántsalak meg azzal, ha közlöm a gondolataimat és érzéseimet.

― Akármit is hallgatsz el előlem, nem bántasz meg azzal, ha megosztod velem, sőt örömmel venném ezt a bizalmi kezdeményezést. Rég hallottam a hangodat, így akárhogy is, de örülök, hogy egyáltalán hallhatlak újra.

― Te döntöttél úgy, hogy nem akarod hallani a hangunkat, hogy nem akarod tudni mi történik velünk. Miután anya meghalt, fogtad magad és leléptél ahelyett, hogy együtt birkóztunk volna meg a gyásszal és a nehézségekkel. Te miattad lett Peter-ből alkoholista, Ryan-ből munkamániás, belőlem meg egy helyét a világban nem találó útkereső. Te miattad szembesültünk sokszorozódott felelősséggel fiatalságunk ellenére. Te miattad szakadtunk szét.

Eperpiros ajkain gondolkodás nélkül szaladtak ki a szavak, orcái is, akárcsak hangulata, paprikás színben forrt, de szemeiben szomorúság fátyla alkotott átláthatatlan függönyt a derűt maga mögé rejtve. Elliot hangjában hullámzó düh azonban nem a Peter-féle méregáztatta hangulatrontó rossz kisugárzást vetítő érzetet nyújtotta, sokkal inkább gyermeki daccal fűszerezett csalódottsággal haragudott apjára, amiért nehéz időkben nem nyújtott támaszt nekik. Legalábbis ő így látta, míg Conrad egész másképp és ennek hangot is adott.

― A szálloda másik felét megörökölve immáron teljes tulajdonjoggal dönthettem volna úgy is, hogy egyedül vezetem az üzletet, ti meg keressetek munkát, ahol akartok, aztán vagy megéltek belőle, vagy nem. De úgy határoztam, hogy ha bár tulajdonilag enyém a hotel, ti irányíthatjátok, a rangidős Ryan ötven, míg Peter és te huszonöt-huszonöt százalékban szólhattok bele a dolgokba. Én pedig, az ápolásra szoruló, korábban megrendíthetetlennek látott családfő kiszolgáltatottá váltam, ezért inkább úgy határoztam, hogy nem akarom a fiaimat kitenni annak az elkeserítő látványnak, hogy lássák ahogyan a több, mint ötven éves apjukat kisgyermekként kell ellátni, mert magáról nem tud gondoskodni. Ha másképp tehetném, másképp csinálnám, most, hogy tudom, hogy te így látod a dolgokat és nem úgy ahogy én. Mert az én szemem előtt végig a ti stabil anyagi hátteretek és jólétetek lebegett, hogy ha már érzelmileg nem támogathatlak titeket az elveszett szemvilágom miatti depressziómból kifolyólag, legalább ti ebből ne érezzetek semmit és a körülményekhez képest ne nyomorodjatok meg ilyen fiatalon.

Az őszinte kitárulkozásokat csend követte, mely sűrű ködként fojtogatott minket. Az érem mindkét oldalának képviselőjének igazat adtam magamban, de külső szemlélőként némán hallgattam, hisz mivel nem vagyok családtag, az ilyen horderejű dolgokba beleszólási jogom nincs. A körölöttünk vacsorázó emberek duruzsolása tette elviselhetővé a helyzetet, ami nem kínos volt, sokkal inkább egy olajozásra szorult, hisz tehetetlenül ültünk egymás mellett azt várva, hogy valaki megszólaljon, de egy ilyen mély sebeket karmoló beszélgetés után nehéz új témát találni.

― Parancsolajanak, elnézést a csúszásért, de a vendégek többsége most vacsorázik és nem győzzük elvégezni a feladatokat ― az egyenruhába öltözött pincér mosolyogva tette le elénk az ételt kisakkozva, hogy melyikünk nem rendelt semmit. ― Ne haragudjon, hogy elrontottam a tányérok számát, Conrad bá, rögtön korrigálom a problémát.

― Nem rontottál el semmit, a rendelésig nem tudtam pontosan, hogy hányan leszünk. Sierra, kérj bátran amit csak szeretnél.

― Nem szeretnék semmit köszönöm, a konyhán így is van elég dolguk a szakácsoknak, én majd potyázom Ryan gnocchijából.

― Köszönjük, hogy tekintettel van ránk. Ha nem kérnek mást, akkor mennék is vissza dolgozni. Jó étvágyat kívánok!

Minden túlzás nélkül állíthatom, a fehér inges felbukkanása mentőövet dobott nekünk a csend tengerében való fuldoklást megelőzve.

― Kimegyek a mosdóba, mindjárt jövök ― súgtam Ryan fülébe, majd Petert megkértem, hogy álljon fel, aki meglepő módon kézségesen teljesítette kívánságomat. Igazából nem sürgettek folyó ügyeim, de jobbnak láttam, ha a Tremblayek nélkülem örlődnek a csendjükben.

A lobbi hatalmas belmagasságát átívelő üvegkupola elénk tárta a sötét égboltot tarkító fényes csillagokat, melyek milliónyi ember vágyait hallgatták meg esténként. Szemeimet lustán időztettem a hall minden részletén, mert nagy volt az esély arra, hogy nem látom ezt a helyet és az életre szóló élmények mellett a hely pompályát is magamba akartam szívni minden egyes lélegzetvételemmel.

A földszinti mosdó az ajtaján lógó tájékoztatás szerint nem működött, így a liftet céloztam meg, hogy a szobámon belüli mellékhelyiséget használlhassam. A folyosó kihaltsága szoktalannak bizonyult, hisz mindig akadt egy érkező vagy távozó vendég, délelőttönként pedig a takarítószemélyzet lepte el a közlekedőt.

Miközben vízcsepp áztatta kezeimet töröltem, az emlékeim szerint bezárt ajtó felől neszt hallottam, így óvatosan kinéztem a fürdőből.

― Megijesztettél ― tettem mellkasomra kezem a szőke fiú láttán, aki lazán támaszkodott a falnak szájában egy égő cigarettával. ― Mit keresel itt?

― Téged ― mosolyodott el karikákat fújva a levegőbe. ― Mesélj, mi a benyomásod apámról? ― kérdezte az ágy szélére ülve, miközben öltönyétől megszabadulva kényelembe helyezte magát.

― Nagyszerű embernek tartom, kedvesen fordult hozzám, így nem is lehetne a kákán csomót keresni. Miért kérded? ― érdeklődtem visszaakasztva rézszínű tartójára az immáron nedves töröközőt.

― Nem Conrad Tremblay-ről kértem ki a véleményed, hanem apámról ― hagyta figyelmen kívül kérdésemet, de mikor értetlenül pislogtam rá, magától magyarázni kezdett. ― Alá kell írnom, amiket felsoroltál az mind igaz, azonban ezek az embert jellemzik, akit te megismertél, nem az apai énjét, amit felénk mutat. Kezdve azzal, hogy különbséget tesz fiai közt, amit egy normális szülő nem csinál.

― Nem hinném, hogy bármelyikőtöket is jobban preferálná a többiek felett, elvégre, ahogy azt elmondta, a ti érdekeiteket nézte, nem pedig azt, ami csak az egyikőtöknek volt jó.

― Ugyan már, olyan erős a gyűlölete felém, hogy még az üres tekintetében is megvetést látni.

― Szóval magadat érzed elhanyagoltnak ― vontam le a konklúziót ködösített szavaiból. ― Akkor már értheted a testvéreid kapcsolatát anyáddal. Én nem úgy vettem észre, hogy édesapátok kivételezne, de ha te így érzed, akkor már tudhatod hogyan esett Ryan-nek és Elliot-nak az édesanyátokkal kialakult szoros kapcsolatod.

― Ebbe te ne szólj bele, nem is ismerted az anyámat.

― Kettős mércét tartasz.

― Legalább valamit apámtól is örököltem.

― Nem hiszem, hogy apád olyan szörnyű lehet, ha sajátjaként nevelte a fiút, aki anyád viszonyából született ― amint kimondtam a szavakat rögtön meg is bántam, ugyanis két lépéssel átszelve a köztünk lévő távolságot, kezével nagy lendületet véve felpofozott. Számban fémes ízt éreztem, ahogy annak belső fala rostok szakadását hallatva szétrepedt. ― Minden gonoszságodtól eltekintve én többre tartottalak egy olyan "férfinál", aki megüt egy nőt.

― Az öcsém jó volt hozzád, de te zabigyereknek nevezed, édesanyámat pedig lekurvázod, holott nem is tudod, milyen szent asszony volt, te anyátlan, neveletlen szuka!

Kezem meglódult, mielőtt gondolkodtam volna, s egy másodperccel később tenyerem Peter arcán csattant. Mielőtt szabadkozhattam volna, alattomos mosollyal megragadott csuklóimnál fogva és az ágyhoz vonszolt.

― Mit akarsz tőlem?

― Egy utolsó partit, ahol csak te és én vagyunk. De olyan unalmas lenne egy egyszerű póker játszma, amit bárkivel lehet játszani, nem igaz?

― Miről beszélsz, Peter?

― Egy vetkőzős pókerről, természetesen.

― Az teljesen kizárt!

― Ha nem engedelmeskedsz kikötözlek és lapok nélkül játszunk ― emelte fel hangját fenyegetően, majd az ágyon heverő zakója zsebéből előhúzott egy pakli kártyát.

Minden figyelmemmel arcát fürkésztem, hogy eldönthessem komolyan beszél -e, de az izgatottságtől fűtött kék tekintetéből, korábban homlokán futó kisimult ráncokból félve vettem tudomásul, hogy az imént közölt mondatai szerencsétlenségemre igazságot tartalmaztak minden elhangzott szóban. Miközben mindkettőnknek lapokat osztott, feltettem az első találkozásunktól bennem bujkáló kérdést, amire nem tudtam a választ ami azonban mindennél jobban érdekelt.

― Miért vagy velem ilyen ellenséges? Semmit nem tettem, amivel ártottam volna neked, de te mégis szörnyen bánsz velem és nem tudom honnan tört ki ez a gyűlölet.

― Neked mindent mindig tudnod és értened kell, ha nem társz fel valamit, attól nyughatatlannak és kevesebbnek érzed magad.

― Zsebkendőt is hoztál a terápiához dr. Seggfej?

― Minden lében kanál létedre bizonyára ismered Rómeó és Júlia történetet. Nos az ott fellelhető ellentétszál Montaguek és Capuletek közt sem volt visszavezethető egy bizonyos személyre vagy eseményre. Fogadok tépted a hajad a dráma olvasása vagy a film nézése közben ― nevetett fel költői kérdésemet a levegőben lógva hagyva, majd szemöldökeit húzogatta pimasz vigyorral a képén amikor a lapok, tétek állása miatt nekem kellett megszabadulnom az első ruhadarabtól.

― Te is tudod, hogy ha ilyen aljasan bánsz az emberekkel, elmarsz magad mellől mindenkit, akkor egyedül öregszel meg. Nem véletlen, hogy egyéjszakás kalandoknál még nem jutottál tovább egy nő esetében sem ― mondtam ki a cselekedeteivel alátámasztott, magamban Peter-ről festett képet miközben lefejtettem a lábamat szoros vesztegzárban tartó testszínű harisnyát vádlimról.

― Hamár így őszintén kitárulkozunk, szavaiddal élve terápiát tartunk, hadd jegyezzem meg, iszonyat dögösen vetkőzöl.

― Nem tudom ezt bóknak vegyem -e vagy egy epés megjegyzésnek, amit a téged felcsigázó tettem hozzáképzelt gyakoriságából rám ruházott fals foglalkozás gondolata ébresztett benned.

― Ember nem kurvázott le senkit még ilyen szofisztikáltan, pláne nem saját magát.

Szemeimet forgatva helyeztem két zsetont a tornyomról az eddig tett tétjeink kupacába, majd érdeklődve figyeltem mit lép erre ellenfelem. Miközben fogaskerei gőzerővel dolgoztak, zakója zsebéből előhúzta cigarettáját és fém, vezetéknevével gravírozott öngyújtóját. Amíg figyelő szemei egyik szenvedélye duójára tévedtek, kihasználva az alkalmat, felpattantam az ágyról, hogy, ha mezítláb is, de megszökjek a játszma végkifejlete elől, azonban hiába rángattam a kilincset, az nem nyitotta ki menekülésem ajtaját.

― Miért nehezíted meg folyton a dolgodat, Sierra? ― sóhajtott Peter és tettetett nyugalommal megközelített, majd a falnak nyomott, hogy kezeivel fejem két oldalán támaszkodva száz százalékosan magára irányítsa figyelmemet. ― Olyan egyszerű lett volna. Pókerezünk, közben egy-két ruha lekerül rólunk, de úriember mivoltom miatt megállok a fehérneműknél, jól megnézlek magamnak, majd elengedlek. Azonban a kis akciód miatt a tervem elment egy egész más irányba ― orrával arcomat simogatta, egyik ujjával eltűrve kósza tincsemet tette szabaddá fülemet, hogy oda súgva folytassa gondolatai kifejtését. ― Egy sokkal durvább, mocskosabb, tiszteletlenebb irányba. És mindezt magadnak köszönheted.

Alig bírtam felfogni az elkövetkezendő másodperceket, mert minden mozdulat sokkoló volt és hivatalos idő szerint gyorsan történt, belülről mégis az egész eseménysor lassított felvételben játszódott, melynek minden pillanata kegyetlen módon szenvedtetett.

Peter derekamnál megragadva vállára dobott, mintha egy zsák lennék, ökölbe szorított tenyérrel vertem a hátát, hogy elengedjen, de ő csak az ágyhoz cipelt, a takarón elszórtan heverő kártyákat és zsetonokat fél kézzel lesöpörte, hogy szabaddá téve a területet, rádobhasson. A földön pihenő reklámtáskák szalagjával lábaimat kikötötte az ágykeret egy-egy alsó végéhez, kezeimet a lepedő sarkaival rögzítette, ezzel tehetetlenné változtatva.

Sós könnyek vízesésként csobogó hada gurult az arcomon, ajkaim remegtek, de hangot nem hallattak, mikor segítségért kiáltottam volna. Felnéztem a mennyezetre, hogy ne lássam Peter önelégült képét és azt a mosolyt, melynek puszta gondolatától hideg futkos a hátamon. Mikor ruhám cipzárjára fonta ujjait, feltevésem megtörténni látszott, így nem tehettem mást, csak annyit, hogy a tengernyi mennyiségű könnyet hullató, zöld íriszeimet vörös erekkel keretező szemeimet lecsukva egy felsőbb hatalomhoz imádkozom.

"Mi Atyánk, aki a mennyekben vagy,

Kezeim elérhetetlensége miatt, nem tudott volna kibújtatni a ruhából, így az éjjeli szekrény felső fiókjában lapuló ollót ragadta meg.

szenteltessék meg a te neved;

Az éles eszközzel a cipzár folytatásaként hosszában vágta ketté vörös ruhámat, melyet széthúzva teljes belátást kapott fehérneműbe csomagolt testemre.

jöjjön el a te országod;

Hátam alá nyúlva kikapcsolta melltartómat, de mielőtt az utolsó, testem valamennyi részét takaró ruhadarabra tévedt volna, azokkal a gyönyörű, de dicstelen galádsággal övezett kék szemekkel elidőzött immáron majdnem meztelen testemen.

legyen meg a te akaratod,

Forró ajkaival lecsókolta a kezében összefacsarodó lelkem fájdalmaként hullatott könnyeimet, majd nyelvével reszkető ajkamat simogatva igyekezett csókra bírni.

amint a mennyben, úgy a földön is.

Nyakamra tévedt szájával, amit dohány és menta aromájában fürdő leheletével takart be, s ajaklenyomataival vállaimat, majd melleimet bélyegezte meg.

Mindennapi kenyerünket add meg nekünk ma;

Ezek az ajkak nem olyan szerelemmel fűtött szenvedéllyel csókoltak, ezek a kezek nem olyan gyengédséggel érintettek, mint az első Tremblay fiúé. Durván nyúlt melleimhez és keményen nyomta száját az iránta táplált vágy hiánya ellenére libabőrös hasamra.

és bocsásd meg vétkeinket,

Alsóneműm könnyű anyagát ujja köré csavarta, hogy egy könnyű mozdulattal attól is megszabadítson, ekkor pedig, mint egy villámcsapás, vágott fejbe a tudat, hogy ez a kínok közt megélt előjáték egy borzasztó dolog kezdete.

miképpen mi is megbocsátunk az ellenünk vétkezőknek

A ténytől pedig, hogy ez az egész a valóság és nem egy rossz álom, reszketni kezdtem, teljes testemmel rázkódva zokogtam és az elvenni készülendő méltóságomat félredobva be kell valljam, feladtam.

és ne vígy minket kísértésbe,

Kisírt szemeimmel a végjáték előtt utoljára a felettem támaszkodó férfira pillantotam, aki látható szenvedésem ellenére érintéseivel tovább kínzott. Már nem azt az embert láttam, mint aki pókerezés közben jellememről saját igazába illeszkedő állításokat tett. Nem. Egy kisfiút láttam, aki még mindig nem tette túl magát anyja halálán és magát hibáztatja érte, káros és illegális szenvedélyekbe menekült ahelyett, hogy feldolgozta volna anyja tényleges és apja lelki elvesztését. Egy zokogó lelket láttam aki másokat a saját állapotára taszítva igyekszik felhívni magára a figyelmet, hogy segítsenek neki.

de szabadíts meg a gonosztól!

Akkor és ott egy olyan lelket láttam, amilyen az enyém is volt és maradt volna, ha nincsenek szerető emberek körülöttem, akikkel feldolgozhattam volna hegeimet. És ekkor a mérleg nyelve elbillent bennem. Hiába készült arra, hogy akaratom ellenére aktust kezdeményezzen velem, mielőtt az bekövetkezett volna, megbocsájtottam neki.

Ámen."

Ekkor imáim meghallgattatni látszódtak, abban a szituációban nem túlzás azt mondanom, csoda történt. Az ajtó nyílt, a küszöböt Ryan és Elliot lépték át, akik érkezésükkel megakadályozták Petert, mielőtt fizikailag is kárt tehetett volna bennem. De azt semmiképp sem gondoltam volna, hogy ezután következik a még az iméntieket is felülíró pokol.

helló belló!ツ
ezzel a szokásosnál hosszabb résszel iívánok nektek boldog új évet és kellemes hangulatot szilveszterre.♡
jövőre találkozunk, ezer puszi <3
perfectlyfool