― Első szó ― bólintottam Elliot jelzését tudomásul véve és előre dőltem, hogy tüzetesen figyelhessem mit mutogat csapattársam. ― Tíz! ― kiáltottam, mikor két tenyerét kinyújtva feltartotta. ― Második szó. Vonal...csík! ― találgattam, mikor a levegőbe egy vonalat rajzolt mutatóujjával. Elliot nemlegesen rázta meg fejét, majd halántékát masszírozva elgondolkodott.

― Víz...hullám. Nincs hullám. Kiszáradt folyómeder?

― Kiszáradt folyómeder? Sierra, ez nem egy tájrajzi műsor, csak egy hülye activity! ― sóhajtotta Peter íriszeit forgatva és belekortyolt italába. Gyilkos pillantást löveltem felé, majd öccsére öszpontosítottam, aki türelmetlenül karcolt a levegőbe hullámos vonalakat.

― Lejárt az egy perc, Attenborough ― húzott magához a mellettem ülő Ryan heccelve, majd vigasztalva belepuszilt hajamba.

― Te kitaláltad? ― fordultam duzzogva barátom felé és karba font kezekkel számon kértem.

― Persze drágám, a megoldás tíz mérföld.

― Jobb lesz, ha összeszeded magad estére, vagy laposra verlek pókerban ― nevetett fel Peter poharában megtáncoltatva italát, mielőtt belekortyolt a barna folyadékba.

― Ezt mondhatnád Ryan-nek, is, ugyanis ő sem találta ki ― köhintett Elliot, mire mindannyian felé kaptuk tekintetünket, én reménnyel, barátom hitetlenséggel, a szőke fivér pedig kíváncsisággal pillantásában méregette öccsét. ― A megoldás tizegyenes.

― Tizegyenes? ― hőköltünk hátra egyszerre.

― Mutasd csak ― dőlt előre Ryan, hogy kezével intve elkérje öccsétől a kártyát. ― Ez tizenegyes, te bimbó!

― Hoppá ― nevetett fel tarkóját vakarva, majd csatlakoztam a kacagáshoz.

― Szerencse az emberiségnek, hogy nem érsebész vagy, Elliot. Különben rettegettebb sorozatgyilkos lennél, mint Hasfelmetsző Jack.

― Annyira örülök, hogy te vagy az egyik bátyám, Peter. Amikor valami nem létfontosságú dolgot elszúrok, te mindig emlékeztetsz rá, hogy egy világi balfasz vagyok, nehogy elfelejtsem. Köszönöm.

― Ugyan, bármikor ― vigyorgott öccsére az említett férfiú gúnyosan, majd leemelte a pakli legfelső kártyáját. Kékjeivel a három opcióval szemezgetett, majd feltornászva magát a fedélzeti kék-fehér csíkos bútorról, összeszedte magát, hogy átszellemülve bátyjára hangolódva felülkerekedjenek Elliot-tal közös csapatunkon.

― Ezt fel kell vennem, egy pillanat és jövök ― súgtam oda Ryan-nek, majd megkerülve a vitorlást kormányzó Mr. Dubois-t, aki az alábbiakból megállapítva egy mindenes a Tremblay fiúk számára, a hajó egyik kabinjába mentem, hogy a többieket ne zavarjam telefonálás közben. ― Buja vágyak vonala ― szóltam bele az Aiden fényképe előtt villogó zöld ikonra nyomván.

― Helló kedves, a szokásos csomagot szeretném kérni Esperanza-val ― mélyítette orgánumát legjobb barátom, mely a mondat végén megremegett, mert elnevette magát.

Aiden igyekszik kordában tartani a rejtett hasizmomat és mivel mozgásra képtelen rászedni, folytonos humorizálással dolgoztatja meg azt. Humora kiegészíti az enyémet és minden pillanatban megtalálja egy-egy poén forrását, mely megalapozta barátságunkat, mikor tizennyolc évesen kikerültem az otthonból és találkoztam vele. Azonban a vicces személyiségének árnyoldala, hogy képes humorral hárítani kínos témákat, helyzeteket, mikor meg kéne nyílnia. Mindannyiunknak vannak eszközei, melyekkel védekezünk a sérülések ellen, Aiden pajzsa a humor.

― Na mesélj, milyen volt a tegnap esti Gazdag seggfej találkozó?

― A finomított vagy a nyers verziót szeretnéd hallani.

― Természetesen a szaftosabbikat.

― Történetünk főszereplője három muskétás, Athos szerepében George, a sugar daddy, oldalán Porthos-sal, az üres fejű menyasszonyával, Zarah-val, akinek legjobb barátnője, Linsay játssza Aramist, aki történetesen Ryan exe ― vázoltam fel a helyzetet elhúzva a kabin ajtaját, majd leültem a bevetett ágyra, halkítva beszédemen, elkerülve a kíváncsi fülek kielégítését. ― George egy nagyon kedves és művelt ember, Zarah butaságával önzetlenség jár, így őt is életben hagyom. A lotyó Lindsay-nek azonban egyesével tépném ki minden egyes vörös hajszálát.

― Te komolyan egy olyan nevű nőre vagy féltékeny, aki drogok miatt börtönben is volt?

― Most pont leszarom Lindsay Lohan-re milyen hatást gyakoroltak a korai tévés szereplései. Engem az a ringyó érdekel, aki bele akart mászni Ryan gatyájába az orrom előtt.

― Kár, hogy nem videóhívással beszélünk most, úgy megnézném milyen fejet vágsz D'Artagnan-kám, mikor kiakasztod a vérnyomásmérőt.

― Hát még én hogy ki voltam akadva tegnap. Minden kicseszett pillanatot kihasználta, hogy tapogassa Ryant, azt hittem átadom a szobám kulcsát neki, hogy ne előttem párosodjanak.

― Minek kéne a te szobád nekik, mikor a sajátjába is viheti? Sőt bármelyikbe, hisz az egész szálloda az övé.

― Kösz a nyugtatást.

― Arra ott a Xanax. Én azért vagyok, hogy őszintén megmondjam neked, ha tévedsz és szétrúgjam a seggét, aki bánt téged, de vérnyomás-csökkentő funkcióval nem rendelkezem.

― Ha visszatértem, első dolgom lesz, hogy elviszlek szervízbe ― nevettem fel az ágytakaró különleges mintáján vezetve mutatóujjamat. ― A javításra váró hiányosságodtól eltekintve, hogy vagy?

― Szarul, de büszkén. A tesóm folyton hívogat, hogy vigyem el a kisházat, vagy eladja, az apránként fejlődő bálnagyűjteményemmel együtt.

A kisház, melyet Aiden épített exbarátnőjének, aki mindig is olyan babaházra vágyott, amit később nagyban is megkaphat. Legjobb barátom megcsinálta álmai házát a születésnapjára, mely alapján terveztették meg otthonukat, amit Adam és Emily laknak be jelenleg.

― Annyit dolgoztál azzal a házzal, ne hagyd, hogy az időd, melyet már nem kaphatsz vissza, kárba menjen. Nem is beszélve az befektetett energiáról és pénzről.

― A házat feldughatja Emily számos férfi által gyakran látogatott micsodájába. Engem a bálnák érdekelnek. Olyan régóta gyűjtögetem őket és még alig van egy fél tucattal, nem hagyhatom, hogy a ceteknek egy ilyen említésre sem méltó ármánykodás vessen véget.

― Aiden, ezt te sem gondolhatod komolyan. Tudom milyen sokat jelent neked az a ház, ne hagyd, hogy elvegyenek tőled mindent, ami fontos számodra ― győzködtem az elesett fiút, akit szívem szerint magamhoz öleltem volna, mit sem törődve a három órás úttal, melyet gyalog is megtettem volna érte. ― A ceteket is beleértve ― tettem hozzá íriszeimet forgatva.

― Téged nem tudnak elvenni tőlem és ez számít igazán.

― Nagyon szeretlek, Aiden. Ha gondolod, megduplázom az adagjaimat és leszek a bálnád.

― Köszönöm, Sierra, ez nagyon sokat jelent ― hallottam hangján, hogy szája sarkában mosoly bújkált, melyet harsány nevetése követett. ― Ha ilyeneket mondogatunk, szobatársak lehetünk majd a pszichiátrián.

― Ha szólok Mr. Dubois-nak, kiköthetünk otthon, hogy felpakoljunk és együtt evezzünk be az diliházba.

― Hajózgatunk-hajózgatunk?

― Igen, a srácokkal eljöttünk vitorlázni.

― Peter is ott van? ― kérdezte hasonló szeretettel gondolva a fiúra, akinek már egészen Chicago-ig elért a híre anélkül, hogy járt volna a szeles városban.

― Igen, itt ― sóhajtottam gondterhelten. ― De szerencsére az ellenfél csapatban van, így nem kell a "társam" ellen fordulnom. Activityzünk.

― Ha belefojtanád a vízbe, nem tudtam a szándékaidról és törlöm a híváslistámból ezt a beszélgetést.

― Csábító az ajánlat, de nem hagyhatnék hátra szemtanúkat és Ryant, meg Elliotot nincs szívem eltenni láb alól.

― Ezesetben, hadd ajánljam fel jó barátomat, az alkoholt, amivel eltekinthesz a körülményektől.

― Maradnék a sajátomnál, az ecsetnél, amivel mosolyt festhetek az arcomra.

― Kiszámítható vagy, Sierra.

― Van ami sosem változik ― sóhajtottam aprót, majd tekintetemet körbevezettem a fülkében. Az ágy mellett egy aprócska éjjeliszekrény kapott helyet, rajta egy kis olvasólámpával, mely alól egy gyűrt szélű fénykép lógott ki. Gyanakodva kezembe vettem a képet és szemügyre vettem a bal alsó sarokban feltüntetett dátum szerinti alig másfél éves képet.

― Sierra, itt vagy? ― kérdezte, mikor valószínűleg túl sokáig hallgattam.

― Igen, csak találtam valamit. Később hívlak, csók.

Egy szőke hajú, első megítélésre negyvenes évei közepén járó nő mosolygott rám szélesen, virágos nyári ruhában. Bal karjával egy ismerős arcú szintén világos hajú fiút ölelt, kinek rendezetlen tincsi eltértek az öltönye és szövetnadrágja által kölcsönzött eleganciájától.

― Kopp-kopp ― húzta el a fülke ajtaját Ryan és bedugta fejét rajta.

― Én csak... ― hebegtem zavartan. Megsértettem a magánszféráját, amit nem szabadott volna, így érthető volt az arcán átsuhanó árny jelenléte.

― Elliot szalagavatóján készült ― világosított fel és háta mögött behúzva az ajtót, helyet foglalt mellettem. ― Nem sokkal azután, hogy ez a fotó elkészült anyáról és Peter-ről, Elliot az iskolában kicsit belekóstolt a bálba, míg Peter vigyázó bátty címszó alatt fűzögette a frissen ballagott lányokat. Addig a szüleimmel elmentünk beváltani Elliot ajándékát, egy közös kiruccanást az Ezüst erdő melleti kis faházba. Apa a gázpalackokkal bajlódott, hogy grillezhessünk a viskó kertjében, anya a terítékkel szórakozott mikor az egyik gázpalack ferobbant. Anya túl közel volt a robbanás centrumához, így életét vesztette, apának levált a retinája, egy hajszálon múlt, hogy én is így járjak. De megúsztam nagyon gyenge szemekkel, ami semmiség a szüleim kárához képest.

― Sajnálom ― tettem kezemet a combján fekvő kezére. A sajnálattal nem sokat érek, hisz nem változtat a múlton, de együttérzésemet fejezi ki, akármennyire sincs fogalmam a témában.

― Nem tudhattad ― küldött felém egy halovány félmosolyt, melybe egyre jobban belesajdult a szívem. Fejét elnehezedve hajtotta vállamra, ajkait szóra nyitva, de csak egy némán elfolytott sóhajjal jutalmazott. Szabad kezemmel megsimogattam hátát és apró puszit nyomtam fejére.

Szörnyű érzés lehet elveszíteni azt, amit igazán szeretsz. De akármennyire is együtt akartam érezni vele, tapasztalat híján csak szándék maradt. Hisz amit szerettem, sosem volt az enyém.

― Süllyedünk, Rose ― nevetett fel Ryan, mikor a nyugalom szülte csendben ordításként hangzott fel gyomrom kétségbeesett kiáltása az élelemért. Kacagva bontakozott ki ölelésemből, hogy ismét felegyenesedjen és megszűntesse a lelki sebe felszakadása utáni ápolgatásomat.

Ryan mindig igyekezte a kemény, sérthetetlen férfi benyomását kelteni, ezért is, ha csak kicsit elgyengült, igyekezett az állapotnak minél hamarabb véget venni. Nem akarta, hogy gyengének lássák, hogy neki is van lelke, nem akarta tudatni az emberekkel. Így nyerte el sikereit az üzleti világban, ahol darabokra szaggatták volna a cápák, ha nem ilyen semlegesen áll a dolgokhoz. Azonban nem mindig jó, ha a munkáját, különösen az ottani kimért, távolságtartó magatartását beengedi az életébe. Pláne nem egy párkapcsolatba.

― Nagyon vicces ― forgattam szemeimet. ― Ha így folytatod, nem engedlek fel magam mellé az ajtóra.

― Pedig úgy gondoltam, hogy mindig mellettem leszel. Alattam. Felettem ― feltornászva magát, két kezével szorosan csípőm mellett támaszkodva felém hajolt és folytonos közeledésével párhuzamosan lassan hanyatt dőltem az ágyon. Csípőm mellől feljebb húzta kezeit, hogy alkartámaszban tartsa magát, míg szájával az enyémet kereste, de ahelyett, hogy megcsókolt volna, ajkaimra suttogott csupán. ― Ilyen testhelyzetben csak elférnénk azon az ajtón.

― Ha ennyire szeretnél Leonardo DiCaprio lenni, én nem tartalak vissza.

― Ezzel teljesítetted a gyerekkori álmomat ― nevetett fel, majd egy gyors szájrapuszi után felpattant az ágyról. ― Szólok Dubois-nak, hogy kössön ki, mert egy éhenkórász is van a fedélzeten. Addig ne edd meg a berendezést, ha kérhetlek.

― Jack sosem volt ilyen Rose-zal ― vágtam hozzá duzzogva egy párnát.

― Az lehet, de én nem Jack vagyok, hanem DiCaprio.

Amíg Ryan elhagyta a kabint én a kezemben tartott fényképhez társuló történetet emésztgettem. A fiúk mindig úgy meséltek az édesanyjukról, mintha már régóta nem lenne az életük része, de valójában csupán másfél évről beszélünk, ami azt eredményezi, hogy Peter kicsapongó korszaka nem is olyan ért véget. Ha egyáltalán véget ért. Ez a felvetés pedig nem is olyan instabil lábakon áll, hisz a középső Tremblay egyik kezében folyton egy poharat vagy üveget fog, melyben nem éppen víz hömpölyög, zakója belső zsebében mindig lakozik legalább egy szál cigaretta és a nőket úgy fogyasztja, mint mások az oxigént.

― Elliot azt mondta, hogy amíg nem mutatta meg neked a szaltóját, nem köthetünk ki ― rántott ki gondolataimból Ryan, aki korábbi ruháit egy sötétkék fürdőnadrágra cserélte. ― Valami baj van?

― Nem, dehogy ― ráztam meg a fejem nemlegesen és felpattanva az ágyról a fedélzetre igyekeztem, hogy magamhoz vegyem a táskámat, majd én is átöltözzek.

Elliot egy piros nadrágban díszelgett, mely kiemelte haja színét és éppen naptejjel kenegette magát. Peter még mindig a korábbi megjelenésében nyomkodta a telefonját a fedélzeti bútoron henyélve, érkezésemre sem kapta fel a fejét, holott lábai alatt nyomódtak össze a táskámban pihenő holmik és a frissen vásárolt szalmakalapom.

― Kérlek emeld meg a lábadat ― fontam össze karomat, mikor süket fülekre talált a kérésem.

― Már vártam, hogy ez a mondat elhagyja a szádat. Csak nem a megemel igével, sokkal inkább a széttenni felszólító alakjával ― pillantott felém hunyorogva. ― Elég bátor húzás, hogy a bátyám közelében elejtesz egy ilyet, főleg miután tudatában vagy a lobbanékony jellemével.

― Seggfej ― morogtam, miközben erőfeszítéseket téve kihúztam Peter vádlija alatt lapuló dolgaimat, aki szándékosan nyomást helyezett rájuk, hogy megnehezítse a dolgomat. Felkapva a táskámat, hónam alá csapva a szalmakalapot viharzottam le a kabinba, hogy magamra húzzam az egyrészes fekete fürdőruhámat.

― Lassíts, drágám ― szólított le a lépcsőt körülvevő falnak támaszkodó Ryan.

― Ha az a tirpák öcséd belefulladna a vízbe rejtélyes körülmények között, hát én vagyok a rejtély ― hadartam és a kabinba szaladva berántottam annak ajtaját.

Feldúltan szórtam ki táskám tartalmát az ágyra, hogy hamarabb megtaláljam a legalul lapuló fürdőruhámat. Csuklómon lifegő hajgumimmal egy kontyot formáztam dús barna hajzuhatagomból, majd mély levegőt véve nyugtattam le magam. Ügyetlenül bajlódtam overálom cipzárjával, mely hátamon egyenesen futott végig, de ezt betudtam a bennem rejlő feszültségnek, ígyhát gondtalanul hagytam leesni a vállamról lefejtett tarka anyagot, mely bokáimon landolt, s csak akkor kaptam fel onnan, mikor már fehérneműmtől is megszabadultam.

― Figyelj, Sierra ― hallottam meg hátam mögül Peter hangját. Ijedten rezzentem össze, szemeim kipattantak a felismeréstől, hogy meztelenül látott, így gyorsan magamra tekertem az ágytakarót, mielőtt megfordultam.

― Ha máskor mennél valahova, ahol be van csukva az ajtó, nem ártana kopogni ― mérgelődtem és kisepertem arcomból egy, a bomladozó kontyomból előre omlott tincset. ― Mindegy, mit akartál mondani?

― Ja, csak annyit, hogy... készen vagy -e, mert Elliot már bemelegített a nagy produkciójára ― motyogta zavartan.

― Mint láttad, nem készültem el, szóval ― vittem fel a hangsúlyt mondatom végén, hogy távozásra kényszerítsem.

― Hát persze, nem is zavarok tovább ― mosolyodott el nyájasan, majd becsukta maga mögött az ajtót. Hitetlenkedve ráztam meg a fejem az összezavaró szituáció miatt, majd belebújtam fekete fürdőruhámba és arcomra némi naptejet kenve hagytam el a kabint, hogy csatlakozzak a fürdőző Tremblay fiúkhoz.

― Hé, ezt nézd, Sierra! ― kiáltotta Elliot félúton a levegőben a vitorlás és a víz között, mire széles mosoly kúszott arcomra.

― Na, bocsánatot kért? ― kérdezte Ryan hátulról átkarolva.

― Kicsoda?

― Peter. Az imént lecsesztem, amiért olyan bunkó volt veled és elküldtem hozzád, hogy bocsánatot kérjen.

― Figyelj, ne akadj ki ― kezdtem kezeit lefejtve derekamról, hogy megfordulva szemeibe nézhessek. ― Amikor Peter bejött, hogy bocsánatot kérjen, én éppen a fürdőruhámat vettem fel és lehetséges, hogy meglát...

― Megölöm ― indult meg a hajó túlsó oldalánál szórakozó testvéréhez.

― Ne, kérlek! Maximum a fenekemet láthatta és azt sem szándékosan. Légy szíves hagyd annyiban ― kaptam el a karját mikor elindult leszűkíteni testvéreinek számát.

― A két bocsánatkérést azért még behajtom rajta.

― Rendben szívem ― simítottam meg arcát, majd nyaka mögött összefonva ujjaimat, lehúztam, hogy megcsókoljam. ― Köszönök mindent.

― Jesszus, lassan több nyálat termeltek, mint amennyi víz ebben a tóban van ― hangzott Peter rosszalló megjegyzése, mielőtt a fedélzetről egy íves fejes ugrással távozott.

― Lehetetlek alak ― ráztam a fejem Ryan felé fordulva, aki éppen megragadva a derekamat felkapott a vállára és a vitorlás túlsó felébe szaladva beleugrott velem a vízbe.

A víz alá merülve minden elcsendesült, nem hallottam a város zajául szolgáló repülőket, a forgalmas utakon dudáló autókat, a síró gyermekeket, akik hisztiznek, mert nem kaptak meg valamit a piacon, de még a derülten repkedő madarak csiripelését sem. A világ megszűnt létezni, minden elnémult és sötétbe borult. Ez pedig az Aiden-nel való megismerkedésemre emlékeztetett, s csupán annyival tért el tőle, hogy ezúttal fel tudtam jönni a felszínre, hogy lélegezzek.

Az emlékek hirtelen lecsapó hullámaitól görcsbe rándult a gyomrom és minél hamarabb igyekeztem a felszínre jönni, ahol alig tértem magamhoz, kezeimet még mindig hasamra szorítva.

― Jól vagy? ― kérdezte Ryan, aki furcsálva meredt a kristálytiszta vízen keresztül a hasam felé.

― Persze ― feleltem hamiskás mosollyal. ― Felsegítesz? ― biccentettem a hajó felé, mire barátom segítőkészen felém úszott, majd bakot tartott, hogy felmenjek a hajóra. Leggugoltam a hajó előtt lubickoló fiúhoz, aki furcsálva méregetett.

― Biztos minden rendben van? ― suttogta, nehogy a többiek meghallják.

― Egész biztos. Menj csak, érezd jól magad, én addig keresek valami harapnivalót. Aztán nehogy valami bikinis maca rád akaszkodjon ― kuncogtam és csókot nyomtam szólásra nyílt ajkaira. Előbb utóbb mesélnem kell neki a történtekről. De annak még nincs itt az ideje.