Szüntelen monoton kattogás ütötte meg a füleimet, mire álmosan nyitogatva pilláimat vezettem tekintetemet körbe a szobában, ami meg is akadt a mellettem ülő férfiún.

Ryan testére feszült fehér ingjének ujjait könyökig felhajtotta, felső két gombját nem gombolta be, ezzel kissé laza stílust képviselve a hófehér darab alapdominanciája ellenére. Szemüvegének vastag lencséi, melyek gyenge szemekről és erős dioptriáról tanúskodott, tisztán vert vissza egy, az ablakon beszűrődő pislákoló napsugarat, mely melegséggel töltötte meg a szobát. Az inghez társuló öltönynadrág gondosan összehajtogatva pihent az ágy végében, míg Ryan egy fehér boxeralsóban ült, combjain laptopjával, melyen folytatott munkájába oly bőszen belemerült, hogy észre sem vette, jó reggelt kívántam neki.

― Hé munkamániás! Két számla között belefér egy csók? ― böködtem muszklis kezét, mely teste többi részéhez hasonlóan kidolgozott izmokkal rendelkezett, de nem túlságosan hívalkodóan, így egy karban tartott, egészségesen izmos összképet alkotott.

― Munkamániás? Mondja ezt az, aki naponta telefonál haza, hogy minden rendben van -e a boltjában ― húzta ajkait széles mosolyra, majd az ágy mellé rakva a laptopot, két karjával derekamat megragadva helyezett ölébe. ― Rád mindig van időm ― simított végig mutatóujjával állam vonalán, majd magához húzva gyengéd csókban részesített. Ujjaimat selymesen puha hajába vezettem, gesztenyebarna tincseivel játszadozva, míg ő kihátrálva csókunkból homlokunkat egymásnak döntve.

― Lassan készülődnöd kéne, szerveztem egy kis meglepetést mára.

― Áruld el kérlek, tudod, hogy nem szeretem a meglepetéseket.

― Tudom szivem, de a szavamat adtam és azt olyan komolyan veszem, mint Peter az ivást.

― De mégis hogyan döntsem el mit veszek fel, mikor nem tudom hova megyünk? ― távolodtam el tőle csalódottan lekókadt vállakkal és könyörgő tekintettel szugeráltam barna szemeit.

― Ez érzelmi zsarolás! Úgy festesz, mint egy hajléktalan kölyökkutya ― kérte ki magának karba tett kezekkel. ― Adok pár támpontot az öltözéked miatt, de nem fogom elárulni hova megyünk.

― Köszönöm ― adtam egy gyors puszit ajkaira, majd a szekrényben pihenő ruháimhoz mentem, hogy Ryan meghatározásaira támaszkodva kiválaszthassam a szettem.

― Gyere világos ruhába, az visszaveri és nem magába szívja a fényt, így nem gyulladsz majd meg. Ja, és nem árthat, ha van a táskádban egy fürdőruha is.

― Vitorlázni megyünk, igaz - e? ― álltam meg csípőre tett kézzel, bal lábamra helyezve testsúlyom, míg a jobb, spiccbe feszített lábfejemmel a padlón félkörívet róttam.

― Igen ― sóhajtotta fáradtan, majd homlokát masszírozva pillantott felém. ― Megtennéd, hogy majd meglepődsz, mintha semmit sem tudtál volna? Elliot a lelkemre kötötte, hogy meg se mukkanjak.

― Nem vagyok egy Oscar-díjas színésznő, de kihozom magamból a legtöbbet.

Tekintetemet Ryan-ről elszakítva a vállfákon pihenő darabokra vezettem és elgondolkodva vettem számba a lehetséges öltözékek opcióit. Kezemet végigvezetve a különböző anyagú ruhákon próbáltam egy lenge, de mégis csinos darabot választani, így a végül egy krémszínű alapon szabálytalan tengerkék pöttyökkel tarkított, bokáig érő overál mellett, melyet az ágyon ülő férfi felé emeltem vállfájánál megragadva.

― Valami ilyesmire gondoltál? Vagy ez nem elég csinos? ― tartottam magam elé hezitálva vizslatva a ruhát.

― Pontosan ilyenre ― hagyta jóvá a ruhát az időközben ölébe fektetett laptopra meredve, felém sem pillantva.

― Komolyan kérdeztem, hogy jó lesz - e, mert ha száz százalékig biztos lennék benne, felesleges volna megkérdőjeleznem ― morogtam magamban miközben kibújtam Ryan pizsamaként használt sárga feliratos szürke pólójából, a padlóra ejtve azt és melltartómat becsatolva belebújtam volna az overálba, mikor Ryan mellettem termett és behúzva a szekrény ajtaját, mögém állva szembefordított annak külsejét fedő tükörrel.

― Azért nem néztem fel, mert akármit is választottál, egészen biztos, hogy elképesztő leszel benne ― mantrázott a tükörképem szemeibe pillantva, majd hajamat összefogva jobb vállamon lapolta át, hogy bal fülemet szabaddá téve azt súgja: ― Bár a legjobban annak örülnék, ha nem lenne rajtad semmi ― simított végig derekamon, hogy megragadva azt magával szembe fordítson és mézédes csókjában részesítsen. Hátamon finom borzongás táncolt, libabőrös kezimmel átkaroltam nyakát, hogy felém húzva még közelebb lehessek hozzá.

― Tesókám változott a terv, teszünk egy kis kitérőt ― nyitott be a szobánkba Elliot, majd kezével eltakarva szemeit sebesen kifordult az ajtón miután felmérte a helyzetet. Ryan és én szétrebbentünk, akár a lövést hallott, villanypózna vezetékén ülő madarak, majd ő az ágyon lévő nadrágjába beleugorjon, míg én a kiválasztott overálba bújtam bele.

― Most már bejöhetsz, Elliot ― kiáltott ki Ryan, mire az öccse még mindig kissé félénken lépett be az ajtón.

― Öhm csak annyit akartam, hogy a mai program kis kitérővel kezdődik, ha nem gond ― felelte tarkóját vakarva. Zavarban volt, erről tanúskodott gyermeki arcán kúszó pír, ujjai törtedelése és a szemkontaktus kerülése.

― Okés ― vette tudomásul az új információt Ryan és a fürdőszobába ment fogat mosni, míg én a sóbálvánnyá vált Elliot kellemetlen érzetét próbáltam oldani.

― Amit az előbb láttál, azt... ― kezdtem határozottan, de Elliot végre kevésbé gyámoltalanul megszólalva közbevágott.

― Hülye voltam, hogy nem kopogtam. Igazad volt, mindannyian átjáróházként flangáltunk a szobádban. Ezentúl én nem fogok, ezt megígérhetem ― nevetett fel zavartan.

― Nem jössz be, amíg elkészülünk?

― Köszönöm a felajánlást, majd talán máskor, még van egy kis dolgom. Tíz perc múlva a hallban?

― Ott leszünk ― mosolyogtam rá és távozása után becsukva az ajtót, fáradtan csúsztam le rajta hátamat nekitámasztva.

― Kimenjek és lecsússzak a túloldalt, hogy előadjuk a Jégvarázs egyik jelenetét, vagy felsegíthetlek?

― Elfogadom a kezed, bár szívesen hallgatnám ahogy kiénekled a felső c-t.

― Arra várhatsz szivem, ugyanis a takarítónőnk szebben énekel a szobák takarításakor ― nevetett fel felrántva a padlóról. ― A fürdőruhát el ne felejtsd ― legyintette meg fenekemet, mikor hátat fordítva neki egy tartalék pólót és shortot tettem a táskámba.

❤️♣️♦️♠️

― Na és ez hogy' áll? ― próbáltam fel egy széles karimájú szalmakalapot Elliot felé fordulva. A vitorlázásunk előtt a helyi piac felé tettünk egy kis kitérőt, ahol kisgyerekként éreztem magam és önfeledt mosollyal jártam árusról árusra.

― Szerintem a fekete jobban állt ― alkotott véleményt Elliot az egyik, már próbált kalapot kezembe adva, amit, hogy megbizonyosodjak választásomról, még egyszer fejembe húztam.

― Igen, ez lesz a tökéletes ― ismertem el a tükörben vizslatva magam és a kofához lépve megvásároltam az éjsötét szalmakalapot.

Az árusok alig egy méterre helyezték ki portékáikat egymástól, szemünk elé tárva minden olyan dolgot, melyekre szükségünk van, csupán nem tudunk róla. Az emberek által kialakított folyosó zsúfolt tömegében Peter és Ryan kissé elmaradva követtek minket. Idegenek lökdöstek, kofák kiabáltak, leendő vásárlók alkudoztak vérre menően és a minket körülvevő fülledt levegőt a friss kenyér, zöldség és egyéb eladásra kínált étel illatának keveréke ölelte felhőként telepedve ránk.

Az antikolt hatású komód tetejét babakék, és egyéb pasztell árnyalatra fesett fából faragott díszelemek voltak. Minden egyes darabról a tenger sós hullámai, annak friss aromája és a lábfejemet lágyan ölelő homokszemcsék gondolata futott át az agyamon. Közelebb lépve tüzetesen vizsgálgattam a díszeket egy bálna, vagy arra hasonlító cetféle után kutatva, melyet Aiden-nek szántam ajándékba, hisz legjobb barátom már évek óta gyűjti őket, mint más a bélyegeket vagy hűtőmágneseket.
Az árusoknál úgy alkudhatsz sokat, ha nem mutatsz kiemelkedő érdeklődést az áru iránt. Így tettem én is, bár fel voltam csigázva, hisz az egyetlen fehér hasú kékbálnát pályáztam meg és az eddigi legkeményebb eladót fogtam ki. Ettől pezsegni kezdett a vérem, testemet teljesen átjárta az adrenalin és nosztalgikus érzés melengette a szívemet, hisz az otthon nevelőnői sokszor vittek minket ehhez hasonló piacokra, vásárokra.

― Jó napot kívánok, négy vajas croiassant szeretnék ― álltam lábujjhegyre, hogy a fa dobogón, üvegpult mögött álló pék meghallhassa rendelésemet. Barna papírzacskóba csomagolta a süteményeket, majd fizetés után egyet Elliot-nak adtam, egy másikat magam kesztem el majszolni, hisz gyomrom tarthatatlanul korgott reggeliért kiálltva, a másik kettőt pedig a lemaradt Tremblay fivéreknek szántam.

― Maradjon kettőnk között! ― a két testvért a péknél vártuk meg, de mosolyunkat nem viszonozták, sokkal inkább ellenezték és civakodva érkeztek meg, így csak Ryan fogadta el a croissant, Peter pedig duzzogva elutasította.

― Valami gond van? ― kérdeztem a derekamat oldalasan ölelő Ryan felé fordulva.

― Minden a legnagyobb rendben. Igaz, Peter? ― húzta ajkait hamis mosolyra barátom, mire testvére egy erőltetett bólintással felelt.

― Hogy tetszett a piacozás? ― kérdezte Elliot felém fordulva, ezzel megtörve a levegőben szikrázó feszültséget.

― Imádtam! Ha tehetném minden nap ide jönnék, teljesen elvarázsolt az egész hangulat.

―Ennek örülök, mert most jön a fő attrakció ― dobolt ujjaival a levegőben. ― Vitorlázni megyünk.

― De jó! ― tettettem meglepettséget, de nem igazán sikerült valósághűen, így Elliot számon is kérte Ryant.

― Megkértelek, hogy ne mondd el igaz? Erre csak eljárt a szád te kis pletykafészek.

― Nem mondtam semmit, ő találta ki.

― Igaza van. Detroit kikötőváros és az elmúlt napokban még nem szálltunk vízre, így nem volt nehéz kitalálni hova megyünk ― vázoltam fel a helyzetet miközben úton voltunk a kikötőben sorakozó hajók felé.

― Hollywood sajnálhatja, hogy nem szerződtettek valamelyik filmbe.

― Mondtam, hogy pocsék színésznő vagyok ― keltem saját magam védelmére és oldalba könyököltem a hahotázó Ryant. ― Különben is, a pókerarcom csak a kártyaasztalnál működik.

― Úgy legyen, kis mérges gombám ― pöckölte meg gyengéden orrom hegyét és erős karjával támaszt nyújtva felsegített a kikötőben gyengéd hullámok ölelésében hömpölygő vitorlás hajóra.