― Jó reggelt ― simítottam meg Ryan ölembe fektetett kezét miközben az ágy szélén ülve, kezemben reggelijével ébresztgettem a békésen alvó fiút.

― Te még itt vagy? ― fordult felém zavartan felvonva szemöldökét. ― Mindazok után, amiket és ahogyan a fejedhez vágtam, itt maradtál velem?

― Amíg nem pókerezünk az asztal két oldalán, addig nincs okod kételkedni a szavaimban.

― Tegnap kicsúszott kezeim közül az irányítás, aminek nem szabadott volna megtörténnie, sajnálom Sierra ― szorította meg ölemben fekvő kezét.

― Mindenki máshogy reagál a múltbéli sérelmeire, amiért nem okolhatjuk se magunkat, se másokat.

― Túl jó ember vagy erre a romlott világra ― sóhajtotta miközben gesztenye barna tekintetével arcomat fürkészve végigvezette rajtam pillantását. ― Csináltál nekem reggelit? ― ült fel szemét dörzsölgetve. A hófehér takaró, majd a háta mögé tett párna körülölelve őt kiemelte az elbűvölő barna szempárt, melyen az ablakon beszűrődő napsugarak víg táncot járva emelték ki tekintetének egyszerű gyönyörűségét.

― Kénytelen voltam felhozni, mivel a szálloda zsémbes tulajdonosa csak tizenegyig szabta meg a reggeli idejét.

― Már ennyi az idő? ― pillantott körbe zavarodottan.

― Fél tizenkettő múlt pár perccel.

― Azt hiszem ez a bizonyíték arra, hogy önismereti válságba kerültem ― bökötte villájára a kihűlő félben lévő rántottáját.

― Szerintem csak azt bizonyítja, hogy egy kiadós alvásra volt szükséged.

― Meg egy olyan személy társaságára, akit nem riaszt el egy háborgó Tremblay haragja sem ― cirógatta hüvelykujjával állam vonalát.

― Alábecsültél, ha azt gondoltad egy kis kiabálás eltántorít. Tudod, az otthonban annak van igaza, aki a leghangosabb, szóval nem rezzenek össze ha ordítanak körülöttem.

― Úgy hangzik, mint egy olasz család vasárnapi ebédje.

― Hidd el, olyan is, csak a kaja kevésbé finom. Nem mintha lenne okom panaszra, mert nem vízen és kenyéren éltettek meg hasonlók, de meg kell hagyni, a menza nem öt csillagos az ilyen helyeken.

― Ezt most miért mondod? A menza volt a legszebb az iskolás éveimben.

― Lehet a fancy magániskolákban kiválaszthatod mennyire átsülve szereted a steaket, de ez nem mindenhol van így.

― Mert nincs is jobb mint egy testes, bajszos, gyöngyöző homlokú konyhásnőtől kapni a por alapú krumplipürét, mely nyomokban tartalmazza az alkalmazott gárda hajszerkezetének egy részét. Lehet, hogy a tanáraim és diáktársaim Rolexet viseltek, Prada öltönyt hortak és drágábbnál drágább kocsikkal jártak munkába, de a menza az menza. Van abban valami különös báj, ahogy megtermett egyedek agresszívan merik a krumplipürét és vetik oda a szelet húst.

― Tényleg komolyan gondoltad, hogy a menza volt a legszebb része a sulis éveidnek ― hőköltem hátra, hisz egy jó családi tőkével rendelkező férfi nosztalgiázásának nem éppen irányt képzeltem volna.

― Ahogy az egyik bölcs barátom mondta, amíg nem pókerezünk az asztal két oldalán, addig nincs okod kételkedni a szavaimban ― felelte félmosolyra húzva ajkait.

❤️♣️♦️♠️

― Nincs egy göncöm sem ― masszíroztam halántékomat miközben tanácstalanul méregettem a hotel szobám szekrényében vállfára akasztott ruhákat, majd elkeseredetten az ágyhoz csoszogva, hasra huppanva ledőltem a matracra.

― Sierra, nem esküvőre mész, pláne úgy nem, hogy ott sem lehetek, hogy az oltárhoz kísérjelek ― magyarázta Aiden az éjjeliszekrényemen lévő lámpának támasztott telefonomról, ahol videóhívásban nézte végig a ruhaválasztással kapcsolatos vívódásom.

― Azt mondta, hogy jönnek a barátai ― morogotam még mindig arcomat a matracba nyomva. ― Pontosan nem emlékszem hogy hívják őket, de nemesen csengett mindegyik neve, felének pedig előtte volt a "doktor" megnevezés.

― Ugyan, te is tudod, hogy manapság már a hangyák szaporodásának kifejtéséért vagy egy borsos összegért is kaphatsz doktorátust.

― Én egy háztartási boltban dolgozom, a nevem pedig maximum húsz ember körében ismert. Ezek az emberek pedig kardiológusok, ügyvédek, sebészek, akik egyetemet végeztek, családot és cégeket alapítottak, vagy elköltöztek és új életet kezdtek, de semmiképpen sem fecsérelték az éveiket online pókerre ― hadartam törökülésbe hajtogatva lábaimat miközben fülem mögé tűrtem arcomba lógó tincseimet.

― Először is nyugodj meg, az idegeskedés árt az arcbőrödnek, ami ebben a korban még javában korai. Másodszor pedig kelj fel és vonszold el a kufferodat a szekrényig, vedd ki az ezüst ruhádat és villantsd nekik a magabiztos mosolyodat azoknak a diplomás barmoknak. Ha van papírod róla, ha nincs, ezerszer okosabb és rátermettebb, érett nő vagy, akinek meg kellett küzdenie azért amilye van, mert nem a szájába adta az élet a lehetőségeket. Húzd ki magad és mutasd meg nekik ki is az a Sierra Mitchell.

― Köszönöm a lelki fröccsöt, Aiden. Imádlak.

― Maradjon is így, hogy büszke lehessek rád.

― Igyekszem. Csók ― integettem a kamerába, majd, miután ő is elköszönt, megszakítottam a videóhívást.

― Csók.

A szekrény elé lépve határozott mozdulattal vettem le az akasztóról az ezüst csillámos ruhát, mely szorosan a testemre simult, ahogy belebújtam. Bizonytalanul húzogattam lefelé, mert túl rövidnek tituláltam, holott az alj szegélye súrolta térdemet. Egy ehhez passzoló ezüst magas sarkút választottam lábbelim gyanánt és fülbevalómra, illetve a nyakam köré font chokerre is ebben a színben esett a választásom. A sminkelést nem vittem túlzásba, csupán a tusvonalam fölé húztam egy csíkot szürke szemceruzámmal, majd spiráloztam s végül parfümömmel zártam a készülődést.

A bejárati ajtó bal oldala mellett húzódó falra függesztett tükörben megnézve az összképet lőttem egy képet amit el is küldtem Aiden-nek. Pár percen belül, mikor hajvasalómmal trükközve varácsoltam hullámossá tincseimet, meg is érkezett a válasza.

Hol az ászod te dáma?

Kopogásra kaptam fel fejemet, mikor a választ pötyögtem, így végül csak annyit írtam, hogy "az ajtó előtt vár", majd kinyitottam azt.

― Váó ― ámult bámult elakadt lélegzettel végigmérve. Hüvejk és mutatóujjával végigsimított állán, majd fekete zakóba bújtatott karját felém nyújtva jelezte, hogy karoljak belé. ― Gyönyörű vagy!

― Te sem panaszkodhatsz ― mosolyodtam el, bár már megszokottá vált, hogy Ryan a nap huszonnégy órájában úgy néz ki, mint aki egy divatmagazin címlapjáról lépett volna ki. ― Készen állsz a ma estére?

― Ezt nekem kéne kérdeznem tőled ― nevetett fel közelebb húzva magához, hogy ajkainkat összefűzve csókjában részesítsen.

― Gyorstalpalót a vendégekről? ― nyomta meg a lift hivatalos alagsorba vezető gombját.

― A tudás hatalom.

― George, a legjobb barátom érzékeny arra, hogy nagyon alacsony, de hatalmas szíve van és lekenyerezéssel próbálja kompenzálni a komplexusát. Menyasszonya, Zarah nélkül nem megy sehova, aki egyébként tökéletesen megfelel a szőke sztereotípiáknak. Zarah jobb keze Lindsay, akit gyakran hordoz magával társaságba, mivel a vöröskének nem kisebb az IQ szintje, mint a melltartója kosármérete. De Zarah meséje szerint azért vonszolja magával, hátha megismerkedik az igazival, ahogy vele történt George esetében.

― Szóval nem a pénze miatt van vele?

― Nem egészen, bár amikor George bemutatta én is úgy láttam a dolgokat, ahogy te.

― Remélem tudnak pókerezni, mert nem szeretnék úgy tenni, mintha hülye lennék csak azért, hogy nyerni hagyjam őket.

― Nem olyan cápák, mint te, az biztos.

― Majd disztingválok ― fordultam felé széles mosollyal arcomon melyet viszonozva kibontotta karját és oldalasan derekamra csúsztatva kezét jobban magához szorított. ― Ez a cápa nem eszik ebihalat, inkább a saját súlycsoportommal kezdek.

― Bölcs meglátás ― ismerte el mikor a lift megállt s mielőtt kinyílt volna annak ajtaja, fülembe suttogva kéz, - és lábtörést kívánt.

A zsúrkocsi előtt félkörívben társalogtak öltönyös férfiak és kiöltözött nők, akik egy emberként kapták felénk tekintetüket, mikor a helyiségbe érkeztünk. A Peter oldalán álló hölgy cseresznyepiros koktélruhát viselt, mely tökéletesen passzolt göndör hajzuhatagához, míg a barna melíros szőke lány, oldalán egy nálam másfél fejjel alacsonyabb férfival beszélgettek Elliot társaságában.

―Hát csak megérkezett a gerle pár ― morogta Peter, majd szemeit forgatva kortyolt bele opálos falú poharába.

― Gerle pár?! Gratulálok az elbűvölő hölgyeményhez, Ryan! ― lépett felénk George hatalmas mosollyal arcán.

― Sierra vagyok, örülök, hogy megismerhetem ― nyújtottam kezet, melyet a férfi hahotázva rázott meg.

― Tegezz nyugodtan, nem sok esztendővel járok feletted. Határozott a kézfogásod fiatalságod s női mivoltod ellenére, felteszem tiéd az irányítás a kapcsolatotokban is.

― Ryan tiszteli a gyengébbnek vélt nemet, de nem hunyászkodik meg előttem. Egyenrangú társak vagyunk.

― Bár az ágyban nincs kecmec ― nevetett fel Ryan, mire arcom az asztalon tornyokban magasodó vörös zsetonok árnyalatában úszott.

― Ha lehet, ne Sierra kisasszony társaságában avass be a részletekbe.

― Iszom valamit ― fejtettem le magamról Ryan kezét és csatlakoztam a zsúrkocsinál időző társasághoz.

― Sierra, ő itt George menyasszonya, Zarah és legjobb bárátnője, Lindsay ― mutatott be egymásnak Elliot formálisan, majd a kocsi kopittas ezüst tálcáján sorakozó üvegek felé fordult.

― Örvendek! ― mosolygott rám Lindsay, kinek látványát szemembe úszó homokszőke hajzuhatag takarta el, mikor Zarah egy barátságos közeledés gyanánt magához ölelt.

― Nagyon jó az illatod, Chanel? ― kezdett közvetlen csevegésbe, miután eltolva magától, kerek szemeiben gyermeki ragyogással vett szemügyre.

― Valentino ― helyesbítettem. A periférián érzékeltem, hogy Elliot időközben megfordult a zsúrkocsitól és kezében egy opálos falú poharat nyújtott felém, melyben a jégkockák a pohár falának ütközve úszkáltak a bourbonben.

― Mesélj csajszi, mióta vagytok együtt?

― Elég friss a kapcsolatunk ― feleltem Zarah kérdésére, de ezzel egy időben Peter gúnyos mosolyra húzva száját válaszolt a lánynak.

― Nem egészen hetvenkét órája.

― Akkor még elég képlékeny a dolog ― vonta le a konklúziót Lindsay elgondolkodva.

― Nos, egyik kapcsolat sem öt év együttlét után kezdődik.

― Milyen rég láttam az én nyugati boszorkámat! ― hangzott Ryan harsány üdvözlése hátam mögül, mire Renè arca felragyogott, mint viaszos héjú gyümölcsön megcsillanó fénysugár.

― A seprűt ezúttal otthon hagytam, Georgék hoztak el.

― Nem fért volna be az Aston Martinba ― morogta Peter és a szoba közepén ékeskedő asztal felé fordult. ― Megvárjuk az éjfélt hátha ászokat hagyunk hátra meg üvegcipőket, vagy még ma pókerezünk?

― Egyetértek, játsszunk! ― bólogattam ingerülten fújva végigtekintve Ryan oldalára szorosan tapadó Lindsayn és felhajtottam a poharamban táncoló italt.

Peter után vonulva helyet foglaltam az asztal hosszabbik oldalán, jobbomra Ryan ült aki félbeszakította a göndörkével folytatott nosztalgikus eszmecserét, aki velem szemben ült le. Balra fordultam, hogy halkan feltehessem elmémben szellőből vihart kavaró kérdésemet.

― Linsay és a bátyád együtt voltak valamikor?

― Sierra, az már nagyon régen volt, nincs okod féltékenynek lenni.

― Csak kíváncsiskodtam.

― Kérlek ne ismételd meg Ryan múlt napi kirohanását felesleges féltékenykedés miatt. Egyikünknek sem volt túl felemelő, ha jól emlékszem.

― Minden rendben? ― bökte meg vállamat barátom, mire egy megnyugtató mosollyal felé fordultam.

― Úgy, mint soha ezelőtt.

― Akkor jó ― mosolyodott el és orromat az övével megcirógatva lágyan csókot nyomolt ajkaimra.

― Mr. Dubois, kérem osszon! ― adta a frakkos kezébe a paklit Peter, aki ujjai közt fürge gyorsasággal pörgetni kezdte a lapokat, hogy keverje, majd kiossza azokat.

― Egy kis vakkal emelek ― a középső Tremblay fivér fáradt sóhajjal dőlt hátra székén miközben a lapjait figyelvén, azok felső szegélyén fel-felpillantott az asztalt körbeülő társaság tagjaira. Az óramutató járásában haladtunk körbe egy barátságosnak tűnő játszma forgatókönyve szerint, majd George sorra kerítette a nagy vakot, mely végre izgalmakkal fűszerezte meg játékunkat. Mr. Dubois három nyitott lapot tett az asztal közepére, melyet követően Peter kezdte meg a licitet.

❤️♣️♦️♠️

― Gratulálok Sierra ― rázta meg kezemet George miután a játszma nyerteseként álltam fel az asztaltól.

― Az én barátnőm ― ragadott meg oldalasan derekamnál Ryan és közelebb húzott magához.

― Hogy is mondják... Aki szerencsés a játékban az a szerelemben annál kevésbé az.

― Hogy is mondják... A kivétel erősíti a szabályt ― vágtam vissza diadalitas mosollyal Lindsay epés megjegyzésére.

― Azt hiszem ideje mennünk ― érintette meg George ráncos keze a ribizli piros koktélruhás lány csontos vállát.

― Örülök, hogy megismerhettelek titeket ― mosolyogtam mindhárom személyre, holott egyikük elég méretes tüskét, már-már egy egész rózsabokrot képzett szemeimben.

― Köszönjük a vendéglátást ― mondta búcsúzóul George és a lányok derekaira csúsztatva két kezét kivezette őket a szállodából.

― Ügyesen játszottál Sierra ― ölelt át Elliot, majd egy ásítás kíséretében jó éjszakát kívánt, hozzá hasonlóan Peter is így tett kettesben hagyva minket.

― George igazán figyelmes és kedves férfi, jó embert választottál barátodnak.

― Nem én választottam, a sors hozta így. Ő karolta fel Petert anyánk halála után és segített apánk elhelyezésének ügyében is. A drámák lezajlása után pedig úgy éreztem ezt a remek embert nem engedhetem el, illetve kissé olyanná vált számomra, mint egy bátty ― mesélte szemüvegét feljebb tolva orrán, majd vállamon átvezetve karját terelt a lift felé. ― De most, ahogy emésztem mit is beszélek, talán tényleg én választottam őt.

― Egyetértek. Egy japán legenda szerint annak az arcát viseljük, akit az előző életünkben legjobban szerettünk. Nos mi van akkor, ha ez igaz és a barátaink, kapcsolataink, társaink egy új esélyt kapnak a jelenben, amit az előző életben nem kaphattak meg.

― Nem gondolod, hogy ehhez kissé késő van?

― Egyáltalán nem, sőt, nekem ilyenkor dolgoznak különös tempóval az agysejtjeim. Ezért is van, hogy este tizenegy után kezdek bele a festésbe is. Mert engem a Hold inspirál. És a csillagokkal beragyogott ég alatt ciripelő tücskök muzsikája, a baglyok huhogása és a kései hideg szellő.

― Rendben kis filozófusom. Na és mire inspirál még téged az éjszakai természet lágy öle? ― suttogta fülembe miközben a piros gombot lenyomván megállította a liftet és derekamnál megragadva magához szorított.

― Nem véletlenül éjszakára találták ki az ágyakat ― kuncogtam Ryan sűrű tincsei közé vezetve ujjaimat.