A felháborodottságomra csak nevetéssel reagált.
-Egyáltalán nem vagy vicces, legalább fordulnál el! -vettem vissza a hangomból, mielőtt meghall valaki.
-Most miért? Tök jól nézel ki. -humorizált tovább.
-Fordulj el! -tartottam felé a kezemet fenyegetően. Az ujjaim hegyén már meg is jelentek a fekete lángok.
-Ohhjajj, mert különben felgyújtod a szobádat? -nevetett ki, ekkor kapcsoltam hogy mit is csinálok. Leengedtem a kezem, és ahelyett hogy tovább vitatkoznék vele, inkább kivettem egy rózsaszín lenge rövid ujjút és egy fekete szoknyát. Nem zavartattam magam tovább, egyszerűen csak felvettem. Végig ugyan az a pimasz vigyor volt Zorome arcán, és már csak azért sem fordult el, hogy engem idegesítsen.
-Láttam ma valamit az iskolába...-hoztam fel neki a suliban történt "ajtós" esetet.
-Mit láttál? -váltott hirtelen komoly hangnemre.
-Lényegében semmit, csak elkapott egy furcsa érzés, olyan volt, mintha figyeltek volna. -magyaráztam neki. -De amikor oda néztem, csak az ajtó csukódását láttam. Lehet, hogy csak képzelődtem. -vontam meg a vállam.
-Na jó...-sóhajtott egyet. -Valójában nem akartalak bepánikoltatni, de aki figyelt az Sora volt. Azért jöttem, hogy megnézzem jól vagy-e. Kicsit tartottam attól, hogy csinált valamit, de ezek szerint nem ment túl messzire.
-Nem ment túl messzire?! -kérdeztem felháborodottan. -Észrevétlenül mászkált a diákok között, egy olyan iskolában ami Japán legjobb és legvédettebb hősképzője!
-Sokkal rosszabb is lehetett volna.
-Ennél rosszabb?! Be tudott jönni a U.A.-ba úgy hogy senkinek nem tűnt fel! -kezdtem egy kicsit szétcsúszni és egyre jobban pánikba esni.
-Eddig is megtehette volna, én is megtehetem. -vonta meg a vállát. -Erre vagyunk kiképezve.
-Hogy tudod ezt ilyen nyugodtan kezelni?!
-Nem ment a közeledbe. Nem szólt hozzád. Nem érintett meg. Azaz tehetetlen.
-Az lehet, de ha akarna közelembe jöhetne! -a hangom kezdett egyre aggodalmasabbá válni.
-Ha a közeledbe tudott volna menni, akkor megtette volna. Jelenleg sansza sincs rá, és jó lenne ha ez így is maradna. -még mindig komolyan beszélt, de a hangja sokkal nyugodtabb volt, mint az enyém.
-Mit csináljak, hogy ez így maradjon?
-Az ég világon semmit. Viselkedj természetesen. Hagyd figyelmen kívül és ne menj bele a játékaiba, ne próbáld meg követni és ne menj a közelébe.
-Mégis hogy hagyhatnám figyelmen kívül, hiszen körülöttem ólálkodik? -nem értettem, hogy hogy veheti ilyen lazára a dolgot.
-Jelenleg olyan mint egy idegesítő darázs. -használt fura hasonlatot. -Ott repked körülötted, nem fog bántani, de ha megpróbálod lecsapni, akkor támad. Nem tudsz mást tenni, mint ignorálni és akkor nem lesz baj.
Hirtelen kopogás törte meg Zorome monológját, amire szempillantás alatt reagálva láthatatlanná vált. Mivel az ajtó nem nyílt ki, ezért tudtam hogy nem Bakugou lesz az.
-Légy óvatos a városban, figyelek rád. -hallottam Zorome hangját az ablak felől.
-Rendben. -bólintottam rá, majd az ajtóhoz sétáltam. Kinyitottam az ajtót, és a vöröske állt a túl oldalán.
-Hinami! Segítened kell! -csörtetett be a szobámba, én pedig csak kikerekedett szemekkel követtem végig.
-Miben? -csuktam be mögötte az ajtót.
-Szerinted mit vegyek fel? Sima pólót, vagy inget? -kérdezte úgy, mintha valami világ megváltó témáról lenne szó.
-Miért engem kérdezel erről? -néztem csodálkozva a fiúra.
-Mert te jobban ismered a húgodat, melyik tetszene neki jobban?
-Szerintem túl gondolod. -nevettem ki.
-Ez egyáltalán nem vicces, a lehető legjobb benyomást akarom kelteni, de közben férfias szeretnék maradni. -hadonászott össze-vissza a kezeivel.
-Hát figyelj, szerintem gyere valami laza cuccba. Manami csípi a laza srácokat. -mosolyogtam.
-Hála isten. -lélegzett fel. -Amúgy is feszélyezve érezném magam ingben.
-Ne görcsölj ezen ennyit. -adtam neki tanácsot.
-Én igyekszem. -vakargatta a tarkóját. -Na de rohannom kell, mert negyed órám maradt, és Bakugou morcos lesz, ha kések.
-Rendben. -kuncogtam.
-Te viszont nagyon csinos vagy! -szólt vissza még az ajtóból, majd rohant is vissza a szobájába. Egyből arra gondoltam, hogy vajon egy ilyen édes srác miért akarna tetszeni egy olyan lánynak mint Manami.
-Vajon mit mondhatott neki Manami, amivel így megfogta. Nem is értem, hogy miért neki jutott a család összes karizmája. -duzzogtam magamban. Lassan idő volt, úgyhogy gondoltam ideje bepakolni a kis táskámba és átmenni Bakugouhoz. Ki is választottam egy kis fekete oldaltáskát, amibe bepakoltam a szokásos dolgokat, zsepi, pénztárca és egyéb női táskába való dolgok. Miután mindennel megvoltam, már indultam is Bakugouhoz. A szobájához érve kopogtam, majd egyből beléptem. A tekintetét felém kapta én pedig nemes egyszerűséggel végig néztem rajta. Sima sötét kék farmer volt rajta egy egyszerű pólóval és egy barna ingszerűséggel.
-Azért jöttél, hogy végig mérj? -tette csípőre a kezét.
-Nem, dehogy ezt csak improvizáltam. -próbáltam humorizálni.
-Te már kész is vagy? -tette fel a következő kérdést.
-Igen. -bólogattam mosolyogva.
-Azt hittem rád kell majd várni. -lépett közelebb hozzám. -Nem öltöztél ki túlságosan? -fogta meg a csípőmet.
-Egyáltalán nem. -ráztam a fejem. -Miért szerinted igen? -vontam fel a szemöldökömet.
-Hát azért elég rövid ez a szoknya. -jegyezte meg. -Nem csípem amikor méregetnek az utcán.
-Átvegyem? Van még időm. -ajánlottam fel egy lehetőséget.
-Nem kell, de ha gyilkosság történik, akkor tudd hogy az a te hibád. -vonta meg a vállát. Sosem gondoltam volna, hogy ilyen féltékeny típus, és minél többet vagyok vele, annál többet hangsúlyozza.
-Nem hinném, hogy annyian méregetnének engem. -legyintettem egyet. -De ha mégis, akkor az is bőven elég, ha csúnyán nézel rájuk. -nevettem.
-Nagyon vicces vagy. -nézett rám komoly szemekkel.
-Na, ne duzzogj, múltkor sem engem szólítottak le. -céloztam a rózsaszín hajú lányra, akivel a parton találkoztunk.
-Jól van, persze. -flegmázott. -Inkább induljunk! -engedett el, és elkezdett kitessékelni a szobájából. El is indultunk a földszintre, mert úgy beszéltük meg, hogy ott találkozunk.
-Nem kéne beszólni Kirishimának? -kérdeztem a lift előtt állva.
-Tch...Hát szólj neki, addig itt tartom a liftet. -utasított Bakugou.
-Igen is! -bólintottam, majd indultam is a vöröske szobája felé. Kopogtattam, mire Kirishima egy széles mosoly keretében nyitott ajtót.
-Hinami? -nézett le rám a nálam magasabb fiú.
-Kész vagy? Mert Bakugou ránk vár a liftnél. -mutattam a szöszi felé.
-Azonnal megyek. -intett ki Bakugounak, majd visszarongyolt a szobájába.
-IGYEKEZZÉL MÁR TE NYOMORULT! -üvöltött Bakugou a folyosó másik végéből. Próbáltam csitítani Bakugout, de nem használt. Végül egy pár pillanattal később kilépett Kirishima.
-Meg vagyok! Mehetünk. -zárta ne a szobája ajtaját, majd egymás mellett sétálva odamentünk Bakugouhoz.
-Hogy hogy nincs felzselézve a hajad? -néztem Kirishimára.
-Manami azt mondta, hogy szerinte aranyos ha így áll. -mondta enyhe pírral az arcán, miközben fogott egy random vörös tincset.

-Szerintem úgy nézel ki mint egy buzi! -bunkózott Bakugou.
-Mi?! Tényleg Hinami? -nézett rám a pánikba esett fiú.
-Dehogy is. -ráztam a fejem.
-Dehogy nem! -kontrázott Bakugou.

Mindenesetre köszönöm, hogy elolvastad ezt a részt! :)
Ha tetszett kérlek voteolj/kommentelj! :)
További szép napot! :)