Egy enyhe mosolyt engedtem el a fiú mondata hatására, majd a cukorfelhőből kilépve készülődni kezdtem. Elég szétszórtnak éreztem magam ma reggel és minden porcikám azt súgta, hogy a mai napot az ágyba kéne töltenem. Nem volt választásom, hiába az ösztönök, el kellett készülnöm. Felvettem az egyenruhámat, majd a csaphoz mentem, hogy fogat mossak. Hamar sor került az első bakimra, a fogkrém a blúzomon landolt.
-Ügyes vagy Hinami. Gratulálok! -dicsértem meg magam. Szerencsémre volt még pár blúzom amibe át tudtam öltözni, így sietősen át is vettem. Ideje volt elindulnom a többiekhez, így a táskámat a kezembe véve a lifthez mentem. Senkivel nem találkoztam lefelé menet, ami egy kicsit gyanús is volt. A többiekhez érve azzal szembesültem, hogy már mindenki a reggelije vége fele jár, páran már indulni készültek.
-Ohhh...Csak hogy itt vagy. -lépett oda hozzám Mina. -Épp indultam volna a szobádhoz.
-Szobámhoz? Minek? -néztem értetlenül a lányra.
-Azt hittem elaludtál. -válaszolt. -Lassan indulni kéne suliba, nem reggelizel?
-Épp azt terveztem, csak....
-Nem számít, igyekezz mert elkésünk! -sürgetett Mina. Nem lett volna időm reggelizni, ezért úgy döntöttem, hogy majd útközbe tömöm magamba a szendvicsemet. A koleszból kiérve a beborult égre lettünk figyelmesek.
-Talán vissza kéne menni esernyőért. -javasoltam Minának.
-Talán vissza kéne, de neked hála nincs már időnk rá. -hívta fel a figyelmemet arra, hogy késésbe vagyunk. Sietős léptekkel mentünk a suli felé, mert a többiek nagy része már az osztályban várta az első órát. Épphogy csengőszóra sikerült helyet foglalni, és pár perc múlva már kezdődött is az óra. Első óra nem elég, hogy matek volt, de még dolgozatot is írtunk. Az összes feladatot sikerült megoldanom, de majd kifolyt az agyam a helyéről, mire késznek nyilváníthattam a feladatlapot.
-Jézus! Ez valami borzalmas volt. -szólalt meg az óra végeztével Ochako.
-Nekem mondod? Tuti megint ponthatár alatt leszek! -helyeselt Mina.
-Szerintem nem volt vészes. Neked hogy sikerült? -fordult felém Momo.
-Talán meg lesz a max pont, de nem tudom a vége elég húzós volt. -szedtem össze magam egy válasz erejéig.
-MAX PONT?! BOLOND VAGY TE HINAMI?! -esett nekem Mina.
-Mondtam, hogy nem biztos. -tettem magam elé a kezem védekezésképp.
-Örülök ha sikerül átcsúsznom a ponthatáron, te meg max pontokkal dobálózol?! -fejtette ki a felháborodásának okát.
-Valószínűleg én is max pont körül leszek. -állt az oldalamra Momo.
-TI VALAMI ZSENIK VAGYTOK VAGY MI? -hüledezett tovább Mina. Nem sok időnk volt csengetésig, és a szünetünk nagy része arra ment el, hogy Mina nem tudott tovább lépni a max pontos kijelentésemen. Következő óra már sokkal egyszerűbb volt számomra, mert angoloztunk. Magam sem tudom miért, de elég könnyen lankadt a figyelmem. Kezdtem attól tartani, hogy beteg leszek. Igyekeztem elhessegetni a gondolatot, de koncentrálni továbbra sem tudtam. Előbb kötött le egy szemem előtt elszálló porcica, mint Present Mic órája. Hirtelen egy a fejemnek ütközött papírfecni zökkentett ki az álmodozásomból. A galacsin a szöszi felől jött, így a tekintetem is rá szegeződött.

Egy fél pillanat erejéig sem viszonozta a tekintetemet, így a galacsinhoz nyúltam.

"Jó lenne, ha az órára figyelnél, mert hülye maradsz!"

Állt a papírfecnin. Kicsit nosztalgikus érzés fogott el, mert amikor utoljára papírfecnire írt üzenetet kaptam tőle, akkor hasonlóan kedves üzenet fogadott. Úgy döntöttem, hogy ezúttal nem rejtem a tolltartómba az üzenetet, hanem válaszolok rá.

"Ha jól emlékszem kettőnk közül nem engem kellett korrepetálni..."

Írtam egy a füzetem egyik lapjából letépett papírdarabra a pimasz válaszomat. Elég béna vagyok dobásban, így nem sikerült őt eltalálnom. A fecni a szöszi két keze között, a füzetén landolt. Egy szigorú pillantást vetett felém és a kis "levelemet" a tolltartójába dugta anélkül, hogy elolvasta volna. Sajnáltam, hogy nem láthattam a reakcióját, de nem akartam még több üzenettel zavarni a tanulásba, ugyanis így sem volt túl jó angolból.
Az óra végeztével a szünetet kihasználva mindenki beszélgetni kezdett. Én úgy döntöttem, hogy kimegyek az italautomatához valami üdítőért. Nem néztem Bakugoura, de mégis úgy éreztem, hogy figyel. Nem foglalkoztam vele, ugyanis megbeszéltük hogy a suliban nem zavarjuk egymást. Ez egy olyan kompromisszum amit az ő hőssé válása érdekében meg kellett kössünk.
-Korrepetálás mi? -hallottam meg a szöszi érdes hangját a hátam mögül.
-Na? Mióta vagyunk barátok az iskolában? -pimaszkodtam tovább. Tudtam, hogy az oroszlán bajszát húzogatom, de mégis provokálni akartam kicsit.
-Most sem vagyunk barátok. -dünnyögött.
-Akkor miért jöttél utánam? -kérdeztem vissza. Nem erre a válaszra számítottam.
-Ki mondta, hogy utánad jöttem? -vonta fel a szemöldökét.
-Abból gondoltam, hogy megálltál előttem. -próbáltam győztesként kijönni a szóváltásból.
-Azért mert az útban állsz. -mutatott az italautomatára.
-Jajj sajnálom. -ugrottam félre, mint egy megilletődött kislány. A folyosón jöttek mentek a diákok, de biztos voltam benne, hogy kívülről a kutya nem gondolná, hogy mi egy pár vagyunk.
-Csinos vagy ma Ina-chan. -húzott pimasz mosolyt az arcára, miközben a vezetéknevemen szólított. Akaratlanul is mosoly ült ki az arcomra, és ismét belementem a játékába.
-Ugyan Katsuki, mondtam hogy szólíts a keresztnevemen. -kacsintottam a szöszi felé, majd a válaszára nem várva visszaindultam a terembe. Nem rohant utánam, amitől meg nagyobbat ütött az előző mondatom. A terembe visszaérve helyet foglaltam. Mivel a helyem Bakugou mellett volt, így nem töltöttem túl sok időt a szöszi nélkül. Egy sanda pillantást vetett felém miközben leült, de nem szólt egy szót sem. Hamar kezdődött is a következő óra. Történelem. Elég unalmasan telt. Semmi érdemleges nem történt. Az órák után következett a ár jól megszokott gyakorlat. A reggeli rossz közérzetem továbbra sem múlt, így egy kicsit tartottam az edzéstől, de nem volt sok választási lehetőségem. A lányokkal mentem öltözködni. A lányöltöző mindig kicsit olyan érzést kelt bennem, mintha egy csirkeól közepén ülnék. A lányok folyamatosan beszélnek, hol érdekesebb hol érdektelenebb témákról. Ma az utóbbira volt példa. Kopogtak az ajtónkon, ezzel jelezve, hogy ideje kimennünk, mert kezdődik az óra. Ma a közelharcot gyakoroltuk. Kifejezetten örültem neki, hogy meghallottam, mert ez azt jelentette, hogy ma nem kell használnom az erőmet. Közelharcban amúgy sem voltam rossz, elvégre elég akrobatikus alkat vagyok. Minával voltam párba. Mit ne mondjak, elég nehéz volt felvenni vele a fonalat, ugyanis ő is kellően gyors és dinamikus volt. A gyakorlat végeztével Aizawa-sensei dicsérettel jutalmazta Minát és engem, de egyáltalán nem vigasztalt. Úgy éreztem leszakadnak a végtagjaim.
-Ez jó edzés volt. -boxolt vállba Mina, aminek hatására majdnem elestem.
-Ja-ja, nem volt rossz. -fogtam az edzéstől sajgó karomat.
-Elég nyomott vagy ma. -jegyezte meg.
-Inkább csak fáradt. -vakargattam a tarkómat.
-Na látod! Nekem azért van ennyi energiám, mert tanulás helyett pihenek. -hozta fel a témát, a reggeli matekdogára utalva.
-Azért normálisan is be lehet osztani az idődet, és akkor maradna idő alvásra és tanulásra is. -szállt be Momo a vitába. Valamiért őt elég érzékenyen érintette ez a tanulás téma.
-Nem arról van szó, hogy nem aludtam eleget. -léptem közbe, mielőtt újra hosszú perceket pazarolnának erre az értelmetlen vitára. -Egyszerűen csak olyan levertnek érzem magam.
-Jézus talán beteg leszel? -lépett oda hozzám Hagakure. Ahogy éreztem, a kezét a homlokomra rakta, hogy felmérje nem-e vagyok lázas.
-Nem hiszem. -mosolyogtam a láthatatlan lányra.
-Jól van, a homlokod sem meleg. -még mindig szokatlan volt számomra, hogy nem látom. Mivel a lányok is elfáradtak az edzésen, ezért zuhanyzás és öltözködés közbe nem volt akkora hangzavar az öltözőben, ami már nekem is jobban tetszett. Miután elkészültem egyedül léptem ki az öltözőből. Úgy volt, hogy Minával megyek vissza, de Minát lekötötte a fiúkról való pletykálás, ami miatt lajhárokat megszégyenítő tempóban öltözködött.
-Ilyen nincs! -csúsztak ki a számon a szavak, ahogy megláttam a kinti szakadó esőt.
-Világi szerencsétlen egy lány vagy te. -szólalt meg a mögöttem álló szőkeség.
-Merthogy?! -néztem vissza rá egy kissé felháborodva.
-Merthogy le merném fogadni, hogy nincs esernyőd. -gúnyolt ki.
-Hát az nincs, de nem is kell. -puffogtam. Elindultam a szakadó esőbe.Magam sem tudom, hogy mi ütött belém, de úgy éreztem, hogy inkább szarrá ázok, minthogy megint nyerni hagyjam a szöszit. Bakugou kikerekedett szemekkel nézett rám.

-NE HÜLYÉSKEDJ MÁR! MEG FOGSZ FÁZNI! -szólt utánam Bakugou.

Mindenesetre köszönöm, hogy elolvastad ezt a részt! :)
Ha tetszett kérlek voteolj/kommentelj! :)
További szép napot! :)