Mivel nem kaptam választ az előző kopogásra, így újra próbálkoztam, csak egy kicsit erősebben.
-AZÉRT NEM KELL BETÖRNI AZ AJTÓMAT! -szinte kirobbant az ajtó, de a fiú csak elnézett fölöttem, azt hiszem, hogy nem rám számított.
-B-bocsánat. -hebegtem ijedt tekintettel.
-Ja, csak te vagy az új lány, -láttam a fején, hogy a nevemen gondolkozik, de nem jut eszébe.
-Hinami. -mondtam neki a keresztnevemet, bár nem tudom, hogy miért.
-TUDOM, HOGY HINAMINAK HÍVNAK! -förmedt rám.
-Sajnálom. -motyogtam.
-Mit akarsz? -vett vissza a hangjából, miután felmérte, hogy eléggé megrémiszt vele.
-O-ochako-chan azt mondta, hogy neked talán van két töri atlaszod. -dadogtam félénken.
-Ja, és? -nézett rám kérdően az ajtót támasztva.
-Elkérhetem az egyiket, mert az enyémet otthon hagytam. -néztem a szemeibe, amitől csak magamat hoztam zavarba.
-Ja, persze. -mondta, majd bement a szobájába. Az ajtót épp mielőtt becsukódott volna elkaptam, de nem mentem beljebb, csak a az ajtóból figyeltem a fiút. -Fogalmam sincs, hogy hol van, szóval adj egy percet. -nézett vissza rám a fiókjaiban kutakodva.
-Rendben, és köszönöm. -mondtam halkan.
-Most komolyan onnan fogsz figyelni? -kérdezte ismét egy kicsit ingerül hangon. -Legalább gyere be, és segíts keresni, ha már neked kell.

Szótlanul beléptem a szobájába, majd az ajtó magától becsukódott mögöttem. Még körül nézni sem mertem, csak a fiú felé sétáltam. Nem akartam a cuccai között kotorászni, szóval csak csendben megálltam mellette.
-Meg van? -törtem meg a csendet, amit már-már kínosnak is nevezhetünk.
-Úgy néz ki? -nézett fel rám. -Amúgy kösz, így sokkal jobb, hogy bentről bámulsz rám. Sokat segít. -flegmázott le.
-Tényleg olyan vagy, mint Manami. -motyogtam magamnak.
-Hogy ki? -kérdezett vissza.
-N-nem mondtam semmit. -vágtam rá azonnal.
-Milyen Manamiról beszélsz? -állt fel a fiók mellől, majd rám nézett.
-A húgom. -nem is mertem a szemébe nézni, csak a földet bámultam.
-Szóval olyan vagyok, mint a húgod. -nézett rám kérdően.
-Cs-csak a stílusotok hasonló. -emeltem magam elé a kezemet.
-Pazar. -zárta rövidre, majd a legfelső fiókot is kihúzta, amiben meg is pillantottam a keresett könyvet. -Itt van tessék. -nyújtotta felém.
-Köszönöm, és bocsánat a zavarásért. -kaptam ki a kezéből, majd sietősen az ajtó felé vettem az irányt.
-Nem tesz semmit. -szólt utánam. Én csak az orrom alatt vigyorogtam, majd az szobából kilépve még intettem neki egyet, aztán már rongyoltam is a szobámba. A szobába beérve az íróasztalomhoz sétáltam, ahol a többi könyvem is volt, majd az atlaszt is közéjük tettem.

"-Bakugou Katsuki" -olvastam fel a könyv borítóján szereplő nevet. -Valahogy el kell érnem, hogy felfigyeljen rám. -gondoltam magamban. A nagy gondolkodás közepette befeküdtem az ágyamba és a plafont bámúlva még mindig azon járt az eszem, hogy hogy tudnám felhívni magamra Bakugou figyelmét. A filózás odáig vezetett, hogy elnyomott az álom.
Reggel tértem magamhoz, amikor hangos kopogás rángatott ki az álomvilágból. A fejemet vakarászva és a szememet dörzsölve az ajtóhoz battyogtam.
-Tessék? -kérdeztem álmos hangon.
-Jó reggelt Hinami-chan. Megyünk együtt fogat mosni? -kérdezte az ajtómban állva Mina. Egy pár pillanat erejéig csak szótlanul bámultam rá, mert nem értettem, hogy ilyen korán reggel, hogy lehet valakinek ennyi energiája.  A szobámba visszalépve megfogtam a fogkefémet, majd Minával karöltve lementünk. Lent találkoztunk pár emberrel, akiknek kómás fejjel köszöntem. Miután meg voltunk a fogmosással, el is indultunk vissza a szobáinkba, hogy felöltöztünk. Izgatottan vettem elő az egyenruhámat, ugyanis most először lesz rajtam. Belebújtam és a tükrömben nézegettem magam. Ismét kopogásra lettem figyelmes, de mielőtt ajtót nyithattam volna a rózsaszín barátnőm robbant be az ajtón.
-INDULHATUNK?! -kérdezte a szokásosnál sokkal hangosabban. Nem teljesen értettem, hogy mi ez a nagy izgatottság, de bólintottam, majd el is indultunk. A földszinten bevártunk még egy két embert, majd egy kisebb csoportba indultunk a suliba. A suli mindössze 5perc sétára volt, így hamar odaértünk. Csak a többiek után mentem, mert fogalmam sem volt, hogy hol van a termünk. A terembe beérve tanácstalanul álltam, mert nem tudtam, hogy hova ülhetnék le.
-Iida-kun. -szólítottam meg az osztályelnökünket.
-Tessék? -fordult felém.
-Nem tudom, hogy hova tudnék leülni. -kérdeztem lesütött szemekkel.
-Egek, milyen figyelmetlen vagyok. -csapott a homlokára. -Sajnos csak Bakugou mellett van hely, remélem nem baj. -mutatott az említett hely felé.
-Ennél jobb nem is lehetne. -gondoltam magamban. Bakugou még nem volt bent az osztályba, de nem lepődtem meg, hogy a hátsó padok egyike az övé. -Nem probléma. -ráztam meg a fejem, majd el is indultam a helyemre. Nem telt bele sok időbe, még mindenki megérkezett. Az első óránk matek volt. Végig untam az egészet. Ha egy tantárgyat kéne megneveznem, ami abszolút nem érdekel az a matek lenne. Unottan bámészkodtam az osztályba, amikor akaratlanul is Bakugou fele tévedt a szemem. Valamit rajzolgatott a füzetébe, és néha-néha a tanárra pillantott.

Nem tudom, hogy miért néztem olyan sokáig, de balszerencsémre észre vette a dolgot. Felém fordította a fejét és felvont szemöldökkel nézett rám, majd kitépett egy kisebb darabot a füzetéből és írt rá valamit. Zavaromban elkaptam a fejem, és csak magam elé néztem, mintha annyira érdekelne az óra. Egyszer csak az asztalomon landolt egy összegyűrt papírfecni. Bakugoura néztem, aki ismét a füzetével volt elfoglalva. Szépen kisimítottam a papírfecnit.

"Mit bámulsz?!"

Állt ez az egyszerű szöveg a papíron. Nem tudtam, hogy most válaszoljak neki, vagy hogy mégis hogy reagáljak erre, így inkább nem csináltam semmit. A papírfecnit a tolltartómba dugtam, és a tanárra kezdtem fókuszálni. A szemem sarkából láttam, hogy a szöszi néha néha felém pillant, de igyekeztem nem tudomást venni róla. Az egyszerű órák végeztével az osztály az edzőteremhez indult, mert gyakorlati órák következtek. Az öltözőkhöz érve mindenki elővette a hős ruháját. Az én ruhám fekete volt. Hosszú ujjú volt, így egész a csuklomig elért, ahol a középső ujjamra volt rögzítve egy gyűrű segítségével. A derekamon egy világos szürke sáv ment körbe, ami a gombjaim külső részén a bokámig levezettek. A cipő része egy a lábamra szorosan simuló csizma volt, ami szintén fekete volt, így nem igazán látszott az átmenet. Gyorsan magamra kaptam a ruhámat, majd az egyik padra ülve vártam a többieket.
-Hinami-chan, még nem is kérdeztem, -nézett rám Ochako. -de neked tulajdonképpen mi a képességed?
-H-hát nekem izé....-hebegtem, mert egy kicsit zavarbajöttem a kérdéstől. -Szóval nekem fekete lángjaim vannak.
-AZTA! -lelkesedett Ochako. -Akkor olyasmi, mint Todoroki-kunnak?
-É-én nem tudom, hogy milyen képessége van Todoroki-kunnak. -néztem rá enyhe pírral az arcomon.
-Ohh, nem tudom, hogy fogod-e látni, mert nem igazán szereti használni ezt a képességét, de ő is tud lángokat idézni. -magyarázta. Miközben Ochakoval beszélgettem , ránk csöngettek, így a többiekhez siettünk. Az edzőterembe érve Aizawa sensei ismertette a feladatot. Páros feladat volt, egy megadott idő alatt egy viszonylag egyszerűnek tűnő akadály pályán kellett végig mennünk. A párokat szintén Aizawa sensei rakta össze.
-Ina-chan és Bakugou, ti együtt lesztek. -ennek a mondatnak hallatán, még a nyálamat is félre nyeltem, majd a fiúra vezettem a tekintetemet.
-Tch...nekem tök mindegy. -vont vállat a fiú, majd mellém lépett.
-Uram isten, muszáj mindent bele adnom. Ha most nem tudom lenyűgözni, akkor soha. -gondoltam magamba. Nem is mertem a fiúra nézni. Figyelmesen végig hallgattuk a pályával kapcsolatos instrukciókat, majd Aizawa sensei által meghatározott sorrendbe álltunk rajthoz. Bakugou és én a 4. páros voltunk a sorban. Amikor végre ránk került a sor, akkor egyszerre rajthoz alltunk. Igyekeztem tartani vele a tempót, ami nagyrészt sikerült is. A pálya vége felé nem tudom, hogy mi történhetett, de egyszer csak Bakugou eltűnt mellőlem. Azonnal megtorpantam, majd vissza siettem a fiúért. Semmi komoly nem történt, csak az egyik akadály beleakadt a lábába, amitől esett egy hatalmasat. Villám gyorsan kiszabadítottam, mire ő egy árva szót sem mondott. Az időkorlát miatt nagyon sietnünk kellett, de Bakugou akciója ellenére is éppen, hogy beértünk. Csak ekkor néztem meg alaposabban a fiút, akinek a kezéből dőlt a vér, és valószínűleg el is törött neki.
-Jó-jól vagy? -néztem rá aggódó tekintettel. 
-Nem mindegy?! -reagált idegesen az ártatlan kérdésre.
-Cs-csak...-dadogtam.
-Csak mi? -szakított félbe, miközben a vérző sebre tette a kezét.
-Ta-talán el kéne menned az orvosiba. -léptem egyet felé, majd a karjáért nyúltam.
-Mi vagy te az anyám? -rántotta el a kezét. -Hagyj békén, nincs semmi bajom.
-Szó-szólni kéne Aizawa senseinek. -léptem ismét felé, de ezúttal nem nyúltam felé.
-Befognád? -kérdezte egyre ingerültebben.
-Egek! Miért vagy ilyen makacs? -kérdeztem egy kicsit határozottabban, mert kezdett felidegesíteni.
-Tch. -nézett rám úgy mint akit a pokolba kíván. -Akkor szólj a senseinek. -sütötte le a szemeit. Nem is kellett többet mondania, mentem is a tanárunkhoz. Aizawa sensei nem törte magát túlságosan, felmérte Bakugou állapotát, majd felém fordult.
-Elkíséred Recovery Girl-hez? -nézett rám, majd a fiúra.
-Egyedül is el tudok menni! -vágta rá a fiú.
-Nagyon ügyes vagy Bakugou, de nem jó kedvemből küldöm veled Ina-chant. -nézett szúrós szemmel a fiúra.
-Tch. -ráncolta össze a homlokát, majd Aizawa senseiel szinkronba néztek rám.
-P-persze, elmegyek vele. -reagáltam.

Ha tetszett a rész, akkor kérlek voteolj/kommentelj.
További szép napot! :)