Sziasztok! Itt a következő rész! Jó olvasást!❤

Reggel céltudatosan a MEM-be mentem, ahol már ott volt Anne és Letti. Anne eléggé pánikolt és Letti nem tudta éppen hibátlanul megnyugtatni.
- Minden rendben lesz- motyogta Letti.
- És ha nem?- kérdezte Anne hisztérikusan.
- Akkor ott leszünk mi- mondtam köszönés helyett.
- És... Á, tudom, hogy nem lehet baj, mégis úgy félek!- dőlt a falnak Anne.
- Annie...
- Most ne, mert kiszellőztetlek- nézett rám ingerülten Anne. A ,,kiszellőztetlek" egy falhozvágással volt egyenértékű.
- Bocsi, tudod, hogy csak neked akarok segíteni- tettem a vállára a kezemet.
- Persze, hogy tudom, de... Hogy tudnátok megnyugtatni, mikor én sem tudom, mitől félek?!
- Azt meg hogy csinálod?- kacagott fel Emma, aki épp akkor lépett be a MEM-be.
- Tudatalatti... Megkérdezném tőle, de nem válaszol- nevetett fel kínosan Anne, majd a tükörbe nézett. Megdörzsölte a holtsápadt arcát. Szegény tényleg nagyon parázott.
- Még lemondhatod- mondta Letti.
- Nem - vágta rá Anne gondolkodás nélkül.- Nem tehetem meg a csajokkal! Többet készültek, mint én! Nem, nem mondhatom le.
- Jó, nyugi, nem mondtam, hogy kötelező!

Második óra után átmentünk a művelődési házba. Anne elkérte a listát, amiről kiderült, hogy ő lesz a 6. versenyző. Lefoglaltunk pár széket a második sorban, mert az első már így is tömve volt.
A verseny előtt még elmondtuk a haditervet, hogy biztosan ne legyen kavarodás, majd leültünk a helyünkre. Hála annak, hogy kötelezővé tették a részvételt, teltház volt.
A többi versenyzőről inkább nem nyilatkoznék, mert a fele olyan pocsék volt, hogy Emma a negyedik előadás közepén felállt mellőlem és kiment, mondván ő ezt nem bírja hallgatni. Igen, a kiscsaj irdatlanul hamisan ordibált a mikrofonba valami rock számot. Megjegyzem a szövegét sem találtam, nemhogy a dallamát!
Aztán következett Anne. Természetesen Emma addigra visszajött és együtt mentünk a színfalak mögé. Anne és a másik osztályból való lányok (Marie, Barbara, Henriette és Carrie) felmentek a színpadra.
A többi versenyzőt mérföldekkel verte a produkció. Ügyesek voltak és Anne nagyon szépen énekelt. A dal közepén azonban leoltódott egy pillanatra a reflektor. Anne egy pillanatra ránk nézett. Mi persze azt mutattuk neki, hogy minden oké és ne foglalkozzon vele.
Amikor vége lett a számnak, lehúzták a fényeket. Tapsvihar, ujjongás. A probléma az után jött, hogy felhúzták a fényeket. Hogy miért? Mert Anne mögött már négy lovag állt.
- Te miért nem változtál át?- kérdezte robotszerű hangon az egyik.
Anne felkiáltott és hátrálni kezdett. Ő állt a nézőkkel szemben, míg a sötét lovagok nekik háttal. Sarokba szorították Anne-t, mi pedig átváltoztunk a takarásban. A baj csak az volt, hogy túl lassan.
Anne viszont gyorsan cselekedett, nehogy baja essen. Kinyújtotta a kezeit oldalra, ami miatt a lovagok elvágódtak. A nézőteret és a színfalak mögötti takarást is erős légáramlat csapta meg.
Felugrottunk a színpadra.
- Bocsi, meg kellett tennem- kezdett magyarázkodni.
- Jól tetted. De akkor már itt is átváltozhatsz.
- Én vagyok a szél- sárkánylány...
Miután átváltozott felsorakoztunk a négy sötét lovaggal szemben.
- Úgy látszik, hogy ma közönség előtt fogunk harcolni- mondtam, majd Letti segítségével minden bizonyítékot készítő tárgyat (telefon, fényképezőgép) hatástalanítottunk.- Hol van ilyenkor az a macska?- céloztam a társaságunkból hiányzó HelloKittyre.
- Támadjatok- mondták félelmetesen egyszerre a lovagok. Ekkor azonban egy hangot hallottam a fejemben:
- Az átváltozáshoz való mozdulatsorhoz mondjátok ezt: ,,Mi vagyunk az elem- sárkányok. Aranysárkány ereje: pusztítsd el!" De előtte mondjátok el az erőtöket.
- Állj- szóltam a lányoknak, akik ugrásra készen áltak.- Csináljátok velem!- mondtam, majd kinyújtottam a kezem és lángra lobbantottam:- Tűz!
- Víz- csinálta utánam Letti.
- Föld- mondta most Emma.
- Levegő- kiáltotta Anne is.
- Mi vagyunk az elem- sárkányok - mondtam lassan, hogy tudjanak követni.- Aranysárkány ereje: pusztítsd el- majd a földhöz csaptam az egyik kezemet, a másikkal pedig a sötét lovagokra mutattam. A lányok is leutánozták.
Hirtelen olyan erős fény tört fel a színpad minden kicsi szegletéből, hogy hunyorognom kellett. A végén már úgy vakított a fény, hogy le kellett húnynom a szememet.
Amikor a fény megszűnt, óvatosan kinyitottam. Előttem már négy teljesen normális lány ült egy pár apró vágásnyommal a karjukon, meg a lábaikon.
- Sikerült- álltam fel.- Tényleg sikerült!- Nevettem fel vidáman.
- Menjetek ki- hallottam anyám hangját és intettem a kába sárkánylányoknak, hogy indulunk.
A színpad mögött a vészkijárathoz szaladtunk és már kint is voltunk a művelődési ház háta mögött. Megnyomtam a medálomat.
- Szép volt lányok- dicsért meg minket.
- De hát most tudják, hogy ki vagyok!- nyafogta Anne.
- Dehogy tudják!- mosolyodott el az aranysárkány.
- Látták- mondta Emma emlékeztetőül.
- Igen, de a villanás miatt csak arra emlékeznek, hogy átváltoznak, aztán csak a fénycsóvára.
- Tényleg?- kérdezte Anne tátott szájjal.- De hát ez óriási!
Elmosolyodtam. Útközben én rájöttem, hogy mitől félt Anne. Nem attól, hogy valaki átváltozik, hanem konkrétan attól, hogy ő átváltozik. Hogy megint elveszti a tudatát.
Visszaváltoztunk, majd vissza lopakodtunk a színfalak mögé. A nézőtérre nem akartunk kimenni, mert féltünk, hogy az már gyanús lenne.
Ekkor elhúzódott a függöny. Bred lépett be a takarásba, mellénk.
- A társaim elmentek már?- kérdezte aggódva.
- A sárkánylányok? Igen- mondtam semlegesen.
- Naná, hogy ők. Nem tudtam kijutni a tömegből, hogy segítsek nekik- csak a szememet forgattam.
- Nem hiszed? Tényleg!
- Nem azt nem hiszem el- suttogtam ingerülten, mivel ugye a műsornak még nem volt vége,- hanem azt, hogy te lennél HelloKitty, de ezt már ezerszer elmondtam!
- Ezerszer is tévedtél- mondta, majd visszament a nézőtérre. Na persze!