••••• Diana Moore szemszöge •••••

- Hey! Ébresztő! - reggel egy nagyon ismerős hangra keltem. - El fogsz késni Húgi! - simogatta meg a személy az arcomat, mire morogtam egyet, majd át fordultam a másik oldalamra, mire az illető aki meg próbált felkelteni felkuncogott.

- Még öt percet! - morogtam, viszont válasz helyett csak egy puszit kaptam a hajamba, amire morogtam még egyet. Az illető ismét felkuncogott.

- Húgi! - szólalt meg ismét, mire össze ráncoltam a szemöldököm, majd lassan kinyitottam a szemeim, és a felettem tornyosuló bátyámra emeltem a tekintetem aki engem figyelt barna szemeivel, egy mosollyal az arcán. Először csak pislogtam néhányat, majd amikor felfogtam, hogy az ő mosolygó fejét látom magam előtt, felkiáltottam örömömben, és a kezeimet a nyaka köré fonva húztam magamhoz közelebb, aminek következtében rám esett teljes test súlyával, de abban a pillanatban egyáltalán nem érdekelt.

- Bátyó! - kiáltom neki boldogan egy nagy mosollyal az arcomon, miközben még mindig magamhoz ölelem szorosan. - Annyira hiányoztál! - mondom neki, miközben örömömben el kap a sírhatnék. - Annyira hiányoztál! Szeretlek! - szipogtam egyet, mire ő csak lassan értetlenül eltolt magától, le ült mellém az ágyra, és úgy nézett rám csodálkozva, közben meg én is ülő helyzetbe tornáztam magam, hogy egy szintben legyünk, és ne kelljen le néznie rám.

- Mi a baj, mi történt veled? Hm? - kérdezi az arcomról letörölve a könnyeket. - Tegnap találkoztunk, lefekvés előtt! - mondja egy kis mosollyal a szája szélén. Ekkor eszembe jutott, hogy mi történt, vajon álmodtam volna csak az egészet?

- Ne haragudj, azt hiszem, hogy rosszat álmodtam! - mondom, miközben meg ejtek én is egy kis mosolyt.

- Mit álmodtál? - kérdezi kedvesen, míg a keze továbbra is az arcomat simogassa. Hiányzott már ez, a gondoskodása, nagyon.

- Azt, hogy te nem vagy, hogy nincs bátyám! - hajtom le a fejem egy kissé, még a számat is beharapom. - Annyira valósághű volt, hogy megijedtem, és azt hittem, hogy...

- Semmi baj, itt vagyok! - szakít félbe, majd közelebb csúszik hozzám, és most ő az aki magához ölel, amit én egyből viszonzok, és köré fonom a karjaimat, miközben a fejemet a vállába fúrom.

- Szeretlek! - mondom halkan, mire érzem ahogy elmosolyodik.

- Én is téged Húgi! - válaszolja, közben pedig kezeinek szorítása erősödik körülöttem. Néhány perccel később viszont megszakítjuk az ölelést, majd egymásra nézünk. Egyszerre mosolyodunk el mind a ketten. Imádom a bátyámat, számomra ő nekem nem csak egy testvér, hanem egy nagyon jó barát is egyben. Nem is tudom mi lenne velem, ha ő nem lenne az életem része. - Na, készülj el, aztán eldoblak a suliba, rendben? - szakítja félbe a gondolkodásom, mire a mosoly az arcomon szélesebb lesz, majd bólintok egyet. Amint elkészültem a reggeli rutinommal, lezuhanyoztam, sminkeltem egy kicsit, fogat mostam, és felöltöztem, az iskola táskámmal a vállamon baktattam a konyhába, ahol bátyám éppen szendvicset csinált.

- Anya már nincs itthon? - kérdezem, miközben a táskámat lerakom az előszobába, és aztán Danial mellé állok.

- Korábban kellett bemennie dolgozni! - mondja, majd az egyik kész szendvicset a kezembe nyomja.

- Köszönöm! - vigyorgok rá teli szájjal, amint bele haraptam a szendvicsbe, majd helyet foglalok egy pohár vízzel az asztalnál, amit bátyám is követ. - Egyébként nem baj, hogy elviszel a suliba? - kérdezem tőle, mire rám néz. - Mikorra kell bemenned az egyetemre? - teszek fel egy újabb kérdést, majd Daniel mielőtt még válaszolna, lenyeli a szájában lévő falatot, majd megszólal.

- Délután lesz majd két órám, úgyhogy haza hozni már nem tudlak.

- Hmm.- válaszként csak hümmögtem egyet

- Oh! Egyébként akartam kérdezni, hogy fel kértek már táncolni a szalagavatóra? - kérdezi, mire össze ráncolom a szemöldököm. Hányadikát is írunk? Kérdezem magamtól. Danialnek csak felemeltem a mutató ujjam, hogy várjon egy kicsit, mire elő halásztam a telefont a zsebemből, és feloldottam. Majdnem kisebb sokkot kaptam, amikor megláttam, hogy még csak szeptember 10-et írunk. Gyorsan felmentem messengerre, megkerestem az osztálycsoportot, és az üzenetek között kezdtem el keresni a választ.

- Néhány osztálytársamat már fel kérték táncolni, viszont arra nem emlékszem, hogy mikor van a határidő, amikorra már mindenkinek kell, hogy legyen párja! - válaszolom végül, majd a telefonomat vissza süllyesztettem a zsebembe.

- És te kivel táncolnál szívesen? - kérdezi végül érdeklődve, mire egy pillanatra elgondolkozok.

- Azt hiszem a legjobb barátommal Martinnal! - válaszolom végül egy kis gondolkodás után, mire Danial csak hümmög egyet.

- És mi van a haveromnak az öccsével? - kérdésére csak összeráncolom a szemöldököm.

- Melyik haverod? - kérdezem értetlenül.

- Csak egy haveromat ismered! - néz rám jelentőség teljesen, mire leesik kire is gondol.

- Mármint Antonio tesójára? Harryre? - kérdezem kissé idegesen, mire érzem, hogy a szívem is hevesebben kezd verni. Danial csak válaszként hümmögött egy sort. - Nem tudom, nem igazán szoktunk beszélni! - válaszolom, miközben a kezeimmel kezdek játszani az asztal alatt, amit persze édes testvérem is észre vesz.

- Csak nem ideges lettél egy fiúnak az említésére? - mosolyodik el sunyin, mire én csak szúrós szemekkel nézek fel rá. - Csak nem tetszik a húgicámnak ez a Harry nevű gyerek? Hm? - húzogatja fel le a szemöldökét incselkedve velem, mire rá vágok egyet a karjára. - Hey! - fog rá a fájó pontra, miközben az ajkait lebiggyeszti. - Így kell bánnod szeretett bátyáddal, aki még fuvarozni is fuvaroz téged a suliba? - húzza össze a szemöldökét mire én csak egy szemforgatással válaszolok neki, majd felkelek ülő helyzetemből, az üres poharamat a mosogatóba teszem, ahogy a tálcámat is amin ettem, majd vissza fordulok bátyám felé.

- Tudod Bátyus, imádlak meg minden, de azért ennyire nem kéne túlzásba vinned a drámázást! - kacsintok rá egyet, majd elmosolyodok, amit végül ő is viszonoz, még egy kissé fel is nevet, majd ő is fel kel a helyéről, közelebb jön hozzám, majd szorosan magához húz, amit én egyből viszonzok, és szorosan a mellkasába bújok. - Szeretlek Danial! - mondom még mindig a mellkasába, mire érzem ahogy erősödik körülöttem a keze szorítása.

- Én is téged Dia!

Amint Bátyám ki rakott a suli előtt, egyből az épületbe vetettem magamat, hogy gyorsan felérjek az osztályba, és egy kicsit le tudjak nyugodni Harry érkezéséig, ugyan is nagyon jól tudom, hogy mindig épphogy csengő előtt szokott beérni, legalábbis ez így volt, amikor nem voltunk együtt, ami nem volt igaz, mert csak egy álom volt... az egész... ettől nagyon nehezen fogok tudni elvonatkoztatni, főleg hogy az állítólagos barátnőimmel kell majd ülnöm, és úgy beszélni velük, mintha meg sem történt volna az amit álomban láttam róluk. Ami végül is nem is történt meg...
Amint ki nyitottam a termünknek az ajtaját, akik bent voltak mind egyből rám kapták a tekintetüket, ami egy kissé megijesztett.

- Sziasztok! - köszöntem, majd amint ők is vissza köszöntek, bele bújtak az előbbi tevékenykedésükbe, amit abba hagytak, amikor be léptem az ajtón. Az utamat végül a helyemre vettem, ami Nancy mellett volt.

- Szia! Hogy vagy, mi újság? - szólalt meg Lisa, aki a hátunk mögött ült, így úgy helyezkedtem, hogy senkinek ne legyek háttal, majd úgy válaszoltam kérdésére.

- Fáradtan, alig aludtam valamit az éjjel! - mondom megforgatva a szemeim.

- Mert miért? - szólalt meg az előttünk lévő padból Deborah, aki mellett meg Ruby foglalt helyet. Mielőtt még válaszoltam volna, inkább úgy döntöttem, hogy nem mondom el az álmomat nekik, nem akarom, hogy tudják, főleg úgy, hogy nagyon jól tudom, hogy Deborahnak tetszik Harry.

- Pamacs? - szólal meg ez úttal Nancy, mire nyögök egyet, majd bólintok nekik, mire mind felnevetnek az ábrázatomat látva. Így rá nézésre nem tűnnek olyan lányoknak, mint ahogy azt az álmomban láttam, bár ki tudja, alig beszéltünk néhány szót. Ez után tovább beszélgettük semmis dolgokról, viszont több dolgot is észre vettem, amit eddig nem, ami az álomban igaz volt. Tényleg olyan hisztisek meg nagyra vannak magukkal ahogy az ott is volt. A beszélgetésünket viszont az ajtó nyitódása zavarta meg, így egyből oda kaptam a fejemet, ahol meg láttam Harryt be jönni az ajtón Juannal és Frankkal az oldalán, mire nyeltem egy nagyot, majd egyből vissza kaptam a fejemet, hogy nehogy esetleg észre vegye bárki is, hogy figyeltem őt, vagy esetleg nehogy ő vegye észre, nem tudnék a szemeibe nézni, azok után amin keresztül mentünk az álomban...
Pár perccel később viszont becsengettek, és egyből a csengő elhalkulása után már meg is jelent a magyar tanárunk, hogy elkezdhesse az órát, viszont nem tudtam koncentrálni a tanárra és a szavaira, olyan érzésem volt, mintha valami láthatatlan erő húzná a fejemet, hogy fordítsam el oldalra. Végül egy mély levegő és egy nyelés után elfordítottam a fejemet, hogy egy pillantást tudjak vetni Harryra. Viszont ahogy elfordítottama fejemet, a tekintetünk egyből találkozott a másikéval...

••••• Harry Diaz szemszöge •••••

Kora reggel az ébresztőmre keltem, mire felnyögtem egy nagyot, majd lassan kinyúltam a kezemmel a telefonomhoz, hogy kinyomjam rajta az ébresztőt és csend legyen végre. Ahogy sikerrel jártam, és vissza zuhantam volna az álom világomba, hangosan kinyitódott a szobámnak az ajtaja, mire kelletlenül ismét felnyögtem.

- Milyen morcik vagyunk már kora reggel! - szólal meg egy ismerős férfi hang, mire össze ráncolom a szemöldököm. Haza kerültünk volna Dianaval, vagy ez az egész csak egy álom volt, és sosem voltunk szerelmesek egymásba? Vagy, ez az álom ahol most vagyok, és azért hallom Antoniot hangját... - Na! Fel kelsz még ma végre? - szólal meg újra Antonio a drága bátyám, mire ismét egy nyögéssel adom a tudtára, hogy eszem ágában sincs még ki kelni az ágyból. - Oké, értem, te akartad! - válaszol, mire hirtelen le rántja rólam a takarót, mire egyből kipattannak a szemeim, azzal a lendülettel fel is ülök az ágyban, és szúrós szemekkel figyelem a tesómat. Na ez ezer százalék, hogy nem egy álom, hanem a valóság!

- Remélem tudod nagyon jól, hogy ezt még vissza kapod! - mondom egyik szemöldökömet fel húzva, mire felkuncog.

- Hát persze, úgy mint a múltkor is, mi? Azt is úgy elfelejtetted! - röhög fel, mire megforgatom a szemem. - Mindegy is, most már kelj fel! - mondja, majd nemes egyszerűséggel a fejemre dobja a takarómat, és ki megy a szobámból, de mielőtt még teljesen be csukná maga után a szobám ajtaját még vissza szól egyszer. - Ha negyed óra múlva nem leszel a konyhában, akkor egy vödör vízzel foglak kikergetni az ágyadból! - mondja, majd vég szóra be csukja az ajtót, mire kelletlenül nyögök még egyet, közben pedig hátra dőlök az ágyamban, és a plafont kezdem el vizslatni, miközben a gondolataim Diana felé terelődnek. Vajon ez az egész, tényleg csak egy álom lett volna? De akkor miért tűnt annyira valóságosnak?
A gondolataimat viszont a telefonom hangja zavarta meg, miszerint valaki üzenetet küldött nekem. Lassan újra ülő helyzetbe tornáztam magamat, majd amint fel oldottam a telefonomat, a csetfejre nyomtam, hogy el tudjam olvasni az illetőnek az üzenetét.

Christina: Jó reggelt! Ma akkor suli után találkozunk, ahogy megbeszéltük? 😊

Ezek szerint tényleg csak egy álom volt az egész ami történt köztünk... a gondolatra csak sóhajtottam egy nagyot. Bárcsak meg történt volna ez az egész!

Én: Jó reggelt!

Én: Amint végeztem a suliban írok!

Christina: Rendben!☺️

Chris amint válaszolt, ki léptem a csetfejből, és Diana nevét kezdtem el keresni messengeren, amint megtaláltam meg is nyitottam, viszont mielőtt el kezdtem volna bármit is írni, az ujjaim meg álltak a levegőben. Most mégis mit csinálok? Mit akartam neki írni? Bármit is írtam volna neki meggondolatlanul, biztos vagyok benne, hogy hülyének nézett volna. Végül sóhajtva kikapcsoltam a telefonom, aztán el kezdtem készülődni a suliba, mert tudtam, ha tovább húzom az időt, és le jár a negyed óra, akkor Antonio biztos vagyok benne, hogy teljesítette volna azt amit mondott, és le öntött volna egy vödör vízzel.
Amint kész lettem mindennel, és elindultam a konyhába, a telefonom egy újabb értesítést jelzett. A képernyőn az osztály csoportot pillantottam meg.

Frank: Srácok melyik lányokat lehet még fel kérni? Kinek nincsen még párja?

Fel kérni? Mégis miről beszél ez? Értetlenségemben csak össze ráncoltam a szemöldökömet, majd úgy döntöttem, hogy vetek egy pillantást a naptárra, hogy milyen napot is írunk, vagyis pontosabban milyen hónapot.

Szeptember 10.

Hogy mi van?

Reggeli után, amivel gyorsan végeztem, egyből a kocsim felé vettem az irányt, ahova egyből be is pattantam, amint felnyitottam a zárat. Viszont mielőtt elindulhattam volna a suli felé, a telefonom egy csippanással jelezte, hogy újabb üzenetem érkezett. Ez úttal egy másik csoportba írtak. Egyből eszembe jutott, ahogy meg láttam a csetfejet, hogy mi is ez a csopi. Heten vagyunk benne, még kilencedikben csináltuk, miután jóban lettünk.

A csoport tagjai:

Én.

Adam.

Davis.

Frank.

Juan.

Wanda.

És Kathy.

Az üzenetet Wanda írta.

Wanda: @Frank jobb ha ide írom, mert akkor még tudsz választani, hogy kivel akarsz táncolni, meg ahogy @Adam és @Harry is.

Frank: Nagyon szépen köszönöm, egy tündér vagy!

Wanda:
Davis-Kathy
Nancy-Juan
Raymond-Lisa
Carlos-Sara
Ralph-Joyce
Todd-Rose
Én-Norma

Wanda: maradtak:
Ruby
Diana
Annie
Deborah
Jose
Mildred

Szóval akkor ezek szerint Dianat még senki nem kérte fel táncolni. Azt hiszem, hogy akkor már neki is meg van a párja a szalagavatónkra! A gondolatra elmosolyodtam, ahogy együtt fogunk táncolni, mint ahogy azt álmodtam. Végül a telefonomat ledobtam a mellettem lévő ülésre, majd az utamat a suli felé vettem, hogy minél hamarabb bent legyek, és meg tudjam kérni Dianat, hogy legyen a párom a szalagavatón!
Ahogy megérkeztem a sulihoz, és kiszálltam az autómból, egyből össze futottam Juannal és Frankkal.

- Császtok! - köszöntünk egymásnak egy-egy kézfogással, majd elindultunk be a suli épületébe.

- Tudjátok már, hogy kit fogtok felkérni? - szólal meg Juan, ahogy beléptünk a bejárati ajtón, miközben ránk emelte a tekintetét.

- Én Dianat szeretném. - válaszolok elsőként, mire mind a ketten meglepődnek, még a helyükön is megtorpannak.

- Akkor gyors kell, hogy legyél, mivel Martin a legjobb barátja is fel akarja kérni! - válaszol Frank, mire csak bólintok egyet, hogy megértettem, azt amit mondott.

- Na és te kit akarsz fel kérni? - kérdezem, miközben újra elindulunk a termünk felé.

- Szerintem Deboraht! - válaszolja megrántva a vállait, mire én is és Juan is teljesen meglepődünk a kijelentésén. - Most meg mi van? - néz ránk értetlenül, mire én és Juan egymásra vezetjük a tekintetünket, majd vissza Frankra.

- Te azt a lányt akarod felkérni? - kérdezi helyettem is a mellettem álló srác, mire Frank csak meg rántja a vállát.

- Lehet, hogy kissé nagy a szája meg néha egy hülye picsa tud lenni...

- Néha? - vágok közbe, mire ő csak megforgatja a szemeit.

- Jó, mindegy, részlet kérdés! - legyint egyet kezeivel, majd folytatja. - Ezektől eltekintve okos lány szerintem, meg csinos is. - rántja meg újra a vállait.

- Oké, tudod mit, nem akarok bele szólni, a te döntésed! - válaszolom neki, amivel Juan szintén egyet értett, majd újra elindultunk a terem felé, de ez úttal már nem álltunk meg, hanem ahogy oda értünk, egy nagy gombóccal a torkomban, benyitottam a terembe.

Ahogy teljesen kitárult az ajtó, megcsapott a többieknek a hangos beszéde, és nevetése, majd lassan elindultam a helyemre mélyeket lélegezve, és fókuszálva arra, hogy nehogy elnézzek oldalra Dianara. Féltem, nem tudtam volna a szemeibe nézni azok után, amit álmodtam vele, pedig milyen magabiztos voltam, hogy majd én fel fogom őt kérni táncolni! Viszont, egyszerűen nem ment volna, képtelen lettem volna arra, hogy most szembe kerüljek vele...
A csengő után, ami akkor szólalt meg, ahogy lepakoltam a cuccaimat, egyből meg is jelent a magyar tanárunk, és el is kezdte tanítani az új anyagot, viszont nem tudtam koncentrálni, egyszerűen nem tudtam a tanárra és a szavaira fókuszálni. Muszáj volt, muszáj volt legalább egy pillantást vetnem Dianara, különben tudtam, hogy megőrülök, ha nem láthatom. Ahogy oldalra fordítottam a fejem, hogy vessek rá egy pillantást, a tekintetünk egyből találkozott...

Ekkor már tudtam...

Tudtam, hogy ez az egész nem csak egy álom volt, hanem minden ami akkor történt velünk, az igen és megtörtént... elmosolyodtam a gondolatra, amit ő egyből viszonzott, miközben próbálta eltüntetni előlem az egyre jobban pirosodó arcát.

És ekkor tudtam már, hogy valahogy valóságossá kell tennem azt ami ott közöttünk volt, mert nagyon jól tudtam, hogy nem csak én vágyom rá, hanem ő is én rám...

2641 Words