••••• Harry Diaz szemszöge •••••

   Miután elmeséltem a haveroknak, hogy mi van velünk, nem kellett sokat győzködnöm őket arról, miszerint nem hazudok. Hittek nekem, mert észre vették egy-két megmozdulásunkból, hogy valami nincs rendben.

   - Egyébként pontosan mi óta is tart ez az egész? - kérdezi Martin. - Mióta vagytok itt? - néz rám érdeklődve, amit a többiek követnek.

   - Szeptember óta! - válaszolom kérdésükre, mire meglepődnek.

   - Novembert írunk, lassan itt a szalagavatónk, nem találtatok semmi olyan jelet, ami azt igazolná, hogy hazajuttok? - kérdezi Raymond a szemöldökét ráncolva, mire csak nemlegesen megrázom a fejemet.

   - Igazából... -szólalok meg elgondolkodva. - Szerintem csak akkor jutunk haza, ha lefeküdtem vele, és szakítottunk! - mondom végig miközben a kezeimet kezdem el nézni.

   - Őszintén nem tudom, hogy erre mit mondjak! - szólal meg Adam. - Valamelyikőtök nagyon nagyot fog sérülni ha tényleg meg kell ezeket tennetek! - mondja, mire bólintok, egyet értve vele.

   - Egyébként hogy viselitek ezt az egészet? - szólal meg végül Davis is, aki eddig csendben volt.

   - Hát... - gondolkodok el egy pillanatra, majd zavartan megvakarom a tarkómat, aztán újra beszélni kezdek. - Eleinte nagyon zavarban és feszélyezve éreztük magunkat, de ez utána egyre könnyebben ment, igazából azt is mondhatnám, hogy beleszoktunk ebbe az egész helyzetbe, és elfogadtuk a sorsunkat. Azt is mondhatnám, hogy sodródunk az árral! - rántom meg a vállam. Egy kis idő után folytattam a mondandómat. - Igazából... már annyira beleszoktunk ebbe a helyzetbe, hogy szinte olyan, mintha tényleg együtt lennénk, néha már így érzem... - itt elhallgattam, majd felnéztem a többiekre, mert eddig a kezeimet néztem. - Csak... azt nem tudom, hogy mi lesz akkor, ha visszakerülünk... hogy egyáltalán emlékezni fogunk e erre az egészre...

   - És mi van akkor ha fogtok emlékezni? - kérdezi Adam, mire felé fordulok, és úgy adok neki választ.

   - Nem tudom... - válaszolom, majd egy nagy sóhaj után végül mégis folytatom. - Az a baj, hogy már annyira hozzászoktunk egymás közelségéhez, hogy nem hiszem, hogy nagyon sokáig fogjuk bírni egymás nélkül. Szerintem mindig egymás társaságát fogjuk majd keresni, és nem lehet majd minket egymásról leszedni! - válaszolom végül kérdésére, egy halvány mosollyal, mire Adam szintén egy halvány mosollyal válaszol.

   - Szerelmes vagy belé! - mondja, mire zavartan lehajtom a fejemet, és úgy válaszolok neki.

   - Meglehet...!

•••••♡•••••

   Holnap szalagavató... nem tudom, hogy mi lesz utána, de nagyon félek, hogy le fogunk feküdni Dianaval... vagyis... pontosítok... nem is ettől félek, inkább a következményeitől...
Most éppen itt vagyunk a suliban, felöltözve a keringős ruháinkba, ugyan is előadjuk a diákoknak a táncainkat, ahogy a másik osztály is. Mi kezdjük most a keringővel, utána a másik osztály, addig mi átöltözünk az osztálytánc ruhánkba, és azt adjuk elő, utána szintén a másik osztály következik. Holnap viszont élesben fordítva lesz, ők kezdik a keringővel, mi meg az osztálytánccal.

   - Fhu bassza meg! - szólalok meg hangosan, mire Diana meglepetten néz rám. - Te nem izgulsz? - kérdezem meglepetten, mire nemlegesen megrázza a fejét.

   - Holnap mondjuk lehet már nem ezt fogom mondani! - rántja meg a vállát, miközben kissé felnevet, amire elmosolyodok. Lehajoltam egy kissé, hogy elérjem a kezét, majd összekulcsoltam az ujjainkat, mire felnézett rám, és egy széles mosolyt eresztett meg. Közelebb hajoltam hozzá, majd egy csókot nyomtam ajkaira. Istenem de hiányozni fognak ezek a pillanatok, ha visszakerülünk!
   Ekkor viszont meghallottuk az egyel alattunk lévő osztályból az egyik diákot, aki felkonferál minket, majd ahogy kijelentette, hogy fogadják a diákok sok szeretettel a műsorunkat, elindult a bevonuló zenénk, mire bennem rekedt a levegő az idegességtől, amit Diana is észre vett, így megszorította a kezemet. - Menni fog, ne izgulj, ha meg elrontod, azzal sincs semmi baj, oké? - néz rám egy halvány mosollyal, majd mi is elindulunk a többiek után fel a színpadra.
   Ahogy beálltunk a kezdő pozícióba, és elindult a zene, semmi másra nem tudtam koncentrálni, csak is az előttem lévő gyönyörű nőre, a páromra, a szerelmemre, Dianara. Észre se vettem, hogy mikor értünk a végére, akkor eszméltem fel, amikor Diana rá ült a lábamra, én a kezemet a derekára tettem, hogy le ne essen, és kissé hátra dőlt. A zene elhalkult, a diákok és a bent lévő tanárok tapsolásba kezdtek. A meghajlás után a másik osztályt konferáltak fel az osztálytáncukkal, mi meg elindultunk gyorsan átöltözni az osztálytánc ruháinkba, de mielőtt még Diana elszakadt volna tőlem, és be lépett volna az öltözőbe, még a karjánál fogva visszahúztam magamhoz. - Mi az? - kérdezte meglepetten, mire elmosolyodtam. Nem válaszoltam neki, csak, még mindig mosolyogva lehajoltam hozzá, és egy gyengéd csókba hívtam, amit ő mosolyogva viszonzott.

   - Szeretlek! - mondom neki gyönyörű két féle színű szemébe nézve.

   - Én is szeretlek! - mondja, majd még egy rövidebb csókot váltunk, elengedjük egymást, és belépünk az öltözőkbe, hogy átvegyük a High School Musicalas ruháinkat.

•••••♡•••••

   - Bassza meg, most már én is izgulok! - szólal meg mellettem az autóban Diana. Ma van a Szalagavatónk, most jöttünk ki nem rég a fodrásztól, aki megcsinálta a haját, megkért, hogy kísérjem el, és mondjam neki, hogy milyen legyen. De persze én megmondtam neki, hogy bármilyen is lesz a haja, én akkor is szeretni fogom, és nekem akkor is ő lesz a legszebb. Erre nem is kicsit pirult el. Kijelentésére csak felnevettem, majd a kezemet, ami eddig a váltón volt, azt a combjára helyeztem, és kissé megszorítottam azt.

   - Most én foglak megnyugtatni! - szólalok meg egy kis mosollyal az arcomon. - Nem kell izgulnod, ügyes leszel, tudsz táncolni, nem is akárhogy, ezért is raktak minket az első sorba, szóval ne aggódj, te biztos, hogy nem fogod elrontani! - vezetem rá a tekintetem egy pillanatra, majd újra az útra emelem a tekintetemet. Most éppen hozzájuk tartottunk, mert úgy beszéltük, hogy onnan indulunk. A sminkjét az egyik ismerőse csinálja majd meg, aki oda járt ahova mi. Kíváncsi leszek, hogy hogyan fog kinézni, mondjuk így is, hogy csak egy kis szempillaspirál van rajta, így is nagyon gyönyörű, de azért mégis csak szeretném látni, hogy teljes sminkben hogy fog kinézni.

   - Köszönöm! - szólal meg Diana, mire mosolyogva állítom le az autót elöttük, és hajolok hozzá egy csókra, amit egyből viszonoz. A házba amint betettük a lábunkat Diana anyja a konyhában tevékenykedett, a tesója meg az asztalnál ült és a telefonján nyomkodott valamit.

   - Sziasztok drágáim! - fordul felénk Sharon, majd amint meglátja a lányát, a kezeit a szája elé kapja, és úgy jön közelebb hozzánk. - Istenem milyen gyönyörű vagy! - néz Dianara mosolyogva, mire nekem is egy mosoly kúszik az arcomra, hisz, igaza van, tényleg nagyon gyönyörű egy lány! Alig várom már, hogy a smink is rajta legyen!

   Nagyjából fél óra telhetett el az óta, hogy megérkeztünk Dianaékhoz, az apja is már itt van velünk, nem rég fejeztük be az ebédet, mikoris megérkezett az a lány, aki csinálni fogja a párom és egyben barátnőm sminkjét. Ott ültem vele szemben, és néztem ahogyan kifestik, annyira szeretem...
   Amint kifestették Dianat, mi átöltöztünk az egyenruháinkba, a barátnőm szülei, meg az öccse is elkészültek, majd együtt indultunk el.

   - Borzasztóan kezdek izgulni! - szólal meg egy kis idő után Diana, miközben hátra fordul, hogy megnézze a szülie követnek e minket.

   - Észre vettem! Alig ettél valamit ebédnél is! - szídom meg egy kissé, de a mondat végére azért elmosolyodok.

   - Tudom, nem bírtam, rám jött a hányinger, az idegességtől! - kezdi el tördelni az ujjait, mire felmordulok, és a kezemet ami eddig a váltón volt, most az ő kezeire teszem, hogy ne csinálja ezt.

   - Nem kell aggódnod, minden rendben lesz! - mondom neki bíztatóan, és végül tényleg igazam lesz.

   - Nagyon ügyes voltál! Büszke vagyok rád! - dícsér meg anyám, akivel amint lezajlott a szalagavatónk, végre táncolhattam egyet.

   - Köszönöm anya! - mosolyodok el, miközben szememmel Dianat keresem, aki éppen az apjával táncol. Amint a szülő táncok is lementek - és a nővéremmel is táncoltam - a szüleink jó néhány képet csináltak rólunk külön-külön, de közösen és családosan is egyaránt.

   - Látod? - fogom meg Diana derekát, és közelebb húzom magamhoz, hogy még egy utolsó közös kép készüljön rólam meg róla ezekben a ruhákban. - Mondtam, hogy minden rendben lesz! - mosolygok rá, mire ő visszamosolyog rám, és ekkor készült el az utolsó közös képünk ebben a ruhában.

   - Jaj drágáim, olyan szépek vagytok! - szólal meg Diana anyja egy nagy mosollyal az arcán, mire mi a lánnyal csak felnevetünk.

   - Köszönjük! - szólalunk meg egyszerre, mire mindannyian felnevetünk.

   - Tényleg nagyon szépek vagytok! Gratulálok nektek! - mondja nővérem is mosolyogva, amit megköszönünk neki.

   - Na jó, gyere lányom, segítek vissza öltözni, aztán mi megyünk! - fogja meg Diana kezét az anyja, így én lassan elengedem a derekát, és végig kísérem azt ahogyan elmennek az öltözők felé.

   - Meg van mindenetek? - kérdezi anyám, míg a nővérem meg az apám mellé állnak, és úgy néznek engem.

   - Mármint mire gondolsz? - ráncolom össze a szemöldököm.

   - A hétvégére te lüke! - forgatja meg a szemeit a nővérem, mire leutánzom mozdulatát, de bólintok. Megbeszéltük a srácokkal, hogy a szalagavató után, hétvégére elutazunk a hegyekbe Davisék nyaralójába, és ott töltjük azt a két napot együtt 7-en.

   - Igen, minden megvan! - válaszolok a kérdésre. - Mind a kettőnk cucca bent van a kocsimban! - mondom Dianara utalva. Örülök, hogy egy kicsit kiléphetek a megszokott napokból, és elmehetek a barátaimmal, meg a szerelmem kikapcsolódni egyet.
   Miután elköszöntem a szüleimtől és a nővéremtől, én is elmentem átöltözni, egy kényelmesebb ruhába, amiben az Afteren részt vehetek.

   - Na kész vagy? Mehetünk? - kérdezem Dianat, amint kijött az öltözőböl az anyjával a nyomában. Kérdésemre csak hümmögött egyet válaszként.

   - Egy pillanat! - mondta egy mosollyal az arcán, majd búcsúzkodni kezdett a szüleitől, meg az öccséttől, addig én szépen végig mértem őt. Egy fekete szoknyanadrágos ruha volt rajta, aminek hosszú volt az újja, viszont mélyebb kivágása volt, és egy övvel fogta össze a ruhát, hozzá pedig vissza vette azt a magassarkúját, amiben a szalagot tűzték fel neki. Gyönyörű volt. Az elmélkedésemből az zökkentett ki, hogy Diana apja nyújtja felém a kezét köszönésképp, amit végül egy mosollyal az arcomon fogadok el. Amint elmentek ők is, Dianaval megkerestük a többieket, hogy helyet tudjuk mellettük foglalni, és mi is végre tudjunk egyet enni, utána meg bulizni egy jót.
   Az egész osztály egy asztalnál foglalt helyet, míg egyik oldalamon Diana ült, mellette Martin, addig én mellettem Adam, és velünk szemben meg Davis, Wanda és Raymond ült. Evés közben, - amit a tanárok rendeltek nekünk ételt - arról beszélgettünk, hogy meddig maradjunk itt az Afteren, és mikor induljunk a faházba, ahol a hétvégét fogjuk tölteni. Végül úgy döntöttünk, hogy éjfélig maradunk, utána szépen elhúzzuk a csíkot, hogy csak így néhányan baráti körben megünnepeljük azt, hogy túl vagyunk a Szalagavatón, és hamarosan az érettségit is megkezdjük.
   Egy ideje már befejeztük a kajálást, a piák is előkerültek, de persze mi azt nem fogyasztottunk, mivel valahogyan el kell vezetnünk a hegyekbe, így a "táncparketten" - ami jelenleg most a sulinak az aulája volt - éltük ki magunkat. Éppen a Despacito szolt, így Dianat a kezénél fogva húztam magamhoz, és pörgettem meg a tengelye körül, mire kissé felnevetett, majd magamhoz rántottam, és miközben ő a kezeit az arcomra helyezte, addig én a fenekére csúsztattam és húztam őt egy szenvedélyes csókba.

   - Szeretlek! - mondom neki, amint elváltunk egymástól, és a homlokomat az övének döntöttem.

   - Én is szeretlek! - mondja egy nagy mosollyal az arcán, mire egy újabb csókot lopok tőle. Amint elváltam tőle, a háta mögött észre vettem Martint, aki vigyorogva figyelt minket, majd közelebb jött hozzánk.

   - Bocs, nem akartalak megzavarni titeket, de lassan indulhatunk ha készen vagytok! - mondta még mindig egy nagy mosollyal az arcán.

   - Miért, mennyi az idő? - kérdezi Diana, mire Martin a karórájára néz.

   - Háromnegyed tizenkettő! - válaszolja mire mind a ketten bólintunk, és elindulunk vele együtt a cuccainkhoz, ahol már a többiek is ott vannak, és szedelőcködnek.

   - Kibuliztátok magatokat? - kérdezte Raymond amint meglátott minket. - Mert még csak most fog jönni a java! - mondja, mire Dianaval mind a ketten felnevetünk.
   Amint minden cuccunkat összeszedtük, felvettük a kabátjainkat, és elköszöntünk az osztálytársainktól, meg a tanárainktól, majd elindultunk az autók felé.

   - Hideg van! - szólal meg Diana, amint beültünk az utóba.

   - Ne aggódj, mindjárt felmelekszik az autó, és akkor már nem fogsz fázni! - mosolygok rá, amit viszonoz. Amint megláttuk Davis autóját, kikanyarodtam a parkolóból, majd elindultam utána, a többiek meg követtek minket, hisz csak ő tudja az utat a nyaralójukhoz. - Készen állsz egyébként a hétvégére? - kérdezem egy kis csend után. - Nem kell majd megjátszanunk magunkat, viselkedhetünk úgy egymással ahogy nekünk jó, mert tudják a titkunkat! - mondom, mire hevesen kezd bólogatni, aztán hümmög egyet válaszként.

   - Igen, nagyon várom már, hogy a barátaimmal és veled töltsem ezt a két napot! - fordul felém mosolyogva, mire én is elejtek egyet. Wanda is tudja a titkunkat, mert barátja elmondta neki, hogy mi van velünk, és ő sem lepődött meg, érzékelte, hogy valami meg megváltozott köztem és Diana között.

   - Én is nagyon várom már, hogy úgy viselkedjek veled ahogy nekem jól esik, és ne kelljen magamat megjátszanom! - itt megálltam egy kicsit, majd végül folytattam a mondandómat. - Viszont szerintem semmit nem fog változtatni ez, ugyan úgy a nyakadban leszek és majd nem tudsz magadról levakarni! - mondom mire felnevet.

   - Nem is akartam volna, hogy máshogy legyen! - válaszolja, mire én is elmosolyodok, majd csend telepedig ránk. Miközben az utat és Davis autóját figyelem, egy halvány mosoly kúszik az arcomra arra a gondolatra, hogy pihenés képen, végre egy teljes hétvégét eltölthetek a barátaimmal és a szerelmemmel...

2243 words