••••• Diana Moore szemszöge •••••

   Egy újabb hét telt el az óta amióta találkoztam a volt osztálytársaimmal, de hál égnek az óta nem futottam beléjük egyszer sem. A srácokkal az óta szorosabb kapcsolatot ápolok, ahogy Harryval is. Vele még több időt töltök, mint előtte, elmeséltük egymásnak egymás múltját, már tudjuk mit érez a másik egy-egy apróbb rezdüléséből is, és már egymás testét is felfedeztük néhányszor, még úgy is, hogy nem feküdtünk le egymással, de már történtek dolgok. Csak azt nem tudom, hogy ezek után mi lesz? Mi lesz, ha az egyikőnk beleszeret a másikunkba? Mert én mondjuk már nem tudnám elképzelni nélküle az életemet, annyi időt töltöttünk egymással, annyira beleszoktunk ebbe a barát, barátnősdi szerepbe, hogy tényleg néha már úgy érzem, hogy nem csak a helyzet miatt vagyunk együtt, hanem azért is mert szeretjük egymást, mikor nagyon jól tudom, hogy ez nem igaz.
   Már egy ideje a keringőt és az osztálytáncot is elkezdtük tanulni, ugyan is novemberben szalagavató! Nagyon várom már, borzasztóan izgatott vagyok! Mind a kettő tánchoz is meg van már a ruhám, a keringő ruhánk az nem tipikus fehér lesz, hanem mindenki olyan színűt választ magának amilyet szeretne, csak annyi volt a kikötés, hogy leérjen a földig. Az enyém fekete lett, rövid ujjú, de a kézfejemre fel kell húznom majd egy kesztyűt, ami csipkés, ahogy a ruhának felső része is, így nem fogok tudni alá melltartót venni, mivel látszódna, de ebbe most nem fogok belehalni, hiszen gyönyörű a ruha, és csak is ez számít.
   Az osztálytáncunk High School Musical-as lesz, ehhez egységesen vettünk mindenkinek fehér és piros szoknyát/nadrágot, trikó/pólót, kinek mit, hisz valaki felül lesz piros, valaki meg alul. Úgy lett elosztva a lányoknál, hogy a fele szoknyában van, abból is a fele pirosban, míg a másik fele fehérben, a lányoknak a másik fele meg nadrágban, és abból is ugyan úgy ahogy a szoknyáknál a fele pirosban a fele meg fehérben, a felsőket meg ehhez igazítottuk. A fiuknál is ugyan úgy volt ahogy a lányoknál, a felén fehér nadrág a másikon meg piros, a felsőket meg szint úgy ehhez viszonyítottuk. Így megvoltunk egységesen, és ez volt a lényeg.

   - Jól van gyerekek, legközelebb jövőhéten kedden találkozunk, addig is vigyázzatok magatokra, sziasztok! - köszönt el tőlünk a tánctanár. Csütörtök van, este 7 óra, de mi még a suliban vagyunk, ugyan is a szalagavatóra készülünk.

   - Köszönjük szépen viszlát! - köszönt el az egész osztály a tánctanártól és a párjától.

   - Ez az! Végre mehetek haza aludni! - jelent meg mellettem Martin, mire felnevettem. - Most meg mi van? - kérdezte értetlenül, de egy mosollyal az arcán. - Nem tehetek róla, hogy álmos vagyok! - mondja, mire megint elnevetem magamat. - Na gyere ide, hagy köszönjek el! - tárja szét a karját egy ölelésre, amibe egyből bele vetem magam, és jó szorosan megölelem, amit ő viszonoz is, de ezt a pillanatot Ruby a barátnője szakította félbe.

   - Khm... - köszörülte meg a torkát mellettünk, mire felé fordultunk, de még így sem váltunk el egymástól. - Most már igazán elengedhetitek egymást! Édes haza vinnél? - mosolygott szempilláit rebegtetve Ruby Martinra, mire elfintorodtam.

   - Mindjárt megyek, várj meg kint a kocsinál! - mondja neki nyugodtan Martin, mire Ruby hátra vágta a haját, majd elhagyta az iskolát köszönés nélkül. Oké... tudom, hogy a valóságban jóban vagyunk, de ott is így viselkedett volna? Vagy csak itt ilyen? - Tudom jól, hogy nem szimpatizáljátok egymást, de azért ne fintorodj el ennyire feltűnően! - szólal meg Martin egy féloldalas mosollyal, miközben visszarántott a valóságba. Ruby mindig is ilyen volt? Mert hogy ő a valóságban az állítólagos egyik legjobb barátnőm! Ilyen az igazi énje, vagy csak itt viselkedik így? Szerintem jobban járok majd, ha ezt felírom magamnak és ha minden a régi lesz akkor megfigyelhetem, hogy akkor hogyan viselkedik.

   - Ne haragudj! - forgatom meg a szemeimet, miközben elengedem Martint, majd Harryt kezdem el keresni a szemimmel, akit Juan és Frank körében pillantok meg, amit egy kicsit furcsállok, ugyan is a valóságban tényleg jóban voltak, de itt ebben a világban valamiért nem bírják egymást, amit mondjuk nem értek, de elég sok mindent nem értek ebben a világban, szóval inkább hagyjuk is ezt, mert csak belefájdúlna a fejem. Amint Harry befejezte a beszélgetést a két sráccal, egyből felénk vette az irányt, így visszafordultam Martin felé. - Azt hiszem elköszönök! - mondom neki egy mosollyal, majd megölelem, amit megint egyből viszonoz. - Vigyázz magadra haza felé! - mondom neki, miközben elhúzódok tőle.

   - De te is! - kacsint rám, majd ahogy Harry mellénk ér egy kézfogással elköszönnek egymástól, majd mi is meg ő is elhagyjuk a sulit és elindulunk az autók felé. Mielőtt még Harry hagyta volna, hogy beszálljak az autóba a karomnál fogva visszarántott, ezzel a mellkasának ütköztem. Lassan neki tolt az autónak, majd a derekam mellé tette a kezeit, ezzel csapdába zárva engem. Mielőtt még bármit mondhattam volna, közelebb hajolt hozzám, és az ajkait az enyémekre nyomta, amit meglepve, de fogadtam és visszacsókoltam őt. A csókunk nem tartott sokáig, de annál szenvedélyesebb és érzelmesebb volt. Amikor is Harry lassan elvált tőlem a homlokát az én homlokomnak támasztotta és úgy nézett bele szemeimbe.

   - Most már mehetünk! - szólalt meg halkan, és miközben beszélt, a lehelete az ajkaimra szállt, ami miatt egy kellemes borzongás futott végig rajtam. Elmosolyodtam, majd bólintottam neki, hátrébb lépett és megengedte, hogy beszálljak az autóba az anyós ülésre, majd ő is bepattant mellém. Most nem hozzánk mentünk, hanem hozzájuk, megbeszéltük, hogy most újra náluk alszok. Őszintén bevallom egy kicsikét félek, hogy lesz-e valami, mert mostanában egyre többet akarunk a másikból, és félek, hogy történni fog valami olyan, amit aztán valamelyikünk megbán, vagy esetleg túl hamar történik meg az, ami és nem jutunk haza soha... már ha egyáltalán nekünk meg kell tennünk azt, amit az álmunkban megéltünk. Arról még nem is beszéltem, hogy már nem tudnám nélküle elképzelni az életemet... nem azt mondom, hogy szerelmes vagyok, de kedvelem, nagyon...vonzódom hozzá, és már tényleg nem tudom, hogy mi lesz akkor, ha haza kerülünk, és erre, ami megtörtént velünk emlékezni fogunk... hogy fogunk akkor viszonyulni egymáshoz? Annyi megválaszolatlan kérdésem van, és mindenre csak akkor kapok választ, ha megtörténtek a dolgok, addig nem fogom tudni egyikre sem... mindössze csak azt tudom remélni, és azt tényleg nagyon merem remélni, ha visszakerülünk az otthonunkba, és emlékezni fogunk mind arra, amit át éltünk együtt, és mondjuk nem kezdtünk egymás iránt többet érezni barátságnál akkor is barátok maradunk, és nem olyan lesz a kapcsolatunk, mint ez az egész katyvasz előtt, hogy csak köszönőviszonyban vagyunk, hanem tényleg jóban leszünk, beszélgetni fogunk, és jó viszonyban leszünk... csak annyit kérek, hogy majd akkor is jóban legyünk, és ne az legyen, hogy nem szólunk egymáshoz a történtek után is... csak ennyit kérek, többet nem... 

•••••Harry Diaz szemszöge•••••

   Alig vártam már, hogy hozzánk érjünk, és végre be tudjak Diananak számolni a dolgokról, mert már nem bírom tovább, és ideges vagyok ezek miatt! Azért is csókoltam meg, hogy lenyugtassam magam, és ne vezessek életveszélyesen, nem akartam balesetet okozni, azzal, hogy ideges vagyok néhány emberre. Egyre többet írnak nekem azok, akikkel a fogadást kötöttem, és nem tudom, hogy mit csináljak, mert még szerintem egyikünk sem áll készen arra, amit nagy valószínűséggel meg kell majd tennünk, de az zavar a legjobban, hogy nem tudom, hogy egyáltan hogyan is keveredett bele a fogadásba az a gyerek, akinek az életébe most bele léptem. Kathyről nem is beszéltem még! Egyre jobban nyomul, és már nem tudom, hogy hogyan vakarjam le magamról! A múltkor mikor nem rá figyeltem sikerült neki lekapnia, oké, hogy egyből eltoltam magamtól, de attól félek, hogy valaki meglátott minket! Tudom, hogy igazából nem vagyunk együtt, de ezt senki nem tudja, és ha valaki meglátott, neki olyan mintha megcsaltam volna a barátnőmet, mert végül is azt csináltam... megszorítottam a kormányt, miközben megálltunk egy pirosnál, kezdtem ideges lenni a fejemben lévő gondolatok miatt, így el kellett valahogyan terelnem a figyelmemet.

   - Minden rendben? - fogott rá Diana a kezeimre, amik görcsösen szorongatták a kormányt, ami semmiről nem tehetett. Egy nagyot sóhajtottam, ami elég gondterheltre sikeredett, és ezt a mellettem ülő is észrevette.

   - Majd, ha hozzánk érünk elmondom, hogy mi a baj, csak kérlek beszélj hozzám hazáig, mert akkor nem a fejemben lévő gondolatokra koncentrálok! - kérem őt szépen, majd újra útnak indulunk, amikor a lámpa át vált zöldre. Diana ezek után nem kérdezett semmit, csak tette, amit kértem tőle, beszélt hozzám, ezzel egy kicsit is lenyugtatva engem, elterelte a gondolataimat, amiért nagyon hálás voltam neki, majd valahogy meghálálom neki... néhány hete egyre jobban vágyunk egymás érintéseire, és szerintem hamarosan még az idő előtt meg fog történni az, amit meg kell tennünk. Nagyon jól tudom, hogy még szűz és ezt nem nekem kéne tőle elvennem, hiszen nem vagyunk szerelmesek... tény és való, hogy vonzódunk egymáshoz, és nagy valószínűséggel majd, ha haza kerültünk, ott sem lehet majd egymástól elválasztani minket... csak... ott nem érhetünk egymáshoz majd úgy ahogy azt mi akarjuk... bele fogok én abba őrülni, ha nem érhetek majd hozzá... annyira hozzászoktam, hogy hozzá kell érnem, hogy meg kell csókolnom, a bőre puhaságához, a csókja ízéhez, ahogyan hozzám ér, ahogy a hajamba túr, mikor vadabbá válik a csókunk, amikor könnyítenem kellett magamon nem is egyszer, mert annyira begerjedtem rá, hogy nem tudtam magamon fékezni, de tudtuk, hogy még nem állunk készen rá... vagyis... én már egy ideje készen állok rá, nagyon is, de tudom jól, hogy Diana még nem... hogy ő azzal szeretné elveszteni akit szeret, és akit ő is szeret... csak az a baj, hogy én kezdem nagyon megkedvelni őt... annyi időt töltünk egymással, hogy egyre jobban megismerem őt, hogy milyen is igazából, és eddig nagyon tetszik az, amit megtudtam róla... én is meséltem perszer magamról, de cseppet sem olyan sokat, mint ő magáról... félek, hogy túlságosan is megkedvelne, ha nagyon sok mindent mondok magamról, vagy egyre többet akarok tőle, és azt nem szeretném, hogy utána, ha haza kerülünk, akkor csalódjon, hogy nem kapta meg azt, amit akart... mert engem otthon vár az a lány, akiért már mióta küzdöttem... tudom, hogy nem a barátnőm még, de már eléggé haladunk abba az irányba... de az a gázos, hogy amióta az életembe került Diana nem is gondoltam rá, mintha meg szűnt volna létezni... valahogy sokkal jobban érzem magam Dianaval, mint vele... lehet azt kéne, hogy őt elfelejtem, és inkább most arra a lányra koncentrálok, akivel most lépek be a házunk ajtaján. - Halkan, mert már lehet alszanak! - szólok előre a lánynak, aki csak visszafordul felém és csak bólint egyet, majd leveszi a kabátját, amit felakaszt a fogasra, amit én is követek, majd a cipőinket is levesszük, és halkan először a konyhába vesszük az irányt egy kis elemózsiáért, amit felviszünk magunkkal a szobámba, hogy ott evés közben tudjunk beszélgetni. Amint felértünk a szobámba, már fel is kaptam a pizsamám, ami egy pólóból és egy tréningből állt, már majdnem beléptem a fürdőbe, egy szó nélkül, amikor egy kéz megragadta a karomat, és visszarántott. Sóhajtottam egyet, majd Dianara vezettem a tekintetemet. Bele néztem a szemeibe, amikben már egy ideje csak elveszni tudok, és akkor nem tudom onnan elkapni a tekintetem. Lassan levezette a kezét a karomon, és összekulcsolta az ujjainkat, amit nem értettem, és kérdőn néztem a szemeibe, amik még mindig fogva tartottak engem. Betolt a fürdőszobába, majd ő is bejött, és maga után bezárta az ajtót, amin eléggé meglepődtem. A kezemet elengedte és elkezdte levenni a felsőjét, mire elkaptam róla a tekintetemet és megfordultam, miközben nyeltem egy nagyot. Nagyon jól tudom, hogy miért csinálja azt, amit, de én nem akarom! - Diana! - szólítottam meg a lányt, amire ő csak hümmögött egyet. - Kérlek ne csináld! - sóhajtottam egy nagyot, majd folytattam a mondandómat. - Nagyon jól tudom, hogy miért csinálod, de nem szeretném, hogy ezt tedd, mert félek, hogy megbánod... meg tudom, hogy csak megvigasztalni akarsz, vagy el akarod terelni a gondolataimat, de ezzel nem segítesz! - mondom neki, miközben egy reszketeg levegőt veszek, és behunyom a szemeimet, ugyan is elképzeltem, ahogy egy szál fehérneműben áll a hátam mögött, és éreztem, ha nem terelem el a gondolataimat azonnal, akkor nagy gondok lesznek alsótájon.

   - És mi van akkor, ha nem csak azért csinálom, amiért mondtad, hanem azért is, mert én is szeretném? - kérdezi, miközben megérzem a kezeit, amiket lassan a gerincem mentén felvezet egészen a nyakamig, mire élesen beszívom a levegőt. Istenem én ezt nem bírom tovább!

   - Diana! - szólítottam meg nagy nehezen a lányt, miközben a pizsamámat letettem a mellettem lévő mosógép tetejére. - Biztos vagy benne? - kérdezem reszketegen, és nagyon reméltem, hogy nemleges lesz a válasz, ugyan is nem akartam kihasználni, hogy konkrétan felajánlotta magát nekem...

   - Fordulj meg! - utasított, mire nyeltem egy nagyot, majd lassan tettem, amit kér, és felé fordultam. Egy szál fekete egyszerű fehérneműben állt előttem, de már ez is beindította a fantáziámat. Lassan, de jó látványosan végig mértem a lányt, amit ő tűrt, de az arcára kiültek a zavar jelei, ami nagyon tetszett benne. Tudom, hogy néhányszor már láttam fehérneműben, mert eddig mindig eljutottunk, de tovább sose mentünk, mert mindig vagy én vagy ő állította meg azt, amit elkezdtünk, mert tudtuk, hogy még nincs itt az ideje... talán most jött el az idő, hogy megtegyük azt, amit kell? Nem... biztos, hogy nem... amíg a gondolataimba voltam merülve, észre sem vettem, hogy Diana elém állt, és a kezeit lassan elkezdte felvezetni a mellkasomon egészen a nyakamig, majd a tarkómon összekulcsolta őket. Ekkor kapcsoltam én is, és a kezeimet a derekára kulcsoltam, és még közelebb húztam magamhoz, amivel már érezhette a nem éppen nyugodt állapotban lévő alsófelem. - Biztos vagyok benne! - nézett mélyen a szemeimbe, miközben kiejtette ezeket a szavakat a száján. Nem tétováztam tovább, és már nem is nagyon foglalkoztam a következményekkel, se azzal, hogy beszélni akartam vele, csak is azzal, hogy végre érezzem őt, és történjen valami komolyabb is közöttünk. Az ajkaira tapadtam, amit egyből viszonzott, miközben lassan én is kibújtam a ruháimból, és ledobtam őket a földre. Ahogy őt is megszabadítottam a fehérneműjétől és már semmi ruha nem állt közénk, behúztam magam után a zuhanykabinba, amit aztán magunkra csuktam. A csapot megnyitottam, amiből egyből folyni kezdett a víz, ami aztán lassan kezdett végig folyni a felhevült testünkön, mire mind a ketten felsóhajtottunk, majd elvesztünk egymás testének a felfedezésében, miközben új dolgokat tudtunk meg egymás és a saját testünkről is... 

2360 words