••••• Diana Moore szemszöge •••••

   Arra keltem fel, hogy puszik lepik el az arcomat a nyakamat, majd a számat, mire álmosan elmosolyodtam. Életemben nem keltem még fel így senki mellett sem, ahogy tegnap este Harry fogalmazott... szerelmesen... mondjuk máshogy sem, de az mellékes.

   - Jó reggelt! - köszönt egy halvány mosollyal az arcán Harry, amint meglátta, hogy kinyitottam a szemeim, én is rámosollyogtam, majd a fejemet visszatettem a párnára, és szó nélkül átfordultam a másik oldalamra, és vissza hunytam a szemeim, ezzel is jelezve, hogy én még aludnék. - Hey! - kiált fel meglepetten, mire kuncognom kell. - Te kinevetsz? - csodálkozik el, mire beharapom a számat, hogy ne röhögjek fel, de a mosolyomat még így sem tudom eltüntetni. - Oké! - mondja, majd hallom ahogy egy ideig mozog mellettem, majd egyszer csak megérzem az egész testét rajtam, mire meglepetten kinyitom a szemeim, és felnyögök a hírtelen rám nehezedő súly miatt. - Oh! Ez tetszett! - mosolyodik el perverzen, mikor rá emeltem a tekintetem. - De legközelebb ne ilyen helyzetben nyögj légyszíves, mert ezzel beindítasz! - mondja teljesen komolyan, mire elnevetem magam.

   - Hülye! - mondom miközben megcsapom a vállát egy nagy mosollyal az arcomon. - Most viszont szállj le rólam, mert összenyomsz! - mondom, miközben próbálom őt lelökni magamról, ami nem jön össze. - Légysziiiii! - húzom el az "i" betűt, mire nemlegesen megrázza a fejét.

   - Csak akkor szállok le rólad, ha kapok egy reggeli csókot! - vigyorog az arcomba, mire csak megforgatom a szemeim, és teljesítem a kívánságát. Közelebb hajoltam hozzá, és egy puszit nyomtam az ajkaira, majd már el is hajoltam tőle. - Hey! - kiált fel újra. - Ez nem is rendes csók volt! - mondja sértetten. - Kérek egy igazit! -mondja, miközben lebiggyeszti az ajkait, mire ismét megforgatom a szemeim, úgy érzem ez a szokásom ebben az életben is megmaradt, hogy az ilyen helyzetekben ezt csinálom. Végül újra közelebb hajoltam hozzá, és egy rendes csókban részesítettem, majd mikor már húzódtam volna el tőle, ő a kezét az arcomra helyezte, és nem engedte, hogy elhúzódjak tőle, elmélyítette a csókot, amit én nagy örömmel viszonoztam. A csókunk kezdett egyre szenvedélyesebb lenni, mint az este folyamán, de most egyikőnk sem húzódott el a másiktól, hagytuk hadd sodródjunk az árral. A kezeim Harry nyaka köré voltak fonva, míg neki az egyik keze benyúlt a pólóm alá, és a bőrömet kezdte el simogatni, a másik keze, ami az arcomon volt, elvette onnan, és a fejem mellé tette, hogy ne nehezedjen rám teljesen, így végre fellélegezhettem, mire Harry belemosolygott a csókunkba, majd bejutást kért a nyelvével, amit nagyon szívesen adtam meg neki. Egy idő után a csókunk lassulni kezdett, majd Harry elvált tőlem, és a szemeimbe nézett egy mosollyal az arcán. - Szívesen kelnék fel minden reggel erre! - szólal meg halkan, hogy ne zavarja meg a pillanatot, a mondatára csak halványan elmosolyodtam. Ekkor viszont megköszörülte a torkát, és zavartan kezdett nézni.

   - Mi a baj? - kérdezem miközben ráncba szökik a homlokom.

   - Azt hiszem, hogy reggeli gondjaim akadtak! - mondja még mindig zavartan, egy ideig értetlenül néztem rá, aztán leesett, hogy mit is mondott az előbb, így elnevettem magam. - Ez nem vicces! - néz rám sértetten, mire még jobban felnevettem. - Hát ilyet! - képed el teljesen a reakciómon.

   - Sajnálom! - nézek rá egy nagy vigyorral az arcomon, amint abba hagytam a nevetést. - Azt hiszem amíg én a reggelit csinálom, könnyíthetsz magadon a fürdőben! - mondom neki, miközben a vigyor az arcomon nagyobb lesz.

   - Hogy mi? - képed el, mire megint elnevetem magam, majd lassan a mellkasánál fogva eltolom magamtól, így sikerül felülnöm az ágyban. - Biztos, hogy nem! Segíteni fogsz! - mutat rám fenyegetően, mire mosolyogva megrázom a fejem.

   - Old meg magad! - mondom, miközben lassan leszedem magamról a takarót, majd felkelek az ágyból, és oda megyek Harry szekrényéhez, amin van egy tükör, a hajamat akartam felfogni, mikor észrevettem a nyakamat, amin egy nagy lila folt virított. - Harry! - kiáltok fel, közben meg megfordulok, és szúrósan nézek rá, mire ő behúzza fülét farkát, és úgy néz rám. - Ezt mégis, hogy fogom eltüntetni?! - mutatok neki a foltra a nyakamon, mire egy hatalmas büszke mosoly jelenik meg az arcán. Azt hittem felpofozom akkor az öntelt vigyora miatt! A kérdésemre megrántotta a vállát, mire elkerekedtek a szemeim.

   - Ugyan úgy, ahogyan majd én oldom meg a merevedésem! - mondja vigyorogva, majd ő is felkel az ágyból, és közelebb jön hozzám, a kezét a derekamra tette, majd olyan közel húzott magához, hogy éreztem a merevedését hozzá simulni a testemhez.

   - Érzed? - kérdezi a fülemhez közel hajolva, mire nyelek egy nagyot, de bólintok, őszintén megmondom, kezdett beindítani az, amit csinált. - Ezt váltod ki belőlem! - suttogta. Ahogy beszélt az ajkai érintették a fülcimpámat, mire akaratlanul is egy sóhaj hagyta el az ajkaimat, mire a kezemet egyből a szám elé kaptam. Harry lassan elvette a kezemet a szám elől, majd újra suttogva folytatta. - Ne fojtsd vissza! Hallani szeretném a hangodat, amit én váltok ki belőled! - mondja, majd egy puszit nyom közvetlen a fülem mögé, aztán eltávolodott tőlem, majd egy hatalmas mosollyal az arcán kikerült, és bement a fürdőszobába, ezzel magamra hagyva engem az érintéseivel, amiket még mindig éreztem magamon, és feltüzeltek...

•••••♡•••••

   Harryval a reggelink után, amit természetesen én csináltam, elmentünk a srácokkal lévő közös helyünkre, amit nem rég tudtunk meg mind a ketten, hogy van. Ugyan is, üzentek a csoportunkba, amiben én Harry, Adam, Wanda, Martin, Davis és Raymond van benne, hogy akkor ma is találkozunk-e a szokásos helyünkön. Így történt az, hogy a finom reggeli palacsinta után sétálva, kézen fogva indultunk el a szokásos helyünkre, ami egy deszka park + játszótér volt, ahonnan rá lehetett látni a partra.
   Mikor Harryval oda értünk, már szinte mindenki ott volt, egyedül Wanda és Davis hiányzott, de azt is megtudtuk a csoportból, hogy ők szinte mindig késnek, ezért általában várni kell rájuk, és csak utána tudjuk a szokásos beszélgetéseket lefolytatni.

   - Sziasztok! - köszöntünk Harryval szinte teljesen egyszerre amint közelebb értünk a többiekhez, ők is vissza köszöntek, de elég furcsa volt a helyzet, mert a srácok egyfolytában én és Harry között kapkodták a tekintetüket, amit egyáltalán nem értettem, és már kezdett idegesíteni.

   - Most meg mi van? - kérdeztem végül, mert már nem bírtam tovább. Raymond megköszörülte a torkát, majd csak utána szólalt meg.

   - Ti lefeküdtetek? - kérdezi a nyakamra mutatva, mire hirtelen levegőt is elfelejtek venni és az említett területre kapom a kezem, mire alig hallhatóan felszisszenek. Baszki, elfelejtettem eltüntetni!

   - Nem, nem feküdtünk le! - szólal meg helyettem is Harry. - De ha történt is volna valami, akkor azt biztos, hogy nem kötöttük volna az orrotok alá! - teszi hozzá, és érzem, ahogy a jobban megszorítja az összekulcsolt kezeinket, erre én nyugtatólag simogatni kezdem a hüvelykujjammal a kézfejét, mire gyengült a szorítása. Ekkor jelent meg a szerelmes pár is, aminek most hálát adtam, mert nem tudom mi lett volna, ha Harry kiakad, és jelenetet rendez! Nem tudom ebben az életben mit csinált volna... a valóságban maximum csak kiabált volna egy szépet, meg káromkodott volna, itt viszont nem tudom mit tett volna... de nem is akartam megtudni...
   Egy ideje már beszélgettünk a srácokkal egy padon ülve, mikor megláttam a távolban kettő lányt, akik felénk tartottak, nagyon ismerősek voltak valahonnan, de csak akkor ismertem meg őket, amikor már majdnem ott voltak a padunknál.

   - Te jó isten! - szólalok meg hangosan, mire a többiek egy emberként kapják rám a tekintetüket, én meg megpróbálok elbújni Harry mögött.

   - Hey! Mi a baj? - kérdezi értetlenül, de nem válaszolok neki, mert a lányok elhaladnak mellettünk, és amikor észrevesznek gúnyosan elmosolyodnak, majd megállnak, és közelebb lépkednek a padhoz.

   - Szerbusz Diana! - mosolyog rám negédesen a volt barátnőm. A mellette lévő lány miatt annyira megváltozott, hogy ellenem fordult, kitekergette mindenkinek a titkaimat és nyilvánosan is többször megalázott.

  - Hana! - köszönök neki kimérten, majd a másik lányra vándorol a tekintetem. - Frances! - köhintek egyet, majd megszólalok újra. - Mit óhajtotok? - kérdeztem felhúzva a szemöldökömet miközben kihúzom magam ültömben. - Amint látjátok nem érek rá, éppen a barátaimmal vagyok! - mosolygok rájuk negédesen, mire egymásra néznek majd elnevetik magukat, mire összeráncolom a szemöldökömet. Kurvára nem mondtam semmi vicceset, úgyhogy nem tudom, hogy min nevettek, de befejezhetnétek, mert rohadt idegesítő a nevetésetek! Oké... azt hiszem, hogy egy kicsit kezdek feszült lenni...

   - Ez jó volt! - törli le a műkönnyeit Hana, majd hirtelen elkomorodik és újra rám néz. - Mégis mi a szart képzelsz magadról, hogy ilyen hangnemmel beszélsz velünk?! - emeli meg a hangját, mire higgadtan felhúzom a szemöldökömet.

   - Tudod... - köszörülöm meg ismét a torkomat. - Elég sokat képzelek magamról! Azok után, amiket ellenem tettetek, szerintem nagyon is megérdemlitek ezt a hangnemet! - emelem meg én is egy kicsit a hangomat, de nem annyira mint ahogy azt ő tette. - Úgyhogy most szerintem foghatjátok a csinos kis popsitokat és mehettek az utatokra, ahova tartottatok, mert szerintem senki sem kíváncsi rátok a társaságunkból! - mondom azzal elfordulok tőlük és a többiekre nézek akik engem néznek. Megköszörülöm a torkom, mire veszik a lapot, majd folytatnánk a beszélgetést, de Frances közbe szól.

   - Tudod Diana! - szólal meg, mire fújtatok egyet, és idegesen felé kapom a fejemet.

   - Mi van? Mit akarsz még? - akadok ki.

   - Remélem tudod, hogy még mindig tartozok neked azok után, amit nyolcadikban tettél velem! - mondja majd Hanaval együtt elhagyják a helyszínt, mire kifújom az eddig bent tartott levegőmet, és kiengedem az eddig ökölbe szorított kezeimet. A tenyeremben ott maradtak a körmeim nyomai, amit Harry is észrevesz, és a kezeibe fogja a kezeimet, amire egy-egy puszit nyom, mire halványan elmosolyodok.

   - Mégis mi volt ez? - kérdezi Raymond értetlenül. Ő volt az első, aki felkelt a sokkból. Kérdésére csak sóhajok egyet, majd belekezdek a mesélésbe... azt hiszem ideje, hogy megtudják.

   - Hana a barna hajú lány a volt legjobb barátnőm. - kezdem, mire Martin egyből közbe szól.

   - Már bocsánat, hogy bele szólok, de ez egyáltalán nem volt barátnőhöz való viselkedés! - mondja mire lehajtom a fejem, majd visszanézek rá. - Mégis mi történt köztetek, hogy így beszélt veled? - kérdezi, mire folytatom a történet mesélését.

   - A mellette álló lány történt Frances! Hanaval tényleg legjobb barátnők voltunk addig amíg ő meg nem jelent az osztályunkban. - itt végig nézek a többieken, majd folytatom. - Tönkre tette az egész osztályunkat, mindenkit ellenem fordított, még Hanat is, senki nem állt mellettem... ő volt a kezdő löket arra, hogy teljesen tönkre menjek, ugyan is mivel az akkori legjobb barátnőm volt, mindent tudott rólam, és ezt a sok mindent előszeretettel tekergette ki mindenkinek és alázott meg nyilvánosan Francessel - mondom halkan, miközben lehajtom a fejemet, ekkor érzek meg egy kezet a hátamon, ami simogatni kezdi a felüleletet. Harryra nézek, aki lágyan elmosolyodik, amit viszonzok, majd a tekintetem visszavezetem a többiekre, majd folytatom. - A nyolcadik évem volt a legrosszabb, szinte minden nap sírva jártam haza. - rántom meg a vállam. - De már ötödikben ott akartam hagyni az osztály, ugyan is akkor érkezett az osztályba, de anyám azt mondta, hogy semmi értelme ott hagynom, kibírom nem lesz semmi baj. - sóhajtottam egyet, majd utána folytattam. - Ez egészen addig vezetett, míg meg nem untam ezt az egészet, és Francest a nyolcadikos ballagás után megtéptem. - mondom mire a többiek döbbenten néznek rám, majd Adam felkuncogott, amit követett a többiek nevetése. - Így lehet, hogy most viccesen hangzik. - szólalok meg újra, mire elhalkulnak. - De akkor nem volt az, ugyan is annyira elegem volt már belőle, annyiszor bántott engem lelkileg és testileg is, hogy nagyon nehezen tudtak leszedni róla, hívniuk kellett az igazgatót is, akitől kaptam egy szép fejmosást, hogy mégis mit képzelek magamról, hogy az utolsó napomon jelenetet rendezek. Akkor annyira megvoltam törve és rosszul voltam, hogy az igazgatóhoz fordultam és sírva kiabálni kezdtem vele, hogy ez a lány tönkre tette 4 évemet, hogy eddig bírtam és hogy megérdemelte, amit kapott. - ismét megrántottam a vállamat. - Ezek után persze otthon anyámtól is kaptam egy fejmosást, de teljes mértékben megértem, hogy miért, ugyan is a csajt annyira megtéptem, hogy a fél haja a kezemben maradt, ami utána anyámon csattant, ugyan is ki kellett fizetnie Frances fodrászát, hogy helyre hozza a fejét. De akkor sem bántam meg azt, amit vele tettem, mer szerintem nagyon megérdemelte és büszke vagyok magamra! - fejezem be az életem egyik meghatározó részének a mesélését.

   - Hű! - a sokkból Wanda eszmélt fel először, de a reakcióján felnevetek. - Nagyon tisztellek azért, amit tettél! - szólal meg egy halvány mosollyal az arcán. - Meg azért is, hogy 4 éven keresztül tűrted azt, hogy így viselkednek veled! Elképesztő vagy! - mondja, mire a kedves szavain zavartan mosolyogva lehajtom a fejem.

   - Köszönöm! - mondom mikor felemelem a fejem és újra rá nézek. Egy idő után a többiek is felkeltek a sokkból, majd miután kiveséztük ezt a témát még beszélgettünk egy ideig, de aztán mind megéheztünk, ezért egy közeli mekibe vettük az irányt, ahol ismét eltöltöttünk egy jó bő órát.

   Nagyon jól éreztem magam a srácokkal, egyáltalán nem ítéltek el a történet után, hanem még büszkék voltak rám, és tiszteltek, amin nagyon meglepődtem, de örültem is neki, hogy kaptam ilyen barátokat, még ha nem is az igazi életben hanem csak az álomban... ugyan is a valóságban egyikőjükkel sem vagyok ilyen jóban, csak köszönőviszonyban vagyok velük, kivéve Martinnal és Raymonddal, velük a valóságban is jó kapcsolatot ápolok, de a többiekkel nem szoktam beszélni... ők meg vannak a saját barátaikkal, ahogy én is... de jobban örülnék annak, ha a valóságban is velük lóghatnék, ugyan is az ottani barátaim közül nagyon kilógok és feszélyezve érzem magam közöttük... ezt is a két lány miatt, ugyan is ha ők nem lettek volna, akkor nem változok meg ennyire, és talán semmi bajom nem lenne a barátaimmal... de sajnos megváltoztam... és ezen már nem tudok segíteni... csak annyit tudok tenni az ügy érdekében, hogy ha Harryval visszakerülünk a valóságba akkor megpróbálok feléjük nyitni, és nagyon remélem, hogy nem fogják visszautasítani a közeledésem, de előtte túl kell élnünk ezt az álmot és a vele járó bajokat, amiből még jó néhány van hátra, és még az egésznek csak az elején tartunk... mi lesz itt még később... de ne is a jövőre koncentráljunk, hanem arra, ahol most vagyunk, a jelenre, ahol most boldog vagyok, még ha ez nem is a valóság, hanem csak egy álom, amiből egy idő után ki fogunk kerülni, és lehet nem is fogunk emlékezni erre az álomra, de ez még a jövő zenéje... vagyis egyelőre... de tudjátok hogy van ez, ami késik az nem múlik...

2421 words