A deszkákon guggolva Lia már nem tartotta annyira jó ötletnek a lopást.

-Amint összeszedtük a legjobb fegyvereket, irány egyenest a Hegy!-adta ki az utasítást Thorin.-Egy-kettő, gyerünk!

-Indulj, Nori.

A törp elosont, majd futva felugrott társai hátáról a fegyverraktár ablakpárkányára.

-Mehetsz.-intett Thorin Bilbónak. Miután a hobbit bejutott, Lia is elindult, Filivel egyszerre. Sólyomként landolt, majd emberi alakjára váltva elkezdett válogatni a fegyverek között. Annyira lefoglalta ez a tevékenység, hogy csak kurta pillantást vetett érkező társaira. A kiválasztott eszközöket összeszedve elindult, le a lépcsőn, nyomában Kilivel. Ekkor megtörtént a baj. Kili sebesült lába felmondta a szolgálatot, és leesett a lépcsőn. A kardok, amiket cipelt, hangos csörömpöléssel zuhantak a földre, illetve az egyik Lia lábába állt bele. A lány is megtántorodott, és nem túl elegáns módon elhasalt. A következő pillanatban katonák rontottak be, kardot szegezve a tolvajok torkának. Lia látta Kili szemében a bűntudatot, de nem tehetett semmit. A katonák keresztül ráncigálták őket a városon, egyenesen az Úr színe elé.

-Mégis mit jelentsen ez?!?-lépett elő az Úr, teljes életnagyságban. Lia undorodva méregette.

-Rajtakaptuk őket, hogy fegyvert lopnak, uram.-válaszolt egy szolgálatkész katona.

-Aha! Az állam ellenségei, he?

-Ez egy elszánt zsoldosbanda uram, semmi kétség.-szólalt meg Talpnyaló Alfrid, az emberi gerinctelenség szobra.

-Megalázkodó, hitvány, alamuszi, élősködő dög-füstölgött magában Lia.

-Fékezd a nyelved.-kezdte Dwalin. Szemlátomást hasonló gondolatai támadtak, mint Liának.-Te nem tudod, kivel beszélsz. Ez itt nem egy közönséges bűnöző! Ő itt Thorin! Thrór fia! Thráin fia!

-Mi Erebor törpjei vagyunk.-szólalt meg Thorin.-A honunkat jöttünk visszakövetelni.

Lia hallotta a tömeg álmélkodó morajlását. Úgy döntött, ebbe most nem szól bele. Egyrészt nem törp, úgyhogy ehhez semmi köze. Másrészt nem akart feltűnést kelteni, hiszen az kínos kérdésekhez vezethetett volna. Harmadrészt pedig eléggé fájt még a lába. Így csendben hallgatta Thorint.

-Emlékszem még a városra a régi, szép időkből. Selymekkel és ékkövekkel teli hajóflotta horgonyzott a kikötőben. Ez nem egy elhagyatott Tóváros volt, hanem a központja minden északi kereskedelemnek! Visszahoznám e dicső napokat. Felszítanám a törp kovácsműhelyek tüzét, és megint bőség és gazdagság áradna Erebor termeiből!

A tömeg ujjongva felzúgott, ám ekkor megszólalt az épp megérkező Bard.

-Halált! Azt fogsz ránk hozni, Thorin. Sárkánytüzet és romokat. Ha felébreszted a szörnyet, mindnyájunkat elpusztít.

-Hallgathattok erre az ellenkezőre. Én azt ígérem nektek, ha sikerrel járunk, mind osztoztok majd a Hegy kincseiben. Elég aranyat kaptok, hogy újjáépítsétek ezt a várost akár tízszer nagyobbra!

-Miért kellene hitelt adnunk a szavaidnak?-szólalt meg Alfrid az ismét felhangzó ujjongásban.-Nem tudunk rólad semmit. Ki tudja tanúsítani, hogy becsületes vagy?

-Én.-szólalt meg hirtelen Bilbó a beálló csendben.-Én jótállok érte. Nagy utat tettem meg ezekkel a törpökkel, hatalmas veszély közepette, és ha Tölgypajzsos Thorin a szavát adja, akkor azt meg is tartja.

-Emberek! Figyeljetek!-szólalt meg újfent Bard.-Talán elfelejtettétek, hogy Suhataggal mi történt? Elfelejtettétek azokat, akik meghaltak a tűzviharban? És ugyan miért? Egy hegymélyi király elvakult becsvágya miatt, akit úgy elragadott a kapzsiság, hogy nem látott tovább a saját vágyánál!

-Na! Na! Nem szabad, egyikünknek sem szabad túl hamar hibáztatni bárkit!-szólt bele az Úr. Apró malacszemeiben mohóság csillogott.-Ne feledjük el, hogy Girion volt az, Suhatag Ura, a te ősöd, aki nem ölte meg a szörnyet!

Lia meglepve pillantott Bardra.

-Így igaz, uram.-vette magához a szót Alfrid.-Ismerjük a történetet. Nyilat nyíl után lőtt ki, mindegyik célt tévesztett.

-Nincs rá jogod. Nincs jogod belépni a Hegybe.-fordult tehetetlen dühvel Thorinhoz Bard.

-Csak nekem van jogom rá. A Tóváros Urához szólok most. Gondoskodsz róla, hogy beteljesedjen a jövendölés? Osztozol-e te is népünk nagy vagyonában? Mit mondasz?

-Én azt mondom, hogy légy üdvözölve! Légy üdvözölve és harmadszor is légy üdvözölve Hegymély királya!

Ezután az ünneplő tömeg egy része, főként főurak, és a törpök bevonultak egy terembe. Remek vacsorát szolgáltak fel. Volt vadkan, rozmaringos mártásban, vadkacsa fűszeres burgonyával, aranyló mártásban úszó pisztráng, sáfrányos rizs, és ezernyi krémleves. Liának legjobban a hagymakrémleves ízlett. A desszert elfogyasztása után előkerültek a testes, vérszínű vörösborok, a sápadt fehérborok, melyek úgy néztek ki, mint egy víziszellem utolsó sóhajtása, barna sörök, és valahonnan egy kevés mirovour is volt. A vendégek ettek, ittak, majd a zenekar a terem egyik sarkában játszani kezdett, és hamarosan táncoló párokkal telt meg a parketta. Lia ezt az alkalmat használta fel a távozásra. Kiült az erkélyre, kezében egy metszett kristálypohárral, ami vörösborral volt teli. Fölötte az ég fekete bársonyán gyémántként ragyogtak a csillagok. A félhold sápadt, ezüstös fénybe vonta a kihalt várost.

-Mit keresel itt, Kili?-kérdezte, hátra sem fordulva.

-Piszkosul jó füled van.-nevetett fel a törp.-Miért üldögélsz itt magadban? Biztos sokan táncba vinnének.

-Nem tudok táncolni.-pirult el halványan a lány.-Utoljára 384 éve voltam bálba, és ott felkért egy jó barátom. Akkor valamennyit tanultam, de hát többet felejtettem, mint amennyit tudtam. Egyébként csak egyedül akartam lenni.

-Talán menjek el?

-Ne, te nem számítasz.

-Ohó, tehát senki vagyok?-kérdezte megjátszott sértődöttséggel Kili.

-Nem, nem úgy értettem.-nevetett fel Lia.-És ezt te is pontosan tudod.

-Persze hogy tudom. Amúgy miért akartál egyedül lenni?

-Mert magamban akartam gondolkozni.

-Nahát, te olyat is tudsz?-kérdezte, majd a lány gyilkos pillantását látva leült mellé.-Na, és min gondolkoztál?

-A jövőn. Tudod ti vagytok az elsők majd kétszáz éve, akikkel küldetésre megyek. Őszintén, Kili, én nem akarom, hogy visszafoglaljátok a Hegyet! Persze, jó lenne, ha újra lenne otthonotok, de az a kaland végét jelenti. Nem tudom, utána mihez kezdek. Engem már csak a bosszú éltet, és az itt tud beteljesedni. Ráadásul megszerettem ezt a helyet.

-Beszélgettünk Thorinnal és Filivel rólad. Nem lenne kedved hozzánk költözni? A Hegy lehetne az új otthonod! Velünk maradhatnál.

-Nem tudom. Fogalmam sincs, hogy a Mester mit tervez. El kell mennem beszélni vele, ha ennek vége, és utána adhatok választ. Köszönöm, hogy felajánlottátok.

-Hogy lehetsz ilyen bátor?-vándorolt fel Kili tekintete a csillagos égre.-Még a haláltól sem félsz?

Lia hosszan hallgatott, majd megszólalt.

-Szereted Taurielt?

-Öhm, azt hiszem.

-Szóval igen. Mond, te mit tennél, ha Fili, Thorin, Tauriel és édesanyád is meghalna? Féltenéd az életed, vagy hajtana a véred a bosszú után?

-Bosszút állnék, ha valaki bántaná őket.

-Na látod.

Ekkor Lia elsápadt mikor a karjára pillantott, ahol Amarok medálja függött.

-Lia, minden rendben?

-Igen. Csak képzelődtem.-mondta, az ékszert eltakarva ruhája ujjával.

-Te nem vagy szerelmes?

-Hogy mi?-zökkent ki a töprengésből Lia.-Nem, én azóta nem voltam szerelmes, hogy Jankó meghalt.

-És előtte?

-Hát, nagyon előtte sem. Hiába, ez a sorsom, vénlány maradok.

-Hátha rád talál az igazi itt, Középföldén.

-Na igen, vannak még csodák.

-Fogadjunk!

-Rendben. Ha nem megyek férjhez, akkor te elnevezed az egyik gyereked rólam.-Kili feje a paradicsompiros fázist átugorva rögtön téglaszínűre váltott.

-És ha férjhez mész?

-Ez esetben, habár elég valószínűtlen, az én gyerekem kapja a te neved. Jobb lenne, ha Tauriel lányt szülne. Képzelj el egy Lia nevű fiút.-mondta, miközben elhajolt Kili lendülő keze elől.-Nem talált.

-De ez már igen.-csapta homlokon visszakézből.

-Ez elég szabálytalan volt.

-Második név is lehet?

-Persze.

-Kénytelenek leszünk kiházasítani. Kétlem, hogy túlélném, ha Lia lenne a gyermekem neve....

-Most leleplezted magad! Mikor lesz az esküvő?

-Hát először is megkérném Tauriel kezét. Különben nem az esküvői tortát, hanem engem vágna fel. Másodszor, amint eltakarodott Smaug. Bár felkérhetjük a vén tűzköpőt papnak, csak akkor kissé lángoló lesz a hangulat.

-De csakis a szerelmetektől.

-Nyilván.

-Ez esetben elvárom, hogy én legyek az egyik koszorúslány.

-Na és te hol esküdnél?

-Az én esküvőmre akkor kerül sor, ha virágszirom hull az égből.

-Tehát tavaszig kell férjet keresnünk.

-Nem vagy vicces.

-Azt hiszed, csak mert sötét van, nem látom, hogy mosolyogsz?

-Reméltem.

-Hah! Az én humorom olyan páratlan, hogy....

-Hogy Tauriel örülni fog, ha nem kap elmebajt.

-Hát én azért nem egészen így fejeztem volna be....

-Még jó, hogy én kisegítettelek. Különben talán nem jól végződött volna. Egyébként te hogy neveznéd le a gyermekeidet?

-Hát, az egyiknek Dília lenne a neve, azt hiszem. És te?

-Ha fiam lesz, neki vagy a Cyprian nevet adom, egy barátom után, vagy a Caspiant.

-Ez mind szép és jó, de nem hallom a Kili nevet.

-Bolond vagy!

-Csak bolondulok Taurielért.-kérte ki magának.-Egyébként nem csak bolond, hanem fáradt is vagyok.

-Én is álmos vagyok, úgyhogy szerintem menjünk aludni, mert Thorin megöl minket holnap, és akkor már nem lesz kérdés, kinek kivel lesz esküvője.

-Igazad van. Jó éjt, Lia!

-Jó éjt, Kili!

Lia végigsietett a folyosón a szobája felé. Mikor becsukta maga mögött az ajtót, lerogyott az ágyra. Ekkor merte csak megnézni azt, amit a Kilivel folytatott beszélgetés alatt szinte el is felejtett. Előhúzta Amarok medálját, és elakadt a lélegzete. Az ékszer tiszta, éteri fénnyel világított.

Sziasztok!

Ismét új részt hoztam, remélem tetszik. Az utolsó bekezdés adta a címet, és fontos is lesz a történet szempontjából.

Kovid-mentes szép napokat!