Három napja időztek a tündéknél. Három napos semmittevéstől Lia már a falra tudott volna mászni. Mellette Kili unottan dobálta a rúnakövét.

-Az a kő a kezedben...micsoda?-lépett oda ekkor hangtalanul Tauriel.

-Ez egy talizmán. Hatalmas varázsereje van, ha nem törp olvassa a rúnákat a kövön, arra örök átok száll!-közölte Kili. Lia az égre emelte a szemét.-Hihetetlen, milyen módon próbál udvarolni a törp.

Tauriel már éppen elment, de ekkor a törpifjú váratlanul újra megszólalt.

-Vagy nem. Attól függ, hiszel-e benne. Ez csak egy emlék. Egy rúnakő. Anyámtól kaptam, hogy ne feledjem, mit ígértem.

-Mit ígértél?

-Hogy hazatérek hozzá. Aggódik. Vakmerőnek tart.-Lia szíve elfacsarodott. Ő tudta, hogy nélküle Kili nem tarthatná be az ígéretét, de lehet, hogy még így sem.

-Az vagy?

-Áh.-ekkor kigurult a kő. Kili idegesen lépett a cellaajtóhoz. Tauriel felvette a követ és megcsodálta.

-Úgy hallom, elég nagy a vigadalom odafent.-szólalt meg újra Kili.

-Ez a Mereth-en-Gilieth, a Csillagfény Ünnepe. A tündéknek minden fény szent, de az erdőtündék a csillagok fényét szeretik legjobban.

-Mindig azt hittem, hogy ez hideg fény. Távoli, elérhetetlen.

-Nekünk emlék. Becses és makulátlan. Mint az ígéreted.-adta vissza a lány a rúnakövet.-Már sétáltam ott párszor. Az erdőn túl, bele az éjszakába. Láttam, ahogy a világ lassan eltűnik, s az örök, fehér fény veszi át a helyét.

-Egyszer tüzes holdat láttam. A Dúnföld felett világított, óriási volt. Piros és arany, betöltötte az eget. Néhány Ered Luini kereskedőt kísértünk, akik ezüstneműt cseréltek szőrmékre, délnek mentünk a Füves úton. A hegységet végig bal felől tartva. És akkor egyszerre előtűnt ez az óriás tűzhold, megvilágítva az ösvényt. Bárcsak megmutathatnám a barlangokat.

A tünde rámosolygott, majd megszólalt.

-Most mennem kell.-azzal elsietett.

Kili boldog mosollyal az arcán ült le a cellában.

-Megmondtam, hogy nem reménytelen.-szólalt meg Lia.

-Igazad volt.

-Fogadok, hogy feljövőben van a nap.-szólalt meg rosszkedvűen Bofur, mit sem hallva az előbbi halk párbeszédekből.-Nemsokára hajnalodik.

-Sosem érünk el a Hegyhez, ugye?-kérdezte reményvesztetten Ori.

-Ha itt ültök bezárva, úgy nem.-szólalt meg váratlanul egy hang.

-Bilbó!-kiáltott fel boldogan Balin.

A hobbit sorban kiengedte a törpöket és Liát.

-Na, végre. Nagyon vártunk, barátom.-ölelte meg a hobbitot Lia.

-Gyerünk.-szólalt meg Thorin, és a kis csapat elindult a lépcsőkön.

-Erre.-szólalt meg Bilbó, amint leértek a picébe.-Halkan!

-Nem hiszem el! A pincében vagyunk!-suttogta idegesen Kili.

-És milyen kiváló borok között!-hajtott fel egy pohárral az asztalon álló kancsóból Lia.-Thranduilnak jó ízlése van.

-Kifelé kéne vezetned minket, nem egyre beljebb!-szólt Bilbóhoz mérgesen Bofur.

-Tudom mit teszek! Ne zajongjatok! Gyerünk, gyorsan! Mindenki bújjon el egy hordóban!-szólalt meg a hobbit, a mellettük álló hordókra mutatva.

-Zseniális!-csapott a homlokára Lia, aki már értette, mit akar eszes útitársa.-De én inkább repülnék. Nem szeretem a vizet.

-A hordókba? Bolond vagy? Megtalálnak.-lépett oda Dwalin, aki szemlátomást még nem értette a helyzetet. Bár, ahogy Lia belegondolt, talán jobb is volt így.
-Nem fognak. Ígérem! Kérlek, kérlek, bízzatok bennem!-kérlelte a hobbit teljesen kétségbe esve. A törpök továbbra is morgolódtak, szemlátomást nem tetszett nekik a terv. Bilbó segélykérően pillantott Thorinra.

-Bújjatok el!-mondta a vezér. Lia sólyomként a legutolsó hordó mögé tipegett. Nem akarta kockáztatni, hogy esetleg rágurul valaki. A törpök pedig elhelyezkedtek.

-Most mit csinálunk?-kérdezte Bofur.

-Végy levegőt.-sétált oda Bilbó a hordók mellett álló karhoz.

-Vegyek levegőt? Ezt meg hogy érted?-kérdezett vissza a törp, de választ nem kapott. Bilbó meghúzta a kart, a hordók pedig belegördültek a föld alatti folyóba. Lia a mozgó palló és a padló közötti résen kiröppent, és az egyik sziklára leszállva várta a törpöket. Majd ijedten pillantott hátra.

-Bilbó ott maradt!

Ebben a percben a hobbit pottyant be közéjük.

-Szép volt Zsákos uram!-dicsérte meg Thorin, majd elindultak. Lia is kitárta szárnyait, majd kiröppent a szabad ég alá. A törpök kiáltoztak, de kissé megnyugtatta őket, hogy Lia vigyázó szemei kísérték őket. Tudták, hogy az alakváltó nem rajong a vízért, de azt is, hogy egyiküket sem hagyná vízbe fúlni. Ekkor Legolas rontott ki a palotából. Lia hátrafordulva látta, hogy kiált valamit a mellette álló tündének, mire az megfújja kürtjét. Balsejtelem fogta el, így előre fordult. Így látta, hogy tündék ugranak egy hídon lévő karhoz, majd meghúzzák, és nehéz vaskapuk kezdenek el becsukódni a folyón. A törpöket megállították. A tündék leugrottak a hídon lévő várfalról. Lia a partra leszállva felvette emberi alakját, készen arra, hogy megvédje a törpöket. Azonban a legváratlanabb segítség érkezett. Orkok.

Az orkok sorban lenyilazták a tündéket. Lia kardot rántott, majd az orkok ellen indult. A tündéket nem szívesen ölte volna meg, még akkor sem, ha a törpökre támadnak, mert ők maguk voltak a fény. De az orkok gyilkolni jöttek. Az első orknak levágta a fejét, a másodikba lelőtte, míg a harmadik kése által halt meg. Odalépett a rusnya lényhez, hogy visszaszerezze a kését, és majdnem elájult. Térdre rogyott a lény mellett, és kezét tétován a nyakához emelte. Hallotta a törpök aggódó kiáltásait, azonban nem törődve velük, kezét rákulcsolva az ork medáljára, egy mozdulattal letépte. A szeme elé emelte, és már biztos volt benne. Amarok medálját fogta.

Egy pillanat alatt a csuklójára kötötte. Megölték az orkok az utolsó élő családtagját! Hiába kutatott utána annyit, nem ért oda hozzá időben. Harag öntötte el a lelkét. Szárnyait előhívva harcba szállt. Ölni akart, bosszút! Egész teste lángban égett, hajai glóriaként övezve lebegtek arca körül a roppant energia miatt. Legsötétebb énje tört elő, ami még a törpöket és a tündéket is megrémítette, pedig nem rájuk támadott. Máskor kedvesen mosolygó szája dühös grimaszba torzult, szemfogai megnyúltak, mígnem olyanok lettek, mint farkas alakjában. Arany szemei vörössel voltak átszőve. Kardja gyorsan járt, csak egy elmosódott csík és a fejek zápora látszott. Varázsereje halálra pörkölte az orkokat, akit ért, mind holtan hullott a földre. Nem figyelt fel még akkor sem, mikor Kilit meglőtték egy Morgul-nyíllal.

-Lia!-kiáltotta Fili. A lány felé fordult, és félelem járta át a törp szívét. Egy másodpercig azt hitte, ő is az orkok sorsára jut.-Mennünk kell! Gyere!

A lány mély levegőt vett. A törp könyörögve nézett rá. Lassan lecsillapodott. A gyilkos energia eltűnt, szeme aranyszínben tündökölt, fogsora újra szabályos lett. A harag fájdalomnak adta át a helyét. Szárnyaival suhintott kettőt, majd íjat véve a kezébe a levegőbe szökkent. Fél szemmel még látta, hogy Fili és Kili is elindul. Bűntudatot érzett, mikor meglátta, hogy Kili megsebesült. De nem sok ideje maradt az önmarcangolásra, mert az orkok lőni kezdtek a könnyű célpontra. Lia előhúzta az első nyilat, ami egy ork koponyájában találta meg a helyét, majd figyelve a többi szörnyre is, odareppenve kirántotta a nyilat. Hosszan lőtte az orkokat, némelyik nyíl őt is súrolta. Néhány nyílvesszőt végleg elnyeltek a folyó hullámai. Látta, amint Legolas a törpök fején állva öli meg az orkokat, és bár a technikának csodálattal kellett adóznia, azt, hogy ennyire semmibe vette a törpöket, helytelenítette.

Lassan-lassan lemaradtak az orkok. A tündék már a Bakacsin-erdő határán megálltak, de a folyónak köszönhetően más üldözők sem akadtak útjukba.

-Van mögöttünk bármi?-kérdezte Thorin.

-Ahogy látom, semmi.-válaszolta Balin.

-Szerintem leráztuk az orkokat.-nyilvánított véleményt Bofur.

-Egy időre. Lassult a víz sodra.-mondta Thorin, és gondterhelten pillantott fel Liára.

-Bombur félig megfulladt.

-Irány a part!-döntött a vezér.

A törpök morogva kikecmeregtek a hordókból, Lia pedig kecsesen leszállt a sziklára. Leült, s elfordulva a többiektől, keserűen bámulta a fákat. Ujjai közt öccse medálját forgatta. Tőle nem messze Kili rogyott le a partra, felnyögve. Ijedten pillantott felé.

-Jól vagyok, ne féltsetek.-mondta az alakváltónak és Bofurnak.

-Mutasd.-állt fel a lány.

-Nem szükséges.-rázta a fejét a törp.-Fili egy perc alatt beköti. Nem vagyok súlyos sérült. De köszönöm.

A lány aggódva bólintott, majd visszaült a kőre.

-Kili megsebesült!-kiáltott Thorinnak az éppen odaérkező Fili.-Be kell kötözni.

-Nyomunkban az orkok! Tovább megyünk.-válaszolta Thorin.

-Hová?-kérdezte Balin.

-A hegyhez.-válaszolta az ázott hobbit.-Már közel van.

-Egy tó húzódik köztünk és a hegy közt! Nem tudunk átkelni rajta.

-Hát megkerüljük.

-Az orkok lerohannak minket. Erre mérget vehetünk. És nincs mivel megvédjük magunkat.-szólt közbe Dwalin.

-Kötözzétek be. Gyorsan. Két percet kaptok.-fordult oda Thorin Filihez és Bofurhoz. Majd Liához lépett.

-Mi történt?

A többi törp is feszülten figyelt, mind tudni szerették volna Lia mérhetetlen haragjának az okát.

-Tessék?

-Az Erdei királyság folyójánál. Mitől vesztetted el ennyire az önuralmad?

-Megölték. Megölték Amarokot. Az öcsémet.-suttogta. Szeméből kicsordult az első gyöngyházfényű könnycsepp. Thorin a vállára tette a kezét, a törpök lehajtott fejjel hallgattak. Lia azonban így is érezte sajnálatukat. Ők tudták, milyen mindent elveszíteni.

-Mehetünk.-törölte le a könnyeit egy idő után, majd felállt. Ekkor egy íjas alak tűnt fel. Dwalin a fegyvertelen Ori elé lépett, kezében egy husánggal, Kili egy követ kapott fel. Az ismeretlen előbb a faágba lőtt egy nyilat, majd a Kili kezében lévő kőre, ami kipattant a törp kezéből. Mindenki megkövülten állt.

-Még egy ilyen...és halott vagy.-szólalt meg az ismeretlen.

-Már megbocsáss, de te a Tóvárosból jössz, ha nem tévedek.-lépett közelebb Balin.-Azt a dereglyét ott, nem vehetnénk bérbe tőled egész véletlenül?

A férfi leeresztette azíját, majd intett, hogy kövesék. A csónak mólójához vezette őket. Elkezdte bepakolni a hordókat.

-Miből gondolod, hogy segítek nektek?

Lia már válaszolt volna, és felhős arcából ítélve nem kedveset, de Balin a karjára tette a kezét, így hagyta, hogy ő beszéljen.

-A csizmád jobb napokat is látott már. Ahogy a kabátod is. Nyilván van pár éhes száj, amiket etetned kell. Hány poronty van?

-Egy fiú, két lány.

-És az asszony, gondolom, magas szépség.

-Igen. Az volt.

-Bocsáss meg, nem akartam...

-Áh, ugyan már, elég ebből az udvariaskodásból.-vágott a szavába Dwalin. Balin csak az égre emelte tekintetét tapintatlan öccse miatt.

-Mi ilyen sürgős?

-Mi közöd hozzá?

-Hadd tudjam, kik vagytok. És mit kerestek ezen a környéken.

-Egyszerű kereskedők vagyunk, a Kék-hegységből.-próbálta menteni a menthetőt Balin.-És a rokonainkhoz utazunk látogatóba a Vas-dombokba.

-Szóval egyszerű kereskedők?

-Élelem kéne, felszerelés, fegyver. Tudnál segíteni?-szólt közbe Thorin.

-Tudom, hová valósiak ezek a hordók.-simított végig az egyik dongáin.

-Hát aztán?

-Nem tudom, mi dolgotok volt a tündékkel, de kétlem, hogy jó vége lett. Tóvárosba csak az Úr engedélyével lehet belépni. Minden vagyona az Erdei királysággal való üzletekből származik. Előbb dugna rács mögé titeket, mintsem, hogy ujjat húzzon Thranduillal.-dobta oda a kötelet Balinnak.

-Ajánlj többet.-suttogta Thorin a barátjának.

-Nyilván észrevétlen is be lehet jutni a városba.-mondta az indulni készülő hajósnak.

-Igen. De ahhoz kellen egy csempész.

-Akinek mi duplán fizetnénk.-lépett oda hozzá Balin. A férfi felegyenesedett, majd végignézett a társaságon.

-Nem bánom.-bólintott végül.

Így aztán Thorin Társasága beszállt a ladikba. Lia az orrba ült. Gyásza még nem múlt el nyomtalanul, de újra kész volt részt venni a kalandban, megvédeni a törpöket és véghez vinni a küldetését. 

Sziasztok!

Meghoztam a következő részt, amely amennyire izgalmakban gazdag, annyira tragikus is. Bár én még nem temetném Amarokot...

Mint talán hallottátok, hétfőtől újfent digitális oktatás lesz (legalábbis a mi iskolánkban). Ez pedig azt jelenti, hogy több időm lesz (mondjuk két óra közt) feltölteni, írni, úgyhogy gyakrabban hozok részeket! Lassan véget ér ez a könyv. Kicsit rendszertelenül vágtam bele az írásba, úgyhogy légyszi írjátok meg kommentben, mi lenne a jobb: ha folytatnám a Gyűrűk urával, vagy ha szépen időrendi sorrendben mennék Lia életében (ez esetben a Harry Potter kerül terítékre, mivel a Roxfort volt Lia általános iskolája)? Illetve van-e igény folytatásra? Még egy kérdésem lenne. Lia egy csatában fog majd elesni, kicsit több mint száz évvel a Gyűrűháború után (tehát még Aragorn uralkodása alatt). A kérdésem az lenne, hogy a férje (mert lesz neki) is abban a csatában haljon meg, vagy pedig nem sokkal utána átaludja magát Mandos csarnokaiba?

Kérlek ezekre a kérdéseimre mielőbb válaszoljatok, véleményt, teóriát, kritikát is szívesen fogadok. Vigyázzatok magatokra!