Lia, amikor kinyitotta a szemét, valami ragacsos, hálószerű anyagot látott. És egy hatalmas pókot.

Azonnal lefoszlott róla a Bakacsin-erdő fásultsága. Éberen figyelt, s bár szemét nem igen tudta használni annál jobban fülelt, és így ki tudta venni a pókok szavait.

-Öljük meg, öljük meg!

-Hagyjuk lógni őket, míg ragacsos lesz a vérük!

-Kemény a bőrük, én ezt annyira szeretem!

-Öljük meg őket most, öljük meg őket!

-Nahát, ez él.

-Lökd meg újra!

-Öljük meg, öljük meg!

-Együnk!

-Ez a hús él!

-Együnk!

Lia megrettent. Épp most akarják felfalni valamelyik társát! Hirtelen minden pók eltűnt, csak egy maradt, de az se biztató dolgokat mondott.

-Ez az enyém! Zsíros és szaftos, csak megkóstolom egy kicsit!

Hirtelen felkiáltott.

-Áááá! A pokolba! Merre vagy?

-Itt.-hallotta meg Lia Bilbó hangját. Ekkor szemét megerőltetve megpillantotta a hobbitot, amint az éppen belevágta a kardját a pókba.

-Ááááá! Ez szúr, akár egy fullánk!-aztán lebukfencezett a fáról.

-Fullánk. Pompás név.-mondta Bilbó.

Lia ekkor egész testét lángra lobbantva elégette az őt fogva tartó hálót.

-Ebben igazad van, drága Bilbó.-a hobbit meglepetten fordult hátra.-A legjobbkor jöttél. Szabadítsd ki a többieket!

Lia néhány szárnycsapással leért a talajra. Hamarosan a törpök is lepuffantak mellé. Talpra kecmeregtek, ám ekkor megérkeztek a pókok. Ádáz harc vette kezdetét. Lia teste lángolt, kardja, mint Eru haragja sújtott le a pókokra, a bumerángjával gyorsan kaszabolta ellenfeleit. Egy szusszanásnyi szünet állt be a harcba. Futni kezdtek, de csakhamar újabb pókok érkeztek. Ekkor a faágakon ugrálva erdőtündék jelentek meg, percek alatt végezve a szörnyetegekkel. Vezetőjük, egy hosszú, szőke hajú, kék szemű tünde Thorinra szegezte az íján nyugvó nyilat.

-Ne hidd, hogy nem öllek meg, törp. Kedvemre lenne.-mondta kellemes hangon.

-S amint nyilad ellövöd, harminckét éles fog marna a torkodba.-mondta Lia, aki a futáshoz felvette farkas alakját, és most kilépett a fa árnyékából.

-Ki vagy?-kérdezte a tünde felszegve a fejét.

-Neked legyen elég annyi, hogy a nevem Lia, és alakváltó vagyok.

-Alakváltó?

Lia visszaváltozott, és hidegen a tündére pillantott.

-Ezeket a törpöket én védelmezem. És aki bántja őket, az nagyon megbánja.

-Miért féljek tőled?

-Talán, mert akkora az erőm, hogy a palotátokat le tudnám rombolni a földig? A hobbitoknál járja egy mondás: ne avatkozz bele a mágusok dolgába. Én kiegészíteném azzal, hogy az alakváltókéba se.-nézett farkasszemet a tündével.

-Áááá! Segítség!

-Kili!-kiáltott fel Fili.

Lia megfordult és megpillantotta Kilit, amint egy hatalmas pókkal küzd. Rémülten indult felé, de ebben a pillanatban egy vörös hajú, zöld ruhás erdőtünde bukkant elő, másodpercek alatt lemészárolva a Kilit tartó és előrontó pókokat.

-Dobj ide egy tőrt!-kiáltott fel Kili, a felé rohanó pókra pillantva.-Hamar!

-Ha azt hiszed fegyvert adok a kezedbe, törp, akkor nagyon tévedsz!-ölte meg a szörnyeteget a nő.

-Gyerünk, motozzátok meg őket!-adta ki az utasítást a szőke hajú vezető. Egy tünde Liához lépett, de ő kardját lassan, méltósággal előhúzva csak ennyit mondott:

-Nem.

-Mit nem? A foglyunk vagy!-lépett közelebb a tündevezér, megszakítva beszélgetését a Kilit megmentő harcossal.

-Nem vagyok a foglyotok. Egy alakváltó soha nem adja meg magát.

-És most szerinted mit csináljunk? Gondolod, hogy elengedünk?-kérdezte a másik, szemében hitetlenség csillogott.

-Nem. Alkut ajánlok. Én követem az utasításodat egészen a palotátok egy nekem kirendelt cellájáig. De nem vehetitek el a fegyvereimet, és miután átléptem a börtön küszöbét, semmiféle ígéretem nem garantálja, hogy nem szököm meg. Vagy meg is próbálhattok elfogni, de akkor számos harcost fogtok elveszíteni, ráadásul megszökök vagy meghalok, mert hogy én az utolsó csepp véremig küzdök, abban biztos lehetsz. Egyik állapotban sem veszitek hasznomat.

-Hogy nekem mennyi bajom van veled! De legyen. Várj meg itt.-mondta, és továbblépett Glóinhoz.

-Ez ki?-szólalt meg gúnyosan, elvéve a törp függőjét.-A bátyád?

-Ő a feleségem.

-És ki ez a szörnyű teremtmény? Talán valami törp torzszülött?

-Ő a kisfiam, Gimli.

A tünde megvető arccal lépett tovább. Lia gyorsan odasietett Glóin mellé.

-Ne is törődj vele. Fogalma sincs arról, milyen az igazi család és hogy a tied milyen kiváló.

-Ostoba tündéje.-morgott a törp. Lia megveregette Glóin hátát, majd hátrafordult. A roppant ellenszenves tünde beszélt éppen, Thorin kardját nézegetve.

-Honnan szerezted ezt a kardot?

-Kaptam valakitől.-felelte a törp, sötét pillantást lövellve a tünde felé.

-Nem elég, hogy tolvaj vagy, ráadásul hazudsz is.-szegezte a kardot Thorin felé. Lia már előrébb lépett, de a tünde elkiáltotta magát, és a csapat elindult.

-Vajon miért érzek ellenséges indulatokat a légkörben?-tette fel a költői kérdést a tünde, a lány mellé lépve.

-Nem is tudom... Talán, mert megaláztál valakit, aki semmit nem vétett neked? Vagy mert tolvajnak neveztél valakit, aki távolról sem az?

-A törpök kapzsik.

-Akkor most gondolj bele a helyzetükbe. Nincs otthonuk. Nincs hova hazatérniük. Mória elveszett, Erebor a sárkányé. Ered Luinban tengetik napjaikat, és akkor valakit, aki hajlandó lenne visszaszerezni a hazáját, elítéltek nagyapja kapzsisága miatt?

-Mória és Erebor is a törpök mérhetetlen kincsvágya miatt veszett oda.

-De ezek a törpök nem az őseik! Az ő szívüket nem mételyezi a kincs utáni sóvárgás!

-Nem bízom a törpökben. Thranduilt is becsapták.

-Thranduil pedig cserben hagyta őket.

-Csupán nem kockáztatta népét egy olyan harcban, ami a törpök hibája miatt jött létre!

-Honnan tudnád te ezt? Egy egyszerű erdőtünde kapitány vagy, nem több!

-Zöldlomb Legolas vagyok. A Bakacsin-erdő hercege.-tudatta Liával hideg hangon.-Tauriel! Te kísérd a lányt a börtönig.

A vörös hajú erdőtünde lépett Lia mellé, Legolas pedig a menet élére állt. Lia összeszűkült szemmel nézett utána, majd elfintorodott. Máris jó barátságot kötött Thranduil fiával.

-Szép kezdés.-gondolta.-Ezek után minden bizonnyal készséggel utunkra bocsájtanak.

Áthaladtak egy folyó felett, majd beléptek az impozáns, faragott kőkapun. A kapu döngve becsukódott mögöttük. Megérkeztek az erdőtündék palotájába.

A tündék bekísérték őket a tömlöcbe. Lia a Kili melletti cellába került. Majd Tauriel Kilihez lépett.

-Nem akarsz megmotozni? Bármi lehet a nadrágomban.-szólalt meg Kili.

-Vagy semmi.-válaszolta Tauriel lenézéssel a hangjában, és bezárta a törpöt. Lia elröhögte magát.

-Úgy látom, nem arattál sikert.

-Majd lesz ő még a feleségem. Tauriel a legszebb, a legjobb...

-De nem a legkedvesebb. Fogadj meg egy tanácsot: tedd félre a szoknyapecér stílusod.

-Mintha te olyan jól tudnád, hogy kell udvarolni.

-Hatszáz év alatt láttam egy-két érdekes házasságot, úgyhogy szerintem ti sem vagytok reménytelen eset. Már persze, ha változtatsz a modoron.

-Thranduil király hívat.-lépett oda egy tünde Liához.

-Úgy látszik, a királynak is a fülébe jutott, milyen furcsa lény a foglya.-indult el a lány.

-Thranduil király.-köszöntötte az uralkodót apró főhajtással.

-Lia, igaz?

A lány csak biccentett, bár a hangnem nem tetszett neki, de érezte, hogy nem a legjobb az időpont arra, hogy jó modorra tanítsa a királyt.

-Arra lennék csupán kíváncsi, hogy egy ilyen nemes hölgy miért pazarolja az idejét ilyen faragatlan törpökre?

-Ehhez semmi köze ugyan, Thranduil, de elárulhatom, hogy nekem kötelességem rájuk figyelni.

-Ez roppant furcsa.

-Az én népem már csak ilyen védelmező.

-És mi a célja Tölgypajzsos Thorinnak?

-Ezt komolyan gondolta, hogy én elárulom a törpöket? Mert akkor csalódást kell okoznom. Nem árulok el semmit a Társaság céljairól. Ha annyira érdekli, kérdezze meg Thorint.

-Akkor addig fogtok itt maradni, amíg el nem áruljátok. Hozzátok elém Tölgypajzsost!

Csakhamar egy igen-igen ingerült törp jelent meg.

-Némelyek azt képzelhetik, hogy egy nemes küldetés zajlik éppen.-szólalt meg Thranduil.-Küldetés, a haza visszaszerzésére, és egy sárkány megölésére. Jómagam egy prózaibb indítékra gyanakszom. Betörési kísérlet, vagy valami efféle. Meglelted a bejáratot. Azt keresed, ami felruházna az uralkodás jogával. A király ékköve, az Arkenkő. Ami felbecsülhetetlenül drága neked. És megértelek. Vannak ékkövek a hegyben, mikre magam is vágyom. Tiszta csillagfényű, fehér ékkövek. Felajánlom a segítségemet.

-Hallgatlak.-válaszolta Thorin.

-Hagylak elmenni, ha visszaadod, ami az enyém.

-Szívességet szívességért.

-A szavamat adom. Egyik király a másiknak.

-Nem bíznék benne, hogy Thranduil, a nagy király, megtartja a szavát, még ha a világ vége fenyegetne is! Belőled hiányzik a becsület! Láttam, hogy bánsz a barátaiddal. Egyszer eljöttünk hozzád, éhezve, földönfutókként, és a segítségedet kértük. De te elfordultál tőlünk. Téged hidegen hagyott az én népem szenvedése, és a pokol, ami elpusztított! Imrid amrad ursul!

-Thorin!-kiáltott fel Lia. Thranduil ekkor vette észre, hogy ő még mindig a teremben tartózkodik.

-Legolas! Kísérd vissza. Te pedig, törp! Ne emlegesd...

A mondat végét Lia már nem hallotta. Legolas ismét bezárta, majd távozott.

-Mi történt?-kérdezte Balin.

-Most épp egymást szidalmazzák odafent.-ásított nagyot Lia.-Pontosabb Thorin szidja khuzdul nyelven a tündekirályt, aki valóban elég arcátlan alkut ajánlott.

-Hát, erről ennyit. Az alku volt az egyetlen reményünk.

-Ne feledkezz meg Bilbóról. Több van ebben a hobbitban, mint hinnétek.-mondta, majd összekuporodva a cella sarkában, álomra hajtotta fejét.

Sziasztok!

Íme a következő fejezet, amelyben valóban Legolas és a pókok kaptak főszerepet. Remélem, megérte várni rá, még ha egy kis késéssel érkezett is. A következő fejezet igen meghatározó lesz a történet szempontjából, plusz nekem a kedvencem, úgyhogy azt biztos hamarabb hozom!

Szép estét mindenkinek!