Daichi hirtelen elkezdett nevetni
-Mi olyan nevetséges?- kiáltottam neki oda idegesen
-Csak az, hogy mikor megöltétek Daichit, ő ebben a dimenzióban is meghalt- mondta, majd átváltozott
-Te szemét- sziszegte Itaru és az ellenségünk felé rohant a katanával
-Idevalósi Itaru. Vid innen Keit- szóltam neki és berángattam mellénk. Keitől elvettem az agyagokat és a fegyvereket, amiket nehezen csatoltam fel- menjetek innen. Ezt mi elintézzük- nyúltam a táskába és madarakat formálva, repítettem a férfi felé, amik felrobbantak
-Kei! Menj innen te is- kiáltott felém Itaru, így a hasamat körbe véve a bordákkal, ugrottam mellé
-Nem hagyom, hogy egyedül harcolj. Bevéttem a hasam nem lesz semmi bajom- formáltam kézjeleket és egy nagy levegővétel után, fújtam az ellenségünk felé a rengeteg vizet. Kikerülve a támadásom szúrt volna meg, ha Itaru nem védi ki a karddal. Hirtelen elugrott tőlünk és kézjeleket kezdett formálni, amitől alattunk elkezdett repedezni a talaj
-Nem mentek sehova- nevetett fel és a talajból kinőve pár inda, fogta le a kezünket. Amint alólunk eltűnt a talaj, felsikítottam, ahogy lefelé kezdtünk zuhanni. Itaru megfogva a kezem, szúrta bele a katanát a falba, amitől pár métert csúszunk lefelé, míg sikeresen megálltunk
-Kei! Itaru! Jól vagytok?
-Megvagyunk!- kiáltott fel Itaru. A táskámba nyúlva, formáltam meg egy madarat, amit megnagyobbítva, álltunk rá és lassan kirepültünk onnan
-Nem sokáig maradtok már élve- nevetett fel. Fogaimat csikorgatva, használtam rajta a Kiramekit, amitől eltűnt. Ijedten néztem a hűlt helyét. Én csak a fegyvereit akartam eltüntetni!
-Rájöttem, hogy hogyan vigyünk vissza titeket- kiáltott fel mosolyogva Kei. Felé kapva a fejem, változott vissza a szemem és Itaru ölébe esve, aludtam el a kimerültség miatt

-Hányszor kell elmondanom, hogy ne használd a chakrád, mert hamar elájulsz- kaptam egyből a leszidást Itarutól, miután felébredtem. Felülve vakartam a tarkómat, miközben kínosan elmosolyodtam. Magához ölelve, kezdte simogatni a hátam és egy puszit kaptam a hajamba
-Míg aludtál, addig kitaláltuk, hogy hogyan vigyünk vissza- mondta Kei, miközben az itteni Itaru magához ölelte
-Mióta alszok?- kérdeztem egyből Itarutól elválva
-Úgy három napja
-És mi két napja jöttünk össze- mosolygott Kei. Lehajtva a fejem, szedtem le magamról a takarót és eléjük sétáltam- történt valami?- kérdezte így egyből a nyakukba ugrottam
-Hé, eresz el
-De olyan édesek vagytok
-Te Uchiha, szedd le a feleséged rólunk- Itaru csak nevetve jött oda hozzám és vett fel a karjaiba
-Nemár- duzzogtam a karjaiban, mikor egy villanás volt egy pillanatra. Mindannyian az ajtó felé kaptuk a fejünk, ahol anya és Loly-san fotózott le- valami sohasem változik- fogtam a fejem
-Mielőtt elmentek, azelőtt egyetek valamit- mosolyogtak ránk. Itaruval össze nézve, bólintott egyet és letéve a karjaiból, sétáltunk le a konyhába

-Akkor itt az idő- álltunk kint az udvaron mindannyian
-Köszönjük, hogy vigyáztatok ránk, amíg itt voltunk- hajolt meg Itaru, így én is ezt tettem
-Ugyan. Attól még, hogy nem ide tartoztok, attól még ugyan úgy a gyerekeink vagytok- mosolygott rám anya
-Aztán ha tehetitek, akkor gyertek vissza- kacsintott Loly-san, így mosolyogva bólintottunk
-Remélem mostmár boldogok lesztek- néztünk az előttünk lévő párosra
-Most már tuti. Ha ezzel a jutsuval át tudtok menni, akkor lehet néha meglátogatunk titeket- mosolygott rám Kei. Oda sietve hozzájuk, öleltem meg még utoljára őket- csak szólok, hogy vigyáz vele, miután össze költöztök- suttogtam a fülébe, amitől vörös lett a feje. Rákacsintva, léptem vissza Itaruhoz, aki egyből átölelte a derekam
-Várunk titeket sok szeretettel- mosolygott Itaru. Bólintva egyet, Kei szemei egyből átváltoztak mangekyouvá és felénk nézett. Szemüvegét levéve, még integettünk egyet, majd teljesen elsötétült előttünk minden. Megszorítva Itaru karját, szorítottam össze a szemem, miközben szorosan karolt át. Csak sikerüljön...