-Rohadj meg- morrogtam, miközben össze kötötte a lábaimat és a kezeimet. Míg aludtam egy teljesen ismeretlen helyre hozott, így míg szidtam, közben kíváncsian néztem körül. Ha tippelnem kéne, akkor egy földalatti barlangban lehetünk. Hirtelen előrántott egy kunait, amit a torkomnak szegezett. Nyelni is alig mertem, így ördögien nézett rám
-A helyedben csendben maradnék, különben nem lesz már lehetőséged, egy egészséges gyereket szülni- fenyegetett meg, majd elvette a fegyvert a nyakamtól- hamarabb kellet volna elrabolnom, akkor nem kéne újraterveznem a tervet- forgatta a kezében. Erősen a számba kellett harapnom, hogy ne szóljak be neki semmit- kérdezhetsz dolgokat. De ha bemersz szólni, vagy bármi mást mondasz, búcsút vehetsz az anyaságtól- csak nyeltem egy nagyot
-Hova hoztál el?
-Egy titkos helyre, amit senki sem ismer csak én. Még az Uchiha sem talál meg
-Mik a terveid velem?
-Elsőnek az volt, hogy elveszlek és gyerekeket szülsz nekem, de változik a terv. Ugyan úgy hozzám jössz és a közös gyereketeket, elveszem és én leszek az apja. Az Uchihát sikerült eltennem láb alól, mivel mérget jutattam a szervezetébe, amitől már biztos, hogy halott lett. Úgy hogy. Ez a nyaklánc sem kell többé- tépte ki a nyakamból és messzire elhajította. Lehajtott fejjel, folyt ki egyre több könnycsepp a szememből, így a számba haraptam- ugyan drágám. Velem jó sorsod lesz
-Menj innen!- kiáltottam fel torkom szakadtából- tűnj a közelemből!
-Elfelejtetted, hogy most neked csendben kéne maradnod, különben végzek a gyerekeddel- kapta volna el a nyakam, ha nem kezd el remegni az egész hely. Elrohanva tőlem, tűnt el, így egyedül maradva, adtam ki hangosan magamból a sírást. Ezt nem hiszem el... Az esküvőnk napján, minden romokban hever... És még ez a szemét megakarja ölni a gyermekünk... Ki kell szabadulnom valahogy, hogy ez ne történjen meg!
-Akuma!- próbáltam szólítani, de nem volt sehol. Tsk, szuper. Megint nincs itt- Akuma!!!
-Kei, hol vagytok?? Senki sem talál titeket
-Hogy-hogy titeket??? Itaru nincs a konyhában????
-A konyhában csak egy kisebb vértócsa volt, de nincs itt senki
-Nincs ott??- fagytam le hirtelen és egyből vissza tértem a barlangba, figyelmen kívül hagyva, Akuma kérdéseit. Hirtelen az előttem lévő fal betört, így a térdeimet felhúzva, öleltem át a hasam, amennyire csak tudtam
-Kei!- hallottam meg az ismerős kiáltást, így egyből felkaptam a fejem, mikor az illető szorosan ölelt magához
-Itaru...- folytak le újabb könnycseppek az arcomon, így a pólóját megszorítva, fúrtam fejemet a vállába- azt hittem meghaltál
-Nem tudott olyan könnyen elintézni- vált el tőlem és a zsebéből kiszedve egy kunait, vágta le a köteleket. Csuklómat dörzsölve, néztem végig rajta, mikor megláttam a pólóján a rengeteg vért. Aggódva néztem a szemeibe, így a nyakláncommal együtt, a karjaiba vett és kifelé kezdett sétálni. Átnézve a válla felett, megremegtem a látottaktól. Daichi élettelen teste feküdt a földön, miközben alatta, egyre több vér színezte be a padlót
-Most már nem fog minket zaklatni- adott egy puszit a homlokomra, majd elindult visszafelé a hideg időben

-Mi történt veletek?- jelent meg anya és Loly-san, miután beestünk a lakásba
-Daichi elrabolt- adtam egyértelmű választ, így anya megfogta a csuklóm és felfele kezdett vinni, míg Loly-san, Itarut ápolta le
-Minden rendben van?
-Persze. Csak izgatott vagyok
-Nem tudja még?- nézett mosolyogva rám, így megráztam a fejem
-Majd nemsokká úgy is megtudja- húztam én is mosolyra a szám, miközben segített rámadni a kimonót
-Azt sajnálom az egészben, hogy az Uchihával rokonok leszünk- sóhajtott fel anya fáradtan, így Loly-santól kapott egy tockost- de legalább többet fogom szivatni
-Akkor csak van valami jó is benne- nevettem fel és a tükör elé álltam, megnézni, hogy hogyan nézek is ki
-Idő van, hm- kopogtatott apa az ajtón, így egyből felé kaptam a fejem. Kezeimet tördelve, nyeltem egy nagyot, miközben a a lépcsőn sétáltunk le. Anya és Loly-san előre sietve, ültek le, így csak ketten voltunk apával a házban
-Gyönyörű vagy, hm- ölelt szorosan magához
-Mintha tegnap lett volna, hogy sokat veszekedtünk állandóan- vakartam idegesen a tarkóm, mikor felcsendült a zene. Nagyot nyelve, karoltam bele apa karjába és lassan kifelé kezdtünk sétálni. Az oltárnál meglátva Itarut, vörösödött el az arca, ahogy meglátott, amin felkuncogtam. Amint oda értünk, apa elengedett, így Itaruba kapaszkodtam bele
-Mondtam, hogy gyönyörű leszel ebben a ruhában
-Majd később bókolsz. Most inkább figyelj, mert ez fontos- kacsintottam rá, mire a bácsi elkezdte a beszédet
-Uchiha Itaru, a melletted lévő Keit, feleségedül fogadod?- kérdezte. Mosolyogva néztem rá a bácsira, akitől direkt megkértem, hogy csak azt a nevemet mondja
-Fogadom- a bácsi felém fordult, így bólintva egyet, kérdezte tőlem is mosolyogva
-Uchiha Kei, a melletted lévő Uchiha Itarut, férjedül fogadod?
-Fogadom
-Akkor ezennel férj és feleség vagytok- csukta be a könyvét, így a sokkos Itaru felé fordulva, fogtam meg az arcát, és lehúztam egy csókra. Visszatérve a sokkból, ölelt át, miközben elmélyítette a csókot
-Azt mondtad, hogy az Eskinét, meg akarod hagyni. Akkor miért maradtál az Uchihánál?- kérdezte amint vége lett és kint ültünk a teraszon. Vagyis ő ült a teraszon, én pedig szokás szerint az ölébe
-Így jobban hangzik és nem is hosszú- vontam mosolyogva vállat- meg, legalább a gyerekeknek se kell olyan sokat bajlódniuk a névvel
-Akkor csak benne vagy, majd még egy gyerkőcbe
-Lehet- kacsintottam rá és egy újabb csókot adtam neki
-Január 15. Ez életem második legszebb napja- hajtotta fejét a vállamra, így kíváncsian néztem rá
-Mi az első?
-Az, hogy megtudtam, hogy gyerekünk lesz