-Felkeltél?- hallottam meg Itaru kedves hangját, amint kinyitottam a szemeimet. Pislogva párat, fordultam a hátamra, miközben a szememet dörzsöltem
-Hány óra?- fúrtam bele jobban a fejem a combjába. Nyújtózkodtam egyet, mire a takaró egyből leesett rólam, a földre
-Úgy este hét- nézte meg a tévén és lehajolt felvenni a takarót, amivel betakart- anya és Mei-san voltak itt- mondta, így a fejemre húztam az anyagot- bocsánatot kértek, amiért állandóan a nyakunkon vannak. Így most már keveset jönnek majd- szedte le a fejemről, így sóhajtva egyet ültem fel, miközben a fejemet fogtam
-Nem azzal van gondom, hogy sokat vannak itt, hanem, hogy nem hagynak nekünk teret. Mindig a sarkunkban vannak. Szeretem őket, de azt nem szeretem, mikor megszabják, hogy mit nem csinálhatok. És ez rád is vonatkozik. Tudom, terhes vagyok, de tudok vigyázni. Egy kis házi munkától nem fogok elájulni. Azt is tudom, hogyha kezdenék rosszul lenni, akkor egyből leülnék es nem folytatnám. Túl pörgős vagyok, engem nem lehet az ágyhoz kényszeríteni......
-Kei!- hallottam meg hirtelen két sírós hangot, majd két szoros ölelést magamon
-Ti meg...
-Személyesen akartak bocsánatot kérni, így addig maradtak, míg fel nem kellsz- tájékoztatott Itaru. Fejemet lehajtva, emeltem fel a kezeimet és szorosan magamhoz öleltem a két nőt
-Sajnáljuk. Mostmár hagyni fogunk nektek teret
-De minden pillanatot látni akarunk, amit az unokánk csinál

-Éhes vagyok
-Még mindig? Ez már az ötödik tál volt
-A kicsit is etetnem kell, szóval adj kaját, különben a kanapén alszol- néztem rá szúrósan, így sóhajtva egyet, szedte tele a tálam, amit egyből enni kezdtem, ahogy elém rakta
-Nagy étvágya van az unokánknak- nevetett fel Loly-san
-Nem kérem- toltam el a félig tele hagyott tálat és hátradőltem a széken. Itaru a fejét fogva, vette el tőlem a tálat, aminek a tartalmát, elkezdte megenni. Felállva az asztaltól, vettem el az üres tálakat, amiket a mosogatóba raktam és elkezdtem elmosni
-Mikor lesz már esküvő Itaru?
-Nem tudom anya- mondta fáradtan
-Még addig kéne, amíg Kei terhes. Aztán már nem nagyon lenne időtök, a pici miatt
-Igaz van ennek az idiótának- helyeselte Loly-san
-Ha tartanánk, akkor nem szeretnék nagyot- szögeztem le morcosan, mire anya és Loly-san örömükben felsikítottak
-Lesz esküvő!
-Mit gondolsz- jött oda mellém Itaru és átölelt- Januárban jó lesz?
-Ha nem rángatnak el boltokban akkor igen- mosolyogtam rá, így egyből kaptam egy csókot
-Mi magatokra hagyunk- siettek ki gyorsan a lakásból, amitől felnevettem
-Akkor jövő hónaptól, már Uchiha Keinek fognak szólítani- csókolt bele mosolyogva a nyakamba
-Ki mondta, hogy nem hagyom meg az Eskine nevet?- fröcsköltem le a vízzel
-Engem már az is boldoggá tesz, hogy a feleségem leszel és lesz egy fiúnk
-Honnan tudod, hogy nem lányunk lesz?- húztam fel a szemöldököm, miközben megtöröltem a kezem és felé fordultam
-Mondjuk egy lánynak is meg egy fiúnak is örülnék- húzta perverz mosolyra a száját és egyből lecsapott az ajkaimra
-Perverz Uchiha
-Nem csak én leszek nemsokká Uchiha- kacsintott rám és felkapva, vitt fel a szobánkba, ahol lerakott az ágyra. Betakarva mindkettőnket, nyújtotta ki az egyik kezét, így arra rátéve a fejem, ölelt szorosan magához