Már két és fél honapja, hogy itt lehetünk. Szerencsére, már eléggé sok dolgot kiderített a sensei és Akio, így minden egyes nap, nyugodtan kelek fel, amíg meg nem láttom "samat". Onnantól kezdve az egész napom egy szörnyű, de természetesen azt kell mutatnom, hogy szeretem. Nem is kevésszer kellett már vissza fognom magam, hogy üssek vagy szóljak be nekik. Hiányzik a családom, de a legjobban Itaru. Amióta itt vagyok, egyszer sem tudtam neki üzenni, mert állandóan a nyomomban van sama. Csoda, hogy azokat nem szúrta még ki, mikor estére elhagyom a házat és a kertbe megyek, ahol a csapattal beszélünk. Ha ők nem lennének itt, biztos megőrültünk volna már Novával.
-Szervusz drágám- karolt át hátulról és egy csókot adott a nyakamba- remélem tudod, hogy holnap után van az esküvőnk
-Holnap után?- kérdeztem riadtan, mire mosolyogva bólintott. Ne, én nem akarok a felesége lenni. Én Itarut akarom!- már alig várom- erőltettem magamra egy mosolyt
-Hagylak pihenni. Holnap korán kelünk, hogy tudjuk szervezni az esküvőt- adott egy gyors csókot és elhagyta a szobám. Amint kiment, a számról egyből letöröltem, amit ott hagyott. A szememből csak úgy folyni kezdtek a könnyek. Nem akarok esküvőt vele! Meddig tart még ez a küldetés?! A nyakláncomra szorítva a kezem, töröltem meg a szemem és a lámpához siettem, hogy leoltsam. Már kellően sötét volt kint, így kinyitottam az ablakot és a párkányra támaszkodva, ugrottam el onnan
-Mi történt?- húzta fel Akio a szemöldökét, ahogy meglátott Novával, akinek ugyan úgy, könnyesek voltak a szemei
-Neked is?
-Igen- törölte meg a szemét
-Mit csináltak?- jött egyből oda a sensei és megölelt mindkettőnket
-Holnap után lesz az esküvő- sírtunk mindketten
-Nem akarom őt a férjemnek- temettem a fejemet a tenyereimbe
-Nem hagyhatjuk ezt sensei- lépett közelebb Akio hozzánk- meg kell akadályoznunk ezt
-Tudom. És mivel van már elég bizonyítékunk, így reggel elmondunk mindent az apjuknak

-Jó reggelt drágám- ölelt át sama, amint felkeltem, így végre be tudtam mosni neki egyet- ezt mégis miért kaptam!?- kapott bele a hajamba, így gúnyos vigyorra kúszott a szám
-Elég bizonyítékunk van ellenetek. Már nem kell megjátszanom magam
-Szóval csak ezért jöttetek- ütötte meg az arcom, így a fejem oldalra dőlt volna, ha nem fog erősen
-Üss csak nyugodtan. Az eddigi összes tettedet el fogjuk mondani a vezetőnek, aki börtönbe zár titeket
-Tsk- morogta és elengedve a hajam, lökött el- ma megtartjuk az esküvőt. Így ha az enyém leszel, már nyugodtan meg tudlak verni- húzódott egy ördögi vigyor a szájára, amin lefagytam. El kell tűnnünk minél hamarabb! Kiugorva az ágyból, kaptam elő egy kunait a táskámból, amivel a falnak szegeztem
-Nem lesz itt semmilyen esküvő- morogtam, mire fordított a helyzetünkön. Kikapva a kunait a kezemből, nyomta a torkomnak a fegyvert, így nyugton tartva engem- ölj meg. Legalább nem kell néznem azt a rusnya fejed
-Ha nem engedelmeskedsz, akkor a barátnőd fogja bánni
-Őt hagyjátok békén!
-Szabadon engedjük, ha végre viselkedni fogsz és hozzám jössz
-Hadd lássam, hogy elengeditek
-Rendben- fogta meg erősen a karjaimat, amit hátra feszítve, fogott erősen. A torkomnak ugyan úgy oda nyomta a fegyverem és úgy mentünk ki a szobából
-Öcsém!
-Mi az bátyám?
-Elengedni a lányt. Már nem kell nekünk
-Jólvan
-Kei!- rohant volna hozzám Nova, ha nem fogják le
-Szóval Kei- mosolygott gúnyosan rám Sama, így összehúztam a szemöldököm. Kiérve a hatalmas házból, mentünk a kapuhoz, ahol a sensei és Akio várt. Amint megláttak minket, indultak volna felénk, ha nem húzza közelebb hozzám a kunait
-Álljatok meg, különben a kislány meghal!- lökték el Novat, aki egyből oda sietett a többiekhez
-Adjátok ide Keit is!
-Sajna ő marad, mert nemsokká esküvőnk lesz- a szemem egyből bekönnyezet és segítségkérő pillantásokat küldtem feléjük
-Engedjék el őt. Már elmondtuk mindent az apjuknak, börtönbe fognak kerülni
-Nem, hogyha hozzá adnak ehhez a lányhoz. Akkor nem kerülünk, mert miénk lesz a trón és mi uralkodunk. Most pedig távozzatok, vagy kárt teszünk benne- húzott egy kis sebet a torkomon, majd hátat fordítva, rángattak vissza a házba

-Ne aggódjon kisasszony. Hogyha engedelmeskedik az úrfinak, akkor nem lesz semmi probléma- próbált nyugtatni az idős, hölgy, aki a hajamat csinálta. A lábaimon és a kezemen is chakra elszívó láncok voltak, így lehetetlenné téve a szökésem
-Ön mióta van itt?
-Lassan húsz éve
-És nem tetszett már elmenekülni innen?
-Próbáltam, de semmi esélyem sem volt, így kénytelen voltam beletörődni ebbe. A fiam is itt van, így muszáj vagyok maradni
-És nekem nem tetszik segíteni, hogy kijussak?- néztem könnyes szemmekkel rá, mire egy puszit adott a homlokomra- én nekem van egy szerelmem és nem akarom őt elhagyni... Nagyon szeretem
-Nem akarom, hogy szenvedj itt lányom. Ha pedig vár rád valaki, akkor megpróbálom leszedni a lábadról. De a kezedről nem szedhetem le, mert az túl feltűnő lenne
-Köszönöm- mondtam halkan, miután leszedte a lábamról
-Ha annyira szeret az a fiú, biztos eljön érted
-Fehér lovon vágtatna be értem- kuncogtam fel, ahogy elképzeltem a jelenetet. Vagy esetleg Demit használná, hogy jobban szívják egymás vérét
-Lassan itt az idő- nézett ki az ablakon és segített rámadni a fehér kimonót. A néni felsegítet és ketten mentünk el a teremig
-Próbálj kedves lenni- mosolygott rám
-Azt nem ígérhetem- hajtottam le a fejem és lassan befelé kezdtem sétálni. A szememből megállíthatatlanul folyni kezdtek a könnyek, így ahogy oda értem samahoz, erősen megragadta a karom, így elkezdtem letörölni a könnyeket
-Fiam, biztos jó ötlet, ha a kisasszonyon láncok vannak?- nézet rám szomorúan a bácsi, mire szorított a karomon
-Minden rendben van- erőltettem magamra egy mosolyt
-Akkor kezdjük is el- nyitotta ki a könyvet- Sama, szeretnéd Keit feleségedül?
-Igen- mondta tömören
-Kei- fordította felém a fejét- szeretnéd Samat, férjedül
-Én....- nyeltem egy nagyot. Ha igent mondok, azzal nekem lesz rossz. Ha nemet, akkor meg biztos, hogy megöl... Annyi baj legyen. Szólásra nyitottam a számat, mikor a mögöttünk lévő ajtó, hatalmas erővel dőlt ki és a két őr repült be rajta, ájultan
-Akarja!- mondta ki sama és hirtelen megfogva az állam, csókolt volna meg, ha nem repül el közöttünk egy kunai
-Enged el Keit!- hallottam meg egy ismerős hangot, így egyből hátra fordítottam a fejem. Örömkönnyek kezdték belepni az arcom és egyből rohantam volna felé, ha nem ránt vissza a láncnál fogva, amitől a földre estem. Itaru sharinganjai egyből felvillantak és indult volna felém, ha nem fogják le és nyomják le a földre
-Engedjétek el!- próbáltam kiszabadulni a kezei közül. Sharinganjaimat elő villantva rántottam ki a kezeimet és beleakartam ütni az arcába. Ütésem elől elhajolt és a nyakamat megfogva, nyomott le a földre. Kezeimmel megfogva a karját, próbáltam leszedni a nyakamról, kevés sikerrel
-Most már nyugodtan végezhetek veled a fiú előtt
-Így nem leszel te a főnök- néztem rá gúnyosan
-Úgy is kiharcolom- szedett elő a ruhájából egy kunait, amivel felém kezdett közelíteni. A szemeimet már szokás szerint becsuktam és vártam, hogy lecsapjon, de nem történt semmi. Egyik szememet kinyitva, nyíltak tágra a szemeim, ahogy megláttam felettem Itarut. A kezébe volt állítva a kunai, amit belém akartak szúrni. Kirántva a kunaiból a kezét, szorult ökölbe a keze és bevert egyet Samanak, aki elengedve, a falba repült
-Itaru- ejtettem ki halkan a nevét, így egyből rámkapta a fejét. Szemeim bekönnyeztek, mire lassan elmosolyodott és felemelt a karjaiba
-Rajtam kívül senki nem vehet el
-Nem is mennék senki máshoz- fogtam kézbe az arcát és lehúztam magamhoz egy csókra. Egyből magához ölelt és viszonozta a csókot. Amint elváltunk, leszedte a kezemről a láncot és felkapott mennyaszonnyi pózban a karjaiba
-Enged el a mennyaszonyom- sziszegte sama, így egyből felé fordult Itaru
-A tiéd?- nevettet fel idegesen- ő az én feleségem lesz. Engem legalább szeret annyira, hogy majd a gyermekeink anya lesz- sétált ki velem a teremből, miközben az őrök kikerülve minket, mentek be elfogni a testvérpárt
-Szerencsére jól vagytok- sóhajtott fel a sensei boldogan, amint kiértünk a házból. Itaru elengedve, rakott le a földre, így Nova egyből oda jött hozzám és a nyakamba ugrott