-És most mi legyen?- kérdezte anya, miután sikeresen haza jutottunk a gyerekkori házához és a nappaliban ültünk. Apát sikeresen felkeltette anya, pár ütéssel... Hikari az pedig nagyiékkal aludt
-Ha jól gondolom, akkor Daichit irányította az a valami, ezért lehetett olyan amilyen. De most, hogy kiűztük belőle, lehet normális lesz
-Valahogy pedig vissza kéne változtatni Itarut, hm
-Értesíteni kell Lolyékat. Így nem maradhat egyedül Itaru
-És ha vigyáznék rá? Végül is, miattam lett ilyen. Mert nem figyeltem. Hé! Ne karmolgass- néztem fel a fejemen ülő cicára, aki csak cuki nézett, amitől egyből eltűnt a rossz kedvem- tsk. Manipuláló kis dög
-Kikérem magamnak. Most akármit csinálhatok, mert ilyen állapotban, nem tudsz megverni
-Megverni nem. De most nem tudod kivédeni amiket csinálni fogok- húztam ördögi vigyorra a szám és leszedve a fejemről, dobtam le mellém és a fejemet rátéve, feküdtem el a kanapén
-Segítség- tartotta előre a mancsát, amin csak nevetni tudtam- gonosz emberi lény. Szállj le rólam
-Bocsánat, nem értek macskául
-És komolyan így akarsz vigyázni rá, hm?- folyották vissza a nevetést, mindketten
-Legalább móresre tudom tanítani, hogy mindig szemétkedik. És most nem tudja vissza adni~
-Én addig felhívom Lolyt- állt fel anya a kanapéról és a konyhába sietett
-Olyan kényelmes ez a párna- fúrtam bele jobban a fejem
-Szállj már le rólam- nyögte ki nagy nehezen
-Mert ha nem?
-Megkarmollak
-Apa. Van itthon körömcsipesz?- néztem rá, miközben hallottam, ahogy Itaru nyel egy nagyot
-Kell lennie, hm
-Itaru. Anyád veled akar beszélni- jelent meg anya előttünk, így felemelve a fejem, szabadult ki Itaru.
-Szervusz anyám
-Itaru! Mi történt??- hallottunk Loly-san hangján a rengeteg aggodalmat
-Daichi elvarázsolt egy macskává
-Tessék?- jött az értetlen hang, így anya megfordította a telefont és lefotózta Itarut, majd elküldte Loly-sannak- oh de édeees. Drágám, nézd!
-Anya- takarta el Itaru a mancsával a fejét, amin felnevettem
-Loly-san
-Igen?
-Mivel az egész az én hibámból történt. Hé!- itt hirtelen megkarmolt az a szemét- le vágom a karmod- néztem szúrósan felé, mire hátat fordítva, ült le- vállalom a felelősséget, hogy vissza változtatom Itarut. Így kitaláltam, hogy lehetne addig nálunk
-Vissza tudjátok változtatni?
-Kell lennie megoldásnak. Ha meg nem sikerülne, lesz egy cuki cicájuk- próbáltam feloldani az aggodalmát, ami sikerült is, mivel felnevettet Itachi-senseiel
-Rendben. Lehet nálatok, de minden nap át fogunk menni. Mei, mikor jöttök haza?
-Már holnap indulunk- vette vissza a füléhez a telefont, majd vissza ment a konyhába
-Akkor, szerintem megyünk lefeküdni aludni- fogtam meg Itarut és még adva apának és anyának egy puszit, mentem fel a szobámba -Itt maradsz. Mindjárt jövök- vettem a kezembe a pizsomámat és elindulva a fürdőszoba felé, zártam magamra az ajtót
-Az meg honnan van?- néztem kíváncsian az asztalra, miután vissza tértem, ahol Itaru, nagyban ette az ételt
-Mei-chan hozta fel. A tiéd is itt van- bökött a fejével a másik tányérra, így leülve a székre, ettem meg gyorsan a levest. Amint végeztem, rá ugrottam az ágyamra és alaposan betakarózva, kapcsoltam le a mellettem lévő lámpát. Már majdnem aludtam, mikor valami a hasamra feküdt. Egyből kinyitottam a szemeim és könyökömre támaszkodva, néztem farkasszemet Itaruval
-Te mit keresel a hasamon?
-Nincs hol aludnom. Inkább örülj, hogy nem a fejeden alszom. Meg amúgy is- hajtotta le a fejét és össze gömbölyödött- puha vagy
-Idióta macska- feküdtem vissza a helyemre. Aprót sóhajtva, kezdtem simogatni, amitől elkezdett dorombolni
-Ezt senkinek ne merd elmondani
-Nem fogom- kuncogtam fel, majd mindkettőnket elnyomott az álom