-I-Itaru?- ismertem fel a hangját. Hogy kerülhet ide? Nem is mondtam neki, hogy hova jövök
-Menj innen kölyök
-Kölyök? Idősebb vagyok nálad
-Az engem nem érdekel. Húzz innen- vett elő Daichi egy kunait, amivel Itaru felé támadt. Oldalra lökve, estem a földre, míg ő a falhoz szorult- csak védekezni tudsz?- nevetett fel és Itaruba akarta szúrni a fegyvert, viszont ő sikeresen kivédte a katanával
-Ch. Az a szerencséd, hogy nem használhatók más helyen jutsut
-Akkor nekem ez hatalmas előny- húzta ördögi vigyora a száját és Itaru hasába belerúgva, kényszerítette térdre. Összeszorítottam a szemem, majd azt hirtelen kinyitva, villantak fel a sharinganjaim. Felállva a földről, gyűjtöttem rengeteg chakrát az öklömbe és közéjük ugorva, ütöttem bele Daichi arcába, amitől métereket repült
-Kei- szorította Itaru a hasát, így a kezem ökölbe szorult, ahogy megláttam a fájdalmas tekintetét. A sharinganjaim átváltottak mangekyouvá. Sóhajtva egyet, nyugodtam le és megfordulva, guggoltam le és a csuklómról levéve az anyagot, töröltem meg Itaru száját
-Köszönöm- mosolyogtam rá, mikor megfogta a csuklóm
-Meg akartalak menteni és mégis én kerültem ki vesztesen- kijelentésére kihúztam a kezem a kezéből és egy jó nagyot ütöttem a fejére- hé, ezt most miért kaptam??- szorította oda a kezét a fájó ponthoz, így kiegyenesedve, segítettem fel
-Mert hülyeséget beszélsz. Ha nem jöttél volna, akkor ki tudja mit csinál velem. Szóval mégegyszer mondom. Köszönöm... Menjünk, intézük el Daichit- ütöttem bele a tenyerembe, amin csak elmosolyodott. Elindult mellettem, így észbe kapva, kaptam el a karját- öhm. Ide tudnád adni a katanát
-Minek kell az neked?
-Túl nehéz mozogni ebben a ruhában- mondtam ki. Az arca a sötétben is kivehető volt, hogy elkezdett pirosodni, ahogy az enyém is. Előre fordulva, adta hátra a fegyvert, így a jobb oldali combomnál, elkezdtem egy hosszú csíkot ejteni, egészen a végéig. A ruha anyaga csak úgy szakadt és ezt a hangjából is jól lehetett hallani
-Kész?
-Igen. Így jobban tudok harcolni
-Jobban is áll így
-Oh, köszönöm- fordítottam el az arcom, zavartságomban- gyorsan el kell hoznom a fegyvereimet- kaptam észbe, mire felém tartotta a kunaikat
-Ha nem is tudod most használni a teleportálósat, attól még ezekkel tudsz harcolni
-Rendben.... Verseny!- kiáltottam fel, ahogy megéreztem Daichi chakráját, így a talpamba koncentráltam a chakrát és egy jó nagy lendülettel, felugrottam a fára és el kezdtem futni. Pechemre most is beért, viszont most egyikünk sem lökte el a másikat. Most az a fontos, hogy legyőzzük Daichit
-Csak nem fáj az ütésem?- guggoltam le a fa ágán és gonoszan néztem a földön ülő Daichire
-Kei... A ruha- fordította el a fejét Itaru
-Mi?- néztem rá értetlenül, mire egyből leesett mit mondott. Talán lehet túl nagyot vágtam rá, pirultam el és egyből felálltam. Még szerencse, hogy a levelek eltakartak.... Leugorva a földre, ropogtattam meg az öklöm és egy kunait kivéve, az Itarutól kapott tartóból, álltam fel támadó állásban.
-Itaru!- kiáltottam rá, mikor hirtelen Daichi előtt termett és össze akadt a két fegyver
-Az idióta- indultam el én is és Daichi mögött teremve, ugrottam fel, hogy használjam az egyik víz elemű jutsumat, mikor ő termett mögöttem és a hátamba rúgott. Egyenesen Itaru felé repültem, aki elkapott, de így is repültünk pár métert, mire becsapódtunk az egyik fába
-Ezt nem értem. Hogy került oda olyan hirtelen
-Valahogy egyhelyben kell tartanunk. Mit szólsz, csinálunk egy közös jutsut?- engedte el a derekam, miután leszálltam róla és felálltunk a földről
-Benne vagyok. De valahogy le kell ragasztani, hogy ne tudjon elszökni- néztem körül a sharinganommal- mindjárt jövök- ugrottam fel az egyik fára, és a chakrámat elrejtve, bújtam el a levelek között. Valahogy le kell ragasztanom, agyag nélkül.
-Mondjuk a susanoo karja?
-Nem lehet. Nem vagyok még olyan ügyes. Egyszer sikerült, azóta nem- néztem kétségbeesetten Akumára, mire a fejemre ütött
-Hozz létre egy klónt, ami majd lefogja. Sikerülni fog. Gondolj arra, hogy végre nem fogja senki sem zaklatni a családod- egyre több ordítozást kezdtem hallani, így Itaru táskájában kutattam. A drótot kivéve, tekertem Daichi köré és Itaru mellé leugorva, vettem a fogaim közé a drót végét. Szemem sarkából ránézve, bólintott egyet, így mindketten kézjeleket kezdtünk formálni
-Tűz elem: Tűzsárkány Technika
-Tűz elem: Lánggolyó- ordítottuk egyszerre a jutsunk nevét. A drótra ami a számban volt, olajat köpött rá, ezáltal sokkal égetőbbé téve a jutsut. Az olajra mindketten ráfújtuk a jutsunk tüzét
-Katsu!- üvöltöttem a már megszokott szavamat, mikor pont abban a pillanatban robbant fel- Nesze tüzes kötéltánc- köptem ki a drót maradványait a számból és pacsizásra emeltem a kezem
-Tüzes kötéltánc?- nézett rám értetlenül, de attól még lepacsizott velem
-Hát a te tüzed és az én drótom
-A te drótod?
-Én használtam- tettem csípőre a kezem, mikor hirtelen megfogta a vállam és a földre dobott-Itaru!- kiáltottam fel, ahogy csak a ruhái voltak a földön. A mangekyou sharinganjaim újra aktiválodtak és felállva a földről, indultam Daichi felé- te szemét!- kaptam el a megégett póló nyakát és a magasba engedtem
-Nem tudod vissza hozni- csillant meg valami a szemében, majd fekete füst áradt ki a szájából, egyenesen felém. Elengedve, ugrottam hátrébb és vártam mi lesz
-Kei, engedd ki a chakrám!- kiáltott rám Akuma, így tettem amit mondott. Amint a chakrája kint volt, neki kezdett támadni a füstnek
-Pecsétet! Gyorsan!- ahogy kimondta, a táskában kezdtem kutatni és ahogy megtaláltam, letettem a földre, amit kinyitottam. Akuma chakrája belekergette a füstöt a pecsétbe, amit egyből el is zártam és vissza raktam a táskámba
-I-Itaru- egyenesedtem ki és könnyes szemmekkel indultam el a ruha kupac felé. Leguggolva oda, vettem fel a pólót a földről, mikor szembe találtam magam egy fekete szőrű cicával, aki mélyen aludt- Itaru?- ráztam meg egy kicsit, mire ki kezdte nyitni a szemeit
-Miért vagy olyan nagy?
-Itaru!- öleltem magamhoz, és a ruháit is felkapva, néztem még Daichire
-Hé! Magyarázd már el mi van!- kiabált a fülembe a még mindig, magamhoz szorított macska. Hirtelen nyávogott egyet és a mancsait egyből a szája elé rakta- e-ez é-én v-voltam???
-Te bizony. És olyan cuki vaaagy- indultam vissza anyáékhoz, miközben beszámoltam Itarunak, amiről lemaradt
-Anya! Apa!- futottam feléjük, amint megláttam őket. Felém kapva a fejüket, anya egyből felém kezdett sietni, akit szorosan követett apa is
-Mi történt?- öleltek magukhoz
-Majd később elmesélem. Most segíteni kell Itarun
-Mi? Hol van, hm?- nézett körül értetlenül apa, így a kezemben tartott cicát az arcába nyomtam
-Jó estét Deidara-san, Mei-chan
-Te Szent-Jashin, hm- kezdett hátra fele borulni, majd elterült a földön
-Apa!
-Drágám!- kapott utána anya és elkezdte pofozgatni, hogy kelljen fel
-Na, ebből nem lesz semmi jó- mászott ki a kezeim közül Itaru és a fejemre felmászva, ült le
-Most komolyan? Így is nagyobb akarsz lenni?
-Lehet

(◡ ω ◡)
Ezt speciálba Pöttömkének
Cicamica333
°^°