29

-Kei- kapott el Itaru, miután hátra estem, ahogy kiléptem az emlékekből. A szememből újra folyni kezdtek a könnyek, ahogy a szemem előtt újra és újra lepörgött, ahogy leszúrja az a rejtélyes valaki őket
-Mit láttál?- fogta meg a vállaimat és letörölt egy könnycseppet az arcomról
-Valaki betört a lakásba és leszúrta anyát és apát. Majd kézjeleket hajtott létre, amitől fényleni kezdtek
-Emlékszel még a kézjelekre?- jött felém a sensei, mire csak bólintottam. Egy lapot előkeresve, kezdtem leírni a kézjeleket, majd feléjük tartottam, amit elvettek
-Ilyen jutsut nem is ismerek- mondta a sensei. Akkor meg, hogy változtatjuk vissza őket?
-Szerintem menjetek, pihenjetek le, Kei, Hikari- mosolygott ránk Loly-san, mire bólintottam egyet és megfogva Hikari kezét, húztam magam után a lépcsőn. Bevittem a saját szobájába és az ágyra rakva, ültem le mellé
-Minden rendben lesz- borzoltam össze a haját- kitaláljuk, hogy változtassuk vissza őket
-És ha nem sikerül és örökre ilyenek maradnak..?
-Ne is gondolj erre. Sikerülni fog- adtam egy puszit a homlokára és felállva az ágyáról, sétáltam át a saját szobámba. A pizsomámat átvéve, feküdtem be az ágyamba és a plafont kezdtem el figyelni. Becsukva a szemem, sóhajtottam fel, majd oldalra dőlve, kapcsoltam volna le az éjjeli szekrényen lévő lámpát, mikor kinyílt az ajtó
-Még fent vagy?- lépett be Itaru a szobába, amire lassan bólintottam és felültem
-Hogy-hogy fel jöttél? Nem mentettek még haza?
-Nem. Itt maradunk éjszakára, hogy vigyázunk rátok és, hogy kiderítsük mivel állítsuk vissza a jutsut?- húzta ki az asztaltól a széket, amire leült
-Köszönöm, hogy segítettek- néztem rá hálásan, minek az lett a következménye, hogy össze borzolta a hajam
-Ugyan, ez semmisség, farkaska
-Nyuszimuszi- húztam gúnyos vigyorra a szám, mire eleresztett mosolyogva egy sóhajt
-Onee-san- nyitotta ki résnyire az ajtót Hikari, így egyből kimásztam az ágyból és felé sietve, guggoltam le
-Mi történt?- fogtam kézbe az arcát
-Csak... Nem tudok aludni..
-Gyere. Aludhatsz velem- másztam vissza az ágyba és felemelve a takarót, ugrott be mellém, így magamhoz öleltem, amitől egyből elkezdett aludni
-Te se tudsz aludni
-Lehet, hogy igazad van. De inkább vigyázok Hikarira- mosolyogtam Itarura, aki csak nézett rám. Hirtelen felállt a székről és arrébb rakva minket, feküdt be mellém
-T-te mit csinálsz?- kezdett vörös lenni az arcom, miközben fejemet a karjára hajtotta
-Ha nem emlékszel, kiskorunkban mindig így aludtunk el- mosolygott le rám és alaposan betakart mindhármunkat
-Köszönöm, Itaru- hunytam be a szemem és ahogy Hikari, én is elaludtam

-Kei, hm!- hallottam egy ismerős hangot, amire egyből kinyitottam a szemem. Oldalra fordítva az álmos tekintettem, lettek tányér nagyságúak a szemeim, ahogy megláttam az ágy mellett lévő gyereket
-Apa- szedtem le magamról a takarót és ráugorva, terültünk el a padlón
-Kei, össze nyomsz, hm
-Bocsánat- szálltam le róla, mikor pedig felült, egyből a nyakába borultam
-Jól van. Itt vagyok, kislány, hm- simogatta a hátam, így eltávolodva tőle, néztem rá- mi az, hm?- kérdezte ijedten, mikor az arcába hajoltam. Megcsípve az arcát, húztam meg neki egy ördögi vigyorral. Hikarit leszedve az ágyról, tekertem bele Itarut a takaróba, aminek a végét a derekamra kötöttem. A megszeppent apát és Hikarit a vállaimra vettem és így kezdtem levinni őket a lépcsőn
-Kei!- kelt fel Itaru, amint koppant a feje az egyik lépcsőfokon, így oldalra fordulva, villantottam felé a gúnyos vigyoromat
-Sushi tekercs- néztem végig a művemen, majd folytattam az utat lefele, nem törődve Itaru folyamatos szólásaival

Bạn đang đọc truyện trên: AzTruyen.Top