Másnap reggel, vagyis inkább hajnalok hajnalán, mikor Vénusz nagy zajjal beállított gazdájához, amivel sikeresen fel is riasztotta legszebb álmaiból, büszkélkedve szállt be ketrecébe, a megszerzett pocokkal a szájában. A lány látva az okot, ami miatt felriasztották, nemes egyszerűséggel bezárta a kalitka ajtaját, majd visszafeküdt, hogy még néhány órán át aludhasson. Ám, ez nem teljesedhetett be, ugyanis, alig telt bele tíz perc, rögtön egy másik bagoly is berepült a nyitott ablakon, és a félkómás álomszuszék fejére huppantotta a Reggeli Prófétát. Ekkor már Ő is felismerte, hogy innen nincs menekvés, gyorsan fel kell kelnie, mielőtt berepül egy harmadik is, vagy legalábbis mielőtt az újonnan érkezett állat szétszedi a ruhásszekrényét, néhány ezüst sarló reményében. Morogva feltápászkodva, csak annyit mondott, hogy "csinálom már" vagy valami hasonlót, és türelmetlenül a bagoly csőrébe nyomott két galleont, aki kérdőn nézett rá a meglepően sok pénz értelmében, viszont visszahuhogni már aligha mert, látva a lány reggeli jókedvét, inkább csak kirepült az ablakon, miközben a vörös hajú szeplős arcát dörzsölte a fáradságtól. Megviselte a korai keltés, de a tudat, hogy alig vetette be ágyát, és anyja máris leparancsolta maga mellé, inkább megtörte a gerincét hétfelé. Sóhajtozva lépkedett lefelé a lépcsőn, majd édesanyja mosolyogva köszöntötte és a kezébe nyomott két tálca süteményt és átparancsolta őt, hogy vigye át a szomszédoknak. Persze az addig pizsamás, kócos hajú kis reggeli szörnyecskéből, egy pálcalendítés alatt sikerült Lily Evans-Snape -et varázsolnia, ami valjuk be, nagy szó. Mikor kilépett a hajnali szellő játékosan meglobogtatta helyre hozott vörös színű hajkoronáját és fehér, szásszorszép mintás nyári ruháját, miközben fáradt zöld szemeit fáradtan az égboltra emelte, ami kicsit sem meglepően, egy-két folt kivételével, de már bekékült. Tehetetlenül indult meg a Privet Drive 32 -es szám felé, ami egy nevetséges nagy, viszont teljesen kiszáradt kert vett körül, na meg egy poros, ámde vadonatúj autó. Lily már az ajtónál állt, csengetésre készen, mikor hirtelen a harmadik, kissé öregnek tűnő fülesbagoly arrébb lökte, és bedobott egy vörös pecsétes pergamenborítékot. Persze ez a szeplős lányt a legkevésbé sem lepte meg, hiszen ez csak annyirról árulkodott, hogy egy varázsló lakik a házban. Mindenesetre kicsit megvakarta tarkóját, megigazította ruháját és legjobban begyakorolt mosolyát elővéve becsöngetett a házba. Hamarosan egy jókora darab fiú, aki megegyezett a Dudley Dursley névvel, és egy vézna, saját méretéhez képest látszólag nagy ruhákkal, több helyen megragasztott szemüveggel és még kicsit kócos, fekete fürtökkel megáldott fiú bukdácsolt ki az előtérbe. Habár Lily legnagyobb kívánsága lett volna, belenyomni a nagydarab kezébe a tálcát és elmenni, de mégis köteles volt olyan kedvesen és a lehető legkevésbé megvetően viselkedni, hogy viszonylag megkedveljék. A gondolatra láthatatlanul elhúzta a száját majd, nagyot sóhajtva a két fiúra nézett, akik várták az indokát, miért áll kora reggel az ajtóban.

- Jó reggelt! Sütit hoztam üdvözlés gyanánt - mutatta fel bizonyítékként, nehogy azt higgyék, ezzel az ürüggyel akar betekintés nyerni, amúgy számára jelentéktelen szomszédai életébe. Dudley vigyorogva kicsapta számára az ajtót, miközben a vörös hajú megtörölte fehér szandáját a lábtörlőbe, majd beinvitálták az étkezőbe, ahol egy meglepően magas, és zsiráfnyakú, leginkább lófejű nénivel találta szembe magát, és még fiánál is nagyobb darab, alacsony bácsival, akik látszólag kérdőn meredtek egymásra, falfehéren fogva a pergament a kezükbe. Petunia néni, Lily látványára a szívéhez emelte a kezét, és felsikított, mintha csak valami rágcsálót látna meg a sarokba. Látszott rajtuk, hogy a legkevésbé sem találták meg mind a négy fogaskereküket, de azért még ígyis főszereplőnk erősen erőltette azt a mosolyt, majd a legillemtudóbban megszólalt.

- Üdvözlöm önöket! A nevem Lily Evans-Snape, süteményt hoztam, hogy ezzel is bemutatkozzak új szomszédainknak - tartotta mellkasa előtt a tálcát, majd mivel választ nem kapott, így gondolatban megforgatta zöld szemeit, letette az asztalra a tálcát, ami eddig felesleges súly volt rajta - Szóval... Látom, itt jelenleg privát esemény zajlik, úgyhogy én megyek is - jelentette ki, és már éppen kisliszolt volna az amúgy szépen berendezett konyhából, de egy újabb bagoly, fejbe vágta szárnyalása közben, ami Petuniát még több sikoltásra késztette, majd a kezébe nyomta a levelet, amin ugyanolyan piros pecsét volt, ugyanolyan tintával megcímezve. Lily eleresztett egy halvány mosolyt, majd zsebébe süllyesztve a levelet elindult, hogy átadja az üdvözlő édességet a másik szomszédnak is. A két szerencsétlen mugli esettlenül nézett, hol erre, hol arra, de nem találtak nagyon választ a különös jelenetre. Végül annyiban maradtak, hogy a baglyot csak odaképzelték, és visszafordultak a levélhez. Eközben ami kis boszokányunk éppen a következő házba csöngetett be, ahol több macskást látott, mint bármi olyasmit, ami arra utalt, hogy egy élő ember lakik a házban, ami azért kísértetíes tud lenni. Ijedtében úgy határozott, hogy inkább leteszi a süteményt az asztalra és hazaindul elolvasni varázslatos újságát. Igaz, nem sok újdonság volt benne, már azon kívűl, hogy új év indul a varázsló világban, a Gilderoy Lockhart újabb könyvet ad ki hőstetteiről, amitől személyszerint a hányinger kerülgette és mégegyszer újra tárgyalják a következő háron év terveit, miszerint a Trimágus Tusa hosszú évek után megrendezésre kerül, jelenleg a helyszínről vitatkoznak. Egyszóval semmi említésre méltó dologról nem lehetett olvasni, legalábbis nem tudhatta meg, tekintve, hogy valaki fejbe dobta egy összegyűrt papírgalacsinnal. Morcosan kapott a fájó ponthoz, majd a papír felé, amin a következő sorok álltak.

A nevem Harry. Te Lily vagy igaz?

Körülnézett, hogy mégis honna repülhetetted be a gyűrött levél. Végül a nyitott ablaka felé nézett, ahol észrevette a szemben fekvő ablakot, ami szintén nyitva állt, mögötte pedig a fekete hajú, Potter fiú. Fintorogva bólintott, minha csak citromba harapott volna, mivel már az elején eldöntötte, hogy nem szándéka kifejezetten a Privet Drive 32 lakójaival hosszas társalgásba merülni, így hát nemes egyszerűséggel csak visszafordult olvasni. Vagyis megpróbálta, tekintve, hogy úgy tűnik, új szomszédja nem adja fel a harcot, és újabb támadást indít felé. Ezúttal, szúrós tekintettel jelezte a biztonság kedvéért, hogy beszélgetéshez semmi kedve sincs, mielőtt kinyította a levelet.

Mi volt a levélben?

Állt az új darab papíron. Kérdő szemekkel nézett fel a túlsó végi szoba lakójára. Kínos és lenéző mosollyal ugyan, de megírta a válaszát, amit alaposan körülnézve, hogy senki sem lássa meg, átküldött a fáradt Vénusszal, miszerint ne játssza vele a bolondot és amint visszatért, bezárta az ablakot. Még a függönyt is behúzta, hogy nyomatékosítsa mondanivalóját. Nem sok idővel később, anyja szólította le a földszintre, miszerint ideje indulni vissza a varázslóvilágba, ahol oly régen járt utoljára. Felszegte állát és heves léptekkel leszaladt a lépcsőn, zsebében a Roxforti levéllel és a pálcájával. Anyja széles válla mögül rámosolygott a lányára és kezébe adott egy marék hopport. Ugyan Lily igen utálta az utazás e módjait, de nem szólt semmit csak elhúzta a szája szélét és a kandallóba belépve ledobta a port majd hangosan és világosan félreértés nélkül mondta: Az Abszolút. Ezek után szüntelen pörgés kezdődött meg, ami folyamatos korommal is társult. Érezte, hogy minden pillanatban több kosz ragad rá, mint arra a Potter fiúra aki ki tudja meddig feküdt ott a bokorba. Egy pillanatra elgondolkozott, hogy vajon tényleg csak holmi szórakozás volt az a bolond levelezés vagy...? Megrázta a fejét és elhessegette a gondolatot, mivel, ha valaki levelet kap, kibontja és elolvassa ennyi. Se több se kevesebb nincs a dologba, mint az fiú szórakozása. Mire a gondolatmenet végére ért, meg is érkezett a szeretett világába, ahol rögtön szembetűntek a taláros emberek. Meg is könnyebbült egy pillanat alatt és anyját nem megvárva előkaparta frissen érkezett levelét majd olvasni kezdte mi másra lesz még szüksége a tanév során, mint amilyen van. Határozottan elég sok mindene hiányzott a listáról. Például nem volt penna készlete, hiányzott a Legendás Állatok és Megfigyelésük című tankönyve, nem volt üstje, na meg még a különböző bájital összetevők sem voltak mind meg. A talárt azt bármikor elrendezi édesanyjával, amiatt pont nem aggódott, ehelyett újra elmerült zsebében, egy kis aranyló kulcsot kihúzva belőle. Első célpontja a hatalmas fehér épület volt a főutca sarkán: A Gringots bank.

Amint belépett az épületbe, habár egy pillanatra is, de mindenki felfigyelt rá, egyes tekintettek egy darabig követték is visszhangzó lépteit. Ő határozottan ment végig a tiszta csempén nem törődve az arcán ragadt foltnyi hamuval, nem törődve összekócolódott hajával. Elvégre nem a Mágiaügyi Miniszterhez jött látogatóba, mellesleg, ha lehetősége is lenne se tenné meg, hiszen egyszerűen undorodott a férfi megjátszott jóhiszeműségétől. A gondolatra orrát savanyúan elhúzta. Körülötte a koboldok különböző asztaloknál komoly tekintettel számolnak, fel-fel emelve tekintetüket, mikor elhalad bármelyikük munkája előtt. Látszott rajtuk, hogy gondolkozóba esetnek a lány látványától, elbizonytalanítja őket amikor zöld szemeit egyszer-egyszer feléjük fordítja, szemöldökét pedig enyhén, alig észrevehetően, de kérdően felhúzza. Ilyenkor mind a megfelelő lassúsággal néz vissza dolga felé, ezzel tekintetétől felszabadítva a lányt. Titkon azért, amikor már messze járt, még egyszer végigmérték, csak, hogy bebizonyosodjon az, hogy ebben a varázslatos mágusokkal teli világban nem csak a sebhely teheti különlegessé az embert. Amint vörös hajú főszereplőnk végighaladt a csendes, kristályosan csillogó márvány folyosón, a végén egy igen ronda kobold várta, aki hosszú körmeivel tartva a pennát, egy igen nagy könyvet írt tele, tán számokkal, tán betűkkel. A kis boszorkány tehetetlenségébe, miszerint nem vette őt észre, halkan, udvariasan köhintett egyet, amire sajnos nem kapott választ. Rögtön ezután egyszerűen és egy kicsit flegmán talán, de kimondott egy "elnézést", mire a hatalmas asztal dolgozója felkapta a fejét, vagyis inkább le, tekintve, hogy jó ideig nem láthatta a lányt a tölgyfalaptól, ami hosszan nyúlt előre, furcsán és nevetségesen hosszan. Nem szándékoztak beszélgetni, ezt szemmel megtárgyalták. Miután Lily felmutatta kulcsát, a szorgalmas néma társa csak intett egyet, egy másik görbébb orrú dolgozónak. Ezzel vette kezdetét a Gringottsi utazás egészen a föld alja mélye felé, ahol már csak a csillék és a talaj vize töri meg a csendet, azok is csak akkor, amikor valaki hallja őket tevékenykedni.