Köszi az ötletet fanni_29 ❤️❤️

T/N = te neved

Emlékszem, mikor kisiskolásként az volt a feladat, hogy a szüleinkről meséljünk, én csak anyukámról tudtam beszélni, ugyanis apukámat egyáltalán nem is ismertem. Anya pedig csak annyit mondott róla, hogy amerikai.

A gyerekkoromat egy Palomeque nevű spanyol kisvárosban töltöttem. Igazából még a mai napig itt élek, csak külön költöztem anyától – bár mindennap jön hozzám, ha kérem, hanem, főz nekem –, és egyetemre pedig bejárok Toledóba.

A mai estén éppen a tévé előtt ültem, egy tányérral a vacsorámból, amit anya csinált. Nagyban sorozatot néztem, mikor sietős kopogást hallottam a bejárat felől. Szemöldökráncolva tettem a tányért a dohányzóasztalra, majd az előtérbe siettem, hogy ajtót nyissak.

Az járdától a házhoz vezető egyetlen lépcsőfokon egy ismeretlen férfi állt. Magas, és láthatóan izmos volt. A haja valószínűleg hosszabb lehetett, ugyanis néhány tincs kilógott a baseball sapkája alól.

– Puedo ayudarte? [Segíthetek?] – kérdeztem spanyolul.

– Beszéled az angolt? – tudakolta ezen a nyelven.

– Kicsit. Segíthetek?

– Eléggé eltévedtem, és gőzöm sincs hogy jutok el Madridba.

Megnéztem az időt a telefonomon. Este tíz volt már.

– Nézd, gyere be. Ma már nem érdemes felmenned Madridba. Busz már nem megy oda, onnan pedig vonat se indul egy ideig. Nem kéne idegeneket engednem a házba, de nem hinném, hogy lenne hol aludnod.

Bólintott, és talán kissé bizalmatlanul lépett be a házba.

– Köszönöm.

– Ha gondolod, teszek neked egy kis vacsit.

– Az jól esne – bólintott. – Elég sokat utaztam ma.

– Oké. Gyere – intettem, hogy kövessen a konyhába. – Tényleg, amúgy honnan jöttél?

– Amerikából. Amúgy beszélek spanyolul is, csak az angol kényelmesebb nekem.

– És hogy hívnak? – tudakoltam, miközben mikróba tettem a tányérra szedett ételt.

– Bucky.

– Én T/N vagyok – mosolyogtam.

Time skip, mert Bucky korán kelő, és reggelit csinál a többieknek...

– Bucky, tudom, okod van rá, hogy Európába jöttél, de... elkísérnél Amerikába? – kérdeztem pár hónappal később.

– Persze – adott puszit a homlokomra. – De miért mész oda?

– Anya végre elmondta, ki az apám. És őt szeretném megtalálni. Csak az a helyzet, hogy te már találkoztál vele, és az nem ment jól.

– Miért ki az apád?

– Tony Stark. Épp ezért nem is kötelezlek rá, hogy velem gyere. Ugyanakkor te már kiismered magadat ott.

– Veled megyek – mosolygott.

– Tényleg? Köszönöm – öleltem meg szorosan.

Time skip, mert Tony édesszájú...

– Félek – jegyeztem meg, miközben a kaputelefonnal szemeztem.

– Megértem. De próbáld meg – simogatta a hátamat.

Bólintottam, majd odaléptem a kapuhoz, és megnyomtam a gombot.

– P.É.N.T.E.K vagyok, a központ mesterséges intelligenciája. Miben segíthetek?

– A nevem T/N, és... Mr. Starkot keresem. Van nálam néhány papír, ami azt bizonyítja, hogy ő az apám – nyeldestem a könnyeimet.

Elengedtem a gombot, majd idegeskedve vártam, hogy történjen valami. Végül nyílt a kapu így beléphettünk a birtokra.

– Szerinted most merre kell mennünk? – kérdeztem Buckyt.

– Talán arra – mutatott a legnagyobb épületre, majd elindultunk abba az irányba.

– Félek egy kicsit. Mi van, ha... elküld?

– Hát, akkor legalább megpróbáltuk. Amíg nem tudtad a nevét, addig is megvoltál nélküle, nem?

– Nem igazán. Mindig arra vágytam, hogy megismerjem...

Erre Bucky csak megfogta a kezem, és bíztatóan mosolygott rám. Mikor kicsit közelebb értünk az épülethez, már láttam valakit az ajtó előtt telefonálni. Azt tippeltem, ő az apám.

Mikor letette a telefonját, és felpillantott, észrevett minket, ahogy az épület felé közeledünk. Az arckifejezése elég dühösbe csapott át, de valószínűleg csak Bucky miatt.

– Mit keresel itt, Barnes?! Ugye tudod, hogy nyugodtan hívhatnék rendőrt?

– Inkább örülj, hogy nem engedtem egyedül utazni a lányodat – nézett rám Bucky, mire az apám is felém pillantott.

– Szóval te lennél a lányom? – kérdezte.

Hevesen bólogattam, majd előszedtem a kabátom zsebéből az összehajtogatott lapokat, és félve mutattam meg neki.

– Honnan is jöttél? – tudakolta.

– Spanyolország. Születésemtől kezdve ott lakok.

– Ó. Már emlékszek. De hogyhogy csak most kerestél fel?

– Anya nem akarta elmondani, hogy hívják apámat. Annyit árult el, hogy amerikai... De most itt vagyok. Amúgy meg... ne haragudj Buckyra. Nagyon rendes ember. És úgy is hajlandó volt elkísérni, hogy tudta, találkozni fog veled.

Az apám vonakodva, felváltva pillantott ránk, majd sóhajtott egy mélyet.

– Akkor... azt hiszem gyertek be.