T/N = te neved

Már hét elején feltűnt, hogy valami nincs rendben Wandával, de akárhányszor rákérdeztem, azt mondta, jól van. Azonban az utóbbi két napban már nem is láttam.

– T/N, hagyd! Csak egy kis nyugalom kell neki – mondta Pietro.

– De mi baja? Miért nem mondja el, mikor a barátnője vagyok?

– Nyugi már. Az a helyzet, hogy hiányzik neki az otthonunk. Néha rájön a honvágy, de ennyi. Azt lehetne hinni, hogy igényli a társaságot, mert egyedül voltunk, de fura mód szeret egymagában lenni. De most viszek fel neki vacsorát. Szeretnéd, hogy beszéljek vele? – kérdezte kedvesen.

– Igen, légyszi! – sóhajtottam. – Aggódok szegényért.

– Jól van – ölelt meg mosolyogva. – Örülök, hogy vagy a húgomnak, bár eléggé megleptetek.

– Mert szerinted a többieket nem? – kuncogtam.

Time skip, mert Pietro folyton azzal dicsekszik, hogy Clint gyerekei közül ő a legidősebb...

Este, a hajamat dörgölve kiléptem a fürdőszobából, mikor kopogtak az ajtómon.

Letettem a törülközőmet a székre, majd kíváncsian nyitottam ki az ajtót. Wanda ácsorgott a folyosón, szintén pizsamában.

– Bejöhetek? – kérdezte óvatosan.

– Hát persze, Wan. Örülök, hogy végre beszélünk – mosolyogtam rá, majd arrébb álltam, hogy beléphessen a szobámba.

– T/N, bocsi, hogy egész héten ilyen távolságtartó voltam. Csak, tudod...

Egy szót se szóltam, csak magamhoz öleltem őt.

– Nincs semmi baj. Pietro mondta – néztem rá. – Nem akarok beleszólni vagy erőltetni, hogy beszélj róla, de ezt nem kell egyedül csinálnod. A barátnőd vagyok, és elmondhatod, ha valami elszomorít.

Wanda csak szorosabban ölelt magához, és szipogni kezdett. Csendesen simogatni kezdtem a hátát.

– Itt... itt alhatok? – kérdezte alig hallhatóan.

– Hát persze. Gyere – mosolyogtam rá, és kicsit eltoltam magamtól, és letöröltem a könnyeket, amik épp legördülni készültek az arcán.

Elnyúltam az ágyamon, de ő még mindig ott ácsorgott az ajtómban.

– Na, gyere már! – tártam szét a karjaimat mosolyogva, mire odajött az ágyhoz, és ledőlt mellém.

Hozzámbújt, és a vállamra hajtotta a fejét.

– Hiányzik Novi Grad. Hiányzik a lakásunk. Hiányoznak a filmes esték, amikor csak angolul beszéltünk – sírta el magát.

– Elhiszem. El se tudom képzelni, milyen lehet elveszíteni az otthonodat. Borzasztó érzés lehet. De én itt vagyok. A bátyád itt van neked. Ahogy a csapat is.

– Tudom. Épp ezért olyan fura ez az egész dolog. Főleg, hogy most nem csak családom, de barátnőm is van. Sose gondoltam volna.

– Én se. De... ahogy megismerkedtünk, rájöttem, miért nem randiztam még. Mert rád vártam – pusziltam meg az orra hegyét.

– Én meg rád, T/N – sóhajtott. – Szeretlek.

– Én is szeretlek, Wanda. Jó éjt.

– Aludj jól – bújt hozzám még jobban.