[Olvasó szemszöge]

Minden vágyam volt, hogy egyszer eljussak egy Comic–Conra. Nem volt kérdés, hogy a babysitterkedéssel és zsebpénzből szerzett „vagyonomat" erre az eseményre fogom elkölteni. Az utat szerencsére a családom fizeti, így arra nekem nem kellett egy lyukas garast sem költenem. Annyira izgatott voltam, hogy kora reggel felkeltem és magamra kapkodtam a már tegnap este kiválasztott ruháimat. Hamar megreggeliztem, mondjuk arra nem készültem fel, hogy anya aggodalmaskodni fog, hogy arra eszméltem fel, miszerint elfogok késni, ha nem sietek. Nyomtam egy utolsó puszit anya és apa arcára, majd lélek szakadva rohantam a buszmegállóba. Legnagyobb bánatomra ismételten megtapasztalhattam a tipikus Angliai időjárást. Mondjuk nem áztam meg nagyon így nem annyira zavartattam magam. Túlságosan is izgatott és boldog voltam a Con miatt. A buszon sokat gondolkodtam azon, hogy kihez is menjek oda elsőnek, hogy közös képet kérjek. Végül csak vállat vontam, hisz teljesen mindegy melyik Marvel színésszel vagy színésznővel készítek egy közös képet először. Ahogy sétáltam a gép felé úgy tűnt, mintha egy ismerős arcot láttam volna. Azonban mire felfogtam, hogy ki is az el is tűnt a szemem elől. Ahogy a buszon most is csak megvontam a vállamat és tovább mentem a repülő felé. 10 perc múlva már szállhattam is fel a gépre. A helyemhez érve észrevettem, hogy már ül valaki az ablak mellett, gyorsan leültem a helyemre, hogy ne kelljen négy-öt emberen átmásznom. Kicsit ideges voltam, mert életemben most először ülök repülőgépen. Bár anyáék felajánlották, hogy velem jönnek inkább visszautasítottam ezt a lehetőséget. Egy híján húsz éves vagyok, így elég kínos lett volna, ha a szüleimmel tartok. Elmerülve a gondolataimban nem vettem észre, hogy oly annyira szorítottom az ülés karfáját, hogy elfehéredtek az ujjaim. A mellettem ülő férfi azonban teljesen észnél volt és megfogta a kezem. Mikor rá néztem azt hittem leszédülök a székről. Még sem ment el az eszem! Tényleg Hollandot láttam, mikor a gép felé sétáltam. Megráztam a fejem, mert láttam, hogy mozog a szája, de nem hallottam semmit sem.

– Megismételnéd kérlek? Kicsit elkalandoztam. - Tűrtem a fülem mögé egy tincset, ami kiszabadult a fonatomból.

– Semmi baj. Azt kérdeztem, hogy most utazol-e először repülővel? - Húzta kis fiús mosolyra a száját, zavarom láttán, így dőlve hátra, bekötve a biztonsági övet.

– Igen...ez az első repülő utam.

– Megkérdezném, hogy hova is mész így elsőre, de azt hiszem rájöttem. - Nézett végig rajtam egyre szélesebben vigyorogva. Én is gyorsan végig vezettem magamon. Paradicsom piros lett az arcom. A pólóm fékig Amerika Kapitány egyenruháját félig a Vasember páncélját ábrázolta. A nadrágomon a Bosszúállók logója volt megtalálható, legalább egy tucat szór. Ja bónuszba a táskám Amcsi Kapcsi pajzsának hű mása.

– Én...ööömmm...

– Ugyan nem kell szabadkoznod. Amúgy nagyon menő összeállítás. De azért remélem van Pókemberes cuccod is. - Mosolygott rám kicsit félénken.

– Naná, hogy van. Látnod kellene a szobámat. Az összes szekrényajtón Pókemberes poszterek, matricák stb.-k vannak.

– Ennek nagyon örülök. Egyébként, hogy hívnak? Mert az világos, hogy te tudod én kivagyok.

– Ó igaz valóban. T/N V/N vagyok és Marvel fan. Mondjuk erről a ruháim is árulkodnak és mivel nem vagy hülye te is rájöttél. Bocsánat, hogy ennyit beszélek, de ez olyan hihetetlen, hogy itt ülök egy gépen veled éppen a Con felé tartva. Mindig ilyen vagyok, ha fel pörgők, akkor sokat, na jó atom sokat tudok beszélni és...én inkább most befogom...- Csak úgy dőltek belőlem a szavak, mire rájöttem, hogy tiszta hülyét csináltam magamból.

– Ugyan semmi gond. Sok rajongóval találkozom minden nap. Hidd el, hogy te nagyon is pozitív csalódás vagy. – Mosolygott rám, az én fejemben pedig lejátszódott, hogy egyes fanok, mi mindent leművelhetek már. Éppen megkérdeztem volna, hogy mi volt a legrosszabb dolog, amit egy rajongó tett. Tom viszont laposakat pislogott és hamar elaludt. Kivettem a táskámból a Csillagainkban a hibát és leszállásig azt olvastam. Mikor az egyik utaskísérő jelezte, hogy kössük be az öveinket. Arra gondoltam, hogy Tomnak kellemesebb lesz, ha nem egy stewardess kelti fel.

– Tom, ébresztő. - Óvatosan érintettem meg a vállamat, erre nem reagált, ezért elkezdtem simogatni a karját.

– Igen? Mi történt? T/N? - Emelte rám alvástól homályos tekintetét. Majdnem vissza csukta a szemét, így gyorsan elmondtam, hogy miért keltettem fel. Mindketten követük a biztonsági utasításokat. – Köszönöm, hogy felkeltettél.

– Ugyan nem tesz semmit. - Mosolyogtam rá, miközben eltettem a könyvemet. Mikor lejutottunk a gépről elváltak útjaink. Tomnak meg kellett keresnie a sofőrjét, míg én elkezdtem kiismerni magam. Kissé fáradtan csoszogtam az utcán, mikor egy kocsi parkolt le mellettem. Érdeklődve húztam fel a szemöldökömet, döbbenten néztem az autó lehúzott ablakára. Tom vigyorgó arcával találtam szemben magam.

– Üdvözletem kedves rajongó. Elvihetem a Comic–Conra? – Oldalra döntöttem a fejem. – De a Con csak holnap kezdődik nem? – De igen, ez így van. Ma viszont egy VIP nap szerűség van. Csak képregény írók, rajzolók és színészek lesznek ott. - Ezt meg halva el kellett nyomnom a feltörni kívánó sikító fant. – Te komolyan el akarsz vinni egy Marvel rajongót egy zártkörű Comic–Con napra? – T/N ha az lesz a legnagyobb bűnöd, hogy sokat fogsz beszélni, akkor ezt meg tudom és meg is fogom kockáztatni. - Válaszolta, miközben kinyitotta az ajtót és arrébb ült, hogy én is elférhessek. Ezután szólt a sofőrnek, hogy vigyen minket a Con helyszínére. Gyomorgörccsel ültem mindenki kedvenc Pókembere mellett a VIP Conra tartva.