SheilaBarnesStark könyvében is megtalálható lesz/ megtalálható ez a történet. Az Ultron Kora után nem fogja követni a filmeket, tehát nem lesz Thank's, természetesen lesznek benne olyan karakterek, akik a sztori miatt jöttek volna be.

[Bucky szemszöge]

El sem tudom mondani, hogy mennyire hálás vagyok Stevenek amiért értem jött. Igaz kicsit még szokatlan, hogy a szérum miatt ekkorára nőtt, de tudom, hogy a lelke mélyén még mindig ugyan az a Brooklyn-i kis srác, aki inkább hagyta, hogy megverjék mintsem, hogy elfusson. Azon a gondolaton, hogy makacsabb lett, mint amilyen régen volt folyton mosolygok. Éppen az egyik titkos katonai bázisra tartunk, hogy megbeszéljük, hogy pontosan mit is fogunk csinálni a következő akció keretein belül. Stevevel együtt léptünk be a tanácsterembe. Ami meglepő volt, hogy Carter ügynök mellett egy másik nő is állt. Csinos volt az egyenruha ellenére is. Világos barna haja volt és sötét barna szeme. Mikor egy futó pillanatra összetalálkozott a tekintetünk, úgy éreztem, mintha egy mély tóba estem volna, miből nincs kiút, de az igazat megvallva nem is akartam kijutni belőle. Philips tábornok sajnos elkezdte a megbeszélést. Megtudtam, hogy a nőt, aki Carter mellett állt Sophie Wood-nak hívják és a mostani akcióban ő is segíteni fog. Elméletileg itt gyerekeket is dolgoztatnak és azért mégis csak megnyugtatóbb, ha egy nő is kimenti őket nem csak néhány fegyveres férfi.
- Bocsásson meg Tábornok a kérdésért, de miért nem Carter ügynök jön velünk? Kérem ne vegye sértésnek Miss. Wood. - Sophie csak mosolyogva nézett ránk.
- Semmi baj Rogers Kapitány, tudja eredetileg úgy volt, hogy Carter ügynökkel együtt megyünk, csakhogy neki máshova kell mennie. - Steve csak megértően bólintott egyet. Ezután Philips azt mondta elmehetünk. Carter ügynök még maradt egy kicsit gondolom neki még meg kell beszélnie a saját akcióját. Sophie azonban elindult a kijárat felé. Egy fél mosollyal az arcomon követtem végig, ahogy kiment, megveregettem Steve vállát, majd utána siettem. Mikor már utol értem megérintettem a vállát. Erre ő megfogta a kezem és kicsavarta azt.
- Hányszor mondjam meg neked, hogy nem megyek veled sehova? - Kérdezte kissé dühösen majd ingerülten fordult hátra. Mikor rám nézett teljesen ledöbbent.
- Bocsásson meg Őrmester én nem tudtam, hogy ön az.
- Semmi baj Miss. Wood. - Mosolyogtam rá. - Kérem elengedné a kezem?
- Igen, igen persze elnézést. - Azonnal elengedett, ahogy lehajtott fejjel a füle mögé tűrt egy tincset még szélesebben mosolyogtam rá.
- Tehetek önért még valamit Őrmester? Remélem nem haragszik rám.
- Nos, ha az akció előtt elhívhatom egy italra az fantasztikus lenne hölgyem. Talán még meg is bocsájtok önnek. - Mosolyogtam szélesebben. Sophie arcán egy elnéző mosoly játszott, mély levegőt vett mielőtt belekezdett volna a mondandójába.
- Sajnálom, de akkor inkább haragudjon rám Őrmester. - Teljesen elképedtem rajta, ami meg is látszhatott, mivel elkezdett kuncogni. A tiszti kalapomat mindig kicsit félre tolva hordom, Sophie lábujjhegyre állt és egy kicsit oldalasabban helyezte el a fejemen.
- Így sokkal jobban áll. Holnap találkozunk Barnes Őrmester. - Mondta még, majd megfordult és távozott. Miután magamhoz tértem az előbbi döbbenetből én is elindultam, csak Miss. Wooddal ellentétben legjobb barátom keresésére.
Nem rég értük el a Hydra bázist, reggel megkértem a srácokat, hogy mellettem legyen majd szabad hely, ők persze belementek, de mikor meglátták Sophiet szerintem nagyon megbánták ezt a döntést. Mosolyogva fogadtam az új társunkat.
- Miss. Wood. - Biccentettem neki.
- Barnes Őrmester. Rogers Kapitány. Fiúk. - Viszonozta a gesztusomat. Minden a megbeszéltek alapján zajlott, egyszer csak ketten támadtak rám és a földre kerültem, ekkor valaki lelőtte az egyik míg a másikat úgy ütötte le, mintha a fegyvere baseball ütő lenne. Felnézve Sophie kissé piszkos arcával találtam szembe magam. Felém nyújtotta a kezét és segített felállni.
- Hölgyem, ha ennek az egésznek vége meghívom egy italra. - Nevetett rajtam és mosolyogva fordult felém.
- A szaván fogom majd Barnes.
- Maradjunk a Buckynál Miss. Wood.
- Akkor mi maradjunk a Sophienál, rendben?
- Rendben. - Feleltem mosolyogva, majd ismét a küldetésre koncentráltam. Sajnos igazunk volt, tényleg voltak gyerekek is fogva tartva, de Sophie jelenléte megnyugtatta őket. Mikor felrobbantottuk a Hydra bázist és visszatértünk, a fiúk azonnal elmentek a legközelebbi kocsmába ünnepelni. Stevevel velük tartottunk, hívtuk Sophiet is, de ő azt mondta, hogy segít haza juttatni a gyerekeket vagy éppen megfelelő helyre, ha éppenséggel megölték volna őket. Ez nagyon kedves volt tőle, amit meg is jegyeztem, mikor Steve már nem volt a közelben, teljesen elpirult és gyorsan elsietett.
Egy hónapja dolgozzunk közösen Sophieval és összebarátkoztunk, de az igazat megvallva én többet érzek iránta puszta barátságnál. Nagyon sok időt töltünk együtt és sokat nevettünk, igaz, amikor próbálom bevetni a sármomat, akkor csak a szemét forgatja vagy egy "ez most komoly?" nézéssel vizslat engem. Utóbbi alkalmakor mindig egyszerre kezdünk el nevetni. Nagyon sajnáltam, hogy a mostani akciónkra nem jöhetett velünk. Mindegy megbeszéltük, hogy mikor visszajövök, akkor elmegyünk egy randira. Már alig várom.

[Olvasó szemszöge]

Amikor Steve visszajött és elmondta, hogy mi történt, akkor én sírva fakadtam. Nem tudtam elhinni, hogy meghalt. A legutolsó Hydra bázis kiiktatására én is mentem és bár Steve le akart beszélni róla vele tartottam a repülőgépre is. Azonban arra még senki sem jött rá, hogy miképpen éltem túl a zuhanást szuper katona szérum nélkül. Mióta kiolvasztottak visszaköltöztem New Yorkba, telefonon sokat beszélgettem Stevevel és minden második hétvégén elmentem Peggyhez, hisz régen nagyon jó barátnők voltunk. A szívem azonban folyton beleszakad abba a gondolatban, hogy Buckyval nem mehettem el randira. Egyszer hajnali egykor hívott Steve és elmondta, hogy Bucky életben van, teljesen ledöbbentem és könnyekkel küszködve könyörögtem neki, hogy ne vicceljen, mert ez egyáltalán nem vicces. Elmondta azt is, hogy James most nem önmaga. Ezután folyton folyvást ideges volt - főleg miután a Shieldnek és a Hydrának is annyi volt- Steve azt mondta, hogy egyszer találkozott Buckyval és akkor annyit mondott nekik, hogy életben vagyok, de azt nem, hogy hogyan. Már eltelt fél év a két titkos szervezet összeomlása óta és Steve dobott egy smst, hogy elfogták Buckyt. Azonnal odasiettem és eljátszottam, hogy én vagyok a pszichológus, akinek beszélnie kell Barnes Őrmesterrel. Mikor beléptem, abba a terembe, ahol fogva tartották könnybe lábadt a szemem.
- Nem érdekel, hogy mit akar, menjen el. Nem beszélek semmilyen ügynökkel! - Mondta nekem morgolódva, mikor az ajtóhoz sétáltam. El kellett mosolyodnom rajta.
- Még egy majd százéves ügynökkel sem? - Ahogy befejeztem a kérdést felkapta az eddig lehajtott fejét.
- Sophie....

[Steve szemszöge]

Kicsit dühös voltam Tonyra amiért segített a CIA-nak elkapni a legjobb barátomat, de persze őket is megértem. Egy pár perce mondta az egyik biztonsági őr, hogy a pszichológus megérkezett és már beszélgett Barnes Őrmesterrel. Tony éppen a Ross ügynökkel beszélgett, mikor két férfi lép be hozzánk. Összevont szemöldökkel nézem a biztonsági őr mellett álló embert. Nagyon hasonlít egy pszichológushoz.
- Ross ügynök miért hívott két dili dokit? - Kérdezi Tony teljesen jogosan.
- Én csak egyet hívtam.
- Igen és az én lennék. Nem tudom, hogy kiadta ki magát pszichológusnak, de az biztos, hogy nem én mentem be Barnes Őrmesterhez. - Amint befejezte, mindannyian a képernyők felé fordulunk. Amikor megláttam, hogy Sophie van bent Buckkal nem tudtam eldönteni, hogy dühösen menjek oda vagy nevessek a saját ostobaságomon. Persze, hogy idejött! Hisz szereti őt! Én hülye meg elmondtam neki, hogy hol találja régi szerelmét.
- Ki az a nő? - Kérdezte Ross ügynök.
- Sophie Wood, a második világháborúban az oldalamon harcolt. Segített eltüntetni a térképről a Hydra bázisokat. Velem együtt olvasztották ki. Senki sem tudja, hogy mi módon élte túl szuper katona szérum nélkül.
- Milyen volt a viszonya Miss. Woodnak Barnes Őrmesterrel?
- Azelőtt hívta el Bucky randira, hogy lezuhant volna a vonatról. Mondhatjuk azt, hogy közeli volt a kapcsolatuk.

[Bucky szemszöge]

Nem hittem a saját fülemnek, mikor meghallottam Sophie hangját. Amikor megláttam a mosolygós arcát a szememnek sem akartam hinni.
- Tényleg te vagy az? - Elkezdett nevetni, szélesebb mosollyal nézett rám.
- Kettőnk közül nem nekem lett hosszabb hajam és borostám. Inkább nekem kellene kérdeznem azt, hogy tényleg te vagy-e az. Nem gondolod? - Halvány fél mosoly bujkált a szám sarkában.
- Igazad van.
- Várjunk csak egy pillanatot. Mégis ki vagy te? Az a Bucky Barnes, akit én ismerek nem hagyta volna ki a lehetőséget, hogy zavarba ejtsen.
- Változnak az idők. - Feleltem komoly arccal mire mind kettőnkből kitört a nevetés. Eddig nem tudtam elképzelni, hogy mennyire hiányzott a hangja, a mosolya, a szemei...isten igazából ő maga. Mosolygós arca hamar elszomorodott.
- Lassan mennem kell. Az igazi pszichológus már biztos ideért.
- Várj, nem direkt téged küldtek be? - Kérdeztem csodálkozva mire nemlegesen rázta meg a fejét. Egy kisebb vigyort varázsolt az arcomra a gondolatom, amit neki is elmondtam.
- Szóval tilosban jársz a kedvemért. Ez tetszik.
- Nem járok tilosban! Csak éppen nem teljesen jogszerűen vagyok itt.
- Hát persze. Mi lenne, ha nem engem akarnál átverni? Túl sokszor mentettelek meg ahhoz, hogy be tudj csapni. - Sophie csak mosolyogva a fejét rázta. Még egy utolsó alkalommal rám mosolygott, majd elindult a kijárat felé. Teljesen pánikba estem, ahogy eltávolodott tőlem. Felfeszítettem a szíjakat és elkezdtem teljes erőből az üveget ütni. Sophie ijedten sietett vissza hozzám.
- Bucky mit csinálsz? - Kérdezte tőlem, de én csak tovább ütöttem az üveget. Egyre több lett a repedés, egyre közelebb kerültem a célomhoz.
- James kérlek ne csináld! A CIA ügynökei mindjárt itt lesznek! Kérlek ne csináld...- Suttogta, de már késő volt az üvegajtó a földre esett.
- Sajnálom Sophie, de nem tehetem mást. Egyszer már elveszítettelek, még egyszer nem foglak. - Válaszoltam neki majd szorosan átöleltem. Éreztem, ahogy először megfeszül, majd elernyedt a karjaimban. Elkezdett zokogni, én pedig a hátát és a haját simogattam. Kicsit hátrébb lépett, hogy a szemeimbe tudjon nézni. Kicsit oldalra döntötte a fejét és úgy nézett rám.
- Hiányzik a kalap a fejedről. - Mondta teljesen komolyan, ami egy öblös kacagást csalt ki belőlem. - De ez a haj nagyon jól áll neked.
- Tényleg?
- Igen nagyon tetszik így.
- Pedig már gondolkoztam azon, hogy levágom, hogy olyan legyen, mint régen.
- Eszedbe ne jusson! Azzal is helyes voltál, de így még inkább! - fülig érő szájjal vigyorogtam a karjaimba tartott nőre.
- Szóval helyesebb vagyok, mint régen? - A kérdésemre elpirult és lehajtotta a fejét. Két ujjammal az álla alá nyúltam és felemeltem a fejét. Óvatosan közelebb hajoltam hozzá, miközben folyamatosan a szemeibe néztem. És végre megcsókoltam, sok sok év után. Sophie nyomban viszonozta és a kezét a hajamba vezette.
- Tartozol nekem egy randival. - Mondtam, miközben a homlokához döntöttem az enyémet.
- Te meg egy itallal! - Vágott vissza egyből. - Megígérted Barnes. Azt mondtad, ha ennek az egésznek vége, akkor meghívsz egy italra. A háború már végett ért szóval most behajtom rajtad!
- Nos, ha beleszámítjuk, hogy hány randit terveztem be, akkor nem csak egy itallal tartozok neked Sophie. - Mosolyogva nézet rám, az egyik kezét az arcomra vezette.
- Úgy hiányoztál...
- Te is nekem. - Pusziltam bele a tenyerébe. Sophie az másik kezét a bal karomra vezette, kicsit elhúzódtam tőle.
- Nem félsz ettől? - Kérdeztem a fém karomra utalva.
- Bucky, tudom, hogy gyűlölőd, de az ugyan úgy te vagy. Hidd el nálam jobban senki nem kívánja azt, hogy bár ne kellett volna mindenen átesned, de én ezek ellenére is szeretlek. Mindennél jobban. - El kellett mosolyodnom, hogy ne lássa a könnyeket gyűlni a szememben. - Egyébként meg szerintem nagyon menő, hogy elkaptad vele Steve pajzsát. - Mindketten nevetünk egyet.
- Nem csak azt tudom elkapni vele. - Kérdőn nézet rám mire én csak elmosolyodtam.

[Tony szemszöge]

Hogy lehetett a Kapitány olyan hülye, hogy elmondta Miss. Woodnak, hogy itt van a szív szerelme!? Ha ő még egyáltalán létezik... Már nem jártunk messze, mikor egy női sikolyt hallottunk meg. Mindannyian elkezdtünk rohanni, amikor beléptünk a terembe és megláttuk, hogy Barnes a karjaiban tartja és úgy pörgeti a nőt teljesen elképedtünk, én voltam az első, aki észhez tért és leengedte a fegyverét. Ezután Steve mosolyogva szólt a boldog párnak.
- Nem hittem volna, hogy idejössz. - Mind ketten felénk fordultak, a Tél Katonája letette Woodot a földre és maga mögé tolta. Mivel minden hol vannak poloskáim hallottam, hogy mit mond neki.
- Soha többé nem foglak ki engedni téged a karjaim közül. Legutóbb is pórul jártam vele. - Morogta és nekem muszáj volt mosolyognom rajta. Talán mégsem olyan rossz ember, mint amilyennek az aktái mutatják.
- Miss. Wood kérem menjen el attól a férfitól. - Mondta Ross ügynök, Sophie megfogta a kezét és még közelebb húzódott az előtte állóhoz.
- Azt lesheti. - Morogta hasonló stílusban, mint előtte Barnes is. Ezután sikerült nekem és Capnek meggyőzni a CIA embereit, hogy a Bosszúállók képesek lesznek figyelni Barnes Őrmesterre. Mivel az Őrmester nem mozdult sehova Sophie nélkül így ő is velünk tartott. Mi, Stevevel elől ültünk a kocsikban, míg ők hátul összekulcsolt kezekkel. Ahogy láttam Sophie elaludt Barnes vállán, amin az említett csak mosolygott.
- Mit beszéltettek? - Kérdezte Steve mellőlem.
- Nem hallottátok? - Kérdezett vissza egyből, mi csak a fejünket ráztuk. Ahogy a tükörből láttam Barnes visszagondolt az ott elhangzott mondatokra.
- Leginkább arról, hogy tartozom neki egy itallal. Válaszolta, miért én elkezdtem nevetni. Sajnos még hangosra sikeredett, mert Sophie megmozdult, de szerencsére nem éberség fel csak még jobban hozzá bújt a mellette ülőhöz.
- És akarja még a randit? - Kérdeztem vigyorogva.
- Honnan...?
- Csiripelte egy csillagos kismadár. - Felelek neki. Mire ő csak lehajtott fejjel mosolygott.
- Hát....mikor megcsókoltam, akkor viszonozta és azt mondta, hogy szeret szóval szerintem benne van.
- Gratulálok, haver. - Mondta Steve.
- Köszi, de Steve miért nem mondtad el? Azt, hogy úgy van életben? - A szőkeség mellettem mely levegőt vett és kissé hátra fordult.
- Még magam sem tudom, de Buck Sophie teljesen összetört, mikor elmondtam neki, hogy mi történt. Bár nagyon fontos vagy nekem, akkor még nem tudtam, hogy tényleg teljesen te vagy-e az. Hisz Sophie szereppel a kiállításon is. Nem tudtam eldönteni, hogy te emlékszel rá, vagy csak hallottad, hogy régen szoros kapcsolatban álltatok. Sajnálom, de nem akartam, hogy megint összetörjön.
- Megértem....én sem akartam volna soha bántani. Rossz, hogy úgy bántották, hogy nem is tudtam róla...- Kicsit megsajnáltam Barnest, biztos azt hitte, hogy a szerelme tovább lépett és saját családja van.
- Stark nagy baj lenne, ha egy szobában aludnánk?
- Bocs Barnes, de én nem akarok veled aludni, de Sophie lehet belemenne. - Próbáltam oldani a feszültséget, ami szerencsére sikerült, mert halkan felnevetett.
- Köszönöm. Én is jobban örülnék, ha Sophieval aludhatnék nem pedig veled. Szeretném meglepni valamivel... Segítettek majd? - Kérdezte reménykedve.
- Persze, hogy segítek haver.
- Rám számíthatsz hajasbaba. - Kacsintottam rá a tükörből. Mosolyogva biccentett egyet.

Timeskip, mert Peter Mr. Thornak hívja a mennydörgés istenét, hiába mondja neki mindenki, hogy csak simán Thor

[Olvasó szemszöge]

Már egy éve élünk Buckyval a Bosszúállók bázisán és azóta randizunk. Mindennap egyre jobban beleszeretek. Kicsit korábban keltem, mint szoktam, ami meglepő volt, hogy James nem volt mellettem. Minden reggel elmegy futni Stevevel, de miután végeznek mindig vissafekszik mellém. De most nem volt itt, ezt egy kicsit furcsálltam, de nem adtam neki nagyobb jelentőséget. Amikor lementem a konyhába csak Petert találtam ott. Tony egy pár hónapja költöztette be hozzánk Pókembert. Nagyon kedves fiú, de szegény nagyon szerény és bizonytalan.
- Szia Péter! Nem láttad Buckyt? Ilyenkor már visszaszokott érni a futásból.
- Jó reggelt! Nem, nem láttam Mr. Barnest, Miss. Wood.
- Jaj Peter nyugodtan hívj csak Sophienak. - Peter félénken bólintott egyet. Ezután megkérdeztem a mesterséges intelligenciát, aki azt mondta, hogy Barnes Őrmester megkérte, hogy ne mondja el nekem. Mosolyogva indultam el Stevehez és Buckyhoz, (mivel ahol az egyik van ott a másik is) mivel megkérdeztem, hogy hol van a Kapitány és elindultam a garázsba. Mikor odaértem Steve és Bucky valamin nagyon sutyorogtak.
- Szóval nem tudhatom, hogy hol vagy mi? - Mindketten rémülten néztek rám. Bucky elrelytett valamit a háta mögött. - Ha szerettél volna több időt tölteni Stevevel, csak szólnod kellett volna. - Mosolyogtam kissé szomorkásan rájuk, majd elindultam vissza a szobánkba.
- Sophie kérlek várj! - Bucky utolért és maga felé fordított. - Sophie, kincsem én csak megkértem Stevet, hogy segítsen egy nagyon fontos dologgal kapcsolatban.
- Bucky én is szívesen segítek neked, te is tudod. - Fogtam meg az arcát, mire azonnal nyomott egy puszit a tenyerembe. Mindig ezt csinálja, ha az arcát simogatom.
- Igen tudom, de ebben N tudtál volna. - Kérdőn felvontam az egyik szemöldök. - Nem így akartam, de most már nincs visszaút. - Mély levegőt vett és fél térdre ereszkedett. Elővett egy sötét kék dobozt a háta mögül. A szám elé kaptam a kezem.
- Bucky...- Teljesen elállt a szavam, mikor megláttam a kis gyűrűt a dobozban.
- Sophie Wood tennél engem a világ legboldogabb emberévé azzal, hogy hozzám jössz?
- Igen! Igen! Igen! - Sikítottam majd a nyakába ugrottam, miután felhúzta az ujjamra a gyűrűt és felállt. Megcsókoltam és addig öleltem amíg Tony el nem kezdett tapsolni, mi nevetve indultunk vissza a szobánkba.