„Szerintem legtöbbünk, talán az egész város abban reménykedett, hogy Jason Blossom mégsem fulladt meg július 4-én. Reméltük, hogy amikor hétfő reggel megérkezünk a suliba, Jason isott lesz. Vagy hogy majd felbukkant Cheryllel Popnál. De ez még azelőtt volt, hogy megtalálták a felpuffadt foszladozó hulláját. Egy lőtt sebbel a homlokán.”

Vasárnap, miután Betty megreggelizett, és hazament, megtudtuk Steve-től – aki a Sweetwater-folyó környékén találta meg a legjobb futó útvonalat –, hogy Jason testét, amit Kevinék találtak meg a bál után, hajnalban vitték el bezsákolva, igencsak nagy közönség előtt.

Reggel kissé mogorván keltem. Haragudtam Veronicára, amiért megbántotta Bettyt, így lett egy kis bosszútervem. Mikor összeraktam fejben, a rosszkedvem is elpárolgott. Nyugodtan felöltöztem, majd lementem a többiekhez.

– Jó reggelt! – mosolyogtam, majd a hűtőhöz mentem, és kivettem egy pohár joghurtot.

– Jó reggelt, kicsim – adott egy ölelést apa. – Hogy vagy?

– Hát, legszívesebben egy kis kanál vízben fojtanám meg Veronicát, de tökéletesen jól – válaszoltam, miközben a pohárral és egy kanállal felültem a pultra, majd nekiláttam a reggelimnek.

– Na, jó. Bármit is tervezel, maradandó sérülést senki ne szenvedjen tőle. Másodszor, ha behívnak miattad, szobafogság.

– És ha nem? – kérdeztem reménykedve.

– Akkor megúsztad – vont vállat.

– Stark, szerintem nem vagy valami következetes – jegyezte meg Steve.

– Daphne az én lányom, szóval úgy nevelem, ahogy jól esik.

Ezzel le is zárult a Veronica-téma, inkább próbáltuk elkerülni, hogy Steve és apa összevesszen. Én pedig alig vártam, hogy beérjünk a suliba és elkezdhessem a bosszúhadjáratot.

A sulihoz érve én pattantam ki elsőnek az autóból, majd a barátaimhoz fordultam, miközben kiszálltak.

– Ti lesztek az alibim, úgyhogy légyszi mondjátok azt, hogy végig veletek voltam, oké? Van kérdés?

– Vissza fogod adni valaha a pulóverem, amit múltkor elvettél? – tudakolta Pietro.

– Nem – vigyorogtam, majd besiettem az épületbe.

Odabent rögtön a lány vécébe mentem. Végéig kopogtattam az összes fülkén, majd miután megbizonyosodtam róla, hogy kábé elsőként érkeztünk, előkaptam a telefonom.

– Luna! – szóltam a mesterséges intelligenciának.

– Miben segíthetek?

– Névtelenül, szám nélkül küldd el minden idejárónak a tegnap összeválogatott cikkeket Veronicáról! Úgy fest itt az embereket annyira nem érdekli, mit tett.

– Már csinálom is, Daphne – mondta, és már láttam is, ahogy töltődnek be a küldések. – Készen van.

– Köszi. – Gyorsan kimentem a mosdóból, aztán elindultam Wandáék keresésére. Hamar megtaláltam őket, ugyanis a szekrényemnél várakoztak.

– Na, végre! – csillant fel Peter szeme. – Elintézted, amit akartál? – suttogtál, nehogy más meghallja.

– Igen. Ha minden jól megy, mindenki megkapta – vigyorogtam.

Ebben a pillanatban meghallottam a folyosón ácsorgók telefonjának pittyegését. Sikerült.

Épp csak kinyitottam a szekrényemet, mikor valaki megkocogtatta a vállam. Sóhajtva pillantottam hátra, és Archie-t láttam meg.

– Szia, Noelle. Vagyis Daphne.

– Mondtam, hogy nekem mindegy, melyik nevemet használod. Miben segíthetek?

– Te is haragszol rám?

– Hát, eléggé megbántottad Bettyt – jegyeztem meg, mire csalódottan lehajtotta a fejét. –, de... végül is bocsánatot kértél tőle, és nem te vagy az egyetlen, aki bedőlt a Veronica-féléknek. Szóval, nem haragszom annyira.

– Köszönöm – ölelt meg szorosan, ami eléggé meglepett.

– Stark! – hallottam meg Veronica hangját, Archie pedig ijedtében elengedett.

– Miben segíthetek? – kérdeztem angyali mosollyal.

– Tudom, hogy te voltál!

– Mégis mi? Végig itt voltam. Beszélgettem a többiekkel.

– Rólam küldtél szét híreket kábé mindenkinek a suliban!

– Nem tudom miről beszélsz. Meg egyébként is. Elhiheted, hogy nem körülötted forog a világ. Jobb dolgom is van, mint ilyesmikkel foglalkozni.

– Nem érdekel! Múlt pénteken is ki nem állhattál! Szerinted ki másra gyanakodhatnék?!

– Ugyan, pénteknél régebb óta utállak. Egyébként pedig nincs bizonyítékod, szóval legyél szíves békén hagyni. Lassan becsengetnek és nincs rád időm. Ó, és egy jó tanács: ne kezdj olyannal, aki tetszik valaki másnak, és ne csinálj botrányos dolgokat, mert azok előbb-utóbb kikerülnek a netre, főleg, ha „híres” vagy. – Erre már szerencsére dühösen, de szó nélkül tovább állt.

– Te voltál, igaz? – kérdezte Archie.

– Talán. Ennyitől nem hal ki az egója. Durvábbat is kitaláltam volna – vontam vállat, majd kiszedtem a könyveimet.

Ekkor lépett Archie-hoz egy fekete hajú srác, egy fura sapkával a fején, és bár Jason kedves üzenetekkel és egyebekkel díszített szekrényét figyelte, egyértelmű volt, hogy a vörös hajúhoz beszél.

– Szerintetek megúszhatom a tesiórát, ha felhozom Jason halálát? „Sajnálom, edző, de annyira kiborultam, hogy nem tudok fekvőzni.”

Archie kivételével mindannyian felnevettünk.

– Ne viccelődj Jason halálával! – szólt rá Archie.

– Most mi van? A cinikus humorom segít túlélni ebben a világban. Remek... A gazdag kölykök a Kincsvadászokból – morogta, mikor meglátott pár focistát. Na jó, én léptem – intett, és elsietett.

– Ki ez a srác? – kérdezte Wanda.

– Jughead Jones. Igazából barátok voltunk, csak... összevesztünk. Hosszú sztori. Valakinek lesz most tesi órája?

– Nekem – szólalt meg Pietro. –, de úgy nincs benne élvezet, hogy nem használhatom az erőmet.

– Akkor gyere, nehogy az edzőbá berágjon ránk – intett Archie, majd a szélvésszel együtt elindult órára.

– Na, és ti? – néztem Peterre és Wandára.

– Nekem rajz lesz – mosolygott a lány.

– Nekem meg töri lesz. Azt hiszem, neked is, ugye?

– Igen. Akkor óra után találkozunk – intettem Wandának, majd Peterrel elindultunk megkeresni a termet.

– Egyébként, nagyon rendes tőled, amit Bettyért tettél – jegyezte meg.

– Köszi. Muszáj volt megmutatni Veronicát, hogy nem tehet meg bármit.

– Igazad van.

Épp ekkor jött szembe velünk Betty.

– Ó, Daphne, Peter! Pont titeket kerestelek.

– Tényleg? – csodálkozott elpirulva Petie.

– Igen. Daphne, tudom, hogy te csináltad. Hogy körbe küldted a híreket. Hálás vagyok, de... megoldottuk. Kibékültünk.

– Annak ellenére is, amilyen szörnyűségeket olvastál róla? Hát, ez már a te dolgod.

– Akkor majd az orrom alá dörgölheted, hogy te megmondtad. Most viszont mennem kell. Sziasztok! – intett, majd elsietett.

***

Rá kell jönnöm, a bioszt jobban szerettem akkor, mikor otthon tanultam. Ott könyvek, meg vagány hologramok voltak, itt viszont párban kellett békát boncolni.

Én óra előtt már javában az asztalnál ültem és apát üzenetben próbáltam meggyőzni, ha rosszul leszek órán, újra otthon tanulhassak.

– Csak nem a híres Daphne Stark? – kérdezte valaki az asztal mellől. Felpillantottam és egy barna bőrű, göndör lányt pillantottam meg.

– De. És te?

– Josie McCoy. A Josie és a Vadmacskák énekese.

– Jaaa. Wanda mesélte, hogy ti zenéltetek a bálon. Esetleg szeretnél ideülni?

– Igen – mosolyodott el halványan.

– Az jó, mert eddig nem boncoltam még békát és Peter pont akkor van más órán, mikor nagy szükségem lenne rá.

A nap vége felé a klubszobában ücsörögtünk, saját magunkkal voltunk elfoglalva, de megütötte a fülünket a focicsapat beszélgetése.

– A sheriff próbált megizzasztani. Engem, a Meghökkentő Mantle-t. Miért öltem volna meg Jasont? Ő volt az egyetlen jó irányítónk.

– Olyan nagy a szája – forgattam a szemem. – Na, de hagyjuk is Reggie-t. Nincs kedvem a szurkolói esten lenni, ezért támadt egy ötletem. Bemutathatnálak titeket Mayáéknak, és tölthetnénk velük az estét.

– Gondolod, elengednének minket? – kérdezte Peter.

– Hát, apa már egészen belenyugodott a dologba miután múltkor meséltem neki a déli srácokról. Biztosan megengedik, hogy elmenjünk az autósmozihoz, vagy a parkba – vontam vállat.

– Én benne vagyok – mosolygott Wanda.

Ahogy elhallgattunk, meghallottuk, ahogy a focisták még mindig Jasonről beszélnek.

– Gondoljuk meg! Ha egy diák ölte meg Jasont, nyilván nem az egyik sportoló volt – nézett körbe Reggie. – Legyünk őszinték! Igazából mindig egy vézna, internetes troll a tettes, aki csajozás helyett inkább írogat. Egy önelégült, depis különc, aki odavan a sorozatgyilkosokért. Pont, mint Jughead. Mesélj Wednesday Addams! Milyen volt lelőni? Ugye nem rosszalkodtál vele, miután már... meghalt?

– A nekrofília szót keresed. Lebetűzzem? – kérdezte Jughead.

Reggie felpattant, és neki is ment volna Jugheadnek, ha Archie nem áll közéjük.

– Állj le!

– Te meg mit pattogsz?

– Hagyd békén!

– Azta rohadt! Csak nem segítettél Donnie Darkónak? Kötöttetek valami beteges vérszerződést?

– Te jó ég, csak fogd be! – álltam fel a kanapéról. – Te tényleg magadtól vagy ilyen sablonos, hülye sportoló, vagy segítenek neked benne? Már mégis miért egy diák ölte volna meg Jasont. Tény, hogy az országnak nem túl jó a fegyver korlátozási törvénye, de aligha van valaki a suliban, akinek volna bátorsága hamis személyivel fegyvert venni. Nemhogy megkínozni, és főbe lőni egy srácot, akit ismer.

– Akkor nem lehettél te? Vagy valamelyikőtök?

Erre hitetlenkedve felnevettem.

– Te tényleg egy idióta vagy. Nem is hallottunk Riverdale-ről, amíg apa be nem jelentette, hogy költözünk. Jasonről meg csak a csapatból olvasott valaki. Úgyhogy kérlek, ha semmi értelmes gondolatod nincs, inkább meg se szólalj!

***

Ahogy utolsó óra után kiléptünk a suliból, apa és Clint már az épület előtt parkoltak.

– Na, meséljetek, mi volt ma? – kérdezte apa.

– Semmi különös. Este lenne egy ilyen szurkolói est, de a sportolók gyökerek. Nem mehetnénk át mind a négyen a déli oldalra, hogy bemutathassam Petert és az ikreket Mayáéknak?

– Ezt majd otthon még megbeszéljük – fordult felénk Clint, mielőtt beszállt volna az autóba.

– Jaj, ugyan! A srácokkal nincs semmi gond. Jó fejek. Légyszi!

– Majd beszélünk Laurával, és ha beleegyezik, felőlem – vont vállat.

Elmosolyodva ültem én is be az autóba, majd hazaindultunk.

Otthon rögtön felmentem házit írni, hagytam, hogy Clinték megbeszélhessék az estét, remélhetőleg úgy, hogy az nekem jó legyen.

Hiába vagyok Tony Stark lánya, a matek olykor kifogott rajtam, de épp ezért kezdtem azzal.

– Ó, máris tanulsz? – lesekedett be hozzám Bucky.

– Igen mert nincs kedvem a szurkolásra menni hanem beszélek Mayáékkal, hogy találkozzunk.

– Megint elmész itthonról? Miért nem hívod meg őket ide?

– Nem hiszem, hogy máris szívesen jönnének, tudod? Nincsenek ők hozzászokva egy ilyen modern helyhez, nem biztos, hogy tetszene nekik. Ezért inkább olyan helyre mennék, ahol jól érzik magukat. Aztán majd idővel meghívom őket ide. Miért?

– Fura, hogy nem vagy egész nap itthon. Szerettem volna kicsit veled lenni.

– Jaj... sajnálom. De majd holnap csinálhatunk együtt valamit – mosolyogtam rá. – Mondanám, hogy gyere, de...

– Ugyan, nem kell. Veletek még elvagyok, de a többi gimishez nem értek. Menjetek nyugodtan, nem zavar.

– Biztos? – öleltem meg.

– Persze – mosolyodott el. – Érezd jól magad.

– Kösz, bár nem tudom, Clint elengedi-e az ikreket.

***

Végül Wanda és Pietro is jöhetett velünk. Apa a Pop’s-ig vitt minket, ahol vettünk egy rakat kaját, majd a papírzacskókkal és poharakkal mentünk a Mayáékkal megbeszélt helyre.

– Miért ilyen koszos ez a park? – nézett körbe Wanda.

– Mert a város annyira leszar minket, hogy csak az északi parkot takarítják – jegyezte meg Maya, mire kicsit megugrottunk, ugyanis nem láttuk, ahogy egy rozoga piknik asztalnál ül a többiekkel. – Ti tényleg hoztatok kaját?

– Aha. Gondoltuk, örülnétek neki.

– Mi nem járunk a Pop’sba – mondta Toni. – Lehet be se engednének minket.

– Nos, akkor most majd megkóstoljátok, milyen ott a kaja.

Ezt követően az otthoni barátaimat bemutattam a délieknek és beszélgetés közben leültünk enni. Úgy tűnt, jól kijönnek egymással.

– Szóval ti mind a lakókocsiparkban laktok? – tudakolta Peter.

– Többnyire. Még a város ezen részén lévő lakásokat se tudja mindenki fizetni. A lakókocsi olcsóbb – vont vállat Sweet Pea.

– Ó... értem.

– Amúgy nektek nem valami nagyon menő sulis izétek lenne ma? – tudakolta Maya.

– A szurkolói este? Elvileg de, de Daphne felajánlotta, hogy bemutat minket nektek – vont vállat Pietro.

– Igazából nem is tudjuk, milyen az, de miután a foci csapat egyik tagja neki akart esni az egyik srácnak, akit nem csak hogy Jason megölésével, de még nekrofíliával is vádolt, csak mert más – mondta Wanda. – Úgyhogy ott el is ment a kedvünk a szurkolói estétől.

***

A srácoknak ízlett a kaja a Pop’sból, és valószínűleg jól esett nekik, hogy kedveskedtünk.

– Lassan ideje lenne hazamennünk – néztem a telefonomra. – Jó volt veletek.

– Veletek is. Jófejek vagytok – mosolyodott el Maya, és meg is ölelt.

– Egyébként... ha majd szeretnétek, egyszer eljöhetnétek hozzánk.

– Kösz, ez rendes tőletek, de inkább kihagynánk.

– Ó, ööö... oké. Bocsi, nem akartalak kellemetlen helyzetbe hozni titeket. Akkor... majd találkozunk – intettem, és elindultunk a Pop’s irányába.

– Miért nem akarnak eljönni? – kérdezte Peter.

– Lehet csak zavarná őket, hogy mennyi mindenünk van, mikor nekik meg...

– Ó, igazad lehet. De hátha egyszer igent mondanak.

„Ha valaki bekukucskálna kintről, úgy tűnne négyen voltunk ott. De ott voltam, és el tudom mondani, hogy valójában csak hárman voltak. Egy szőke lány, egy ébenfekete hajú és a legszerencsésebb vörös srác a Földön. Egy pillanatig csak gyerekek voltunk. Pop’s fényes neonlámpái távol tartják a sötétséget. Az éjszaka utat engedett a reggelnek és a vallomásoknak. [...] Jason nem július negyedikén halt meg, mint ahogy azt gondoltuk, hanem egy héttel később.”