„Most három csavaros történetet láthatnak, melyek a Riverdale-ben történt tragédiákkal kapcsolatosak. A Fekete Csuklyás-gyilkosságok tragikusak, mert nagyon fiatal emberek élték át őket. Egy látszólag véletlen lövöldözésről kiderült, hogy csupán egy csuklyás bűnöző első támadása volt. Az alábbi fejezetek a Fekete Csuklyás levelével kezdődtek, amit a Pop's Chock'lit Shoppe ajtajára tűztek ki."

Reggel a szokottnál korábban ébredtem fel. Ki is kapcsoltam az ébresztőmet, majd Ladyvel a nyomomban mentem le, hátha ébren van már valaki más is.

– Elle, miért vagy már ébren? – nézett fel apa az asztalnál ülve. Elég gondterheltnek tűnt.

– Hamarabb ébredtem, és nem akartam még másfél órát fetrengeni. De mi a baj?

– Kocogni mentem, és beugrottam a Pop'sba kávéért. Ez volt nagyjából hajnali öt körül. Volt egy levél az ajtón, és bevittem Popnak. Ő pont hátul volt arra a pár percre, így nem látta ki tűzte az ajtóra. Kértem lezárhatós zacskót, és miután hazaértem, hívtam Charlest, és azt mondta, munka előtt beugrik érte.

– Elolvashatom? – kérdeztem, mire felém tolta a bezacskózott levelet.

– A Csuklyástól van... – kerekedtek el a szemeim.

„Riverdale lakosai! Megszabadítottam a várost a drogárus gyerekgyilkostól, és más hozzá hasonlóaktól. Most a kezetekben van a sorsotok. A következő 48 óra próba lesz. És közelről foglak figyelni benneteket! Mutassátok meg, hogy tiszta szívűek vagytok, és leállok. Vagy vétkezzetek és újra kardot ragadok!"

Nagyot nyelve meredtem a levélre, és ijedten kaptam fel a fejem, mikor nyílt a nappali ajtaja, de csak Steve és Bucky lépett be.

– Jó reggelt! Mi ez a gyászos hangulat? – kérdezte Bucky.

– A Csuklyás már ott tart, hogy próba alá vetett minket – lebegtette meg a levelet apa. – Charles mindjárt itt lesz, beugrik érte, és viszi is az irodába.

A két szuperkatona odajött hozzánk, hogy elolvassa a levelet.

– Nem kéne a srácoknak erre a két napra itthon lennie? – tudakolta Bucky, és megsimította a hajam.

– A suliban semmi bajuk nem lesz, és 48 óráig nem is kell hallanunk a Csuklyásról. Majd nem kószálnak, hanem rögtön hazajönnek.

– Eddig is azt csináltuk, de most hirtelen jól hangzik – sóhajtottam.

Még mielőtt a többiek is ébredezni kezdtek volna, nyílt az ajtó, és Charles nézett be. Mosolyogva néztem rá, amit gyorsan viszonzott.

– Jó reggelt! Szóval mi ez a levél, amit be kell vinnem? – jött oda hozzánk.

– Szia! Köszönöm, hogy máris beugrottál. Erről van szó. Mint mondtam, a kajálda üres volt, Pop pedig épp hátra ment, így nem látta, ki rakta az ajtóra. És odafelé én sem találkoztam senkivel. Mindenesetre elkértem a levelet, meg valami zacskót, amibe bele tudtam tenni neked – nyújtotta felé apa.

Charles elvette, és átfutotta a Csuklyás üzenetét.

– Ó, istenem... és én még valami fejleményt reméltem az ügyben. Kellett ilyenre gondolnom... Köszönöm. Ajánlanám, hogy a srácok ne nagyon mászkáljanak el, amíg nem telik le az idő. Bár tudom, mennyire nem vagytok oda ezért – nézett rám.

– Jelenleg nem is zavar – mosolyodtam el. – Reggeliztél már? Főzzek kávét?

– Igen és nem kell. De azért köszönöm. Megyek is a munkába.

– Kikísérlek, jó?

– Ahogy szeretnéd. Köszönöm, hogy szóltál – nézett apára. – Majd megnézetem, van-e bármilyen DNS minta a levélen. Sziasztok!

Ahogy kiléptünk az épületből, Charles mosolyogva megölelt, és egy óvatos, rövid csókot adott. Tényleg nem volt olyan hosszú, mint az első, de még ebbe is belepirultam.

– Nagyon félsz? – kérdezte.

– Talán. Egy kicsit. Holnap este nincs kedved itt lenni?

– Mármint...?

– Másnem csak vacsira. Nem szeretnék telefonálgatással foglalkozni, hogy biztos rendben vagy-e, hanem így magam is megbizonyosodhatnék felőle.

Halványan elmosolyodva simogatta a vállamat.

– Jól van, persze. Ha attól kicsit nyugodtabb vagy – puszilta meg a homlokomat. – Na, de most már indulok a munkába. Vigyázz magadra!

– Te is. Szia!

– Szia!

Nagyjából 20 óra maradt...

Féltem a Csuklyás tesztjétől. De nem csak én, hanem mindenki a központban, sőt az egész városban. Holnap hajnalban kiderül, elbuktunk-e. Viszont már kezdtem hozzászokni ahhoz, hogy nem alszom. Képtelen voltam rá, mert féltem, már azzal is bűnt követnék el, hogy lehunyom a szemem.

Kivételesen én is rendes kávékapszulát tettem a kávéfőzőbe, és a hordozható bögrémet tettem alá.

– Kávéval mész suliba? – kérdezte Nat. – Ilyen fáradt vagy?

– Igen. Nem tudok aludni, mert félek, úgyhogy maradok a kávénál. Nem lesz belőle semmi probléma – vontam vállat.

***

Első óra után épp a szekrényemben pakolásztam, mikor megláttam Archie-t a saját szekrényénél. Már éppen visszafordultam volna a saját dolgaimhoz, de hirtelen megpillantottam Jugheadet, aki épp Archie-hoz sietett.

– Jug, mit keresel itt? – kérdezte a legjobb barátja. Mielőtt ő válaszolhatott volna, Cheryl érkezett, nyomában Josie-val a próbaterem felől. A vörös hajú lány két oldalra lökte a fiúkat.

– Félre, Muppetek!

Láttam, hogy valami nincs rendben, így odamentem hozzájuk, mielőtt beléptek volna a klubszobába.

– Mi történt? – kérdeztem.

– Gyere, és meglátod – mondt Cheryl, és a hangsúlya alapján tényleg komoly dologról lehetett szó, így inkább követtem.

***

Kevesebb mint 1 óra maradt...

Mindannyian a nappaliban ültünk, és vártuk az öt órát. Még tegnap kora este rábeszéltem Charlest, hogy maradjon nálunk. Nem akart rögtön belemenni, hiszen titokban járunk, de aztán megmagyaráztam neki, hogy úgysem fogunk aludni, és egész éjjel fent leszünk.

– Éhes vagyok – jelentettem ki. – Valaki elvisz a Pop'sba?

– Ilyenkor? Fél öt múlt – jegyezte meg Clint.

– Akkor is éhes vagyok. Ráadásul a Csuklyás a kajáldára tűzte ki a levelet. Valószínűleg a második is ott lesz. Na, valaki?

– Ha apukád sem bánja, én szívesen elviszlek – mosolygott Charles.

– Felőlem menjetek – bólintott rá apa, aminek nagyon megörültem.

– Köszi! – öleltem meg, és puszit nyomtam az arcára. – Másnak is hozzunk valamit?

Úgy tűnt, senki nem volt különösebben éhes, mert nem kértek semmit.

– Legalább kicsit kettesben lehetünk – mosolygott rám, ahogy kiléptünk az épületből.

– Ez tényleg jó – mosolyodtam el, enyhén piros arccal, és nem bántam, hogy még nem kelt fel a nap, mert Charles legalább nem látta.

– Zavarna, ha...? – kezdte, és közben óvatosan megfogta a kezem.

– Nem. De hát mindjárt beülünk az autóba – kuncogtam.

– Nem csak mostanra gondoltam, hanem hogy úgy általánosságban zavarna-e, ha fognám a kezed.

– Egyáltalán nem – mosolyogtam fel rá.

Autóba ültünk majd elindultunk a kajálda felé.

– Nagyon fáradt vagy? – kérdeztem Charlest.

– Annyira nem. Pont ennyit aludtam, mikor a vizsgáimra tanultam. Nem nagy dolog – vont vállat. – Te hogy bírod?

– Egész jól. Már vasárnap se aludtam jól, hétfőn alig... De csütörtökön lehet fel se kelek délutánig – kuncogtam.

Út közben rengetegszer néztem meg az időt a telefonomon, pedig öt percnél is kevesebb idő alatt jutottunk el a kajáldához.

Ahogy kiszálltunk az autóból, kissé paranoiásan tekintgettem körbe a parkolóban.

– Gyere. Üljünk be – fogta meg a kezemet Charles, majd az ajtóhoz léptünk, és benyitottunk.

A kis csengő az ajtó felett megszólalt, mire a kevés bent lévő személy összerezzent, és felénk kapták a fejüket.  Bent csak Pop volt a pult mögött, valamint néhány osztálytársam ücsörgött a boxokban. Cheryl és Josie egy eldugottabb helyen ültek, jobb kéz felől az ajtó mellettiben Betty és Veronica, balra pedig kicsit arrébb Archie-ék.

– Menj, válassz egy helyet! – mosolygott rám Charles, és néhány pillanat hezitálás után megpuszilta a homlokomat.

Szinte ösztönösen a Jughead háta mögötti, ablak melletti box felé mentem, lehuppantam, és a falnak támasztottam a fejemet.

– Hát ti hogyhogy itt vagytok? – kérdezte Archie, mire megfordultam.

– Éhes voltam – vontam meg a vállam. – És veletek mi van?

Charles ekkor leült velem szembe, ami miatt Jughead még jobban hallgatásba burkolózott.

– Nem tudom, mennyit mondhatok el anélkül, hogy bevinne – biccentett Charles felé Archie.

– Fáradt vagyok ahhoz, hogy bárkit is letartóztassak – legyintett Charles. – De most már tényleg érdekel, mi történt.

– Jug? Nem mesélsz te? Te tudod az egész sztorit.

Jughead felsóhajtott, és felénk sem fordulva fogott bele.

– Mikor apámnak még tárgyalásai voltak, az egyik pasi a bandában, Tall Boy felajánlotta, hogy keressek meg egy nőt,  Penny Peabodyt. A Kígyóbűvölőt. Adott tanácsot, aztán azt mondta, nem kér pénzt, majd szívességgel fizetem ki.

Én fújtatva csaptam nyakon.

– Hé! Ezt miért kellett? – fordult felém.

– Mert apukád jó ügyvédet kapott, és biztos ő is elmondta ugyanazt, amit ez a nő is!

– Mindegy. Szóval tegnap szólt, hogy most kéne az a szívesség. Éjszaka kellett elszállítanom egy láda „palacsinta port" Greendale-be. Lerobbantunk, de aztán eljutottunk a helyre, ott pedig a vevő azt mondta, a Kígyóbűvölő arról tájékoztatta, hogy mindig én fogok szállítani, mert a Kígyók átveszik a Lidércektől a bizniszt.

– Ezt a Pennyt nem tartóztathatom le, ha kialudtam magam? – kérdezte Charles.

– Nem. Azzal elárulnám az egyik Kígyót. Nem akarom megszegni a legfontosabb törvényünket.

– Hm, de szórakoztató. A bátyáddal kapcsolatban nem jutott eszedbe ez a törvény – morogtam.

– Tessék? – lepődött meg Archie, mire Charles csendben intett.

– A bátyja vagyok.

– Ami a... fuvarozást illeti... jó nagy hibát követtél el, hogy hallgattál erre a Tall Boyra, meg Pennyre.

– Mióta a Fekete Csuklyás besétált ide, mind hibákat követünk el – szólalt meg Archie. – Mintha ő kényszerítene minket, hogy ezt csináljuk.

– Most arra a fickóra gondoltam, aki elvitt egy darabon, mikor Archie-val lerobbantunk – gondolkozott el Jughead. – Mr. Amerikai Gótikára. A sztorijára a Riverdale-i Kaszásról.

– Mi? Ezelőtt már volt itt egy gyilkos? – kérdeztem ijedten.

– Igen. Azt mondta, lakott egy család a Fox Forest szélén. Két szülő és két gyerek. Egyszer, valami eszelős betört oda és mind a négyüket lelőtte. A pasi szerint nem tudni, mi lett a Kaszással. Valakik szerint a lincselők felkötötték a Pickens Park közelében egy fára, mások szerint vonatra ült és Californiába ment. Talán ez csak egy mese a sötét oldalról, de... lehet, hogy nyom. Holnap, ha ráértek, elmehetnénk a könyvtárba.

– Úgy nézek én ki, mint aki felkel holnap reggel, és veled akar menni? – kérdeztem. – Ha nem tudnád, még mindig haragszom rád.

– Mi Reggie-vel Moose-t visszük fizioterápiára – mondta Archie.

– Hol van ez a ház? – kérdezte Charles.

– Mondom utána kell néznem. De ha annyira érdekel, majd üzenek Daphne-val.

– Nem vagyok postagalamb, de mivel nem vagy képes normálisan viselkedni a bátyáddal...

– Na, megyek. A látogatás napkeltekor kezdődik a börtönben. Meglátogatom apámat – állt fel Jughead, majd elindult kifelé, s ekkor csörögni kezdett a büfé vonalas telefonja, mire összerezzentem.

Nagyjából 43 és fél óra maradt...

Első óra után, úton a szekrényem felé, elhaladtam a zene terem nyitott ajtaja előtt. Két személyt láttam bent. Cherylt és Josie-t.

– Sziasztok! – intettem nekik.

– Szia! – köszöntek fásultan.

– Láttad mit írt a Fekete Csuklyás? – kérdezte zaklatottan Josie.

– Igen. Apa találta a levelet a Pop's ajtaján. Charles már be is vitte magával. Tudjátok mit? Szerintem vegyük elő a cuccainkat a következő órára.

– A nap legjobb ötlete – pattant fel Cheryl.

A folyosón, miután én is kivettem a könyveimet, Josie szekrénye felé mentünk, miközben a lány épp az anyja viselkedéséről panaszkodott.

– Ez a Csuklyás az őrületbe kergeti anyámat, ő meg engem, és ha stresszelek, begyulladnak a hangszálaim és elmegy a hangom. És a tetejébe még a Vadmacskákat is hátba szúrom, nélkülük írok dalokat.

– Szóval ezért nem láttalak titeket együtt mostanában?

– Igen. Kicsit eltávolodtunk...

– Vétkesnek érzed magad és a Csuklyás vétkesekre vadászik – forgatta a szemét Cheryl. – Értem, és jogod van bűntudatot érezni. Egy bizonyos pontig, de eljuttattam a videót, amiben a Milkshake-et énekled annak a producernek a Shabbye Road Studiosba. És mindenképp szeretne veled dalt felvenni. Csakis veled.

Ezután Josie mosolyogva nyitotta ki a szekrényét, de mosolya lehervadt, és értem is miért. Egy plüss mackó lapult a felső polcon, egy lila kártyával:

Figyellek.

– Jézusom, egy újabb ajándék a titokzatos hódolódtól? – kérdezte vigyorogva Cheryl.

– Kell egy másik zár – jelentette ki Josie.

– Az biztos. Ez nem cuki, ez bizarr – fintorogtam.

– Igen, és ez már a harmadik a héten.

– Ki lehet a rejtélyes pasi? – gondolkozott el Cheryl. – Lehet, hogy a Fekete Csuklyás az. Tudod mennyire szeret leveleket küldözgetni.

– Nem vicces, Cheryl – rázta a fejét Josie.

– Szerintem se. Örüljünk, ha tényleg nem ő küldte – néztem elrettenve a plüssre.

***

Nagyjából 20 óra maradt...

Ahogy kijöttünk első óráról, Josie-val és Cheryllel, az utóbbi pont a tegnap esti nem randijáról és az anyjával való beszélgetéséről mesélt. Közben, a szemem sarkából láttam, hogy a folyosó kis beugrójában a gondnok éppen felsepregetett.

– Nagyon beteg ez a város.

– Nekem mondod? Az anyám a polgármester. Ő a legerősebb nő, akit ismerek, de ahogy ezek a gyávák terrorizálják...

– Le akarod mondani a próbát? – kérdezte Cheryl.

– Nem, énekelnem kell. Tegnap is elterelte a gondolataimat.

– Ha már itt tartunk – nyújtotta ki a kezét Cheryl, az egyik szekrénynek támaszkodva, nehogy Josie tovább mehessen –, nem hiszem el, hogy tegnap este randiztál Chuckkal. – Josie csak megforgatta a szemét, mire a vörös hajú folytatta. – Néhány rajzórától nem lesz szent.

– Tényleg jobb ember próbál lenni – erősködött.

– Ezért nem mondtad el Kellernek, hogy úgymond zaklat téged? – kérdeztem és feltűnt, ahogy a gondnok is felnéz a munkájából.

– Próbálok bízni Chuckban.

– Oké, a te bajod – vontam vállat, majd elindultam a szekrényemhez.

A folyosó másik végén megpillantottam Archie-t a szekrényénél. Már éppen visszafordultam volna a saját dolgaimhoz, de hirtelen megpillantottam Jugheadet, aki épp Archie-hoz sietett.

– Jug, mit keresel itt? – kérdezte Archie. Mielőtt ő válaszolhatott volna, Cheryl érkezett, nyomában Josie-val a próbaterem felől.

A vörös hajú lány két oldalra lökte a fiúkat.

– Félre, Muppetek!

Láttam, hogy valami nagyon nincs rendben Josie-val, ezért elkaptam Cheryl karját.

– Mi történt? – kérdeztem.

– Gyere és meglátod – húzott maga után.

Mindhárman bementünk a klubszobába, ahol megint ott volt a takarító. Észre se vettem, hogy elment mellettünk a folyosón.

– Megkaptuk az üzenetedet, kretén – intézte a mondatot Cheryl Chucknak. – Vége a beteg játéknak, amit a barinőmmel űzöl! Lehet, hogy van, aki beveszi, hogy megváltoztál, de én nem. Ugyanaz vagy, aki szerint a nők birtokolható és kínozható játékszerek.

– Mit műveltél már megint?! – csattantam fel. – Múltkor betörtem Reggie orrát. Szeretnéd, hogy neked is behúzzak?

– Cheryl, most mégis miről beszélsz? – kérdezte Chuck.

– A plüssállatok egy dolog – kezdte Josie –, de egy disznószív?

Felháborodottan és ijedten tátottam el a számat. Közben a gondnok megint minket figyelt.

– Josie, én...

– Ha a Fekete Csuklyás nem egy öreg, fehér pasi lenne, simán első számú gyanúsított lehetnél – fintorgott Cheryl.

– Hé, mi folyik itt? – kérdezte a gondnok.

– Remek, itt van, Mr. Svenson, hogy eltakarítsa a szemetet. Chuck fenyegeti Josie-t, ijesztő leveleket küld neki. Az elmebetegje valószínűleg fel akarja vágni, hogy érezhesse a szerveit.

– Josie, ez igaz? – kérdezte Svenson.

– Azok alapján, amit tudunk, ő küldi anyukádnak a leveleket – súgta Cheryl.

– Ugyan, Josie... – próbálkozott Chuck.

– Igen, ő az – mondta a lány.

– Tessék?

– Ő az.

– Ne már, te is tudod, hogy nem igaz.

– Jól van, irány Weatherbee irodája! – ragadta karon Chuckot a gondnok.

– Hazudsz! Hazudsz! – kiabálta a fiú, miközben Svenson az ajtó felé rángatta.

Nagyjából 42 óra maradt...

A barátaimmal épp a Csuklyás levelét vitattuk meg a folyosón sétálva.

– Ha anyáék ezek után nem jelentik ki, hogy már ma visszamegyünk Maine-be, akkor soha nem költözünk el – jelentette ki Mollie.

– Reméljük, így is lesz – jegyeztem meg.

Ezzel egy időben a folyosón észrevettem Betty-Veronica-Kevin hármasát.

– Csajok, én nagyon sajnálom apámat – mondta Kevin, miközben felénk haladtak. – A helyzet ellenére próbál úrrá lenni a káosz fölött, de a Fekete Csuklyás nagyon megnehezíti a helyzetét.

– Amúgy hogy viseli? – kérdezte Betty. – Mit csinál?

– Nem áll jól a helyzet. Nem alszik, nem eszik, járkál és magában motyog. Az éjszaka közepén elmegy otthonról...

– Hová megy? – kérdezte Veronica.

– Hová-hová? Nem tudom – vont vállat Kevin. – De bármiről is lehet szó, olyan, mintha más ember lenne. Mindegy, nekem mennem kell – hagyta ott a lányokat.

– Be tudnál velem jönni a Kék és Aranyhoz? – kérdezte Betty Veronicát. – Lenne egy teóriám, és érdekelne a véleményed.

Veronica követte őt a szerkesztőségbe, mi pedig kíváncsi tizenévesek lévén a behajtott ajtóhoz lopakodtunk, és hallgatóztunk.

– Van egy elég meredek elképzelésem a sheriffről – mondta Betty.

– Ami azt illeti, nekem is – gondolkozott el Veronica. – Egyértelmű.

– Ő a Fekete Csuklyás.

– Viszonya van – mondták egyszerre, mire mi majdnem felnevettünk.

– Várjunk csak. Most ugratsz? – kérdezte Veronica.

– Bárcsak.

– Bármilyen őrültséget is találtál ki Bee, hadd egyszerűsítsem le neked. Keller sheriff felesége elment, kudarcot vall a munkájában, megértésre vágyik, minden jel arra utal, hogy kavar.

Ezt követően abba is hagytuk a hallgatózást, és mentünk a dolgunkra.

– Daphne, mit gondolsz? – kérdezte Mollie. – Van rá esély, hogy Keller az?

– Nem hiszem. Ha szemszín alapján gyanúsítgatnánk embereket, akár Charles is fent lehetne a listán, hiába jött ide később.

***

Nagyjából 12 óra maradt...

Otthon épp végeztem a házijaimmal – azzal a kevéssel, amit a tanárok aggodalmukban még fel tudtak adni –, és azon gondolkoztam, mit kéne csinálnom.

Végül arra jutottam, hogy felhívom Charlest, mert elvileg végzett az edzéssel.

A telefon egyszer-kétszer kicsengett, mire a túloldalt fogadták a hívásomat.

– Szia, Daphne. Mi újság? Hogy vagy?

– Szia, Charlie. Minden rendben. Mármint a helyzethez képest. Igazából azt akartam kérdezni, hogy akkor lenne-e kedved eljönni hozzánk, és itt megvárni, mi van a Csuklyás próbájával?

– Szóval aludjak ott? Ez nem... korai? Apukád sem tud rólunk – kérdezte kicsit aggódva.

– Először is, annyit mondtam tegnap, hogy egy vacsira gyere el, de akár maradhatnál is. Ráadásul senki nem tud aludni. Mindenki tiszta ideg. Légyszi! Nem akarok még hajnalban telefonálgatással foglalkozni.

– Rendben – sóhajtott, de a hangján hallottam, hogy mosolyog. – Majd mindjárt indulok. Kicsit összébb pakolok itthon.

– Oké. Köszi.

***

Mikor Charles megérkezett, kimentünk kicsit Ladyvel az udvarra.

– Apa mit szólt a levelemhez? – kérdezte óvatosan.

– Nagyon jól esett neki, hogy ha nem is mersz bemenni, legalább írtál neki. Tényleg tetszett neki a levél.

– Akkor jó – mosolyodott el halványan. – Tudod... a lakókocsiban történtek óta... gondolkodtam azon, hogy... csatlakozni akarnék-e a bandához. Csak nem tudom jó ötlet-e.

– Persze. Hiszen születésed joga, hogy te közéjük tartozz. És tudom, hogy apukád is nagyon örülni fog, ha megismer, és megtudja. És bár nem tudom, mik a feladatok, de segíteni fogok benne – mosolyogtam rá kedvesen.

***

Lejárt az idő...

– A látogatás napkeltekor kezdődik. Meglátogatom apámat – állt fel Jughead, majd elindult kifelé, s ekkor csörögni kezdett a büfé vonalas telefonja, mire összerezzentem. 

Pop a harmadik csengésre vette fel.

– Halló? Pop's! – szólt a telefonba vidáman, de a mosoly lehervadt az arcáról. Még közelebb tartotta a füléhez a kagylót, majd egy kicsit lelassulva tette le a telefont. Kisétált a pult mögül, majd végig nézett rajtunk, a hét vendégén.

– Ő volt az – szólalt meg, mire mindannyian felé néztünk. – A Fekete Csuklyás. – Ez felkeltette az érdeklődésünket, majd szinte mindannyian felpattantunk, sőt Charles védelmezően ölelte át a derekamat, és közelebb húzott magához. – Azt mondta, elbuktunk a próbán. Hogy mindannyian vétkesek vagyunk.

– Úristen – kaptam a kezemet a szám elé rémülten. Nem csak én ijedtem meg.

– A leszámolás vár ránk.