„Egy héttel azután, hogy a Riverdale Gimi magába szívta déli társát, minden úgy volt, mint rég. És semmi sem volt ugyanolyan. Ott van Archie Andrews. Annyit látni belőle, hogy be akar jutni a kosárcsapatba, mint minden télen. De belül emésztette magát. Káosszá vált az élete az FBI váratlan látogatása után. Eközben a város készült megünnepelni az alapítóját, Augustus Pickens tábornokot."

Mivel hamarosan itt a Pickens-nap, töriből azt a feladatot kaptunk, hogy Riverdale alapításának idejéből kell egy prezentációt összedobni. A mai nap Cheryl következett.

– Mr. Jones, kérem figyeljen ide! – szólt a hátsó padban ülő, a gépén pötyögő Jugheadre a töri tanár.

– Köszönöm, Mrs. Haggly! – mosolygott Cheryl. – Nos, mint mondtam, minden évben Pickens tábornok emléke előtt tisztelgünk, mégis kevesen tudják az igazságot. A szépapám, Barnabas B. Blossom ezredes, aki anyagilag támogatta Pickens tábornok alapítói gondolatait: „... egy éden a Sweetwater-folyó mentén, ahol a juharfák magasabbra nőnek Európa leghatalmasabb székesegyházainak tornyainál." Ezért kérvényezem minden évben, hogy nevezzék át a Pickens-napot – fejezte be Cheryl, de a mondat közepén megszólalt a kicsengő.

– Köszönjük, Cheryl! – mondta a tanárnő. – Mr. Jones, várjuk a jövő heti prezentációját!

***

– Nos, egész jól néz ki ahhoz képest, hogy egy nyomortelepen élt – jegyezte meg Veronica, mikor Betty mutatott egy fotót a telefonján, ahogy beléptünk a klubszobába.

– Kiről van szó? – léptem oda, hogy rálássak a telefonra, de kiszökött a vér az arcomból, mikor megláttam. – Nem is tudom. Elég nagyot tévedtél, mikor azt mondtad, tuti egy Adonisz – fintorogtam, majd néztem, ahogy Betty átadja a telefonját Kevinnek.

– Hát, szerintem elég szexi, és baromira ismerős valahonnan – jegyezte meg.

– Ízlések és pofonok...

– Az zavar, hogy nem a te pasidra mondom ezt? Hidd el, ő is szexi.

– Azzal én tisztában vagyok. De ő... hát... nem az. Mindegy is.

– Tudod, először azt hittem, a te barátod a bátyám. Hasonlított a gyerekkori fotóra, de... valószínűleg nagyon benéztem – mondta Betty.

– Ja, igen. Tudom. Hallottam hírét – morogtam, majd tovább is álltam, az ikrek pedig jöttek velem.

– Kicsi Stark, Csodaikrek! – intett vigyorogva Sweet Pea, ahogy kiléptünk a folyosóra.

– A becenevem technikailag helytelen, tekintve, hogy apa is elég alacsony – jegyeztem meg, és mind nevetésben törtünk ki.

– Szerintem cuki – mosolygott Wanda.

– Amúgy eddig hogy tetszik a suli? – tudakolta Pietro.

– Hidd el, ezerszer jobb, mint a Southside Gimi.

A másik iskola említésére sóhajtottam egy mélyet. El akartam mondani a déli barátainknak, mit terveznek a régi iskolájukkal, még akkor is, ha ők utálták a helyet. Ugyanis apa kiderítette, hogy Lodge bizony börtönt akar az iskolából kialakítani.

– Sweet Pea, ami a Southside-ot illeti... – kezdtem, de hirtelen a trófeás vitrinnél megpillantottam Archie-t és Veronicát.

– Mi van a Southside-dal? – kérdezte Sweet Pea, de csak a fejemet ráztam, hogy máskor mondanám el, és elindultam a vitrinhez.

– Sziasztok! – köszöntem műmosollyal. – Mi jót néztek? – vizslattam a képeket és trófeákat. Nem kellett válaszolniuk, a tekintetem rögtön megakadt egy képen, ami alatt nem is akárkinek a neve szerepelt.

Hiram Lodge
állami bajnok

– Hm, persze, hogy bajnok volt. Lefizette a bírót? – kérdeztem karba tett kezekkel, mire Sweet Pea felnevetett.

– Jaj, de elmés, Stark – forgatta a szemét Veronica. – Csak tippet adtam Archie-nak, apa mitől kedvelné meg.

– Viszlát a temetéseden, Archie... – veregettem meg a vállát.

***

Suli után apa hazavitte az ikreket és Petert, én pedig a Sunnyside felé vettem az irányt. Tudtam, hogy Charles még nincs otthon, az apukája meg most délután dolgozik, de alapból gyakran jártam a lakókocsiparkban, gondoltam, senkit nem zavarnék.

Mosolyogva vettem ki a kulcsot a kertitörpe alól, majd kinyitottam az ajtót, és bementem. Igencsak meglepődtem, mikor egy hosszúszőrű, szürke foltos fehér kutya jött oda hozzám ugatva.

– Jé, hát te honnan kerültél ide? – guggoltam le, és felé nyújtottam a kezem, hogy megszaglássza. – Nagyon édes vagy – kezdtem simogatni.

Mosolyogva álltam fel, majd beljebb mentem, és leültem a kanapéra, mire a kutyus felugrott mellém.

Mióta Charles itt lakik, kicsit zsúfoltabb lett a nappali, még akkor is, ha a kanapé épp össze volt csukva. Az ablak alatt lévő szekrényen Charles pár cucca volt a melóból, meg a laptopja, egy üres bögre, és egy nyakkendő.

A fejemet csóválva vittem a bögrét a mosogatósba, a nyakkendőt pedig a szekrény ajtajára akasztottam. Különben Charles még itthon sem volt rumlis, és nagyon becsültem, hogy ilyen könnyen rendet tart a cuccai közt, az én asztalom pedig gyakran nézett ki, úgy, mintha bomba robbant volna.

Amíg vártam, hogy valaki hazajöjjön, a konyhában teát főztem magamnak, majd visszaültem a kanapéra, és a kutyát simogattam. Amíg az innivalómat kortyolgattam, egy leálló autó hangja ütötte meg a fülem, és elmosolyodtam. Nyugodtan vártam, majd mikor hallottam, hogy Charles a kulcsot a zárba teszi, majdnem felkuncogtam. Kíváncsi voltam, mit reagál, mikor rájön, nyitva az ajtó. Lenyomta a kilincset, majd lassan benyitott, kezében a pisztolyával.

– Hé, nyugi! Csak én vagyok – nevettem, mire megkönnyebbülten sóhajtva engedte le a pisztolyát, és bebiztosította, majd letette a dohányzóasztalra. – Komolyan azt hitted, valaki kulccsal tört be hozzátok?

– Ne haragudj, Daphne! Szakmai ártalom – mosolyodott el, és puszit nyomott a homlokomra.  – Látom, megismerted Hot Dogot.

– Kutyátok lett? Miért nem mondtad?

– Mert nem a miénk. A „fenevad" a beavatás része – mosolygott, és mellém ült. – Nagyjából egy hétig kell vigyáznom rá a következő forduló előtt.

– És mi lesz az?

– A törvények. Nem megy olyan rosszul, de segítenél, kérlek? Ha egyet nem tudok, elúszik az egész.

– Persze. Szívesen – pusziltam meg az arcát. – Remélem, nem bánod, de a mosogatósba raktam a bögrédet, a nyakkendőt pedig a szekrény ajtajára.

– Köszönöm szépen. Reggel indulás előtt jöttem rá, hogy nem jó a nyakkendőm az inghez, és sietve cseréltem le.

Mosolyogva bújtam hozzá, mire puszit adott a hajamba.

– Nagyon szerencsés vagyok veled. Na, de akkor jöhetnek a törvények?

– Persze. De... nem árt tudnod, hogy... az exed már ott lakik Bettyékkel. Nem tudom, mondtam-e múltkor.

– Hát... azt mondtad, a húgom hazavitte, de... nem tudtam, hogy ott is maradt.

– Nagyon úgy fest, hogy igen, és Betty olyan szőke, hogy már nem is gyanakszik rád, pedig őszintén szólva, ha Chic fotóját a te gyerekkori képed mellé tenné, láthatóak a különbségek. Te már gyerekként is aranyos voltál.

Charles erre halványan elmosolyodott, és szorosan megölelt, mire Hot Dog hirtelen az ölébe mászott, és az arcunkat kezdte nyalogatni, mi pedig felnevettünk.

– Azt hittem, nem vagy oda az állatokért – mosolyodtam el, miután sikerült eltolni Hot Dogot.

– Nem erről van szó. A te kis bundás cápádat is kedvelem, hiába ugat meg minden alkalommal, vagy cibálja meg a nadrágom szárát.

Lady megnevezésére halkan felnevettem, de nem szóltam semmit.

– Csupán... nekem sosem volt háziállatom. Eleinte a centreville-i életem, aztán a meló miatt, mert nem lett volna időm, hogy rendesen gondoskodjak, még egy halról sem. De Hot Doggal jól kijövök. Lehet ezért, mert már nem kölyök.

Mosolyogva öleltem át a karját.

– Szerintem Lady is kedvel. Lehet, hogy megugat, de az én pizsamanadrágomat is rángatni szokta néha – vontam vállat. – De király, hogy fejlődsz. Most viszont nézzük azokat a törvényeket.

***

– Holnapután este van dolgunk? – kérdeztem a csapatot vacsora közben, mire kíváncsian rám néztek.

– Nem hiszem. Miért? – tudakolta apa.

– Charlesnak lassan letelik a hete a banda kutyájával, és akkor lesz a beavatás második fordulója. Én mindenképp ott leszek, de érdekelne, hogy ti szeretnétek-e jönni.

– Hol lesz? – kérdezte Bucky.

– A Fehér Féregben. Charles azt mondta, két feladata lesz, aztán, ha sikerül, az azt követő nap az utolsó, és megvan a dzsekije. Szóval? Jön még valaki?

– Én szívesen elkísérlek, ha szeretnéd.

– Biztos? Elég sokan lesznek.

– Persze.

– Én sajnos nem tudok. Az azt követő napon dogát írok – sóhajtott Peter.

– Mi Pietróval szívesen megyünk – mosolygott Wanda.

– Nat? – nézett Yelena reménykedve a mellette ülőre.

– Jó, menjünk – mosolyodott el Natasha.

– Mi Laurával kihagyjuk. Bocs, kölyök – mondta Clint.

– Én is – szólalt meg Steve.

– Én pedig még szép, hogy megyek – vigyorgott apa.

– Remek. Akkor ezt megbeszéltük – mosolyogtam.

Vacsora után Bucky segített nekem elpakolni a koszos tányérokat.

– Tudod, meglep, milyen jól viseled, hogy Charlesszal vagyok – jegyeztem meg. – Azt hittem szigorú leszel vele, vagy próbálod elijeszteni.

– Az nem lett volna fair, hiszen nagyjából ismerem a történetét, és láttam, hogy mikor még csak barátok voltatok, mennyire másabb melletted.

– Másabb volt már akkor is?

– Igen. Sokkal boldogabb – mondta, mire elmosolyodtam. – Most meg főleg.

– Örülök, egyikőtöknek sem volt gondja vele, mikor kiderült, hogy együtt vagyunk.

– Hát, előtte lőttek meg, és még lábadoztál az altatóból. Nem is lett volna szép. – Erre én felnevettem.

– Hihetetlen vagy.

***

Másnap délelőtt Wandát kerestem, de mikor elhaladtam a suliújság szerkesztősége előtt. Az első mondat, ami megütötte a fülem, ez volt:

– Elmerültél tegnap a webcam világ mélyén? – A hang alapján Kevin kérdezte ezt Bettytől.

– Igen. Olyan... elképesztő volt.

– Fúj, miről beszéltek itt? – léptem be fintorogva.

– Rájöttem honnan ismerős Chic. Webcamezik – magyarázta Kevin.

– És te ilyeneket nézel? Jesszus...

– El se hiszem, hogy hazavittem Chicet, hogy segítsek anyun, anélkül, hogy tudtam volna, ki ő – sóhajtotta Betty. – És most, hogy megtudtam, hogy több mindenki is, aki online lép fel... Hogy tehetném szóvá neki? El kéne mondanom?

– Nem is értem, miért nem néztél jobban utána. Ez tök alap dolog kéne, hogy legyen.

– Sziasztok! Megzavart valamit? – kopogott Jughead az ajtó félfán.

– Igen, ami azt illeti... – kezdte Kevin.

– Nem! – vágta rá Betty.

– Csak mutatni akartam valamit, de visszajöhetek.

– Nem, nem, nem. Csak nyugodtan. Én megyek – sietett ki Kev.

– Amúgy nagyon bírom Kevin pletykarovatát – jegyezte meg Jughead.

– Ki kellett töltenem az üres helyet valamivel, miután te... – motyogta Betty.

– Épp egy sztorin dolgozok – nyújtotta át a mappát Bettynek, én pedig szinte rögtön mellette termettem, hogy elolvashassam. – Mikor interjút készítettem Toni nagyapjával töri órára, mondott pár durva dolgot Pickens tábornokról. Utána néztem a dolgoknak. A tábornokot Barnabas Blossom bérelte fel, hogy erőszakkal távolítsa el az Uktena törzset.

– Tessék? – csodálkoztam.

– 400 férfit, nőt és gyereket ölt meg.

– Ez szörnyű!

– És a legfájóbb az, hogy a törzs utolsó leszármazottait, a Kígyókat eltörlik a föld felszínéről. Toni nagyapja egy szertár méretű lakókocsiban él. És Hiram Lodge egy gyilkos tábornok előtt tiszteleg, ahelyett, hogy intézkedne az ügyben. Ezt a történetet el kell mesélnünk.

***

A következő este izgatottan siettem előre, miután leparkoltunk a Fehér Féreg előtt. Charles odabent a bárnál ült, és láttam rajta, mennyire ideges.

– Szia! – léptem oda hozzá, majd puszit nyomtam az arcára. – Nagyon félsz?

– Szia! De jó, hogy itt vagy! Kicsit igen...

– Nem lesz semmi baj. Ugye ma már nem nézted át a törvényeket? Azzal csak összekeveredik minden a fejedben.

– Nyugi, nem olvastam át. Na jó, talán reggelinél, de azóta nem – mosolyodott el.

– Nem kell félned, itt leszek – fogtam meg a kezét. – Bár az egész csapat nem tudott eljönni, de mi, akik itt vagyunk, drukkolunk neked.

Erre szorosan megölelt, én pedig a hátát kezdtem simogatni.

– Hiszek benned, Charlie.

Charles nekem nem mondta el, mik a feladatai azon túl, hogy meg kellett tanulnia a törvényeket, így elképesztően kíváncsi lettem.

Amint elkezdődött a beavatás, a hangzavar csak fokozódott. Emiatt FP kiabálva kérdezte a törvényeket, Charles pedig vele szemben állva ugyanilyen hangerővel válaszolt.

– Mi a negyedik törvény?

– Egy Kígyót sem hagyunk hátra!

– Mi az ötödik?

– Egy Kígyó nem árulja el a sajátját!

– És a hatodik?

– Egységben az erő!

– Egységben az erő! – visszhangozták mindannyian.

– Ironikus, hogy az anyja nem is egyet, hanem hármat szegett meg... – morogtam.

– Ismered a törvényeket – bólintott apró mosollyal az arcán FP, majd kicsit emelt hangon folytatta. – Jöjjön a következő próba!

Néhány fiatalabb Kígyó – köztük Sweet Pea és Fangs – elállt az egyik biliárdasztal elől, amin egy lezárt terrárium volt, benne egy csörgőkígyóval, valamint egy késsel, amit egy fadarabba állítottak.

– Szerezd meg a kést!

***

– Charlie, biztos nem akarod megnézetni a dokival a kezed? – kérdeztem óvatosan. – Biztos hamar helyrehozza.

– Ugyan, semmi bajom – mosolygott rám, és puszit adott a homlokomra. – A Kígyónak nem volt méregfoga, te pedig elég ügyesen bekötötted. Megleszek.

– Nagyon büszke vagyok rád – öleltem magamhoz. – De most már tudod, hogy mindkét kezedre figyelj, ha kígyós terráriumba nyúlkálsz.

– Igen, megtanultam – nevetett. – Holnap pedig már csak egy dolog van hátra...

– Mi az?

– Azt nem mondanám el. Félek, hogy meg akarnál állítani – ismerte be, mire óvatosan bólintottam.

– Azért próbálsz majd vigyázni magadra?

– Természetesen. Ó, és... szombaton nem tudok menni a Pickens Parkba. Minket nem engednek oda, csak... dolgozni.

– Mi van? Hogy gondolta ezt a polgármester?! Ezen az oldalon van a park! Ez idióta!

– Daphne, hé! Nyugi – mosolyodott el, és puszit nyomott az arcomra. – Semmi baj. Lehet, hogy apa engem majd elküld szórakozni, hiszen rólam nem tudják... hová tartozom.

– Daphne, beszélhetnénk? – lépett oda hozzánk FP. – Csak pár percről lenne szó, aztán vissza is engedlek a fiamnak.

– Rendben – mosolyogtam, majd követtem őt.

Nem mentünk messzire, csak egy kicsit arrébb, hogy Charles ne hallja.

– Figyelj, az öregeddel már beszéltem erről, és beleegyezett, de elmész vele te is New Yorkba? Charles a dzsekijét nem igazán hordhatja munkában, legalábbis, mikor ellenőrzés van, nem. Ezért egy kígyó formájú nyakkendőtűt csináltattam neki, de kicsit többe kerül, mint gondoltam. Bár alaposabban is megpróbálhattam volna kiszámolni. Mindenesetre megkérdeztem Tonyt, hogy kifizetné-e helyettem. Persze meg fogom adni, amint kapok fizetést.

– Persze, szívesen elmegyek apával érte – mosolyogtam.

– Remek, köszönöm! És holnap esetleg átadhatnád te Charlesnak. Tőlem, mint a Kígyók Királyától a dzsekit kapja, és mivel tudjuk, milyen fontos vagy neki, te adhatnád a nyakkendőtűt.

– Jaj, ezer örömmel! Köszönöm szépen! – mondtam boldogan, és meg is öleltem, de a következő pillanatban gyorsan elengedtem. – Ó, bocsánat! Ez... túlzás volt.

– Semmi baj, kölyök. Ez aranyos volt – mosolygott rám kedvesen.

***

Másnap este izgatottan készültem Charles beavatásának utolsó fordulójára, és út közben vidáman néztem a dobozkában lévő nyakkendőtűt.

– Olyan király. Charles biztos imádni fogja.

– Ez azért elég kreatív ötlet volt FP részéről – jegyezte meg Bucky. – Hiszen Charles a munkában nem nagyon hordhatja a dzsekit.

– Hordani hordhatja, hiszen ő lent a főnök. Csak gyorsan zakóra kell cserélnie a dzsekit, ha érkezne egy fejes New Yorkból, vagy Washingtonból – vontam vállat.

– Azt tulajdonképpen tudod, mit kell most csinálnia Charlesnak? – kérdezte apa.

– Lövésem sincs. De mindjárt odaérünk, biztos megmondja.

A bárban megint elég sokan tartózkodtak, és a zaj is nagy volt.

– Így hogy fogod megtalálni Charlest? – tudakolta Wanda, miközben a nyakamat nyújtogattam.

– Most jön le – mondta Bucky, mire a lépcső felé kaptam a fejem. Charles épp az apjával beszélgetve haladt lefelé a lépcsőn.

– Köszi – mosolyogtam, majd odafurakodtam a két Joneshoz.

– Daphne, szia! – ölelt meg Charles, és rövid csókot adott.

– Sziasztok! Nagyon izgulsz? – fogtam meg a kezét.

– Hát, mindenkitől kapok majd egy ütést odakint. Csak a hülye nem lenne ideges.

– Hogy mi? – kérdeztem elkerekedett szemekkel.

– Nem nagy dolog, ki fogom bírni. Volt már rosszabb is.

Csendben bólintottam, majd kicsit aggódva néztem Charles után ahogy ő köszönni indult a többieknek.

– Kérdezni akartam, hogy nem jössz-e ki, hogy kicsit ösztönözd, de az arckifejezésedből ítélve nem szívesen néznéd végig – mosolyodott el halványan FP, ahogy visszafordultam hozzá.

– Szabad lenne kint lennem?

– Ha akarod, jöhetsz. Ha nem, megvárod itt a többiekkel. A beavatás ezen részében a bandának csak a férfi tagjai vesznek részt, szóval nem lennétek idebent egyedül. Nekünk tényleg semmi dolgunk nem lenne, csak megvárnánk Charlest, hogy odaérjen hozzánk.

– Hát, ha így nézzük, éppenséggel kimehetek. Talán tényleg segítene Charlie-nak. Ó, és elhoztam a nyakkendőtűt – nyújtottam át neki a dobozt.

– Rendben, köszönöm! – ölelt meg mosolyogva. – De maradjon nálad, mert te adod át.

Hamarosan FP felment a színpadra, mire mindenki elhallgatott.

– Most pedig következzen az utolsó próba! – szólt a mikrofonba. – Ha ez sikerül, Charles nem csak vér szerint, de hivatalosan is a banda tagja lesz!

Mindenki boldogan ujjongott, én pedig követtem a két Jonest, miután lekaptam a kabátomat a fogasról.

– Nem fázol? – mosolygott kedvesen FP, ahogy megálltunk a két, egymással szemben álló sorfal végén.

– Megleszek. Csak Charlesnak se essen komoly baja.

– Nem szoktak komoly sérülések történni, ne aggódj. Mondjuk nem vagyok benne biztos, hogy nekem a végén nem lett egy nagyon apró agyrázkódásom. – Elkerekedett szemekkel néztem rá.

– Nyugi, nyugi! Charlie-nak nem lesz baja.

Csendben bólintottam egy aprót, és aggódva figyeltem, ahogy Charles mindenkitől kap egy ütést, de úgy tűnt, jól viseli.

Az utolsó ütést Sweet Pea-től kapta, aki ehhez még egy rézbokszert is magához vett. Mikor megütötte, Charles elesett az ütés erejétől. Rögtön oda akartam sietni hozzá, hogy felsegítsem, de FP megállított.

– De... – néztem fel rá.

– Magától kell felállnia – suttogta.

Charles a fogait összeszorítva, lassan elkezdett feltápászkodni, és a halántékán látszott Sweet Pea ütésének helye.

– Üdv a bandában, fiam! – mosolygott FP, mikor Charles felegyenesedett. Óvatosan magamhoz öleltem, majd mikor elengedtem, az apja a vállára terítette a vadiúj dzsekit.

– Van egy ajándékunk – mondtam mosolyogva, és átnyújtottam neki a dobozt.

– Bent megnézhetném? Le akarok ülni...

– Persze, természetesen. Majd ellátom ezt a kis sebet. Vagy van több is?

– Majd meglátjuk, hogy van-e más is az ingemen a koszon kívül – mosolyodott el halványan.

Odabent mindenki boldogan ünnepelte Charlest, hátba is veregették, habár ez nem esett jól neki annyira.

– Charles most már hivatalosan is a banda tagja! – mondta boldogan FP. – És nem is akármilyen. Az örökösöm. Na, most kérek egy nagy tapsot neki!

Mindenki boldogan kurjongott és tapsolt, sőt valaki füttyögött is.

– Emberek! Mielőtt tényleg ünnepelni kezdenénk, még van itt egy dzseki! – mutatta fel mosolyogva a Charlesénál sokkal kisebb, de ugyanolyan mintájú Kígyó dzsekit. – Pár napja szavaztunk erről, és a lányról, aki már így is eleget tett értünk, ezért nem kell megcsinálnia a beavatást, hiszen a kedvességével és bátorságával bebizonyította, hogy szeret minket, és mindig kiáll majd értünk, történjék bármi! Fiam, ideje átadnod a barátnődnek a dzsekijét!

Charles, immár belebújva a saját dzsekijébe, odament az apjához, majd visszasietett hozzám. Ledöbbenve hagytam, hogy széles mosollyal rám adja a dzsekimet.

– Megérdemelted, hogy végre ténylegesen hozzánk tartozz, Daphne! – mosolygott rám FP.

Charles pedig boldogan megcsókolt, miközben a banda tagjai újból hatalmas örömködésben törtek ki.

– Holnap mégis találkozunk a Pickens Parkban – vigyorgott szélesen.

***

Végül elérkezett a szombat, amivel együtt Riverdale saját, pirosbetűs ünnepe, a Pickens-nap. Nem volt hozzá sok kedvem, de Charles azt mondta, mégis ott lesznek, és nem dolgozni fognak, így rábeszéltem a srácokat, hogy mégis menjünk el.

Egy szürke hosszú ujjút, sötétkék bársonyszoknyát, fekete harisnyát és ugyanolyan színű, majdnem térdig érő csizmát vettem fel. Aztán jött a smink. Nem akartam túlzásba vinni, így egy kis mézszínű szemhéjpúdert tettem fel, meg tust és a kedvenc bordó, matt rúzsomat. Kész is voltam.

Néhány perccel ezután mindenki elkészült, így beültünk abba kocsiba, ahová fértünk, és indultunk is a Pickens Parkba.

Ahogy megérkeztünk, igencsak meglepődtem, mert az alapjáraton csendes, néhol nagyon szemetes park most életteli volt. Sok ismerős arcot láttam, ráadásul különböző árusokat is észrevettem. Valakinél karamellás almát, másnál jégkását, megint másnál popcornt, esetleg hotdogot lehetett kapni.

Természetesen, amikor beléptünk a parkba, az első dolgunk a kaja beszerzése volt. Mivel alapjáraton hotdogot ritkán eszek, Peterrel a büféskocsi irányába mentünk.

Legközelebb akkor találkoztunk a csapattal, amikor már mindenki egy kis pavilon előtt állt. Legnagyobb részét hangszerek foglalták el, jelezve, hogy a Vadmacskák még utoljára fellépnek.

Én a nyakamat nyújtogatva kerestem a Kígyókat, vagy legalább Charlest, de senkit nem láttam. Én voltam az egyetlen banda dzsekiben, épp ezért alaposan meg is néztek az emberek.

Néhány perccel később Mr. Andrews ment a megemelt pavilonhoz, annak érdekében, hogy szót kérjen.

– Üdv, Riverdale! Boldog Pickens-napot mindenkinek! A Lodge Industries és az Andrews Építkezési Vállalat nevében örömmel jelentjük be, hogy egy új csavarral dobjuk fel a régi hagyományt. Szóval, Veronica és a Vadmacskák! – Az utolsó mondatnál félrenyeltem a falatot, és miközben Natasha a hátamat ütögette, észrevettem, hogy Josie és az anyja is majdnem így jártak.

Ez történik ha valaki nemet mond egy Lodge-nak, aki tud is róla pár dolgot, amivel visszavághat. Elvileg valamelyik nap Josie – miután az anyja nem akarta, hogy fellépjen itt az esetleges lázadások miatt, és elmesélt néhány dolgot, hogy is intézi a Lodge család az üzletüket – visszamondta a fellépést, és ezen Veronica alaposan besértődött.

Természetesen a polgármesterrel és lányával ellentétben a Lodge szülők sugárzottak a boldogságtól.

Ezek után a fellépés annyira nem érdekelt, így a dalra se figyeltem. Azonban, a közepetájt Lila rángatta meg a kabátom ujját.

– Ők mit csinálnak? – mutatott a Pickens-szobor mögül közeledő tömegre.

Felcsillantak a szemeim, ugyanis a Kígyók közeledtek Charles vezetésével, és szinte mindenkinek a száját szürke ragasztószalag fedte. Nagy részük karton táblát vitt a kezében, nagy fekete, vagy épp fehér betűkkel.

Némelyiken ez állt:

TISZTELJÉTEK EZT A FÖLDET!

Több másikon meg ez:

VÉDJÜK MEG EZT A FÖLDET!

Rájöttem mit csinálnak. A Kígyók fellázadtak, miután mindenki megismerte a történetüket az újságból, és nem tettek semmit.

– Erről tudsz valamit? – kérdezte Yelena.

– Semmit. Charles csak annyit mondott, nem dolgozni fognak itt.

Veronica valószínűleg rosszul viselte, hogy nem rá figyelnek.

– Toni? Jughead? Mi a fene folyik itt?! – kérdezte.

Közben Jughead mellett megláttam egy idős férfit.

– Szerintem ő lehet Thomas Topaz – mondtam apának. – A legidősebb élő Kígyó.

Ekkor Toni a szájához emelte megafonját.

– A holtak és elnémítottak képviseletében vagyunk itt! – kezdte, miközben rájuk mosolyogtam, és mivel az első sorban álltunk, észrevették, így Toni láthatóan viszonozta a mosolyt, miközben Fogartyét és Sweet Pea-ét csak sejteni tudtam a ragasztószalag alatt, Charlesét is, de ő intett egy aprót. – A Pickens-nap egy hazugság! Pickens tábornok lemészárolta az Uktena törzset, a nagyapám családját! És ezt a földet, amelyen most állunk, amelyen hamarosan egy új déli oldal jön létre, tőlük lopták el! Nem hozhatjuk vissza őket, de tisztelegni tudunk és kell is előttük.

Eközben Veronica apja felment a pavilon lépcsőjén, és a mikrofonhoz állt.

– Üdv, emberek, büszkék lehetünk, hogy egy olyan Riverdale-ben élünk, ahol az ifjúság kiállhat az igazságért. Ahol egy ifjú hölgy megvédheti és tiszteleghet a nagyapja öröksége előtt. És ahol ünnepelhetjük az Uktena élő leszármazottait, akik hozzájárulnak Riverdale, a déli oldal és hamarosan a SoDale gazdagításához. Szóval, nagy tapsot nekik, igazam van? – Erre mindenki tapsolni kezdett, kivéve a csapat és a déliek. Jughead letépte a szájáról a ragasztót, hogy közbe lépjen, de Topaz nagypapa meg akadályozta. Azonban engem nem akadályozott senki, de Charles gyorsabb volt.

– Szórakozik, igaz? – vette le Charles a ragasztót a szájáról. – A déli oldalból soha nem lesz a maga kis játékszere. A SoDale. Sőt, ha rajtam múlik, találok újabb törvénytelenségeket, és örök életére a börtönben rohad majd, azt garantálom.

Mielőtt Veronica apja meglepettségében rákérdezett volna Charles kilétére odasiettem Tonihoz, és csak a tekintetemmel kommunikáltam vele, egyetlen másodperc erejéig, de felém nyújtotta a megafont.

– Még mindig képes a város lakóinak képébe hazudni, igaz?! – kérdeztem Veronica apját. – Képes elérni, hogy minden szavát elhiggyék. Azt hiszi, jól van ez így? Gondolom ezt már mindenki tudja, de még szeptemberben megvette a Twilight autósmozit. Aztán, néhány Montréalból felbérelt fickó segítségével szétverte az építkezést. A Retro esten titokban megvásárolta a Pop's Chock'lit Shoppe-ot! – Erre mondhatni rémülten nézett rám, és felém kapott, hogy elvegye tőlem a megafont, de arrébb léptem. – Egy héttel ezelőtt pedig McCoy polgármesterrel kieszeltek egy ügyes hazugságot, hogy miért kell lezárni a Southside Gimnáziumot, hogy aztán néhány hét múlva azt is megvehesse! A drága polgármesterrel azt tervezik, hogy eltüntethessék a déli oldalt Riverdale „makulátlan" kinézetéből, mint a mocskot egy drága, de ronda ruhából. Mert ez Riverdale! Egy szép, de romlott város, de az Északi oldal ezt nem meri bevallani, ezért ráfognak mindent a Kígyókra!

Erre, a tüntető déliek, a legidősebbet is beleértve, tapsolni kezdtek. Majd apáék is csatlakoztak, de mindenki más teljesen letaglózva állt – beleértve Lodge-ékat és McCoyt –, majd Hiram Lodge gyilkos tekintettel megkérdezte, csak hogy én halljam.

– Erről te honnan tudsz?

– Az legyen a Bosszúállók titka.

***

– Hihetetlen voltál – mosolygott Charles.

– Ó, tökéletesen tisztában vagyok vele – mosolyogtam. – De... azt nem árt tudnod, Chic végig téged bámult, amit... valahol meg lehet érteni, mert csak a vak nem látja, milyen jól áll a bőrdzseki, de elég ijesztő volt.

– Remek... de legalább ő biztos nem buktat le, mert akkor elküldik, és szerintem nagyon is szeret ott lenni.

– Tehát valamilyen szinten te is jól jártál vele – mosolyodtam el, és átöleltem a nyakát.

– De őszintén szólva, inkább tűrném Betty hisztijét, hogy miért nem szóltam, mint hogy ő itt legyen.

– Tudom. De idővel eltűnik. Biztos vagyok benne – nyomtam puszit a szájára. – Mi pedig vigyázunk rád.

„Így, néhány billentyű lenyomásával elkezdődött Betty Cooper sötét oktatása. És talán Archie Andrews bűnözői kiképzése is. Azon az estén tervek szövődtek, szövetségek köttettek, és egy szörnyű meggyalázást követtek el. Biztosítva, hogy a városi polgárháború lehetségesből elkerülhetetlenné váljon."