„Újabb kérdés maradt függőben. Clifford Blossom megölte magát. De miért? Az élet nem egy Agatha Christie-regény. Annál sokkal zűrösebb. Kiderült, hogy a juharszirupbiznisz csak álca volt. Clifford heroint szállított Montréalba a teherautóin. Hamarosan azt kezdték beszélni, hogy Jason Blossom megtudta, hogy apuci csempész, és ki akart tálalni. Ezért Mustang, az egyik Kígyó elrabolta. Azután pedig a saját apja végzett Jasonnel. Clifford Mustangot is megölte, és a halálát túladagolásnak állította be. Majd megpróbálta gyanúba keverni Hiram Lodge-ot, mintha az egészet ő tervelte volna ki. Ja, és majdnem elfelejtettem! Megfenyegette apámat, hogy engem is megöl, ha nem vállalja magára az egészet. Pedig csak eltakarított utána. Az egészet megúszta volna, ha egy csapat kotnyeles kölyök nem fedi fel az igazat. Clifford Blossom a bűntudattól és szégyentől vezérelve a könnyű utat választotta. Jason meggyilkolása sötét titkokat fedett fel, amelyekkel nem szívesen nézünk szembe, élen a polgármesterrel, aki teljes mértékben ki akarta irtani a korrupciót, mint valami kártevő kígyót."

– Elle, minden rendben? – kérdezte Steve, miközben én a reggelimet fogyasztottam.

– Nem tudom. Végre, nem kell egy gyilkosság után nyomoznunk de... ez túl egyszerűen megoldódott. Ez nekem túl fura. Ráadásul Mr. Jones ügye is... Bizonyíték hamisítás, rendőrség akadályozása, hamis tanúzás. És mindezért kaphat húsz évet egy szövetségi börtönben. Egyáltalán, azt sem tudom, mi az, és mindezért miért kerülhet oda.

– Kicsi, nyugi! Megtaláltam az állam ha nem az ország legjobb ügyvédét. Délután bemegyünk, és még nem hivatalosan, Jughead nélkül beszélünk FP-vel. Amúgy meg, ha nem akarsz menni, szívesen leigazolom.

– Nem kell, köszi. Megleszek.

– Stark, szerintem nem annyira jó, hogy szinte mindig itthon akarod marasztalni Daphne-t.

– Úgy látom, a Kapitány ma szeret kötözködni.

– Ne vitázzatok már! Apának csak akkor kell leigazolnia, mikor tényleg nagyon nem vagyok okés. Most viszont elég jól vagyok még ahhoz, hogy menjek.

Miután megreggeliztünk, apa elfuvarozta a négyesünket a suliba, mert Clinték elaludtak és csak arra volt idejük, hogy Lilát és Coopert elvigyék.

Mikor megérkeztünk, Peter és az ikrek rögtön kiszálltak a kocsiból, de én még elmélyedtem a gondolataimban.

– Minden rendben, Kicsi? – karolta át a vállamat apa.

– Nem tudom. Ahogy otthon is mondtam, túl könnyen vége lett ennek a rejtélynek. És Cliff Blossom miért kötötte fel magát, inkább, minthogy Keller elvigye?

– Nem tudom, de azért reméljük, hogy nem lesz semmi vészesebb dolog. Ha mégis, most már bevonom Furyékat is.

– Oké – sóhajtottam. – De szerintem elég, ha felhívom Charlest. Mr. Jones csak azt mondta miatta ne rángassuk ide. Arról egy szót sem szólt, hogy vész esetén, amiért amúgy a névjegykártyát is kaptam, nem hívhatom.

– Ez végül is jogos. Na, spiric, mielőtt becsengetnek! – puszilta meg a homlokomat.

***

A napunk csendesen telt. Ötödik óra után a klubszobában ültünk, mikor recsegni kezdett a hangosbemondó.

– Archie Andrews, Betty Cooper jelentkezzenek az igazgatói irodában!

– Mit akarnak tőletek? – kérdeztem Archie-t.

– Fogalmam sincs, majd kiderül.

Miután elmentek, visszafordultam a barátaimhoz.

– És mi van Charlesszal? – kérdezte halkan Pietro. – Bejelölted neten, vagy ilyenek?

– Dehogy! Igaz, lecsekkoltam, és mint kiderült, fent lehetnek a neten, csak a munkájukat nem tüntethetik fel.

– És milyen? Mármint normális fotókon, nem az igazolványképeken, amiket ti találtatok? – tudakolta kíváncsian Wanda, mire körülnéztem, elővettem a telefonomat, és megmutattam néhány fotót Facebookon, amiken megjelölték Charlest, ugyanis magától nem igazán töltött fel képeket.

– Állati jól néz ki – jegyezte meg Mollie. – De akkor tulajdonképpen ki is ő?

– Betty anyjának és Jughead apjának volt egy kis futó kalandja gimiben, és abból született az Irgalmas Nővéreknél. Valahol a városon kívül észak felé van.

– És Bettyék tudják?

– Dehogy. És nem is a mi feladatunk elmondani nekik. Sőt, Bettynek nem is akarnám elmondani.

Ekkor megütötte a fülem egy érdekes beszélgetés. Veronica magyarázott Kevinnek.

– Mindjárt jövök, oké? Muszáj felhívnom apát – pattantam fel, és kisiettem a folyosóra.

Megcsörgettem apát, és vártam, hogy felvegye.

– Szia, Kicsi! Minden oké? Itthon maradt valami?

– Szia! Nem, hallottam egy elég komoly hírt Veronicától.

– Mi az?

– Hiram Lodge hamarosan hazajön a sittről.

– Akkor azzal a lendülettel mehet is a kórházba orrtöréssel.

Archie-ék még a szünet vége előtt el lettek engedve az igazgatóiból, így nem kellett a következő óra végéig várnom.

– Weatherbee és a polgármester azt akarja, hogy Bettyvel lépjünk fel a Jubileumon, mivel segítettünk a sherifféknek kideríteni ezt az egészet, holott nem is így volt.

– Nagyon nem – csóváltam a fejem. – Apával mi találtuk meg a videót. És Jug? Ő írta az egész regényt erről, és érti a dolgát.

– McCoy polgármester azt mondta, hogy, mivel FP börtönben van, összezavarná az embereket – csóválta a fejét Betty.

***

Délután alig vártam, hogy az őrsre érjünk. Kíváncsi voltam az ügyvédre, és hogy mit tud mondani.

A férfivel az őrs előtt találkoztunk. Viszonylag fiatalnak tűnt, nem feltétlen tudtam belőle kinézni, hogy az ország legjobbja.

Hárman bementünk a fogdába, mire Mr. Jones rögtön felpattant az ágyról.

– Forsythe Pendleton Jones? Adam Rosenberg vagyok, az ügyvédje – fogott vele kezet a férfi. – Mr. Stark felvilágosított a dolgokról, el sem hiszi, de nem a húsz év szövetségi börtön a legrosszabb, amit kaphat.

– Ne kíméljen, mennyit varrhatnak a nyakamba?

– Negyven év.

– Mi van? – kerekedtek el a szemeim. – Egy gyilkosságért jár annyi! Öt vádponttal hogy szedhetett össze ennyit?

– Na, ezt én sem tudom. De lesz vádalku. Hallottam, már említettek valamit, viszont ha nem mond neveket... más eszközhöz kell folyamodnunk.

– Mire gondol? – kérdeztem, ahogy felültem az asztalra.

– Ki kell használni, hogy az Államokban nem a bíró hoz ítéletet, hanem jogilag képzetlen esküdtek. Elcsépeltnek, giccsesnek fog tűnni, de ők kaphatóak a tragikus történetekre. Mármint azon kívül hogy önt a fiával fenyegették.

Gondolkodóba estünk, míg nem felkaptam a fejem.

– Eszedbe jutott valami, Elle? – nézett rám apa, mire a másik két férfi is rám pillantott.

– Mr. Jones, tudom, hogy nehéz téma, de... mi van Charlesszal?

– Ki az a Charles? – kérdezte az ügyvéd.

– Nos... gimiben volt egyetlen alkalom egy lánnyal, aki terhes lett. A közeli apácáknál szült, és titkos örökbefogadásra adta a fiút, de azóta kiderült, sosem vitték el onnan. Nem rég a nő a fejemhez vágta, hogy van egy közös gyerekünk. Tonyéknál levették tőlem a DNS mintát, lett egyezés, és már szinte mindent tudok róla. Lower Manhattanben él és FBI ügynök.

– Ha nem akarja ezt a bíróságon elmondani, nem kell, de az esküdtszék általában családosokból áll. Szülőkből, nagyszülőkből. Őket meghatná, ráadásul szerintem lehetséges lenne, akár pár évre, vagy pár évre plusz valamennyi háziőrizetre leszűkíteni a büntetést.

– Hogy? Tényleg? – szálltam le az asztalról. – Csak Charles miatt?

– Nem feltétlenül, de elősegítheti.

– Még átgondolom, jó?

***

~Charles

Munka után leültem a nappaliba, majd a neten átolvastam az aznapi riverdale-i újságot. Hirtelen hatalmas kő esett le a szívemről, mikor kiderült, nem apám ölte meg azt a srácot. Hatalmas mosoly terült szét az arcomon. Bár ismertették az új vádakat, azokkal mégis kevesebb büntetést tudott összeszedni, mint gyilkossággal. Még attól is elvonatkoztattam, hogy anyám írja a cikkek felét. A másik felét meg a férje.

Széles mosollyal az arcomon zártam be a cikket, majd megnyitottam a Facebookot, hogy újra átnézhessem apám oldalát. Nem volt sok ismerőse, és úgy tippeltem a legtöbbjükkel abban a lakókocsiparkban lakik, ahol a legtöbb kép készült. Sajnáltam, hogy ilyen helyen éltek, de úgy tűnt, a bandával jól elvan. Mosolyogva görgettem lefelé, míg az ismerősei közt meg nem láttam Stark lányát. Gondoltam már rá, hogy legalább őt, vagy az apját fel kéne keresnem, elvégre náluk vették le a DNS mintát apámtól, de sosem tudtam rávenni magam, pedig Daphne igazán nem tűnt egy fenyegető jelenségnek, ráadásul egy posztban még apám mellett is kiállt.

– Mikor leszek én elég bátor, hogy beszéljek apámmal? – sóhajtottam, majd lehajtottam a laptopom fedelét.

***

A reggelünk talán egy fokkal jobbnak indult, mint a tegnapi. És így is volt ez, amíg meg nem érkeztünk a sulihoz, ami előtt Bettyt nem egyedül, hanem a nővére társaságában láttuk.

– Jaj, te jó ég... – húztam el a számat. – Pszicho Szőke Egy és Kettő van itt. Semmi kedvem köszönni, de az meg bunkóság...

– Nyugi már! Elmentek mellettük beszélgetve, mintha észre sem vennétek őket. Mi ezen olyan nagy dolog? – kérdezte apa.

– Oké, jogos... – sóhajtottam. – Gyertek, menjünk.

Kiszálltuk az autóból, gyorsan kiötlöttünk egy beszédtémát, és abba belemerülve haladtunk el a két szőke mellett, valamint áldottuk apa eszét, ugyanis nem szóltak utánunk.

– Na, ezt megúsztuk – sóhajtott megkönnyebbülten Pietro, mikor beléptünk az épületbe. – Apád tényleg zseni.

– Ó, tudja ő azt nagyon jól – bólogattam vigyorogva.

***

Ebédnél Jughead mellé telepedtünk, így Veronica csak vonakodva ült hozzánk.

– Jug, apa mondta tegnap, hogy az ügyvéddel már voltak is bent apukádnál – mondtam el a fél igazat, mert nem tudtam, mit reagálna, hogy még én is bent voltam.

– Tényleg? És mit mondott? – kapta fel a fejét.

– Hogy a megfelelő eszközökkel le lehet szűkíteni az egész büntetést pár évre, vagy pár évre és egy kevés háziőrizetre.

– Háziőrizet? – vonta fel a szemöldökét.

– Figyelj, öt vádpontért kapna annyit, mint egy gyilkosságért szokás adni. Nem a háziőrizet opciója a legfurább.

A következő pillanatban elhallgattunk, mikor Cheryl lépett oda hozzánk.

– Jughead – kezdte. – Sajnálom, nem volt jogom felpofozni téged múltkor. Bocsánatkérésként szeretnék adni valamit – mondta, és valami fénylő dolgot dobott Jughead felé, aki még a levegőben elkapta. – Az ikonikus pókbrossom. Szép pénzt ér majd a zálogházban. Eleget, hogy évekre elég hamburgert és „S" mintás pólókat vegyél rajta.

– Cheryl, mi folyik itt? – kérdezte Veronica.

– Én...

Ekkor azonban Kevin sietett oda hozzánk.

– Srácok, siessetek Betty szekrényéhez! Gyertek, baj van! Gyertek már! – hadarta, mire mindannyian felpattantunk és utána siettünk.

– Mi történt? – kérdezte Archie, de én csak elkaptam a kezét.

– Mi sem tudjuk, de szerintem fontos. Gyere velünk!

Ahogy Betty szekrényéhez értünk, egy egész nagy tömeget pillantottunk meg. Nagy részük fotózott valamit. Közelebb furakodtunk, és megláttuk, hogy valaki teleragasztotta a szekrényt Betty cikkjeivel, mellette egy szőke rongybaba volt felakasztva, és a cikkekre valami pirossal írták, hogy:

„Menj a Pokolba, Kígyó kurva!"

Jughead nagy nehezen elhúzta onnan a barátnőjét, mielőtt még jobban kiborult volna.

***

Másnap, ebéd szünetben, kaja után az ötösünk erre a mondatra lépett be a klubszobába:

– A legőrültebb dolog az egészben, hogy valahol a világban van egy bátyám – mesélte Betty a klubszobában, mire én félrenyeltem a korty teámat, így mindenki felénk fordult.

– Ööö... Mi van? – kérdezte Mollie, miközben leültünk hozzájuk.

– Tegnap anyám leszidott, amiért elhoztam Pollyt a suliba. Összevesztünk, hogy a titkok miatt ment tönkre majdnem a családunk. Reggel elmondta, hogy még gimis korában teherbe esett. A bátyám az Irgalmas nővéreknél született és mivel titkos örökbeadás volt, nem lehet tudni, hol van.

– Hány éves lehet? – fordult Veronica Bettyhez.

– Huszonvalamennyi.

– Biztos egy szőke Adonisz!

– Nem téved – súgta Wanda mire próbáltam elfojtani egy mosolyt.

– A titkos örökbeadás baromság – jegyeztem meg, bár a bátyja kilétét nem akartam elárulni.

– Na, neked erről is van véleményed? Anyám gimis volt!

– Ja, és? Kereshetett volna ő maga olyanokat, akik megbízhatóak. Párok, akiknek nem lehet gyerekük, például. Akik direkt örökbefogadni akarnak. És ki tudja, a bátyádat elvitték-e a fura apácáktól, vagy azok csak hazudtak.

Ekkor megcsörrent Betty telefonja, így nem vágott vissza.

– Tényleg, Jug hol lehet? Ma még nem láttam – néztem körbe.

– Tegnap járt nálunk valami szociális munkás, és azt mondta, hogy Jugheadnek nevelőszülőkhöz kell költöznie. A város szélére. Szóval... – magyarázta Archie.

Betty letette a telefont, és szomorúan fordult felénk.

– Hol van már? – kérdezte Veronica.

– Southside High. Azt mondta, senki nem akarja, hogy itt legyen – motyogta szomorúan Betty.

– FP figyelmeztetett, hogy Jugheadnek elő fog törni a sötét oldala – mondta Archie.

– Nem hagyhatjuk, hogy ezt csinálja.

– Oda akartok menni? Ne legyetek hülyék. Technikailag a sajátjai közt van. Nem olyan gáz az a hely, mint hiszitek.

– Akkor ne gyertek! Mit bánom én?! – fakadt ki Betty.

***

Este a Jubileumra igyekeztem gyorsan megoldani a ruha-smink-frizura problémát. Mivel csak Bettyéket kérték fel, hogy legyenek a színpadon, semmit nem vittem túlzásba. Fekete szoknyát vettem és egy kék szaténfelsőt, meg egy bokacsizmát. A hajamat kivasaltam, kevés sminket tettem fel, és máris készen voltam.

A városháza nagyterme teljesen megtelt a várost ünneplőkkel. Azonban, bár ez egyértelmű volt, de a déliek nem voltak jelen, holott ők is a város lakói.

Nem sokkal azután, hogy helyet foglaltunk, a polgármester a színpadra lépett.

– Üdvözlök mindenkit, Riverdale 75. évfordulójának ünnepségén – kezdte a polgármester, mire mindenki tapsolni kezdett. – Nem tudok tovább várni, hogy bemutassam a lányomat, Josie-t és az együttesét, a Vadmacskákat, ahogy fellépnek a mi hősünk, Archie Andrews mellett. – Erre még hangosabb lett a taps.

– Ma este megváltoztatjuk a dolgokat – mondta Josie. – Ma egy olyan dalt adunk elő, amit ez a srác, Archie Andrews írt.

A dalt követően Betty beszéde következett, amiről semmit nem tudtunk, bár már nem is voltunk olyan jóban, hogy előre faggassuk róla.

– Jó estét mindenkinek! Szeretném megköszönni a polgármester asszony felkérését, hogy beszédet tartsak. Riverdale immáron hetvenöt éves. – Ekkor Betty észrevett valamit, vagy valakit, de folytatta – De mi is Riverdale? Az emberek, nem igaz? Önök, én, a barátaink, a szomszédaink. Például Archie Andrews. Vagy Kevin Keller. Veronica Lodge, ő is Riverdale. A Bosszúállók is Riverdale. Tudják még, kicsoda, Riverdale? FP Jones. Akiből olyan hamar bűnbakot csináltunk. Jughead Jones, ő is Riverdale. Ő Riverdale lelke. Nélküle talán sosem derült volna ki, mi történt Jasonnel. És hogy háláljuk meg? Száműzzük őt. Riverdale-ben mindig ezt tesszük ha túl csúf az igazság. Például, hogy Clifford Blossom is közénk tartozott. A város válaszút előtt áll. Ha nem nézünk szembe azzal, akik valójában vagyunk, ha továbbra is hazudunk magunknak és egymásnak, újra megtörténhet az, ami Jasonnel történt. Vagy akár valami még rosszabb. Össze kell szednünk magunkat. Mindannyiunknak.

Egy ideig senki meg se mukkant, emésztgette az elhangzottakat, majd, végül, valaki a terem végéből tapsolni kezdett. Kevin tapsolva pattant fel, majd mindenki követte a példáját, egyedül a polgármester állt elég fanyarul a színpadon, mert Mr. Jones és Jughead is szóba került.

„Nagyon sok turmixot megittunk aznap este, és mind úgy éreztük, hogy az a veszélyes, körülöttünk lévő világ biztonságos lett. Legalábbis itt, ebben a boxban. Itt biztonságban voltunk."