„Minden mesének ugyanaz a tanulsága: a jó gyerekek soha ne menjenek egyedül az erdőbe. Mert ha letérsz az útról, ki tudja, mivel találkozol. Egy éhes farkassal. Egy csábító ördöggel. Vagy valami rosszabbal."

Ma reggel újabb rossz hírre léptünk be a klubszobába. Tegnap este, a Szerelmesek Ösvényénél rátámadtak Moose-ra és Midge-re. A lánynak nem lett baja, mert a barátja a testével védte. Azonban, ma a suliban a rendőrök is megjelentek az esrz miatt. Aggódtam, hogy talán ez és Grundy halála is ugyanahhoz köthető, aki meglőtte Mr. Andrewst.

– Totál Carrie-s volt – mesélte Kevin. – Midge-et beborította Moose vére és sikoltozott, mint egy banshee. Őrület volt.

– Kev, te amúgy mit kerestél ott? – kérdezte Archie, aki épp akkor lépett be a helyiségbe. – Téged is meglőhettek volna.

– Csak éjszaka kocogtam egyet, és hirtelen lövéseket hallottam.

– Ki az a hülye, aki alvás helyett kocog? Egy erdőben? – fintorogtam. – Főleg, ilyen veszélyes helyzetben.

– Hát én!

– Egyetértünk, végre abban, hogy egy gyilkos mászkál szabadon? – kérdezte Archie, miközben leült a kanapéra.

– Mi lesz, ha véletlenül a három támadás összefügg? – kérdezte Kevin.

– Hát, ne haragudj, de FBI ügynököt hívunk, mert apád három hónap alatt nem oldotta meg Jason halálát.

– Srácok, koncentrálhatnánk a lényegre? Midge és Moose túlélték, Archie apja is... A Bachelorette új évadjának ma van a premiere... és ti – mutatott Bettyre, Archie-ra Jugra és Kevinre – eljöttök hozzánk, hogy együtt nézzük. Bocsi, Stark, de ti...

– Őszintén leszarom, hogy meghívsz-e. Van jobb dolgom is.

– Veronica, egy gyilkos szaladgál szabadon a városban, és azt szeretnéd, hogy valami nyálas realityt nézzünk? – kérdezte Jughead.

– Igazából szeretném, hogy megismerjétek apámat. New Yorkban apu mindig a dolgozószobájában ült, és mint kiderült rossz dolgokat csinált ott. Elegem van a zárt ajtókból! Ismernem kell apám életét, ahogy neki is az enyémet.

– Ott leszünk, Vee. Alig várom! – mosolygott rá Betty.

Én csak fintorogtam egyet, majd felálltam és elindultam kifelé, hogy betehessem a cuccaimat a szekrénybe.

Néhány pillanat múlva Mollie, az ikrek és Peter is utánam jöttek, valószínűleg mert nem akarták egyedül eltűrni a csapatot, akik közül egyedül Archie és Kevin nem rágott be ránk valamiért.

***

Következő nap már az egyik délutáni szünetben kerestem egy üres termet, hogy beszélhessek Shurival. Meg akartam kérdezni, mi újság, hogy haladnak, mert esetleg lelépnék kicsit Wakandába, mert ez kezd sok lenni.

Ám, ahogy beléptem az egyik terembe épp Archie beszélt valami őrjáratról a focistáknak és Doileynak, aki... egy fadarabot élezett ki egy zsebkéssel. Értetlenül néztem rá, majd odamentem Archie-hoz.

– Sokáig kell még a terem?

– Nem, csak azt beszéltük, hogy talán mi lehetnénk a zsaruk plusz fülese. Járőröznénk. Persze fegyver nélkül, meg minden.

– Akkor Pszicho-cserkész mit csinál? – kérdeztem.

– Azt mi se tudjuk. Csak meg akarjuk védeni, ami miénk. Nem fogunk újabb támadásra várni. Mi leszünk a Vörös Kör.

– Oké, jó, de csak mondom, hogy szerintem napok kérdése, és itt az FBI. Ne éljétek bele magatokat nagyon a dologba!

***

Utolsó óra előtt még benéztem a klubszobába, ahol Betty épp Kevinnel vitatkozott, majd miután a srác kiviharzott, bekukkantottam.

– Még mindig a Fox Forestbe jár, mi? – kérdeztem.

– Ja. És fogalmam sincs, mihez kezdjek vele.

– Annyit tudok tanácsolni, hogy ilyenkor azt hiszik, csak a boldogságuk útjába akarunk állni. Nem tehetsz mást, mint vársz, vagy... köpd be a szüleinek – vontam vállat, és elindultam kifelé.

A suli előtt apa kicsit feszülten várt, így szemöldökráncolva öleltem meg.

– Szia, minden oké? – kérdeztem.

– Most azonnal megyünk a városházára. Közöltem Betty anyjával, hogy szóljon, ha van hír a támadásokkal kapcsolatban, és most hívott, hogy nem csak lett egy harmadik eset, két osztálytársad a Szerelmesek Ösvényénél, de a három összekapcsolódik. A pasi küldött neki bizonyítékot is. Grundy napszemüvegét és Fred pénztárcáját. Úgyhogy útközben hívod Charlest?

– I-igen – bólintottam óvatosan az információ dömpingtől meghökkenve, majd be is ültünk az autóba.

– Megvan egyáltalán Charles száma, vagy memorizáltad?

– Elmentettem a telefonba, miután kiderült, ki Jason gyilkosa – vontam vállat, és kikerestem Charlest a névjegyzékben, majd megcsörgettem.

Nem szeretek ismeretlenekkel telefonálni, de most a félelmemet a jelenlegi helyzetre, egy esetleges sorozatgyilkosra fókuszáltam.

– Charles Smith, Felügyeleti Különleges Ügynök, Lower Manhattan-i FBI iroda.

– Jó napot! Daphne Stark vagyok. Nyáron találkoztunk a Bosszúállók Torony közelében. Neki mentem a nyitott kocsi ajtónak, és nekem adta a névjegykártyáját. Azt mondta, hívjam ha veszély van. Na, most van. Riverdale-ben. Az a helyzet, hogy egy férfit meglőttek a kajáldában, aztán Greendale-ben egy csellóvonóval megölték a zenetanárt, aki előző hónapban ment el a suliból, pár napja, este pedig a Szerelmesek Ösvényénél rálőttek két osztálytársamra. A lánynak semmi baja, mert a srác védte, de ő is gyógyulgat. Aztán ma a helyi újság tulajai levelet kaptak, hogy ez a három eset egy emberhez köthető. A fickó még az első áldozat pénztárcáját, meg a tanár napszemüvegét is elküldte. Nem tudna idejönni?

– Nagyon nagy szerencsétek van, mert a héten kaptam előléptetést, úgyhogy mindjárt indulok haza a holmijaimért, és megyek Riverdale-be. Egyébként köszönöm az információt, mert ezen már el tudok indulni.

– Rendben. Most megyünk apával a városházára, hátha el tudjuk kérni a levelet a sherifftől, de azt lehet önnek kell majd.

– Jól van. Kábé háromnegyed-egy óra, mire odaérek. Hol tudunk találkozni?

– Ha nem kerül, és egyenesen déli irányból közelíti meg a várost, akkor át kell menni egy szegényebb környéken, meg egy vasúti átjárón, rögtön ott lesz egy retro kajálda. Ha az megfelel...

– Nekem igen. Akkor leteszem, és készülök indulni. Te pedig nyugodj meg szépen, mert hallom, mennyire felzaklatott a dolog. Hamarosan találkozunk. Szia!

– Viszhall!

Alig öt perccel indulás után berontottunk McCoy irodájába, mire a bent lévő Cooper szülők, Keller és a polgármester meglepve nézett ránk.

– Elnézést, Mr. Stark, bármit is akar, nem érünk rá – mondta McCoy.

– Hallani akarom azt a levelet! Hallani akarom, mire készül ez a pszichopata!

Keller erőt vett magán, majd olvasni, kezdte:

– „Én vagyok a Fekete Csuklyás. Én lőttem le a házasságtörőt a Pop's-ban. Én öltem meg a gyermekmegrontót Greendale-ben. Én lőttem rá a drog- és szexfüggő tinédzserekre a Szerelmesek Ösvényénél. Riverdale nem ártatlan. Tele van álszent, degenerált, bűnöző emberekkel. A haragom az ára a hazugságoknak, a titkoknak és bűnöknek. Nem fogok leállni, nem lehet megállítani. Én vagyok a farkas. Ti pedig a nyáj. Ez a véreztetés. Hallotok még rólam!"

– Megmondtam! Ez nem szimpla gyilkosság, mint Jasoné. Ez valami brutális. Önkényes megtisztítónak hiszi magát – fakadt ki apa.

– Alice, a közbiztonság érdekében fontosnak tartom, hogy ne adjunk közönséget ennek az őrületnek – mondta McCoy.

– McCoy polgármester, a mi kötelességünk tudatni az emberekkel, hogy a Csuklyás a következő áldozatára vadászik – mondta komolyan Mrs. Cooper.

– Pánikot fogsz kelteni. Médiacsendet kérek a következő 24 órára, legalább a levél tekintetében! És felveszem a bizonyítékok közé. Küldök másolatot – mondta Keller.

– Már nem szükséges, sheriff. Lemásoltuk, mielőtt elküldtük a nyomdába. Holnap címlapon jelenik meg.

– Keller, emlékszel, mit mondtam valamelyik nap? – kérdezte apa.

– Igen. Ha letelik a két hét, mást is bevonunk. De várjunk miért is hallgatok rád?

– Mert egy szimpla gyilkossággal se boldogulsz. Néhány tizenéves hamarabb megoldotta, mint te. Ezzel se mész semmire. Egyébként mást is mondtam. Ha kiderül, hogy Grundy gyilkosa és Fred támadója ugyanaz, és/vagy lesz egy harmadik áldozat is, hívunk szakértőt. Ez megtörtént. Idefelé beszéltünk egy FBI ügynökkel. Idetart.

– Mi jogon vont be másokat?! – kérdezte a polgármester dühösen.

– Most mondtam! Ez nem egy egyszerű gyilkosság! Ki tudja, hány embert akar még megtámadni, megölni?! A bűnösökre vadászik. Lehet a következő valamelyik Lodge lesz. Vagy McCoy, amiért egy ártatlant akartál leültetni Blossom helyett, vagy Keller, mert te is ezt tetted. Lehetsz a következő. Kell a segítség. Ezt pedig lefotózom, hogy tudjunk valamit adni az ügynöknek.

***

– Biztos ne maradjak? – kérdezte apa a Pop's parkolójában.

– Biztos. Mondtad, hogy dolgod van otthon. Charles autóval jön, és biztos beszélni akar majd még veled, vagy veletek is. Ha szépen megkérem, tuti hazavisz.

– Jól van, vigyázz magadra. És ha hazavisz, ne felejtsd el visszaadni neki a képeslapot.

– Oké, eszemben van – mosolyogtam, megöleltem, majd bementem a kajáldába.

Leültem egy ablak melletti boxba, hogy lássam, ha Charles megérkezik. Amíg vártam, rendeltem enni, mert az ebéd nem volt túl finom.

Már a turmixomat iszogattam, mikor épp az ablak elé parkolt le egy kis, fekete Mercedes, és megpillantottam Charlest, ahogy kicsit sietősen száll ki, ugyanolyan elegáns ruhában, mint mikor találkoztunk. Mikor belépett, először nem is nézett körül, csak a pulthoz ment, szemügyre vette az étlapot, és rendelt.

Mosolyogva álltam fel, odamentem hozzá, és megkocogtattam a vállát. Rögtön megfordult. Így élőben, és közelről még jóképűbbnek tűnt, mint a képeken. A szőkésbarna haja tökéletesen beállítva – valószínűleg zselével, mert nem úgy tűnt, hogy egy tincse is szándékozna elmozdulni –, a szürkészöld szemei pedig, mintha belelátnának az ember lelkébe.

– Szia, te vagy Daphne, igaz? – mosolyodott el halványan. – Ne haragudj, hogy nem néztem körül, de elfelejtettem ebédelni menni, és éhen halok.

– Igen, én vagyok, és semmi gond. A suliban sem volt csodás az ebéd. Amúgy nyugodtan leülhetünk, majd kihozzák – mutattam a box felé, ahol addig ücsörögtem.

Bólintott, majd leültünk egymással szemben.

– Szóval, felírtam, amiket mondtál, de valakinek majd le kéne jönnie az irodába kicsit több részlettel, hogy csináljak nyomozási táblát.

– Megyek én. Kétlem, hogy apa elenged a suliba, hiszen hallhatta a telefonban, mennyire... kikészültem. Amúgy meg, a legutóbbi áldozatok az osztálytársaim. Apáék a nevüket sem tudják.

– Nem is tudom... csak egy felnőttnek kéne, de...

– Miért? Én is tudok leírást adni, az én osztálytársam apját lőtték meg itt – sóhajtottam.

– Miért akarsz ennyire segíteni?

– Mert ez az otthonom, és mert... tudom, bután hangzik, de megígérem Mr. Jonesnak, hogy nem hagyom, hogy a fia egyedül legyen.

Charles halványan elmosolyodva csóválta a fejét. Ekkor tették le elé a rendelést, így először a csokiturmixba kortyolt, és csak utána válaszolt.

– Nos... jó, lejöhetsz. De cserébe mesélsz apáról? – kérdezte félénken, mire elmosolyodtam.

– Persze, szívesen. Sőt, ha majd szeretné, még a lakókocsit is megmutatom.

– Az jól hangzik, de kérlek, ne magázz! Nem vagyok én öreg. – Nevetve bólintottam.

– Oké, bocsánat. Csak az FBI komoly hely, gondoltam, te is az vagy.

– Kicsit, de nem várom el, hogy munkahelyen kívül magázzanak. Tényleg, ha ettünk, beszélhetnék apukáddal, vagy valakivel a csapatból?

– Persze. Apa mondta is, hogy kicsit összébb pakol a laborban, ott majd beszélhettek. Ja, és elküldte a levél fotóját, hogy megmutassam. Az igazit majd el kell kérned a sherifftől.

Bólintott, majd mikor odanyújtottam felé a telefonomat, hogy elolvassa a levelet.

– Azta rohadt... – masszírozta az orrnyergét. – Ne haragudj, nem szoktam így beszélni, és három év alatt láttam komoly dolgokat, de ez...

– Tényleg, gratulálok, hogy három év alatt olyat értél el, amihez másoknak öt kell.

– Kösz. A régi mentorom szerint kivételes tehetségem van a sorozatgyilkosokhoz, ez márpedig az, hiába volt a három esetből csak egy halálos kimenetű.

***

Mikor Charlesszal megérkeztünk, kiszálltam az autóból, és a kamerába néztem.

– P.É.N.T.E.K., engedj be minket! És Charles Smith ügynök kerüljön a listára! – mondtam, és mikor elkezdett gördülni a kapu, visszaültem az autóba. – Na, kész is.

– Hm, elismerésre méltó biztonsági rendszer.

– Köszi. Apa érdeme. És most már, ha jössz, kinyílik magától a kapu – mosolyogtam rá.

– Rendben, köszönöm.

Bekísértem Charlest a laborig, és az ajtó kódját is bepötyögtem neki.

– Ó, ha végeztetek, visszaadom a képeslapot, jó? Majd menj fel a lépcsőn, ott jobbra, és bal kéz felől a harmadik ajtó az én szobám.

– Megtaláltad? Hál' istennek! Köszönöm szépen! – mosolyodott el. – Az a képeslap nagyon sokat jelent nekem.

– Tudom, azért raktam a parafatáblára, nehogy elkeveredjen.

~Charles

Miután Daphne elindult fel, én bementem a laborba. Odabent annyi minden holmit láttam, feléről sem tudtam, mi az. Az egyik asztal mellett viszont egy nagy táblát vettem észre, fonalakkal, és ott díszelgett rajta egy fotómmal.

– Hát ez? – kérdeztem, mire Daphne apja felkapta a fejét.

– Ó, ne haragudj! FP-nek akartunk segíteni – vakargatta a tarkóját. – Tony Stark – nyújtotta felém a kezét, amit elmosolyodva fogadtam el.

– Egyébként lenyűgöző – mentem közelebb, hogy megnézzem a nyomozási táblát. – Én rendezettebben csinálom, de ahhoz képest, hogy nem ezzel foglalkozik...

– Kösz. Miről kéne beszélnünk?

– Csak kikérdezném, mit tud ezekről az ügyekről, ha nem baj.

– Ugyan, dehogy. Kávét főzzek?

– Nem kell, köszönöm.

***

– Nagyon köszönöm a segítséget – mosolyodtam el. – Akkor még visszakérem a képeslapom, és megyek is, mert még ki kell pakolnom a Five Seasonsben.

– Nem maradsz vacsorára?

– Ugyan, nem zavarnék, és tudom, hogy apa miatt csinálják.

– Részben, de elvégre mi hívtunk, és ez lenne a legkevesebb.

– Nézze, Mr. Stark, ez nagylelkű, köszönöm. Talán a hétvégén, de most nagyon ki kell pakolnom.

– Rendben.

Mosolyogva elköszöntem, a nappaliba mentem, ahol felpillantottak az érkezésemre.

– Ó, üdv, Charles Smith vagyok, bár már biztos mindenki tisztában van vele. Csak Daphne-tól kérem vissza a képeslapot, és megyek is.

– Tudod merre kell menni? – kérdezte egy szőke hajú nő, kábé velem egykorú lehetett. – Amúgy Yelena Belova vagyok.

– Nagyon örülök. Igen, Daphne mondta – mosolyodtam el, majd elindultam az emeletre, közben kíváncsian nézelődtem.

~Daphne

Épp Shurival váltottam pár üzenetet, mikor kopogtak az ajtómon.

– Gyere be!

Charles óvatosan benyitott, és bekukkantott.

– Szia, zavarok?

– Szia! Dehogy, gyere csak. Itt a képeslap – mentem az asztalhoz, levettem a parafatábláról a képeslapot, és felé nyújtottam.

– Köszönöm. Érdekes, mikor ezt vettem, az egyik legpocsékabb napom, de mégis... annyira a szívemhez nőtt.

– Mi... mi történt?

– Hát... megtaláltam anyámat, miután megszöktem a Nővérektől. Bekopogtam hozzá, és... az arcomba vágta az ajtót, miközben közölte: „Nem veszünk semmit."

Elszomorodva néztem rá, miközben ő a képeslapot figyelte.

– Az a legrosszabb, hogy abban a ruhában voltam, amit a Nővéreknél kellett viselni. Rájöhetett volna...

Óvatosan a vállát kezdtem simogatni.

– Ne félj, még nem tudja, hogy te vagy a fia – mondtam halkan. – Csak apád és az öcséd. Meg aki a tárgyaláson volt.

– És mit gondol? Mármint az öcsém.

– Charles... nos...

– Nem örül. Értem. Köszönöm szépen a képeslapot. Megyek is, mert el kell pakolnom a holmijaimat a szállodában.

– Várj, kikísérlek!

***

Jól gondoltam, mikor azt mondtam Charlesnak, hogy nem megyek suliba. Sőt, Peter is itthon maradt, meg az ikrek is kiharcolták Clintéktől, hogy maradjanak, csak nem tartottak velem, mikor apa elvitt az őrshöz.

– Biztos ne menjek be? – kérdezte apa.

– Persze. Charles megadta a rendes számát, tudok neki szólni, hogy itt vagyok. Csak nem tart az majd olyan sokáig. Elmesélem, amit tudok, hogy valamivel előrébb legyen.

Sóhajtva bólintott, majd kiszálltam az autóból, és bementem az őrsre, majd megkerestem az ajtót, ami mellett kód volt, és megcsörgettem Charlest.

– Szia! Daphne?

– Szia! Igen, én vagyok. Itt vagyok az ajtó előtt.

– Rendben, máris megyek – mondta, és letette a telefont.

Kicsit idegesen ácsorogtam az ajtó előtt, míg nem az kinyílt, és Charles halványan elmosolyodott, ahogy megláttuk egymást.

– Szia! Gyere le nyugodtan, és bocsánat a rumliért, de ezer éve nem használták ezt az irodát.

– Szia! Azért remélem, nem zavarok.

– Dehogy, majd beülünk az irodámba. Ott legalább rend van. Már a táblát is felállítottam, és... mit hoztál.

– Brownie-t. Baj? Tegnap, miután apa mondta, hogy nem kell mennem suliba, úgy döntöttem, sütök, és hozok kicsit. Bár nem tudom, hányan vagytok, így csak neked jut.

Kíváncsian kukkantott a dobozba, majd elindultunk lefelé.

– Ha az íze olyan, mint az illata, nem is adok senkinek. – Halkan felkuncogtam, és bekukkantottam a forduló után a lépcső mellett kezdődő üvegfalon.

Az iroda valóban rumlis volt. Az asztalokon halmokban álltak a papírok, a kartondobozok, és mindenféle holmik.

– Ne haragudj! – mosolygott. – Mondtam.

– Ugyan, a költözés mindig ilyen. Én már csak tudom.

Az ügynökök szinte észre sem vettek a sürgölődésben, ahogy félénken köszöntem nekik. Charles az elkülönített, üvegfalú iroda felé kísért.

– Elég sötét ez az egész helyiség – jegyeztem meg, ahogy körülnéztem.

– Valóban nem túl nagyok az ablakok, de majd szólok valakinek, hogy tegyen értelmesebb égőket a lámpákba. Tényleg, nem is kérdeztem, kávét, vagy teát kérsz?

– Nem, köszi. Apa fent vár úgyhogy annyira nem helyezném kényelembe magam.

– Rendben. Akkot foglalj helyet, és kérlek minden apró részletet mondj el, amit megtudtál az ügyről! – nyitott be az irodájába, majd maga elé vett egy csomó cetlit, fonalat, meg rajzszöget.

– Szóval... a férfi kábé negyvenes, fehér és a szemtanú osztálytársam szerint zöld szeme van. Az első áldozata Fred Andrews volt a Pop's-ban. Ő túlélte, már otthon lábadozik. A következő Geraldine Grundy volt, a szomszéd városban, Greendale-ben. Egy cselló vonóval ölték meg. A harmadik eset a Szerelmesek Ösvényénél, a Fox Forestben történt. A férfi rálőtt az autóban ülő Midge Klumpra és Moose Masonre, de csak a srác sérült meg, mert a barátnőjét védte.

– Szóval akkor kettőre rálőtt, egyet csellóvonóval ölt meg?

Csendben bólintottam.

– Ó, el ne felejtsem! A levél szerint elvileg bűnösökre vadászik. Mr. Andrewst házasságtörőnek nevezte. Végül is kavart Lodge feleségével de el is vált nemrég, és a felesége nem is itt élt, szóval ha valakinek rossz a házassága, ez szerintem elnézhető. Hát, ami Grundyt illeti...

– Ő tényleg...?

– Igen, igazából az egyik osztálytársam meg ő...

– Nyugi, nem hozom be a srácot, jobb dolgom is van.

– Ami viszont Moose-ékat illeti... nem tudom, szereztek-e valami cuccot estére, mondjuk füves cigit, vagy ilyeneket, ami viszont az... elnevezés másik felét illeti – mondtam, kicsit elpirulva, nem voltam hozzászokva, hogy mások előtt mondjam ki a „szex" szót –, ha valakinek van párja, szerintem természetes, hogy... lefekeszenek.

– Igazad van. Köszönöm, hogy ezt is elmondtad. Ebből már tudjuk, hogy önbíráskodó, maga dönti el, mi a bűn és mi nem. Ó, és említetted, hogy elküldte két áldozat holmiját is... anyáméknak.

– Igen. Ez gyakori?

– A sorozatgyilkosok gyakran gyűjtenek trófeákat az áldozatoktól, de elküldeni nemigen szokták.

„A mesékben a gyerekek, akik az erdőbe mennek, mindig másként térnek vissza. Mindig valami alapvető változáson esnek át. Néha jobbak lesznek. De gyakran rosszabbak. Ez a gyakori tévhit a mesékkel kapcsolatban. Nagyon ritkán végződnek boldogan."

Másnap este a neten egy különös videót találtam. Archie-ék garázsában forgott, akiz leszámítva mindenki póló nélkül, vörös maszkkal a fején állt a háttérben.

– Üzenet annak a gyávának, aki Fekete Csuklyásnak nevezi magát. Azt hiszed, ránk támadhatsz a sötétből. De Riverdale sokkal erősebb nálad. És nem félünk tőled. Látod, te egyedül vagy. De mi egy légió vagyunk. Mi vagyunk a Vörös Kör. És el fogunk kapni. Megtalálunk! Levadászunk! És kivégzünk!