„Íme a Pop's Chock'lit Shoppe. Évtizedeken óta ez Riverdale szíve. Most ez lett a legújabb áldozat a város sötétség elleni harcában."

Reggel Peterrel egyszerre értünk le a konyhába, ahol apa nagy vigyorral az arcán pakolta ki a papírzacskóból a Pop's-ból hozott kaját.

– Jaj ne, Tony, mi ez a vigyor? – kérdezte aggódva Peter. Jogosan tette, mert ha apa így vigyorog, az nem igazán jelent jót.

– Áh, semmi – legyintett.

– Most már tuti, hogy csinált valamit – sóhajtott Natasha.

– Hé, nem zavar, hogy a Pop's-ból hoztam kaját?

– Köszi, ez kedves tőled, de biztos csináltál valamit, ha így vigyorogsz. Ki vele, mit műveltél? – kérdeztem kicsit tartva a választól.

– Hát... Nagyjából fél órája, miközben a Pop's felé sétáltam, éppen elmentem Pembrooke előtt, amikor velem szemben, kocogva jött valaki. És ennek a bizonyos valakinek Hiram Lodge a neve.

– De hát csak a hónap végén kellett volna kijönnie a hűvösről, nem? – háborgott Pietro a nappaliból.

– Én is ezt hittem. Na, mindegy. Szóval ő is felismert engem, és... erőből orrba vágtam.

– Ez igen – kuncogtam. – Amúgy köszönöm szépen a kaját.

– Szívesen. Élvezzétek ki, mert Pop azt mondta, lehet ez lesz az utolsó.

– Ne már! Miért? – kérdezte csalódottan Pietro.

– Azért, ami Freddel történt. Tudjátok, mit írtak a falra?

– Graffitiztek? – szörnyedt el Wanda.

– Igen. Azt írták „halál büfé". Lehet be is fog zárni. A személyzet is kilépett.

– Az nem lehet! Imádjuk azt a helyet – biggyesztettem le az ajkam.

***

Alig értünk be a suliba, Jughead már oda is sietett hozzánk.

– Ti velem jöttök. Most – jelentette ki, elkapta a csuklóm, és a Kék és Arany szerkesztőségébe vonszolt.

Mikor Peter és beért, becsukta az ajtót, Jughead pedig karba tett kezekkel, már-már magyarázatot várva nézett ránk.

– Mikor akartátok közölni? – kérdezte.

– Mit is? – vonta fel a szemöldökét Pietro.

– Nemrég jártam apánál! Közölte, hogy van egy bátyám, és ti ezt tudtátok, mert nálatok vették le a mintát a vizsgálathoz.

– Jughead, ez nem a mi feladatunk volt! – fakadtam ki. – Igen, tudtuk, már gyakorlatilag mindent tudunk róla, de apukádnak kellett elmondania. Neki volt joga hozzá. Sajnáljuk, hogy csak most tudtad meg, de neked is kinyomtatjuk az összes dolgot, amit találtunk a bátyádról, és jobban megismerheted, mire a városba jön.

– Nem tudom, akarom-e – morogta, mire értetlenül összenéztünk, majd rá.

– Tessék? – értetlenkedett Wanda.

– Nem tudom, akarom-e jobban megismerni.

– Tudom, hogy ez sok egyszerre, de ha apukád börtönbe kerül, mégis lenne a közelben egy felnőtt rokonod, aki rád néz – sóhajtottam.

– Tudom, és épp ezért reméltem, hogy anya hazajön Jellybeannel, hogy legalább részben teljes legyen a családom. De ha anya megtudja, hogy apának van egy másik gyereke, soha az életben nem jön haza, és még lehet válni is akar apától!

– Jesszus! Ne Charlest hibáztasd már, mikor nem is ismered. És ha anyukád miatta nem jönne haza, az nem a bátyád hibája!

Intettem a többieknek, majd elhagytuk a szerkesztőséget.

– Erről nem kéne szólni Mr. Jonesnak? – kérdezte óvatosan Peter. – Mert szerintem előtte Jughead nem így reagált.

– De. Majd szólok. Viszont attól tartok, ha majd Betty megtudja... na, akkor nem szeretnék Charles helyében lenni.

***

Első óra utáni szünetben kiültünk, az udvarra az egyik asztalhoz, pont a többiek szomszédságába, így hallottuk, hogy Jughead beszámolt arról, mi történt a Pop's-szal.

– Megint a rosszfiúk nyertek. Senki nem volt ott. A személyzet felmondott. Nem tudja meddig maradhat még nyitva. Talán egy hétig se.

– Az egész az apámmal történtek miatt van – mondta szomorúan Archie.

– De erről akkor se ti tehettek – tette a kezét a fiú vállára Veronica. – Ez a csuklyás lelkén szárad.

– Az emberek megijedtek, és valljuk be, nem hiszem, hogy hamar visszamennék oda.

– Várjunk, én most beletörődést hallok? – kérdezte Betty hitetlenkedve. – Nem hagyom, hogy egy fegyveres őrült határozza meg, mi történjen a hellyel. Jug, mindent megtettél, hogy megmentsd az autósmozit.

– Nem tudok több közösségi üggyel foglalkozni. Nincs rá időm.

– Apukád miatt, érthető. És neki kell az első helyen állnia. Majd én megmentem Pop Tate-et.

– Segítek – vigyorgott Veronica a cappuccinója felett. – Bármi, amivel távol lehetek a szüleimtől.

– Ez tetszik, viszont mennem kell. Beszélnem kell apám ügyvédjével.

– Nekem meg a sheriffel – pattant fel Archie, majd nyomott egy puszit Veronica arcára.

***

Csengő előtt értem be az irodalom terembe, ötödik órára. Mire elrendezgettem a cuccaimat, ki is nyílt az ajtó, de a tanár helyett Weatherbee lépett be a terembe, mire mindenki értetlenül nézte őt.

– Figyelem, egy tragikus hírt kell közölnöm. Ms. Grundy, aki nemrég itt tanított, holtan találták greendale-i otthonában múlt éjjel.

– Istenem – motyogta az előrébb ülő Kevin.

– Tudom, hogy páran a tanítványai voltatok – folytatta az igazgató. –, és nehéz lehet ezt a hírt feldolgoznotok.

Ekkor Archie felkapta a holmijait és kisietett a teremből. Weatherbee még utána szólt, de rá se hederített. Én viszont rosszat sejtettem, mert bár a halál okát nem tudtuk meg, különös volt, hogy azután, hogy Archie apját meglőtték, Grundy is meghalt.

Kicsengő után, miközben a szekrényhez siettem, megcsörgettem apát, aki szinte rögtön felvette.

– Szia, Kicsi! Baj van? Nem nagyon szoktál a suliból hívni.

– Ms. Grundy tegnap éjjel meghalt Greendale-ben. Weatherbee azt nem mondta hogy, csak hogy már úgy találták. Viszont én úgy gondolom, Mr. Andrews és Ms. Grundy esete túlságosan egymás után jött.

– Nem mondasz butaságot. Figyelj, ennek utána nézek, és ha tényleg összekapcsolódik a kettő, vagy Grundy nem szívrohamban halt meg, valószínűleg nem hagyok két hetet Kellernek.

– Rendben... délután elviszel az őrsre? Jughead nincs odáig Charles gondolatáért, és nem tudom, ezzel Mr. Jones tisztában van-e.

– Persze, majd elviszlek. Most viszont leteszem, oké? Délután találkozunk.

– Rendben, szia! – tettem le a telefont.

***

Délután egyedül mentem be a fogdába, míg apa az őrs előtt, az autóban várt.

– Szia, Daphne! Hát te? – lepődött meg Mr. Jones. – Ó, most nem hoztál enni. Kár.

– Sajnálom, de kicsit komoly dologról lenne szó – álltam meg a rácsok előtt. – Jugheaddel volt alkalmunk beszélni a bátyjáról reggel. Mikor ön elmondta, hogy reagált.

– Nem olyan vészesen. Szerintem egész jól, bár, mikor felajánlottam, hogy odaadom, amit kinyomtattatok róla, de azt mondta, sietnie kell a suliba.

– Aha, ezt én is felajánlottam, mármint, hogy kinyomtatjuk Charles adatait, hogy jobban megismerje, de akkor közölte, hogy nem igazán akarja. Azt remélte, hogy az anyukája és a húga hazajön, amíg ön börtönben lesz, de ha Charles ide kerül, és Mrs. Jones megtudja, ez biztos nem történik meg. Én pedig közöltem, nem Charles hibája, ha már látatlanban utálják.

– Istenem... – dörzsölte az arcát. – Köszönöm, hogy szóltál, majd próbálok beszélni vele.

– Rendben, és remélem, nem okoztam nagy gondot ezzel...

***

Ahogy hazaértünk, a többieket szokásosan a nappaliban találtam. Ledobtam a táskámat, majd felálltam a dohányzóasztalra.

– Hékás, Daphne, szállj le onnan. Cipőben meg pláne! – szólt rám apa. Gyorsan visszaálltam a szőnyegre, és mivel már most rám figyeltek, belekezdtem a mondandómba.

– Srácok, holnap este lesz egy esemény a Pop's-ban. Retro est. Bár Betty találta ki, jó ötlet, hogy megmentsük a helyet és jól esne, ha... mindannyian eljönnétek.

– Én nem tudok. Valakinek muszáj vigyáznia Nathanielre – mondta Laura.

– Itthon maradok én – mosolygott Clint. – Végre te is kimozdulhatsz egy kicsit. Mindenki jól jár. És végre Cooper és Lila is elmehetnek a Pop's-ba.

– Ez így tökéletes – bólintottam vidáman.

***

~Charles

Miután olvastam a reggeli Riverdale-i Hírmondóban, hogy kezdődik apám tárgyalása, kivételesen szabadságot vettem ki, hogy ott lehessek.

Valahol a szekrényemben találtam egy baseball sapkát, gondoltam, az megteszi álcának.

A bírósági terembe idejében érkeztem, és legesleghátul foglaltam helyet, enyhén lecsúszva a széken, nehogy véletlenül észrevegyenek.

Apám elmondott mindent, majd egy kissé ellenszenves lány, akinek a bátyja volt a halott, megbocsátott, és ő is elmagyarázta, apám zsarolás miatt tette azt, amit.

– A fejlemények fényében azt javaslom, vonuljunk vissza, és értékeljük át az ügy bizonyos aspektusait – kezdte a bíró, mire felegyenesedtem. – Ily módon újratárgyaljuk a büntetés mértékét.

Ekkor viszont felállt apám ügyvédje, akihez a munka miatt nekem is volt szerencsém.

– Bíró úr, tisztelt esküdtek! Mielőtt elvonulnánk, Mr. Jones még szeretne mondani valamit, hogy ne a következő tárgyalást húzzuk vele.

A bíró rábólintott, majd apám felült az alacsonyabb emelvényre a bíró magasabbja mellé, így pont szemben voltunk egymással, csak reméltem, hogy nem vesz észre.

– Tisztelt bíró úr, esküdtek, én tisztában vagyok vele, miket tettem, és bármi is lesz a büntetés, jogosan kapom, csak azt remélem, lesz még alkalmam megismerni a fiamat, akiről szeptemberig semmit nem tudtam. Az anyja csak úgy közölte, hogy van, pedig lett volna rá huszonöt éve. Szörnyű érzés, hogy van egy gyerekem, és nem lehettem ott neki. Bár azóta már tudom, hogy e nélkül is elég sikeres. FBI ügynök lett, és nagyon remélem, hogy a jelen helyzet ellenére is kíváncsi lesz rám, mikor lesz lehetőségünk találkozni.

Én lehajtottam a fejem, és összeszorítottam a szemeimet, hátha visszatarthatom a könnyeimet.

***

~Daphne

Végül eljött az este. Tökéletesen időre megérkeztünk, de ahogy beléptünk a Pop's-ba láttuk, hogy a hely kong az ürességtől. Egyedül a Bestiák voltak ott.

– Daphne, el sem hiszem, hogy a múltkori után ezt mondom, de jó, hogy jöttetek – lépett hozzánk Betty. – Senki nem jött még rajtatok kívül.

– Ugyan, még korán van. Biztos jönnek még – bíztattam. – De addig is, itt vagyunk mi. Ráadásul azt hiszem vannak valakik, akik már szomjasak – vigyorogtam Lilára és a bátyjára.

– Na, és milyet szeretnétek? – varázsolt mosolyt az arcára Betty.

– Vaníliásat – nézett rá angyali szemekkel Lila.

– Én csokisat – mondta Cooper.

– Rendben, mindjárt hozom.

A kicsik nagyon örültek a turmixuknak, ráadásul hamarosan szállingózni kezdtek az emberek. Például Josie, Melody és Cheryl. A Vadmacskák énekese kicsit kiakadt Bettyre, amiért ingyen koncertet hirdetett, ugyanis a polgármester nem örülne, ha megtudná, hogy itt járt, ráadásul Valerie is megbetegedett. Viszont Cheryl ezt a gondot is megoldotta, mert felajánlotta, hogy beáll harmadiknak, ha már Josie pompon lány lett.

A koncert elkezdődött, ahogy a lányok a tetőn adták elő a számomra ismeretlen dalt. Ráadásul kábé a felénél megpillantottam Archie-t a tömegben. Mosolyogva integettem neki, aminek köszönhetően észre is vett.

– Szia, Noelle – mosolyodott el halványan. – Illetve sziasztok – köszönt a csapatnak.

– Szia – mosolyogtam. – Elhiszem, hogy nem könnyű neked most itt lenni, de remek, hogy mégis eljöttél. Nagyon bátor vagy.

– Kösz.

A koncert után visszamentünk a büfébe, ahol épp megpillantottuk a Lodge szülőket.

– Na, most verem be a képét! – indult volna meg apa.

– Stark, hagyd! – fogta vissza Steve.

– Vagy legalábbis ne nyilvánosan tedd, mint valamelyik nap – tette hozzá Bucky, mire elnevettem magam. Lodge-ék észrevettek minket és úgy láttam, mintha a családfő tartana apától, ez pedig mindkettőnket elégtétellel töltött el.

– Csodálatos az a tapasz a belilult orrán – jegyeztem meg vigyorral az arcomon.

***

Az est vége felé – mikor már Laura és a kicsik otthon voltak –, Pop egy kis beszédet mondott.

– Az ő érdeme – mutatott Bettyre. – Ennek az ifjú hölgynek köszönhetem, hogy a Pop's nyitva lehet ma este, holnap... Mindaddig, míg idejártok! – Ez a kis köszönetnyilvánítás elég nagy tapsot kapott, és nem véletlenül. – Köszönöm még a Lodge családnak, akik az imént adományoztak, így az esetleges szűkösebb időkre is be leszünk biztosítva.

Erre elfintorodtam, és láttam, hogy apa viszont úgy néz, mint aki kísértetet látott. Ezt nem tudtam hova tenni, de végül nem szólaltam meg.

De hamarosan, nagyjából fél óra múlva, mikor mindenki hazaindult, ki is derült, mi volt a gond. Ahogy kilépünk a Pop'sból, apa lelassított, hogy a mögöttünk jövők megelőzzenek. Hamarosan csak mi maradtunk a parkolóban.

– Mi az? Miért nem indulunk haza? – kérdezte Wanda, és összébb húzta magán a kabátját. – Hideg van.

– Lodge-ék nem adományoztak Popnak – meredt apa a távolba. – P.É.N.T.E.K lehallgatta őket.

– Mi? Akkor Pop miért mondta azt? – kérdeztem rosszat sejtve.

– Mert így ő maradhatott a menedzser. Hiram Lodge megvette a büfét.

***

– Mi van? A fiad komolyan összekutyult nekünk mindent? – kérdezte otthon apa a kihangosított telefonba.

– Valószínűleg. Hiszen ti szereztetek egy A kategóriás ügyvédet, ő meg nem tudott nyugton ülni a seggén, és felkereste Pennyt. De az a nő veszélyes.

– Akkor mit keres a bandában?

– Az bonyolult... mindegy, de végül is működött, amit ez a nő mondott, csak... nem tudnátok néha ránézni, hogy ne essen baja? A bátyját úgy fest, nem fogadja el.

– De, persze. Szívesen. Ne aggódj, vigyázunk a fiaidra! És ha elnapolták az ítéletet, biztos elég, jól átszabják a büntetésed, és semmi gond nem lesz.

– Nagyon remélem, Stark. És nagyon sokat köszönhetek neked és a lányodnak is. Daphne, azért ugye továbbra is tartod a lelket a srácokban?

– Persze – mondtam könnyes szemekkel. – Mindennap járok oda.

– Jól van, nyugi, kölyök. Remélem, nem most lesz sok a pátyolgatott emberek száma, hiszen lesz még egy.

– Tudom. És mindenkire vigyázok, akire csak kell.

„Messze Pop falatozójának neonfényeitől, a Sweetwater-hídon, Archie Andrews titkos találkozót szervezett Dilton Doileyval. Akkor éjjel, hetek óta először Archie végre képes volt aludni. Hogy aztán másnap rémálomra ébredjen."