„Cooperék. Riverdale mintacsaládja. Gimis szerelmespár, akik összeházasodtak, és lett két szép lányuk: Polly és Betty. Aztán Jason Blossom belépett a képbe. És az eltűnése előtti hetek történetét végül az mesélte el nekünk, aki a legközelebb állt hozzá: Polly Cooper. Egy laza beszélgetésből lángoló, tiltott románc kerekedett. A szülők rejtélyes okokból megpróbálták elszakítani őket egymástól. De hamarosan újra együtt voltak, mivel kiderült, hogy Polly Jason gyerekét várja. Titokban eljegyezték egymást Jason nagymamájának áldásával, akitől a gyűrűt kapták. Eltervezték, hogy megszöknek új életet kezdeni. Az álmaik azonban a lángok martalékává váltak."

Délelőtt Wandával épp drámáról jöttünk ki, és úgy döntöttük benézünk a klubszobába, közben összefutottunk Peterrel, aki töriről jött ki, és Pietróval, aki kedvenc tantárgyáról a tesiről érkezett.

Épp beléptünk a helyiségbe, mikor egy érdekes mondat.

– És mi lenne, ha bepróbálkoznánk egy babaváróval? – kérdezte Bettyt Veronica.

– Milyen babaváró? – kérdezte Pietro, mire a lábára léptem. – Aú! – sziszegte.

– Ó, sziasztok! – fordult felénk Betty. – Az a helyzet, a szüleim szeretnék Pollyt, de a babát nem, Blossomék pedig a babát szeretnék és Pollyt nem. Arra gondoltunk, talán rendeznénk egy babavárót, ahol Polly végre érezheti, hogy anyáék is törődnek vele.

– És, mivel vendégek előtt lesznek, feltehetőleg nem balhéznak. Ez piszok jó ötlet! – jegyezte meg Peter, ha már belebonyolódtunk a beszélgetésbe.

– Oda nekem is mennem kéne? – kérdezte Jughead.

– Tekintve, hogy Betty a barátnőd, igen – válaszolt Veronica.

– Betty, a világért se akarok kukacoskodni, de anyád mit keres a suliban? – kérdezte Pietro.

Először nem értettük, miről beszél, de ahogy az ajtó felé kaptuk a fejünket, megpillantottuk Mrs. Coopert.

Magához intette Bettyt és Veronicát, majd elvonult velük.

– Oké, akkor mehetünk is – mondtam, ahogy a kínos csendben maradtunk.

– Na, várjatok már! – szólt Jughead. – Nektek mi bajotok? Mostanában mindig olyan gyorsan leléptek, Bettyvel meg akkor kommunikáltok, ha muszáj.

– Jug, hagyjuk, jó? Hosszú sztori, és ha Betty nem jön rá magától, mit akarunk, akkor majd megmondom neki, ő meg úgyis elmeséli neked. Te meg továbbadod Archie-nak. Úgyhogy, most mennénk, bocsi.

***

Délután Peterrel a korábban megbeszélt tesós filmezést vártuk.

– Két filmet nézünk, az egyiket te választod majd, a másikat pedig én, jó? – mosolyogtam rá, ahogy az autóban ültünk.

– Nekem jó – nézett rám vidáman.

– Nem akarom megzavarni a beszélgetést, de szólok, hogy holnap kicsivel korábban viszlek titeket, mert kivételesen dolgom lesz.

– Mi? – tudakolta Peter.

– Beszélek Fred Andrewsszal.

– Miért? – kérdeztem.

– Mert... a cégével ő építette a központot, és reggel hallottam, hogy Cliff Blossom kivásárolta az embereit. Nincs ki dolgozzon nála.

– A szemét mocsok! Mi dolga van a névtelen vevő projektjével?!

– Fogalmam sincs. Mindenesetre holnap megyek, beszélek Freddel, megkérdezem, tudok-e segíteni valamit.

– Ez nagyon kedves tőled – mosolyodtam el.

– Elle, akkor szerinted mennünk kell majd szombaton a babaváróra? – fordult felém sóhajtva Peter.

– Tessék? Milyen babaváró? – kérdezte apa a visszapillantóba nézve.

– Pollyé. Veronica mondta az ötletet Bettynek, Pietronak pedig volt annyi esze, és rákérdezett, miről van szó. Lehet, hogy Betty meghív minket.

– Még mindig nem beszéltetek vele?

– A testvére bajban volt. Nem lett volna fair.

– Akkor ha meghív, mondjátok meg, hogy nem mentek, és kész.

– Gondolom akkor... Várjunk! De buta vagyok, aznap lesz a főzés a Sunnyside-ban. Akkor van is kifogásunk – mosolyodtam el elégedetten. – Nincs semmi baj.

Apa nevetve bólintott, és hamarosan meg is érkeztünk a központba.

***

~Tony

Másnap, miután elvittem a srácokat a suliba, a következő utam az építkezésre vitt, hogy beszéljek Freddel. Rossz volt látni a szinte üres építkezést, ahogy leparkoltam. Kiszálltam az autóból, majd a mobilirodához mentem és bekopogtam.

– Szabad! – szóltak bentről, mire benyitottam.

– Szép napot! Beszélhetünk? – kérdeztem, mire Fred felnézett az asztal mögül.

– Persze, de azért volt már szebb napom.

– Na, azt elhiszem. Hallottam, mit csinált az öreg Cliff Blossom. Épp ezért jöttem. Megkérdezni, hogy tudok-e segíteni valamiben.

– Na, a segítség az jól jönne.

– Nos, kezdetnek beszélhetek a csapattal, be tudunk-e segíteni az építkezésen, illetve, ha szeretnéd, kiderítem, ki a rejtélyes vevő a projekttel, így tudnál neki szólni, hogy talán kicsit megcsúszol a melóval, mert Blossom fogta és a levesedbe köpött.

– Tényleg meg tudnád ezt tenni? Hiszen névtelen vevő.

– De a cég neve megvan – vontam vállat. – Olyan technológiám van, hogy minden betűt kiderítek erről a SoDale-ről.

– Az jó lenne, köszönöm, Tony. Esküszöm, mióta ismerlek, csak segítettél.

– Ez van, ha emberbarát milliárdost ismersz. Na, akkor otthon beszélek a többiekkel, és ha mindenki ráér, jövünk is.

***

~Daphne

Délután apa épp csak hazahozott minket, a többiekkel együtt tovább is állt, mert mentek besegíteni az építkezésen.

Így összesen hatan maradtunk itthon. Én, Wanda, Laura és a három kicsi. Még Nat és Yelena is ment segédkezni.

Házit írtam, tanultam, aztán pedig nekiültem Modern családot nézni. Egy fél évad után viszont megéheztem, így elindultam a lépcső felé, hogy lemenjek a konyhába.

A nappali falán lévő órára nézve meglepetten láttam, hogy már kilenc óra is elmúlt, a többiek pedig még nem voltak itthon.

– Emma, hívd apát! – vettem elő a telefont, hogy rákérdezzek mikor akarnak hazajönni.

– Mr. Stark telefonja lemerült.

– Akkor kit tudsz elérni?

– Miss Stark, csak szólnék, hogy mindenkinek itt maradt a telefonja – szólt P.É.N.T.E.K., mire fújtatva túrtam a hajamba.

– És még ők a szuperhősök – morogtam, majd hirtelen ötlettől vezérelve az előtérbe mentem, ahol felkaptam a cipőmet és a farmerdzsekimet, aztán kirohantam a sötétbe, hogy eljussak az autósmozi helyén lévő építkezéshez.

Szerencsére már behunyt szemmel is odataláltam volna. Ám, mikor megérkeztem, az építkezés enyhe fényében észrevettem két férfit, akik épp a berendezést, feltehetőleg pont az áramellátót verték szét, nem messze tőlük észrevettem egy földön fekvő, focidzsekis alakot vettem ki a sötétben.

Valahonnan nagy bátorságot gyűjtöttem, mire odaértem, és a vandálokra kiáltottam:

– Hé!

A következő pillanatban az egyik oldalba csapott a kezében lévő fémdarabbal. A fájdalomtól felkiáltottam. Ráadásul az ütés erejétől el is estem és közben hangos dübbenés kíséretében bevertem a fejem az áramellátó dobozba. A fura érzésből a homlokomon arra következtettem, a bőr is felhasadt. Volt egy olyan érzésem, hogy a homlokom fel is hasadt.

A kezem ügyébe került egy tégla, akit hozzá akartam vágni az egyikhez, de az a kezemre taposott, mire torkom szakadtából felordítottam. Ekkor kivágódott a mobilépület ajtaja, majd valami elsüvített a fejem fölött, a következő pillanatban az egyik fickó fájdalmasan felkiáltott, majd elfutottak.

– Daphne! – rohant hozzám Bucky. – Te mit keresel itt?

– Titeket! Már fél tíz is elmúlt, ezért fel akartalak hívni titeket, hogy gyertek haza, de vagy lemerültetek, vagy otthon maradt a telótok – morogtam.

– Azért rendben minden rendben van otthon? – kérdezte apa.

– Persze, de valaki most már vakarjon fel a földről!

Bucky óvatosan felsegített, majd miután Moose magához tért, a csapattal és a srácokkal a téglarakásokon ülve vártuk a sheriff-fet, akit Mr. Andrews hívott fel.

Közben a telefonom zseblámpáját felkapcsolva húztam fel a pulcsim alját, hogy lássam, maradt-e nyoma a kis találkozásomnak a vandálokkal. Természetesen az oldalam kezdett belilulni egy hosszúkás foltban. Sóhajtva temettem az arcom a kezeimbe, de gyorsan fel is kaptam a fejem.

– Buck, felhasadt a homlokom, igaz? – fordultam felé.

– Úgy látom, igen – húzta el a száját.

– Nyugi, Elle, Dr. Cho majd rendbe tesz otthon – ölelte át a vállamat apa, és magához húzott.

– Sajnálom, hogy ez történt – szólalt meg Mr. Andrews.

– Fred, nem te tehetsz róla, hanem az, aki ideküldte ezt a két fickót, de ha megtudom ki tette, az lesz a minimum, hogy megölöm – morogta apa.

A sheriff szirénázva érkezett meg az építkezésre, és ahogy kiszállt, az este legjobb kérdésével indított:

– Mi a franc történt?

– Moose és Daphne idekint rajtakapott néhány fickót, akik szét akarták verni a berendezést egy emelővel, és őket is megverték – válaszolt Mr. Andrews.

– Kik voltak azok, vandálok?

– Cliff Blossom világossá tette, hogy semmit nem akar jobban, minthogy az egész projekt leálljon.

– Akkor én most megyek és kinyírom – pattant fel apa. – Hogy lehet valaki ilyen gerinctelen, hogy megveret néhány tizenévest, csak mert gallyra akarja vágni az üzeletet?!

– Stark, állj le! Azzal azt érnéd el, hogy lecsuknak! – szólt rá Steve.

– Kétlem, hogy Blossomék felbéreltek pár rosszfiút, hogy szétszedjék a berendezésed, és megverjenek pár kamaszt – csóválta a fejét Keller sheriff.

– Lehet nem ő volt – mondta Archie. – Úgy értem, ez a Kígyók területe, nem? Lehet, hogy ők voltak. Felidegesítette őket, hogy el kellett hagyniuk a helyet.

– A Kígyók? – kérdezte Kevin.

– Aha.

– Amikor az autósmoziban dolgoztam, sose zaklattak – mondta Jughead.

– Láttatok rajtuk kígyós tetkót, vagy valamit a kabátjukon? – kérdezte a sheriff.

– Nem! És baromság egyáltalán a feltételezés is – szólaltam meg. – A hétnek szinte minden napján eljövök ide, hogy Mayáékkal lógjak. Soha, senki nem kötött még itt se belém, se az ikrekbe, se Peterbe.

– De ők gimisek. A felnőttek csak mások, nem? – kérdezte Archie.

– Ugyan, már Jug apjával is összehaverkodtam – legyintettem. – Tuti nem a Kígyók voltak, és kész.

– Rendben, akkor szerintem mindenki menjen haza, aztán majd meglátom mit tehetek – sóhajtotta a sheriff.

– Buck, beülnél mellém a kocsiba? A fémkarod olyan jó hideg és azt hiszem, a kézfejemnek jól esne.

– Persze, gyere – kapott a karjába.

– De járni tudok – mosolyogtam.

– Nem baj.

***

Otthon nem a lakóépületbe mentünk, hanem az orvosi központba. Dr. Cho szerint az oldalamnak kell egy kis idő, hogy meggyógyuljon a homlokomra kaptam két ilyen összehúzó tapaszt, a kézfejemet pedig bekötötte. Szerencsére nem tört el, de borogatni kell.

Ezután végre elhagytuk az orvosi épületet, és mielőtt a szobámba mentem volna, belestem Wandához. Ő már aludt, Clint pedig épp akkor állt fel az ágyról.

– Hogy vagy? – kérdezte, mikor kilépett a folyosóra, és behajtotta maga mögött az ajtót.

– Ez nem elég válasz? – mutattam a homlokomra, és felemeltem a jobb kezem.

– Ja, de.

– Ó, és még kihagytam a kék-zöld-lila foltot az oldalamról.

– Akkor szerintem menj is pihenni. Jó éjt.

– Jó éjt, Clint. És köszi, hogy megmentettél – intettem, majd a szobámban felkaptam a pizsamám, és elindultam zuhanyozni.

Miután kijöttem, apa épp akkor lépett be a szobába.

– Hogy vagy? – kérdezte mosolyogva.

– Mint akin átgurult, aztán visszatolatott egy úthenger.

– Hoztam fel neked vizet, meg fájdalomcsillapítót. Mindenképp vedd be, ha nagyon fáj – puszilta meg a homlokom. – Jó éjt, Kicsi.

– Jó éjt.

Miután apa kiment, le is nyeltem egy szem gyógyszert, majd óvatosan, nehogy a fájós oldalamat érintsem, lefeküdtem és alaposan betakaróztam.

***

– Nézd, Betty! Én értem, hogy ez fontos, mert a nővéred babavárója, meg minden, de én már hamarabb elígérkeztem Mayáékhoz a Sunnyside-ba. Úgyhogy bocs, de nem fogom lemondani – magyaráztam neki a telefonba szombat reggel.

– De Daphne, ne csináld már! Az, hogy Pembrooke-ban lesz, nem lehet ilyen befolyásoló tényező.

– Na jó, te süket vagy?! Mondom, hogy nem Pembrooke a baj. A barátainkkal leszünk, úgyhogy értsd meg, a Sunnyside-ba megyünk. Gratulálok Pollynak, remélem nem üt vissza a gyerekeken, hogy Jasonnel rokonok voltak, meg minden, de nem megyünk a babaváróra – tettem le a telefont, és fújtatva túrtam a hajamba.

– Minden oké? – lesekedett be apa.

– Már értem, Betty miért nem ért a jelzésekből, hogy már nem akarunk barátkozni vele. Azt is kiabálások árán tudtam megmagyarázni neki, hogy nem megyünk a babaváróra, mert a Sunnyside-ban leszünk.

– Biztos menni akarsz, így, hogy alig tudsz mozogni? – támaszkodott az ajtó félfának.

– Nem vagyok fekvőbeteg, tehát megyek. Ha bevizezem a kötésemet, segítesz visszatenni?

– Persze – mosolygott.

A fürdőszobában rendbetettük a kötésemet, majd elindultunk lefelé. Wanda vidáman ült a kanapén Pietro és Yelena mellett.

– De jó! Mehetünk? – mosolygott Wanda.

Mosolyogva bólintottam, mire a többiek is belelkesültek.

Útközben talán pont Yelena volt a legizgatottabb, hogy jöhet, talán azért is mert ő még nem látta a lakókocsiparkot.

Mire megérkeztünk, már elég nagy volt a mozgás. A tűzrakó helyet a Jones lakókocsi előtti nagyobbacska, üres területen állították fel, és páran már leültek köré.

– Na, srácok, érezzétek jól magatokat, de vigyázzatok magatokra, jó? – fordult hátra hozzánk Clint.

– Rendben, de most már mennénk – mondta Pietro.

– Jól van, sziasztok!

Vidáman kiszálltunk, és ahogy bementünk a lakókocsiparkba, pár barátunk, akik már a földön ültek, mosolyogva integettek.

– Sziasztok! Valaki légyszi adna egy kempingszéket, vagy bármit, ami magasabban van? Nem tudok földön ülni – fogtam az oldalamat.

– Veled mi a fene történt?! – kérdezte a kelleténél hangosabban Sweet Pea, mire Mr. Jones is kilesett a lakókocsiból.

– Ki bánt így el veled? – sietett oda.

– Valami tagok az autósmozi építkezésén – vontam vállat, és addigra Maya megérkezett egy kempingszékkel, amibe nagy nehézségek árán sikerült leülnöm.

– Kicsit bővebben?

– Este már soká is volt, és még nem indultak el az építkezésről. Mikor fel akartam hívni apát, kiderült, hogy lemerült és mindenki másnak otthon maradt a telefonja, így elindultam hazaküldeni őket. Bent voltak, így nem látták a két tagot, akik a berendezést verték szét, meg leütötték az egyik srácot a suliból. Rájuk kiáltottam, mire az egyik az oldalamba vágott egy emelőt, lefejeltem az áramellátó sarkát és mikor hozzá akartam vágni a téglát, megtaposta a kezem. De kutya bajom.

Nem igazán hittek nekem, de bólintottak.

– Azért ne mozogj sokat, rendben? Majd mi megoldunk mindent – mosolyodott el kedvesen Mr. Jones, mire bólintottam.

***

Már besötétedett, jól laktunk, és a srácok épp arról meséltek, hogy jelent meg néhány focista a bárban.

– De mit kerestek ott? – kérdezte Yelena.

– Ki akarták deríteni, ki verte össze azt a srácot, akiről meséltél – nézett rám Toni. – Majdnem verekedés lett belőle, de szerencsére FP pont akkor jött le az emeletről.

– Jesszus... Pedig én összeszidtam Archie-t és a sheriffet is, amikor a bandát gyanúsítottál – sóhajtottam. – Honnan tudok inni hozni?

– Szerintem FP-nél még van bent üdítő – mosolygott rám Maya.

– Okés. Kér még valaki valamit? – tápászkodtam fel nagy nehezen a székből.

Ők csak a fejüket rázták, így egyedül mentem a lakókocsi felé. Felmentem a lépcsőn, és benyitni készültem, mikor bentről meghallottam Jughead hangját.

– Volt bármi közöd Jason Blossom halálához?

– Mi a fene?! – nyitottam be. – Ti mit kerestek itt?

– Én? Itt lakom – mondta Jughead.

– Nem pont erre gondoltam, de amúgy sem laksz itt hónapok óta. Inkább arra irányulna a kérdésem, Betty miért van itt és miért kérdeztek ilyet?!

– Daphne, a Kígyók bízták meg Jasont a drog szállítással. Apám bandatag, muszáj volt megkérdeznünk!

– Dehogy volt muszáj, csak hülyék vagytok! Nem tudom, te miért viselkedsz így apukáddal, de ő nagyon rendes. És az egy dolog, hogy Jason a Kígyóktól szerezte a drogot, javarészt nem ők terjesztik! Lehet apukád nem is tudott róla!

– Tudtam róla, de nem én bíztam meg Jasont – sóhajtott Mr. Jones.

– Na, akkor ennyi! De hogy a fenébe jutott ez eszetekbe? Melyikőtök talált ki ekkora baromságot? Csak nem fekete parókás Betty volt?

– Mi van? – kérdezte Jughead.

– Kérdezd őt! Csak menjetek már el! Gyerünk! – nyitottam ki az ajtót.

Néhány pillanat néma ácsorgás után hajlandóak voltak elhagyni a lakókocsit, becsaptam utánuk az ajtót. Mr. Jones elképedve nézett engem, és már épp megszólalt volna, mikor a tenyeremet a homlokomhoz nyomtam.

– Juj, juj, juj, de fáj. Nincs valami jég, vagy bármi hideg? Szétmegy a fejem.

– De, mindjárt előveszem, addig ülj le – terelgetett a picike konyhaasztalhoz.

Leültem és a falnak támasztottam a fejem. Amíg a jeget vette elő, körülnéztem.

– Ezért nem jöhettem be a múltkor? – kérdeztem óvatosan, miközben odaadta nekem a jeges zacskót, amit a homlokomhoz nyomtam.

– Ööö... igen – bólintott, majd gyorsan elkezdett összeszedni pár üres üveget.

– Semmi gond. Régebben apa is ivott a sok parti alatt. És miután hazavitték Afganisztánból, egész hamar le is szokott.

– Tényleg?

– Igen. És tudom, hogy mindenki máshogy kezel dolgokat, de nem értem Jugheadet. Hiszen maga nagyon kedves ember, és már emiatt a kis hiba miatt máris elköltözni... Én kilenc voltam, mégis felfogtam, hogy ez a hiba nem minden. Ugyanúgy szerettem, pedig évekig nem is nagyon foglalkozott velem. Mégis nagyon szeretem.

Halványan elmosolyodva ült le az asztal túloldalán lévő másik székre.

– Ez bonyolult, tudod? A feleségem is emiatt vitte el a lányunkat Toledoba.

– Ez akkor sem fair. Nem kritizálni akarok senkit, de... én sose tudnám magára hagyni azt, akit szeretek. Bár még sosem volt senkim, de nem tudnám elképzelni, hogy van valami problémája, én pedig magára hagyom. Lehet apa is emiatt szokott le olyan hamar.

– Aranyos vagy, kölyök, hogy vigasztalni próbálsz.

– Hát, Jughead megkérdezte, megölte-e Jasont. Igyekszem – kuncogtam. – Segítene a kötésemmel? Be kell vizezni, de visszatekerni nem tudom.

– Persze – mosolygott.

***

1 héttel később...

~Tony

Amikor megérkeztem az építkezésre, észrevettem, hogy Frednek lett építőcsapata. Ő maga pedig ott ácsorgott a lejtő aljában, Jones és Hermione Lodge társaságában.

Fred hamarosan elindult a dolgára, de a másik kettő nagyon pusmogtak valamiről. Nem tudtam miről, de nem is érdekelt. Elindultam lefelé, hogy beszéljek Hermione-val.

– Szép jó napot, emberek! – álltam meg mellettük.

– Én már megyek is – mondta FP, biccentett felém, és elindult felfelé.

– Mit akarsz, Stark? – kérdezte Hermione.

– Áh, csak beszélgetni, megkérdezni hogy vagy... Ja, és képzeld, a drága férjed a luxus montréali dutyiból felbérelt két fazont, akik összeverték a lányomat. Remélem tudod, ezt nem ússza meg ennyivel. Az lesz a minimum, hogy beverem a képét! Egyébként meg... Remélem Fred tudja. Az hiányzik még, hogy egy madárka elcsiripelje neki.

– Ne fáradj, FP is ezzel fenyegetett meg.

– Remek. Egyre jobban kedvelem. Üzenem a bűnöző férjednek, hogy ne merjen még egyszer bármi módon ártani a lányomnak, mert amint kikerül, elérem, hogy megint letartóztassák, de csak miután megkapja tőlem, amit a Daphne elszenvedett miatta. Jót beszélgettünk. Jó melót! – intettem, majd elindultam a kis emelkedő tetejére, ahol FP várt.

– Stark, beszélhetünk? – kérdezte, mire felvont szemöldökkel néztem rá.

– Persze. Egyébként kik az új emberek?

– Kígyók. Besegítünk Frednek.

– Király. Baj volt a srácokkal a múltkor? Vagy miről akarsz beszélni?

– Dehogy! Nem volt semmi baj. A lányod még lelket is öntött belém. Viszont róla van szó. Én... ismerem az anyját. Gimiben osztálytársam volt.

– Stephanie? – lepődtem meg.

– Igen, ő. Tudod... mikor ideköltöztetek, hosszú évek után megkeresett és kérte, hogy ne szóljak se neked, se Daphne-nak róla. Akkor csak elküldtem. Mikor a srácok jobban megismerték a lányodékat, felhívtam, hogy jöjjön el hozzám. Ott közöltem, el fogom mondani igazat, mert minden gyerek megérdemli, hogy ismerje a szüleit. De rájöttem, ez nem az én feladatom.

– Tehát szóltál, hogy beszéljek vele én?

– Lényegében... remélem, nem haragszol.

– Ugyan, te csak a hírt hoztad. Köszönöm, hogy szóltál... – túrtam a hajamba.

– Igazán nincs mit.