▬▬▬▬▬▬▬▬
S U M M E R

- Nos, szabad lenne megtudnom, miért sikítoztál a stúdióm előtt? –kérdezte Suga és a kezembe nyomott egy forró teát. Gondolom ezzel tevékenykedett a konyhában olyan sokáig.

- Nagyon hosszú – sóhajtottam fel lemondóan, majd beleszürcsöltem az italba. – Hé, ez nagyon finom!

- Mivel én csináltam. Neked - azt hiszem ezt nem akarta, hogy meghalljam, mert zavartan lesütötte a szemét és az ujjaival kezdett babrálni, így elengedtem a fülem mellett. – Summer, segíteni szeretnék, de ahhoz el kell mondanod mi a baj. – a fiú elém guggolt, a térdeimre helyezte a kezét és úgy nézett fel rám. Hogy állhattam volna ellen neki? Mindent kitálaltam.

- Gazdag családba születtem. Nagyon gazdagba, mielőtt megpróbálnád elképzelni. De soha nem volt se apám, se anyám, aki támogatott volna a jövőbeli terveimben. Zenét szerettem volna szerezni, az érzelmeimet az emberek tudtára hozni, de szerintük ez ostobaság volt. – elhúztam a számat az emlék hatására. – Ezért apa kitalálta, hogy ügyvéd leszek, majd 19 éves koromban közölték, hogy eladtak egy 60 év körüli úrnak, aki a cég részvényeinek 40%-át birtokolja, és ha összejönne ez a csodás esküvő, akkor a pénz fele családban maradna. Most pedig felhívtak, hogy két nap múlva lesz a menyegző, és vagy a saját lábamon megyek haza, vagy rendőrt hívnak. Ennyi lenne.

Suga mélyet sóhajtott majd felállt és leült szembe velem, a forgószékére.

- Tudnék neked segíteni. Van ötletem elég – mondta a fiú hangosan gondolkodva. – A kérdés az, hogy elfogadod –e.

Természetesen nem fogadhattam el. Ez nem az ő dolguk volt, csakis kizárólag az enyém. Nem keverhettem bele őket egy ilyen botrányos helyzetbe, ami egyáltalán nem tartozott rájuk.

A fejemet ráztam.

- Oppa, mindent köszönök neked. A dalt, bár befejezhettem volna. Bár debütálhattam volna és több időt tölthettem volna veled. Bár ne lettem volna olyan gyáva és elmondtam volna, mit érzek. És végül...köszönöm a felajánlásodat is, de ezt magamnak kell elintéznem.

Fejet hajtottam a fiú előtt és még mielőtt megszólalhatott volna, kihátráltam a szobából és a sajátomba menekültem. Az ajtót alaposan kulcsra zártam, hogy eszébe se jusson bejönni senkinek.

Hajnalban terveztem elmenni, az első busszal. Vicces. Az ablakon kimászva akartam megszökni, pont mint egy hónapja. Csupán az volt a különbség, hogy akkor egy jobb élet reményében ugrottam, most pedig a vesztembe vetem magamat.

Titkon vártam, hogy eljöjjön a hajnal, egyszerűen csak menni akartam. Ahogy feljöttek a nap első sugarai, az ablakpárkányra másztam, és mivel már sajnos egész gyakorlott voltam, lemásztam az ereszcsatornán, majd át a kerítésen és már kint is voltam az utcán. Borzalmasan esett az a tipikus, hideg őszi eső ezért amilyen gyorsan csak tudtam, a buszmegálló fedezékébe menekültem.

A karórámra pillantottam. 5:34. Csodás, a busz 10 percen belül itt lesz, a fiúk észre se fogják észrevenni, hogy eltűntem.

Lehuppantam a padra és lehunytam a szememet. Azt kívántam bárcsak csoda történne és a szüleim meggondolnák magukat. Az egyetlen lányuk vagyok az ég szerelmére. Ekkor hirtelen éreztem, hogy leül mellém a pad másik felére valaki. Biztos egy másik szerencsétlen sorsú...ki az aki amúgy az első távolsági busszal menne bárhová. Vagy egy öreg apóka akit hajnalban elküldtek a piacra. Nem tudom melyik volt a rosszabb.

- Remélem most örülsz - mondta az idegen szinte megvető hangon. Azonnal kipattantak a szemeim.

- Oppa? - majdnem lefordultam a padról amikor megláttam, hogy Yoongi az. - Mit akarsz? Menj haza, megfázol.

Suga egy fekete öltönyben üldögélt mellettem és rettentő mérgesnek tűnt.

- Hogy képzelted, hogy egy árva szó nélkül elengedlek? - reccsent rám. Még soha nem láttam ilyennek, szóval ez lenne a nagyon ideges Suga. Remek. - Szükségem van rád. Még a dalt se fejeztük be.

- Mit akarsz még tőlem? - lassan elsírtam magam. Már eldöntöttem, hogy nem engedem, hogy beleavatkozzon, erre mégis itt van, talán nem érti amit mondok, vagy ennyire nem érdekli? Miért teszi ezt velem, csak hagyna végre békében elmenni. Azt a dalt más is betudja fejezni, kismillió csodálatos dalszövegíró van Koreában.

- Segíteni - makacskodott tovább a fiú.

- Nem tudsz. Miért nem érted?

- Nem hagyhatom, hogy elmenj. Így jobban tetszik?

Összeszorítottam az ajkaimat. Fogalmam se volt mit csináljak. Tudtam előre, hogy mindketten reménytelen esetek vagyunk. Úgy éreztem, se ő nem fog tágítani az álláspontja mellől, se én és a végén nem jutunk semmire, csak ázni fogunk az esőben a végtelenségig.

Végül lehajtottam a fejemet és alig láthatóan biccentettem.

- Rendben. De ha bármilyen problémába ütköznénk, Te azonnal otthagysz. Érted? - könyörögve néztem rá. - És ne mondj semmit a többieknek. Ne tudjanak róla.

Suga az égnek emelte barna szemeit, ami egyébként se jelentett semmi jót, de azért látszólag egyetértett velem. Legalábbis a kézmozdulataiból ezt szűrtem le.

- Mindjárt itt a busz - jegyeztem meg inkább magamnak mint neki, mire a fiú felháborodottan elfintorodott és szabályosan karon ragadott.

- Mit képzelsz, busszal megyünk? Hogy mindenki felismerjen?

Igaza volt.

- De akkor mivel? Vonattal?

Suga elővett egy kulcscsomót a zsebéből és megrázta az arcom előtt.

- Autóról hallottál már?

▬▬▬▬▬▬▬▬

Természetesen autókról hallottam, de arról nem, hogy az együttesnek van egyáltalán egy darab is. Hát nem csak egy darab volt, hanem egy egész garázsnyi.

- Általában nem használjuk őket - jegyezte meg Suga és megállt egy kisebb terepjáró mellett. - Ülj előre.

Nagyon nem akartam mellé ülni, főleg nem ilyen sokáig, azt hiszem, még mielőtt odaérhetnénk meg fogok halni szívleállásban a közelségétől. A fejemet ráztam és megkíséreltem hátra ülni, de Yoongi ismét annyira csúnyán nézett rám , hogy nem mertem ellenszegülni neki és előre somfordáltam.

A fiú bedobta magát mellém a vezetőüléshez és óvatosan a szélvédő mögé helyezte a GPS-t. Gyorsan lediktáltam neki a címet, amire miután bepötyögve, csak egy szaggatott sóhaj volt a válasz. Oké, tudom, hogy messze lakom, nem kellene ennyire sóhajtoznia. Busszal 7 órát utaztam, kocsival talán csak 6 órát kellett vezetni. Csak.

- Útközben meg kell állnunk valahol pihenni egy kicsit – közölte Suga ellentmondást nem tűrő hangon. – Ennyi nem fog menni egyhuzamban.

Egyetértően bólogattam. Ő volt a sofőr, az én tudásom meg addig terjedt, hogy a kocsinak négy kereke van.

Suga a gázra lépett és villámgyorsan elhagyta a garázst, gondolom, hogy nehogy valaki meglássa őt. Legalább ebben hasonlítottunk.

És talán csak ebben, mert rögtön ezután beállt a kínos csönd vagy négy órán keresztül. Kezdtem iszonyú kínosan érezni magamat, ezért utólagos engedéllyel bekapcsoltam a rádiót.

Ez volt életem egyik legrosszabb döntése a sok közül. Bár ne tettem volna.

- Most pedig halljuk a mai nap legsokkolóbb hírét! - harsogta a rádiós. Valami pletykaműsorra kapcsolhattam. - Készen álltok, kedves ARMY?

Suga a szeme sarkából rám nézett, de én pont ugyanannyit tudtam az egészről mint ő. Miféle bejelentés?

- A birtokunkba jutott egy felvétel - folytatta a férfi. Ekkor már sejtettem miről lesz szó, de még élt bennem a halvány remény, hogy csak túl sokat képzelek a dolgokba. - Igen, a világon szinte mindenhol elismert csapatról, nemzetünk egyik büszkeségéről, a BTS egyik tagjáról lesz szó.

Lejjebb csúsztam az ülésben.

- Egy trainee adta át nekünk ezt a felvételt, és azt hiszem, ha megtudjátok a tartalmát...

- Nem lehetne kikapcsolni? - nyöszörögtem alig hallhatóan, mire Suga megrázta a fejét és olyan erősen megszorította a kormányt, hogy szinte láttam ahogy kidagadnak az erei a fehér bőrén keresztül. Ő is tudta mi következik.

- A rajongók biztosan tudják, de a csapat minden héten egy szórakoztató műsorral készül. A legutóbbi helyszíne pedig egy vidámpark volt, Osakában.

Még lejjebb csúsztam. De már szinte nem volt lejjebb. Nem akartam hallani.

- A szóban forgó felvételen Min Yoongi, színpadi nevén Sugát kíséri végig az egyik női stábtag, de sajnálatos módon lezuhannak egy rosszul zárt pinceajtón keresztül egy sötétebb kamrába.

- Oppa...

- Summer, ne mondj semmit. - morogta a fiú és összeráncolta a szemöldökét.

- Ám a kamera nem állt meg! Jól kivehető ahogy egymáshoz közel állva beszélnek valamiről, majd a lány szó nélkül megcsókolja. Meg kell ismételnem, hogy a felvétel eredeti, Miss. M, hozta a nyilvánosságra.

Miss M.

- Gyo Min Ji  - mondtam magam elé. - Ő volt az.

Drága Min Ji, aki majdnem a csapattársam lett. Hát ezért nem sérült meg egyetlen cuccom sem, ezért volt épségben Billy. Mert egy sokkal nagyobb dolgot terveztek, hogy tönkretegyenek. Csak azt tudnám mit ártottam nekik.

- Most pedig várom a telefo... - itt Suga végre kinyomta a rádiót, majd megint rám pillantott. - Emiatt ne aggódj, mire visszamegyünk el lesz intézve.

Visszamegyünk. El lesz intézve.

Jó lett volna ebben hinni.

Suga ekkor lekanyarodott egy útszéli motelhez, bár még csak kora délután volt, a fiú nagyon kimerültnek tűnt és úgy tervezte, hogy éjszaka vezet tovább.
Nem tűnt a legkényelmesebbnek, de amilyen meggyötört voltam lelkileg, csak egy ágyra vágytam és arra, hogy egyedül lehessek.

Szerencsére volt még két kiadó szabad szobájuk az éjszakára, így én elfoglalhattam az egyiket teljesen egyedül. Ahogy voltam, az ágyra vetettem magamat és a párnába fúrtam az arcomat.

Semmi sem alakult jól, rettegtem a holnaptól. Csak arra vágytam, hogy elnyomjon az álom, hátha később egy kicsit kipihenten, fényesebben látom majd a jövőt.

Már a tudat, hogy a szomszéd szobában mellettem volt egy barátom, egy kicsit lenyugtatott.

Legalább nem voltam teljesen egyedül.