▬▬▬▬▬▬▬▬
S U M M E R

A tervem végülis bejött, mert valamilyen rejtélyes oknál fogva az eredetileg hamis stylist asszisztens pozícióm továbbra is megmaradt, így minden koncert előtt a fiúk öltözőjében keresgéltem a megfelelő méretű nadrágokat meg ingeket Jiminnek, meg kávét vittem azoknak, akik félholtan próbáltak még dolgozni és tartottam bennük a lelket, cserébe pedig a legjobb helyről nézhettem végig a koncerteket.

Az első két nap viszonylag simán ment le, bár a fiúk minden koncert végén maximum egy "sziát"'vagy egy "köszönömöt" tudtak kinyögni a fáradtságtól. Jimintől mindig kaptam pluszba egy kedves mosolyt is, ami megmelengette a szívemet.

A harmadik nap kicsit más volt, mint a többi. Jungkook személyi asszisztense lesérült, így engem irányítottak be a színpad mögé. Igazából annyi lett volna a feladatom, hogy tartsam a lelket a srácban a számok között, vagy adjak neki egy kis vizet meg nedves törölközőt, ha azt látom, hogy nagyon kimerült.

A koncert közel másfél órája ment, amikor is hátrajöttek az énekesek pihenni. Jungkook remegő lábakkal közeledett felém, és mint aki nem is látja, hogy már előkészítettem neki egy széket, lehuppant a földre és a karjára fektette a fejét.

- Bukta a koncert. Miattam. - szinte majdnem sírt, soha nem gondoltam volna, hogy ennyire törékeny is lehet. - Pont az utolsó nap kellett elrontanom a lépést.

- Dehogy. Emiatt még nincs veszve semmi. - a karjára tettem a kezemet majd gyorsan kinyitottam neki egy üveg vizet és a kezébe nyomtam. - Szeretnek. Menni fog.

A fiú bizonytalanul bólintott, majd szinte egy húzásra megitta a vizet.

- Köszönöm, Sum. Rendes lány vagy. Megértem Hyung miért kedvel annyira.

Válaszra nyitottam a számat, de ekkor véget ért a rapperek száma és az énekeseké következett.

A három másik fiú is szinte félholtan visszatántorgott a színpad mögé. Suga még beszélni is csak rekedten tudott. Fogalmam sincs mit értett Jungkook az alatt, hogy valaki kedvel, de egy másodpercem se volt belegondolni, mert Hobi esetlenül intett, hogy segítsek neki váltás ruhát hozni.

Ez volt végül az első kisebb koncertsorozat, amit zenészekkel töltöttem, és azt hiszem sok tapasztalatot gyűjtöttem belőle, már ha valaha is debütálnék, mint énekes. Mi kívülről mindig csak a csillogást látjuk belőlük, de azt hiszem, senki nem gondol bele, hogy a srácok mennyit szenvednek azért, hogy így ragyogjanak. Most jöttem rá igazán, hogy ők is csak emberek.

És sok tapasztalat ragadt rám, mint... csak mint egy lányra, aki életében először érez valamit egy fiú iránt. Az már részletkérdés volt, hogy a fiú valamivel híresebb, mint az átlagos szomszéd srác. Hetvenezer lányra féltékenynek lenni egyszerre, úgy, hogy a gyomrom szaltóban ugrál, amikor csak valaki megemlíti a nevét, aztán azokra a lányokra, akik a hotelig követték őket és képesek voltak könyörögni, hogy hagy "aludjanak" csak egyetlen éjszakát áhított bálványukkal.

Már este volt és éppen azon gondolkodtam, hogy csak én lehetek ennyire szerencsés, hogy pont a legreménytelenebb eset iránt legyenek érzéseim, amikor erőteljesen, pontosan négyet kopogtattak az ajtómon.

- Ki az? - épp az ágyon fetrengtem, a hajam százfelé állt, mint egy holdkórosnak, plusz azt hiszem félig már aludtam is, de azért megpróbáltam emberi lény módjára ajtót nyitni és mosolyt erőltettem az arcomra. Rögtön kinyíltak a szemeim amint megláttam ki áll előttem.

- Nem rám számítottál, igazam van?

▬▬▬▬▬▬▬▬
N A M J O O N

Nem akartam ezt tenni velük. Pláne, hogy tudom mennyire fáradtak és, hogy csak pihenni akarnak.
- Szeretnek beszélni mindannyitokkal. - sóhajtottam fel és leültem az egyik fotelba. - Először is, köszönöm, hogy együtt csinálhattuk végig a koncerteket. Minden egyes alkalommal sokat jelent nekem. Másodszor pedig...

- Áthívhatjuk Summert? - vágott közbe Jimin minden átmenet nélkül én pedig elképedve pislogtam.

- Nem, pont róla akarok beszélni. Illetve a komolyabb kapcsolatokról.

Szinte mindenki elpirult egy kicsit, amennyire én tudtam, semelyikünknek nem volt meg hosszabb párkapcsolata senkivel. Talán egy két hónap volt a maximum, de egyik fel se bírta a az állandó titkolózást és bujkálást, ezért ennél tovább soha nem tartott egyetlen

- Amit mondani akarok, tudom, hogy Summer egy elég kedves és csinos lány és hirtelen jött az életünkbe. - összedörzsöltem a tenyeremet és egy mély levegőt vettem. - De vele összetörnétek két millió másik lány szívét. Ezt most nem tehetitek meg velük. Nem most, amikor felfelé ível a karrieretek és amikor ennyien szeretnek. És ez nem, nem konkrétan Summer miatt van, hanem, egyszerűen csak úgy érzem beszélnünk, kell erről. Jobb lenne, ha ma mindenki pihenne, holnap pedig megünnepelhetnénk a sikeres koncerteket. Ennyit akartam.

A szobára komoly csönd telepedett. Igazából egyedül Jiminről tudtam, hogy érzéseket táplálhat a lány iránt, de azt hiszem még ezeket is félre érthette. Nem engedhettem, hogy felelőtlenül szerelmet valljon valakinek és visszautasítsák. Vagy ami még rosszabb, egy olyan kapcsolatba bonyolódjanak, ami tönkreteszi mindkettőjüket. Hirtelen Sugára néztem, aki mindeközben a sarokban ült es onnan nézett rám, barna szemei szinte szikrákat szórtak, aztán végül lemondóan elfordította a tekintetét rólam.

Bocsánatkérően biccentettem a fiúk felé és kimentem a szobából. A legjobbat szerettem volna a barátaimnak. De a reakciójukat ítélve talán már én se tudtam mi a legjobb.

▬▬▬▬▬▬▬▬
S U M M E R

- Nem! Őszintén szólva senkire sem számítottam. - nevettem el magam, ahogy megláttam Taehyungot. Biztosra vettem volna, hogy a fiúk napokig ki lesznek ütve a fáradtságtól, de rajta szinte meg se látszott, hogy három napig megállás nélkül koncerteztek. - Bejössz?

- Naná, még hoztam is valamit. - Tae feltartotta mindkét kezét. Az egyikben két játékkonzol volt a másikban meg rágcsa és valami dobozos üdítő, amit nem tudom honnan szerezhetett ilyenkor, egymaga. Szélesebbre nyitottam az ajtót neki és betessékeltem.

- Egyedül a tied a szoba? - körbenézett és ledobta magát az eddig üresen álldogáló ágyra. Elhúztam a számat, majd bólintottam.

- Mint mindig.

- Cserélnék veled. Jin Hyung a szobatársam és néha álmában beszél. Van, amikor nem tudok tőle aludni sem.

Zavartan bólintottam, mire a fiú a kezembe nyomott egy chipset. Még zavartabban álldogáltam és néztem azt a szerencsétlen kis zacskót a kezemben. Mármint... nyilván nem ezért jött át.

- Ne haragudj, örülök, hogy gondoltál rám, de mit szeretnél? - kérdeztem néhány perc kínos csend után.

- Csak gondoltam átjövök játszani egy kicsit veled. - vont vállat a fiú és a másik kezembe pedig beletuszkolta a konzolt. Kezdett nagyon furcsa lenni az egész. Taehyung időközben hátradőlt a gazdátlan ágyon és jókedvűen belekezdett valami játékba, mintha semmiség lenne az egész.

- Nagyon kedves tőled, de miért nem a fiúkkal vagy? - próbálkoztam ismét.

- Mert végre látom a régi barátomat és eddig nem volt időm kettesben lenni vele? - motyogta a fiú majd oldalra fordult. Valami régi játékkal babrált. Egy lila színű, fejkendős oroszlánról szólt, aki elszabadult az állatkertben és különböző állatokkal kellet megküzdenie, hogy megtalálja és megmentse a lány oroszlánt. Hé, ezt ismertem, ez volt az első és egyetlen játék, amit végigvittem kiskoromban.

Megráztam a fejemet, mert kezdte elvonni a figyelmemet.

- Milyen barát? - törökülésben melléültem és a válla mögül figyeltem, ahogy épp egy gorillával harcol. Tisztán emlékeztem, hogy ez volt a legnehezebb része a játéknak, órákig szenvedtem vele, éjjel a takaró alatt, hogy apa meg ne lássa.

Taehyung oroszlánját épp földbe döngölték és megjelent a képernyőn a game over felirat, mire letette a konzolt és felém fordult.

- Sum, most viccelsz velem, vagy...- a fiú barna szemei elkerekedtek. - Vagy... várj, te elfelejtettél?

Most rajtam volt a sor, hogy értetlenül bámuljak vissza rá. Aztán kezdett leesni a dolog, bár elég valószínűtlennek és bizarrnak tűnt az egész ahhoz, hogy igaz legyen. Amikor Taehyung tudta, hogy mi a kedvenc számom, hogy a hobbijaim a régi videojátékok, hogy a becenevem Sum, bár senki nem hívott így hosszú évek óta. Egyetlen embert leszámítva.

- Tae?

- Igen, még mindig így hívnak.

- Tudod, hogy értem. - nyeltem egyet. Nem lehetett ő, mindig is csak egy szerencsétlen kissrác volt, akivel azt a buta oroszlános játékot nyomattuk az iskolatetőn társadalomismeret óra helyett és állandóan csak azon járt az eszünk, hogy egy saját nyelvet alkossunk, amit csak ketten beszélünk majd az egész világon.

- Kicsit rosszul esik, hogy velem ellentétben, te nem ismertél fel rögtön. - Taehyung lebiggyesztette az ajkait, majd hirtelen kitört belőle a nevetés. Ő volt az. Az egyetlen régi barátom.

- TaeTae! - gondolkodás nélkül a nyakába ugrottam és szorosan átöleltem. Soha nem hittem volna, hogy újra láthatom őt. Pláne nem, hogy itt és ilyen körülmények között.

- Summer? - szólította a nevemet egy jól ismert hang a szobám ajtaja felől, amit ha az emlékezetem nem csalt, bezártam amikor Taehyung bejött.

De mégsem.

Még mindig Taet ölelve a hang irányába pillantottam. Yoongi állt ott még sápadtan, mint általában. Üveges tekintettel nézett rám, egy kicsit kinyitotta a száját mintha mondani akarna valamit, majd sarkon fordult és becsapta maga után az ajtót.

Utána akartam menni, hogy megmagyarázzam, de Taehyung megfogta a pulcsim hátát és visszarántott az ágyra.

- Nem tartozol neki semmivel. - mondta aztán, majd felmutatta a kisujját. - Nekem viszont igen.