▬▬▬▬▬▬▬▬
D A E H Y U N és M I R A

Mira egy ausztrál nő volt, aki egy véletlen egybeesés (szó szerint egybeesés) során ismerkedett meg férjével. Az üzletember és cége úton voltak az országban, ő pedig felszolgáló volt, és amikor hirtelen meglátta a koreai csoportot, eltöltötte az az érzés, ami mindig is benne volt, csak mélyen bujkálva: a kapzsiság. Így hát az italok felszolgálása közben véletlen beleesett Kang Úr ölébe és a későbbiekben véletlen beleesett az ágyába.

A véletlenek pedig Mira kezére játszottak, és aznap megfogant lányuk, Summer is. Az apja mindig is utálta a lányát, egy törésnek kezelte az életében, az anyjának hát... mindegy volt. Amíg jó módban élhetett csak helyeselt mindenre. De most, hogy Summer közel egy hete eltűnt, és csendben ültek vacsoránál, halk megjegyzéseket tett.

- Khm. Drágám. Nem kellene kezdeni valami ezzel a helyzettel? - a férfi felhorkant, mintha legalábbis az édesanyját szidták volna.

- Milyen helyzettel?

- A lányunkkal? Nem kellene kerestetni vagy esetleg...

Férje itt levágta az evőeszközöket az asztalra. Ezúttal nagyon mérges volt.
- Nem én akartam ezt a gyereket. Évekig csak egy átok volt számomra, próbáltam megértetni vele, hogy mi a megfelelő jövő számára. Soha nem értette meg. Innentől se nem a lányom, se nem a családom tagja. Egyszerűen egy senki számomra
Itt intett egyet, hogy befejezte a témát.

De Mirának ez még nem volt elég. Ugyanis féltette a pozícióját. Mi van, ha őt is elküldik?
- És mi van az előre eltervezett házasságával?

- 10% részvényt veszítek miatta. Ezt még kibírom. Inkább, mint, hogy arra a szajha kislányra pazaroljam az időmet. Zene meg művészetek...nevetséges.

Mira lenézett a drapp szalvétára az ölében. Meg kellett keresnie ezt a lányt. Nem tehette tönkre holmi fruska a tökéletesen felépített életét.

▬▬▬▬▬▬▬▬
S U M M E R

Aznap rettenetesen izgatottan ébredtem. Tulajdonképpen nem is ébredtem, mert az biztos, hogy egy szemhunyásnyit se aludtam. Hajnali 4-kor már dobáltam is a sporttáskámba mindenem, amim volt. A plüssmacim, néhány alsónemű, egy elegánsabb ruha, farmerek, pólók, pizsama. Billy. Mindössze ennyi minden elég volt, ahhoz, hogy elkezdhessek egy új életet, annyi idő után.

Eunji szintén fent volt, mert Hyun hatkor érkezett a seregből, ha minden igaz és barátnőm mindenképp reggelit akart neki készíteni.

- Summer, mindenképp jelentkezz. Írj vagy borítsd fel az életem. ahogy szoktad - a barátnőm megölelt mielőtt kiléptem az ajtaján.

- Hé, ez nem a katonaság, bármikor meglátogathatlak! - csóváltam a fejem értetlenül és a vállamra dobtam a csomagomat.

Még egy utolsót intettem és elindultam a buszmegállóba. Ezúttal úgy döntöttem, hogy a tömegközlekedést választom és a legelső busszal indultam a városközponti Big Hit Entertainment-be.

És milyen jól is tettem, hogy így döntöttem. A megállóban fejhallgatóval a fülében üldögélt a Yomi nevű lány. Elhatároztam, hogy félretéve minden félénkséget, összeszedem a bátorságomat, hátha jóban leszünk.

-Yomi-sshi? - böktem meg a vállát óvatosan. A lány haragosan felém fordult, egy pillanatig azt hittem élve felfal, de aztán megenyhült a tekintete.

- Summer? Ez a neved, igaz? Még egyszer örülök a találkozásnak. Nem gondolod, hogy esetleg nevet változtatsz? Ez nem igazán az a név, amit megjegyeznek az emberek.

Értetlen néztem rá. Úgy tűnt ez a lány nagyon érti a popszakmát, ha jól rémlik, tegnap óta a csapatnéven is elkezdtek gondolkodni. Kicsit elveszve éreztem magam, hisz még csak most válogattak be, az se volt biztos, hogy valaha debütálunk, de azért bólintottam.

- Ömm, de, csak még nem tudom, mire változtathatnám meg.

- Bízd csak ide - Yomi megütögette a mellkasát. - A csapatnevet is kitaláltuk tegnap.. nagyjából. Yominja. Mit szólsz? A hármunk nevéből Yo mint Yomi, Min mert Min Ji és Ja mert Bok Ja.

Meg se akartam kérdezni az én nevem hol marad, mert annyira lelkes volt, ezért inkább egy szót se szóltam. Majd rákérdezek, ha a többi lány is jelen lesz. Mindenesetre úgy éreztem valamiért nagyon nem kedveltek. Jó lett volna tudni, hogy miért.

Végül szótlanul zötykölődtünk a buszon egy fél órát és megérkeztünk a céghez, ahol körülbelül harminc lány állt táblákkal felszerelkezve.

- A BTS főpróbát jöttek megnézni. - vetette oda nekem Yomi, majd kecses mozdulatokkal leugrott a buszról és az épület hátsó ajtaján beslisszolt az épületbe. Én is megpróbáltam utána szaladni, bár az már inkább úgy nézett ki, mint amikor egy rabló bankot rabol, behúzott nyakkal.
Belépve, a másik két lány is már megérkezett, és egy körben állva kacarásztak valamin. Igen, Bok Ja jó hangosan felkuncogott amikor beestem az ajtón. Alighogy ledobtam a táskámat egy székre egy középkorú férfi odarohant hozzám és a kezembe nyomott egy hatalmas dobozos kávét és hadarni kezdett.

- Kérlek, menj, és ezt add oda a menedzsernek és szólj a fiúknak, hogy 10 perc múlva kezdünk. Oké? Mindenki a helyére. -ezután tapsolt kettőt az arcom előtt. - Te vagy az új menedzsersegéd, nem? Akkor indulás, tedd a dolgod.

Félig sokkos állapotban azt sem tudtam kinyögni, hogy elvileg egy lánycsapat gyakornoka vagyok és zombi módjára elindultam az öltöző felé, ahol a menedzser már biztos nagyon várta a kávéját. Udvariasan bekopogtattam és benyitottam a szobába.

Bent egyszerűen leírhatatlan volt a káosz. Mindenki fel alá szaladgált és különféle embereknek kiabált, hogy rossz helyen állnak vagy éppen, hogy fordítva van rajtuk a zokni. Egy idősebb sminkes lány három szemfestékkel a kezében éppen az idegösszeroppanás közepén állva, kétségbeesve kereste a szemével az alanyát a katasztrófában, amikor valamiért megállapodott a tekintete rajtam.

-HÉ. TE.

Magamra mutattam. Majdnem kiöntöttem a kávét.

- Hol van Jungkook?

Tegnap mindenki nevét megjegyeztem, így természetesen Jungkookot is, de sehol nem láttam a srácot. Igazából senki arcát nem tudtam kivenni, mert mindenki olyan gyorsan mozgott.

- Summer! - ekkor hátulról valaki a nevemet kiáltotta és jól ismerten megrántotta a pulcsimat, erre elvesztettem az egyensúlyomat, kiejtettem a kávét a kezemből, és kiborítottam az egészet. Hát legalább mindenki észrevett.

- Summer, mit csinálsz itt? - kérdezte Hoseok boldogan miközben még mindig a pulcsimat fogta.

- Én, hát...

- Te nem a gyakornok vagy?

- Summer!

- Ki ez a lány?

- Én láttam tegnap ez a lánycsapat...

- Ezt a kávét megissza még valaki?
Hirtelen mindenki egyszerre kezdett el beszélni és azt se tudtam kire nézzek, ezért segítségkérően pislogtam Hoseokra, ő viszont csak nevetett.

- Szerintem nem kellene itt lenned. - egyetlen ember volt, aki nem kiabált vagy futkározott, hanem csak egy fotelban üldögélt. Eddig egy nagy adag papírba volt temetkezve és nem láttam az arcát, de most felállt és egyenesen rám nézett. Suga. Persze, hogy rá is emlékeztem. De nem erre a komor és megtört arcra. - A többi lány a színpad előtt várakozik. Légy hálás, hogy egyáltalán engedélyezték, hogy itt legyetek. - tette hozzá és elfordult.

- Hűha - nyögtem csak úgy mellékesen valamivel később.

- Hyung mindig ilyen - veregette meg a vállam egy másik fiú mosolyogva. Azt hiszem Jimin. - Majd megszokod. Van, amikor jobb kedve van.

Hoseok is bíztatóan feltartotta az ujját, a menedzserük pedig kiterelte a fiúkat a színpadhoz vezető folyósora, hogy kezdjenek. Ahogy néztem az eltávolodó alakjukat, azon töprengtem képes lennék e valaha is hozzászokni ehhez. Aztán eszembe jutott Suga megtört arca. Jungkook, akit nem találtak, mert nem bírta elviselni a kiabálást. Jin, aki kimerülve kérdezte, hogy kinek kell a kávé... A kiömlött kávé.
Megráztam a fejemet és úgy döntöttem, hogy előbb még többet kell megtapasztalnom, ezért olyan észrevétlenséggel amennyire csak tőlem tellett, kiosontam a lányok mellé, hogy végignézzük a koncert főpróbáját.

Közben kiderült, hogy csak három számot adnak elő a fiúk, méghozzá másnap délben, egy show műsorban, de természetesen minden tökéletesen kellett hogy működjön. És minden így is történt, még soha nem láttam embereket így csillogni a színpadon. Nem számít milyen fáradtak voltak vagy mennyire voltak kimerülve a maximális mosolyt adták a színpadon. Még Suga is.

Nem sokkal később, éppen indulni készültünk a lányokkal a kis lakásba ahol együtt fogunk élni és gyakorolni az elkövetkező években, amikor megláttam, hogy Namjoon felém integet.

- Hoseok üzeni... - a fiú vett egy nagy levegőt, mert annyira ki volt merülve, hogy alig bírt beszélni. - Huh, hogy gyertek át este a másik három lánnyal, lesz egy kis céges ismerkedés.

- Micsoda? - kérdően felhúztam a szemöldökömet, mire Namjoon védekezően maga elé tette a kezét.

- Semmi olyasmiről nincs szó. Tudod, nálunk is vannak szabályok. A menedzserek is ott lesznek. Mindenesetre Hoseok kérte, hogy mindenképp hívjalak meg.

- Miért pont Te?

- Esélyes, hogy a többiek elfelejtik. - forgatta meg a szemét. - Vagy csak direkt ki akarnak vele szúrni és nem adják át az üzenetet. Akkor 8-kor.

▬▬▬▬▬▬▬▬
B T S

- Meghívtad? Ott lesz? - támadta le Hoseok Namjoont amint belépett az öltözőbe.

- Meg. Ott. Miért nem kérdezted meg magadtól?

- Teljesen úgy néz, ki a dolog mintha akarnék tőle valamit. - húzta el a száját a fiú.

- Úgy néz ki. - kontrázott rá Taehyung és Jungkook teljesen egyszerre.

- Pedig eszemben sincs. Tényleg. Amúgy is Yoongi is mondta, hogy szóljak neki, igaz, Hyung?
Az említett szemei elkerekedtek.

- Én nem igazán... csak gondoltam megkérdezem az egyik dalszövegéről, mert tetszett a kompozíció és az érzelmek, amiket ki akart fejezni a hatodik sorban...

Jin nagyon hangosan elnevette magát.
- Bla bla, senki se érti, miről beszélsz.

- Jól van, nem is érdekes. - motyogta Suga és elvonult duzzogni valahova.

- Én megmondtam, hogy ő is látni akarta. - tárta szét a kezét Hoseok. - Nem mintha én látni akarnám.

▬▬▬▬▬▬▬▬
S U G A

Mostanában nem volt jó kedvem. Nem a srácok tehettek róla, nem is a rajongók. Kezdtem üresnek érezni magam egy pár hete. Valahogy céltalanul bolyongtam az életben. Legalább dalokat írhattam, legalább szerették az emberek, amiket írok. Megálltam a folyosón. Talán nem kellett volna olyan hamar felkapnom a vizet a többiek miatt, csak jót akartak, biztosan ők is látják, hogy valami baj van. Valaki megkocogtatta a vállamat. Remek, mindenre vágytam most csak társaságra nem.

- Elnézést... - suttogta egy lány nagyon óvatosan. Lenéztem rá. Ez volt az a lány. A dalszövegekkel. A kiöntött kávéval. A hosszú, aranybarna hajával, amik hullámokban omlottak a vállára. A csillogó barna szemeivel.

- Mit akarsz?

A lány elpirult és lesütötte a szemét.
- Csak azt akartam mondani, hogy fantasztikus vagy. - hadarta el gyorsan. - Remélem, nem leszek nagy teher a közös munka során. Szia. - intett felém pici kezével, majd a hátára rángatta a gitárját és kissé esetlenül elszaladt.

Hosszú idő után elmosolyodtam. Sose lehet belőle idol, nem értem miért van itt. Nem akartam beismerni, de vártam az estét. Többet akartam tudni róla.

Pont annyira volt érdekes, mint azon az őszi, esős napon, amikor megláttam az utcán zenélni... Sose gondoltam volna, hogy újra látom. És mégis, most itt volt előttem. Egy karnyújtásnyira.