- Sum. - valaki gyengéden megrázott.
- Mmmhmm. - nyöszörögtem és az oldalamra fordultam. Biztos anya az megint, hogy menjek zongora órára. Apát és őt leszámítva senki nem merne felkelteni.
- Sum, sietnünk kell. - végre visszatért a hallásom, az ép eszem és ezzel együtt az emlékeim is, hogy hol is aludtam az éjjel. Kipattantak a szemeim és Jimin aggódó arcával találtam szembe magam. A fiú még mindig a vállaimon tartotta a kezeit és finoman lökdösött. Amikor meglátta, hogy ébren vagyok kicsit összerezzent és elhúzódott tőlem. Hirtelen ledobott egy fekete sporttáskát a válláról és vadul kirángatta a tartalmát az ágyra. Értetlenül pislogtam rá. Még ideges is elfelejtettem lenni, annyira el voltam képedve. Vagy annyira álmos voltam.

- Mi a baj? - kérdeztem végül.

- Megoldjuk...csak...vedd fel ezeket. - az ágyra mutatott. Egy miniszoknya, egy fehér blúz, piros sál, fekete kalap, arcmaszk és egy szőke paróka. - Ja meg ezt. - Jimin az ágy mellé rakott egy tűsarkú cipőt. Haha, vicces srác, ebben még állni se tudnék, nemhogy menni.

- Oké, csak annyit bökj ki gyorsan mi a gáz. Az arcodról süt a pánik és kezd rám ragadni. - Jimin elfordult én pedig elkezdtem átöltözni, ahogy kérte.

- Nem tudom, hogy, de újságírók vannak a ház előtt. Azt állítják, hogy egyikünknek barátnője van és nálunk aludt.

- Miiiii? Kicsoda? - itt leesett, hogy rám gondolnak. Ügyes vagy Summer, jó reggelt. - És mégis honnan szedtek ilyet?

- A mi tippünk az, hogy a kedves "ex-bandatagjaid" tönkre akarják tenni a nemlétező karriered. - vont vállat Jimin, kicsit pirosló fülekkel. - Ezért khm. Azt találtuk ki, hogy te vagy a stylistom új segédje. Csak amíg lenyugszanak a dolgok. - tette hozzá aztán.

Még gyorsabban öltöztem mint eddig, reméltem mindent jól vettem fel. Miután elkészültem, Jimin kézen fogott és lehúzott a nappaliba, ahol a többiek nyugtalanul mocorogtak azon a rettenetesen kényelmetlen kanapén. Yoongira néztem aki csak lesütött szemmel üldögélt és megállás nélkül az ujjait tördelte . Valamiért még frusztráltabbnak tűnt mint a többiek.
A hét fiú mellett észrevettem plusz egy főt. Egy alacsony, harminc év körüli nőt, biztos ő volt a stylist, akinek mától a "segédje" voltam. A nő idegesen toporgott, miközben a telefonját nézegette.

- Sokan vannak? - kérdezte Jin óvatosan.

- Szerencsére meg nem terjedt el a pletyka, hisz elég korán van. - Namjoon állával a fali óra felé bökött amin éppen hajnal öt múlt tíz perccel. - Viszont nekünk három napos turnénk kezdődik Japánban és még ezt a lányt is ki kell hoznunk a házból.

- És volt már ilyenre példa? - motyogtam kínosan. Kínos volt a ruha, a cipő, a paróka meg az egész helyzet is.

- Hát most van. - felelte egykedvűen Taehyung és álmosan rám meredt. - Jól áll neked ez a szoknya.

- Mielőtt ilyenekre pazaroljuk az időt... -kezdte Suga hirtelen. - Nekünk 7-kor indul a gépünk Japánba. Ahelyett, hogy itt üldögélünk és cseverészünk a semmiről, el kellene indulnunk.

- De még azt se találtuk ki, hogy mi legyen Summerrel, így nem maradhat itt. -rázta a fejét Jimin makacsul. - Miattunk került bajba.

- Inkább ti kerültetek bajba miattam. -mutattam rá a helyzetre. Suga egyetértően bólintott.

- Rendben. Mielőtt tovább vesztegetnénk az időt. - Namjoon idegesen felállt és a stylist mellé irányított. - Hárman menjetek előre a kocsihoz. Semmire se válaszoljatok. A többiek majd utánatok mennek. Én megyek utoljára Sugával és csak röviden cáfoljuk a félreértést. Senki, semmit ne mondjon, értitek? Ha valaki erőszakoskodni próbál a biztonságiak majd megvédenek.

Erőszakoskodni? Azt se tudtam hirtelen miről beszél. Ezután szinte percek leforgása alatt történt minden, felfogni se volt időm, hogy mit is csinálunk. A stylist nő - utólag megtudtam, hogy Myunhee a neve - karon ragadott, a kezembe nyomott egy hatalmas sminkes táskát és kituszkolt az ajtón, Jimin után. Az a kevés újságíró, nem a ház előtt, hanem egy utcával arrébb álldogált, bevetésre készen, de sehogy sem lehetett őket kikerülni. Erősen koncentráltam, hogy egyáltalán menni tudjak a cipőkben, de így is majdnem kétszer elzuhantam bennük. Minden irányból villantak a vakuk, esküszöm, azt hittem megvakulok, amíg végül is nagy nehezen elértünk egy fekete kisteherautót és betuszkoltuk magunkat a hátsó ülésre.

- Sajnálom, Sum... - motyogta Jimin maga elé. El se tudom képzelni, hogy nézhettem ki, annyira elkeseredett volt a tekintete. Épp válaszolni akartam, hogy minden az én hibám, amikor hirtelen beugrottak mellénk a többiek is.

- Azt hiszem lenyugtattam őket. - sóhajtott fel Namjoon. - Most az lesz a címlapokon, hogy új stylist segédet vettünk fel. Ugye nem fotózták le az arcod?

- Nem hinném, még a táskát is úgy vittem. - válaszoltam. Ha valaki képet csinált rólam, az csak egy varázsló lehetett. - De miért baj az?

- Ha jól rémlik dalszövegíró akarsz lenni, ezzel most vágnád el a lehetőségeidet. -csattant fel Yoongi. Harapósabb kedvében volt mint általában és úgy nézett rám mintha meg tudna fojtani egy kanál vízben.

- Plusz elég csinos vagy és fiatal. - tette hozzá Hoseok mellékesen. - Egyszer a testvéremre azt hitték, hogy a barátnőm, szörnyű volt amit napokig lehoztak az újságok. - a fiú lemondóan megcsóválta a fejét.

Közben elindult a kocsi is, gyanítottam, hogy a reptérre, mert a fiúknak elvileg indult a járata, órákon belül. Szörnyen éreztem magam. Bárcsak soha ne jöttem volna el otthonról, inkább maradtam volna apámmal meg az elrendezett férjemmel, erre tessék, a balszerencsém gondot okoz másoknak is. Lehajtottam a fejemet, leginkább sírni lett volna kedvem. Ismertem milyenek tudnak lenni a rajongók, láttam már egy pár elvakult fanatikust életemben és ezek a srácok pont nem ezt érdemelték.

Talán fél órás utazás után, lefékezett a kocsi és ismét kitessékeltek minket a kocsiból. Ezúttal a csapat előrement egy pár menedzser kíséretében, engem pedig egy rakat másik lány mellé küldtek. Miután a fiúkat már nem láttuk és a rajongók is csalódottan kiabálták a nevüket, mi is elindultunk. Még mindig fogalmam se volt mit keresek itt. Főleg amikor már a repülő jegyeket nyomkodták a kezembe.

Oké, hogy stylist segéd vagyok, vagyis elméletben, de... mit keresek a repülőn. Honnan tudták, hogy nincs személyim és az útlevelemet használom? A végén még levegőt venni se maradt időm, feltuszkoltak a repülő turista osztályára, mielőtt ellenkezhettem volna.

Így érkeztünk meg Japánba és az ottani hotelbe, aznap délben. Egy szobát kaptam, amiben két ágy volt, de végül csak egy extra ember voltam, így senki nem lakott velem. Megint. Miután átöltöztem valami normálisabb ruhába, kimerülten vetettem le magam az ágyra és a sárga plafonra meredtem. Fogalmam se volt, hogy lehetett így élni. Ezeknek a fiúknak tulajdonképpen nem volt élete. Még egy lányt se vihettek fel magukhoz. Épp azon gondolkodtam, hogy ha valamelyiküknek tényleg barátnője lenne, vége lenne a világnak, amikor kopogtattak. Az ajtóhoz szaladtam és résnyire nyitva kinéztem a folyosóra. Jimin volt az.

- Bejöhetek? - kérdezte esetlenül.

- Persze, gyere csak. - szélesebbre nyitottam az ajtót és betessékeltem. A fiú kimerülten leült a gazdátlan ágyra.

- Egyedül alszol? - kérdezte szórakozottan.

- Mint mindig. - bólogattam. - Jól vagytok?

- Ugyan, ennyi idő után megszokja az ember, semmiség. - legyintett Jimin egykedvűen. - Mármint a rajongóknak örülök, boldog vagyok, hogy van aki egyáltalán kíváncsi ránk, de az újságírók... Bocsánat, hogy belekevertünk ebbe.

- Inkább nekem kellene bocsánatot kérnem. - csóváltam a fejem szomorúan.

- Hát ha ennyire sajnálod... - Jimin elfordult és kicsit elpirult. - A mai esténk szabad és csirkét rendelünk a szobába. A többiek is ott lesznek, nincs kedved átjönni?

- Dehogynem! - kiáltottam boldogan. Aztán eszembe jutott valami...vagyis valaki. - És Suga? Mármint...nem bánja ha én is ott leszek? Azt hiszem haragszik rám.

Jimin lesütötte a tekintetét és kicsit elkomorult.

- Nem bánja. -mondta röviden, majd felpattant az ágyról és az ajtó felé rohant. - Akkor este. 305-ös szoba.

▬▬▬▬▬▬▬▬

Mivel Jimin nem mondta meg, hányra legyek ott és az este nálam a nyolcat jelentette, így pontosan akkor kopogtattam a szobájuk ajtaján. Jungkook engedett be aki nagyon örült neki, hogy lát és beterelt magukhoz. Négyen a földön ülve kártyáztak, Taehyung az ágyon hasalt és valamilyen játékot nyomkodott, Jimin állítólag vesztett az előző körben ezért őt küldték el a boltba, Suga pedig a kanapén üldögélt és a telefonját nyomkodta. Elhatároztam, hogy megkérdezem mi a baja velem, ezért mellé ültem, amit megint egy nagyon csúnya nézéssel nyugtázott.

- Mondd, te haragszol rám? - böktem oldalba miután percekig semmit se szólt.

- Nem. - fel se nézett a telefonjából, csak tovább bökdöste a képernyőt. Odapillantottam, hogy mégis mi lehet ennyire fontos. Oké, egy kutyáról nézegetett képeket. Remek.

- Akkor legalább ne nézz úgy rám mintha meg akarnál ölni. Aranyos a kutyád, egyébként. Ugyanilyen fajtám volt.

Suga hirtelen felém fordult és úgy hatalmas szemekkel nézett rám.

- Mi a neve?

- Már csak volt. - Yoongi telefonjára meredtem és a kis barna uszkárra. - Apa elvitte egy menhelyre amikor 15 éves voltam. Szerinte elvonta a figyelmemet a tanulásról. Egyébként Andy volt a neve.

- Hmm. - nem kérdezett semmit, amiért nagyon hálás voltam. Amúgy se szívesen beszéltem se anyáról, se apáról. Viszont eszembe jutott valami, ami túlságosan is érdekelt.

- Oppa. - kezdtem félénken. Yoongi felém fordult, mintha sejtené mi következik. A szívem egyre jobban zakatolt, már attól féltem meghallja amiért ilyen hangosan ver. -Az éjjel...- nyeltem egyet. - ... a nevemet mondtad. Álmodban.- tettem hozzá gyorsan. Istenem, miért hoztam szóba, most biztos jobban fog rám haragudni. Eddig is majd felnyársalt a tekintetével.

- Köszönöm, hogy betakartál. - Suga halványan rám mosolygott és tovább görgette a képeket a telefonján. Vajon mindig ezt csinálja ha ideges?

- Még mindig nem válaszoltál... - folytattam óvatosan. Legszívesebben a falba vertem volna a fejem. Fogd már be Summer, miért akarod ennyire tudni mi a baja, inkább pókerezz a srácokkal vagy...akármi.

Yoongi lehunyta a szemét, majd lassan felállt és felém nyújtotta a kezét.

- Akarsz sétálni egyet?