- Láttad, hogyan nézett rám? - Hajnali öt volt. Egy percet se aludtam az éjszaka, holnap pedig zongora vizsgám lesz, amin jelen állapotok szerint leginkább egy zombira fogok hasonlítani. Ellenben Amy - tökéletesen felspannolva pattogott az ágyán és már ötödjére mesélte el, hogy Jin felajánlott neki egy VIP jegyet a koncertre (ugyanazt a jegyet, amit nemrég még a szülei pénzéből megvett, úgy tűnik ezt már elfelejtette). Általában türelmes vagyok vele, de kezdett elszakadni a cérna.

- Amy, láttam. Rettegés volt a szemében.

- Mi? - barátnőm őszinte megrökönyödéssel nézett rám és értetlenül előre dőlt.

- Tökre ráijesztettél - morogtam és elhúztam a számat. - Azzal miért nem dicsekedtél, hogy megpróbáltál ráugrani és mások visszafogtak, te meg elestél a saját lábadban és úgy sérültél meg?

Amy az égnek emelte a tekintetét.

- Sum, te ezt nem értheted. Felhívtam magamra a figyelmét és teljesen véletlen bejött.

- Azt hitte, hogy be fogod perelni és megijedt.

- Belem zúgott - kontrázott a lány, majd amikor válaszolni akartam neki, leintett. - Holnap ugye eljössz velem a koncertre?

- Minek? Nem megyek. Vizsgám lesz.

- De az reggel van - ellenkezett Amy.

- Akkor se megyek. Felejts el - nagyon rossz kedvem volt. A fal felé fordultam és a fejemre húztam a paplanomat, hátha akkor ki tudom szűrni Amy-t is, de a lány továbbra is hajthatatlan volt és bemászott mellém az ágyba.

- Légyszi, csak te értesz koreaiul, légyszi, soha többé nem kérlek meg semmire.

- Nem.

- Summeeeeeer - Amy megpróbálta lehúzni rólam a takarót, majd miután az nem sikerült, rám vetette magát teljes testsúlyával. - Könyörgöm Summer én is jövök neked, csak utoljára segíts ki.

- Nem.

Így van, Summer, csak magabiztosan, úgy válik belőled felnőtt, komoly nő, ha megtanulsz nemet mondani.

Elégedetten konstatáltam, hogy Amy is feladta és visszamászott a saját ágyába.

- Summer - a lány körülbelül tíz perc múlva szólalt meg. Azt hiszem sírt, bár nem tudom csak tetette vagy valódi volt. Mint említettem ő volt a helyi drámakirálynő. - Summer, ez a legnagyobb álmom, én se vagyok bolond, tudom, hogy nincs esélyem nála, de ha már pár percet beszélhetnék velük...

Kezdett ellágyulni a szívem, mar csak egy kegyelemdöfés hiányzott, hogy megadjam magamat.

- Summer, te vagy a legjobb barátnőm - szipogta Amy és kifújta az orrát. Legjobb barátnő. Egyenesen a közepébe célzott.

- Oké, de ez az utolsó - motyogtam legyőzötten.

- Szeretlek! - sipította Amy és tapsikolt egyet.

- Én is - feleltem és elmosolyodtam magamban. Akármit is mondtam, tudtam, hogy úgyis újra és újra beadom majd neki a derekamat.

▬▬▬▬▬▬▬▬

Másnap este viszonylag jó hangulatom volt, már ahhoz képest, hogy hová tartottunk. Ötöst kaptam a vizsgámra, megkaptam a Szöuli Egyetem ösztöndíját a tavaszi szemesztertől, és még normális külsőt is sikerült varázsolnom az élőhalott ábrázatom helyébe. Egy kék rövid szoknyát vettem fel és egy hosszú, kötött felsőt. Persze elmaradhatatlanul viseltem a fekete arcmaszkomat is, amit Amy minden erejével próbált lerángatni rólam, de szerencsére teljes kudarcot vallott.

A koncert is szuper volt, lehunyt szemmel élveztem az új számokat, miközben a rajongók négy oldalról visítottak a fülembe, de a legtöbbször sikeresen kiszűrtem a hangjukat és a fiúkra koncentráltam. Boldog mosollyal vettem tudomásul, mennyit fejlődtek, mind zeneileg, mind pedig az előadásmódjukban és lelkesen tapsoltam a végén nekik.

- Amy, köszi, hogy elrángattál, klassz volt - öleltem át a lányt a végén, majd elővettem a telefonomat, hogy hívjak egy taxit hazafelé.

- Izé - Amy lesütötte a szemét.

- Igen? - fordultam felé nagy szemekkel. Amy az ajkait harapdálta, ami nála csak egyet jelentett: titkol valamit.

Nem kellett rá sokat várjak, hogy kiderüljön mi az. Alighogy válaszra nyitottam a számat, egy biztonságis karon ragadott és koreaiul megkérdezte én vagyok -e Amy Newton barátja.

- A.M.Y. - mordultam rá. - Mi ez?

- Meglepi? - nevetett zavartan a lány. A biztonságis srác az ujjával intett, hogy kövessük őt.

Nagyon rossz érzésem volt, a szívem megint fel-le ugrált a torkom és a gyomrom között, szinte biztos voltam mi következik.

Egy szobába vezettek minket, ami történetesen a csapat backstage pihenője volt. Egy széles kanapéval volt elhelyezve közepén, néhány ital és könnyebb étel az asztalon, körülötte meg hét kimerült fiúval.

- Ez itt Amy Newton és a barátnője - mutatott be minket a férfi, mire Jin arca egy kicsit fellelkesült.

- Egyetek egy kicsit velünk - a fiú közelebb húzódott Jimin-hez, hogy mi is leülhessünk. Min Yoongi-val szembe foglaltam helyet, hát ki mással. Egyelőre rám se nézett még, amiért titokban iszonyú hálás voltam. Örültem neki, hogy látom és, hogy egészséges - jelen pillanatban pedig nem is volt másra szükségem a boldogsághoz.

- Amy Newton, ezzel akkor tisztáztunk minden félreértést? - Sejin, a manager, a lányhoz hajolt egyenesen neki intézve szavait, mire az egy hatalmasat bólintott.

- Természetesen.

- Kiváló - a férfi kimérten elmosolyodott, majd egy udvarias főhajtás kíséretében távozott. Jin hosszan felsóhajtott, mint akinek egy kő esett le a szívéről.

- Köszönjük - mosolyodott el Namjoon fáradtan és hátradőlt. Inkább bele se mertem gondolni, hogy Amy mit művelhetett, amitől ennyire megijedtek. A lány erre alig feltűnően oldalba bökött engem.

- Sum, kérlek, fordítsd le nekik, amit mondani szeretnék - sziszegte összeszorított fogakkal. Elkerekedtek a szemeim és hevesen megráztam a fejemet.

- Beteg vagy? - nézett rám Hoseok kérdően a maszkomra mutatva. Yoongi aki eddig a telefonját görgette, érdeklődve felemelte a fejét és rám nézett. Ismét megráztam a fejemet, majd mivel kezdett elhatalmasodni rajtam a pánik, megpróbáltam felállni és menekülőre fogni, de Amy megragadta a pulcsim ujját és szabályosan lerántott a földre.

- Csak félénk - mondta a barátnőm koreaiul. Azt hittem rosszul hallok. Mégis mióta tud Amy koreaiul? Oké, nem volt tökéletes, de teljesen érthető volt. Minek vagyok én itt, ha meg tudja magát értetni velük?

- Nincs rá semmi okod - Taehyung a szemembe nézett, majd felállt és a kezét nyújtotta felém. Azt hittem ennél kínosabb már nem lehet, közel álltam hozzá, hogy elsírjam magamat. Amikor a fiú hozzámért valami furcsa elektromosság futott végig a testemen. Tae egy kicsit elnyitotta a száját, majd felhúzta a szemöldökét és nem kis döbbenettel a tekintetében végigmért. Felismert, biztos voltam benne. De nem szólt egy árva szót sem.

Az összes vér a fejembe tódult, a fülemben lüktetett és azt hiszem olyan vörös lehettem, mint Jungkook pólója aznap este. Remegő térdekkel ültem vissza Amy mellé és a földet kezdtem el bámulni. Egyetlen, legjobb barátnőm a fejét vakargatva nézett rám, azt hiszem elkezdte sejteni, hogy valami nagyon nincs rendben, láttam rajta, hogy egyszerre fúrja az oldalát a kíváncsiság, közben meg maradna is, mert életében ez az egy kierőszakolt lehetősége van, hogy eltöltsön egy kis időt a kedvenceivel.

Úgy döntöttem, hogy még egy darabig megpróbálom kibírni a szitut, csak az ő kedvéért. Amy teljesen lemondott rólam, mert a tört koreai tudásával és Namjoon segítségével próbált beszélgetni főként Jinnel és Jiminnel; Hoseok, Jungkook csak ettek, aztán udvariasan elköszöntek, fáradtságra hivatkozva, Taehyung a szája szélét rágcsálta és oldalra biccentett fejjel végig rajtam tartotta a tekintetét.

Egyszer csak Yoongi minden átmenet nélkül elém tolt egy poharat és egy gyors mozdulattal, lezárta a telefonját.

- Zenész vagy? - kérdezte és az állával kezem felé intett. Bólintottam egyet.

- Zongora? - megint bólintottam. Te jó ég, biztos azt hiszi, néma vagyok.

- Koreából jött egy éve - vágott közbe Amy hirtelen és átkarolta a vállamat. - Nem tudom mi ütött belé, pedig amúgy Te vagy a kedvenc művésze. - a lány boldogan nevetett.

- Köszönöm - mosolyodott el a fiú. Az eddig zakatoló szívem, ha lehet még gyorsabban kezdett el verni, milliónyi érzelem futott át rajtam egyszerre a szomorúságon keresztül a vágyig, hogy újra együtt legyünk, azt hittem összeroppanok. Kibújtam Amy karja alól, és ahogy csak a lábam bírta, egy árva szó nélkül a kijárat felé menekültem. Mint az őrült tárcsáztam Jay számát, hogy megkérjem, jöjjön értem, de a fiú sokadjára se vette fel.

- A francba - a koncert aréna mögött voltam, egy parkolóban, fogalmam sincs, hogy kerültem ide. A piszkos földre roskadtam és elkezdtek potyogni a könnyeim.

Hosszú percekig sírtam, miután már a szemem is fájt, sőt még zsebkendőm se volt, feladtam és feltápászkodtam megkeresni a metrót. Az utca zajai felé botorkáltam, amikor hirtelen valaki hátulról nekem szaladt és szorosan magához húzott.

- Megvagy - suttogta a fülembe egy fiú hangja. Először azt hittem valaki ki akar rabolni és sikítani akartam, de csak egy rekedt hang jött ki a torkomon a sok értelmetlen sírástól.

- Engedj el - követeltem és megcéloztam a bokáját.

- Várj, ne rugdoss - a srác maga felé fordított, majd tenyerét a fejemre helyezte és megborzolta a hajamat. - Summer vagy, igaz?

- TaeTae.

- Azt hittem már csak képzelődöm - Taehyung óvatosan lehúzta a maszkot az arcomról és a zsebébe gyűrte. - Micsoda véletlen!

- Ne haragudj, hogy szó nélkül mentem el - hebegtem. Nem tudtam, hogy mit mondhatnék.

- Semmi baj, megértem.

- Én ostoba voltam, de nem tehettem meg veletek, főleg Yoongi-val nem, én...

- Legalább velem tarthattad volna a kapcsolatot.

- Tae, még csak a számaitokat se tudtam végighallgatni, ha Amy nem lenne teljesen őrült, sose találkoztunk volna újra - vallottam be és hátráltam egy lépést.

- Akkor még szerencse, hogy őrült - a fiú elnevette magát. - Mikor jössz vissza Koreába?

- Ne-nem tudom.

- Mert ha hazajönnél...

Sose tudtam meg végül mit akart, mert ekkor Amy hangját hallottam, ahogy a nevemet kiabálva szaladt ki a főbejáraton.

- SUMMER - a lány arcára őszinte megkönnyebbülés ült ki, amikor meglátott, ezt pedig átvette a döbbenet amint meglátta, hogy ki áll mellettem. - Azt hittem hazamentél. - mondta a lány közelebb érve.

- Tervben volt.

- Hát - Taehyung ismét a hajam felé nyúlt, de fél úton visszarántotta a kezét. - Jó volt látni. Örültem, Sum, Amy.

Ezzel intett egyet és minden további nélkül elsietett.

- Mi volt ez az egész? - Amy felhúzott szemöldökkel nézett rám.

- Csak menjünk vissza. Hívd fel Jay-t, nekem nem vette fel.

- Oké, oké - a lány előkotorta a zsebéből a mobilját, majd hirtelen, mint akinek eszébe jutott valami rám vigyorgott. - Amúgy megmutattam Sugának azt a darabot, amit a féléves vizsgára írtál, tudod.

Hogy mi.

- Mi-mit csináltál?

- Jól hallod és még tudod mit? - Amy kihúzta magát, szinte ragyogott a büszkeségtől. - Elkérte a számodat tőlem, mert annyira tetszett neki.

Egy hang se jött ki a torkomon.

- Ugye nem adtad meg neki? - nyöszörögtem, mire a lány hangosan elnevette magát.

- Most szórakozol? Persze, hogy megadtam.

Azt hittem összeesek, elkezdett forogni velem az egész világ. Ekkor varázsütésre elkezdett rezegni a telefon a kezemben.

Ismeretlen felhasználó. Egy üzenet.

GeniusMin A barátnőd adta meg a számot. Tehetséges vagy, szívesen meghallgatnék tőled mást is.

Min Yoongi.