SZ  A  B  A  D  S  Á  G

-Mit csináltatok ma JeongGuk-kal? - Kérdezte a kocsiban ülő férfi Taehyungtól. Ez a kérdés több szempontból is sokkoló. Először is, Taehyung nagyon nehezen tud hazudni, és valamivel biztosan elárulná magát. Másodszor, a fiú mankóját Namjoon érkezésekor szedték ki Kook autójából. Harmadszor pedig, Namjoon nem szokta megkérdezni hogy mit csináltak az órán. Biztosan sejt valamit. Ebből hogy húzza ki magát?

-Nyújtottunk. - Adta az egyszerű választ a mindig csacsogó fiú. Ezzel pont arra a következtetésre jutva, amit végig elakart kerülni. Lebukott. Nem tud hazudni. Vége. Már csak Kim Namjoon-nak kell kitalálnia az okos büntetését a fiatalabb felé. Vagy már régen kitalálta volna? Csak várta a pillanatot, hogy a fiú vétkezzen valamit... Bármit? Ki tudja...

-TaeTae... Ugye tudod, hogy engem nem tudsz félrevezetni? - Mosolygott a vezető férfi. - Ha nem mondod el az igazat, komolyabb következményei is lehetnek. - Váltott át flegmára. Taehyung azt sem tudta mit csináljon, vagy, hogy hova nézzen. Most mondja el neki azt, amit eddig végig megtiltottak neki? Vagy próbálkozzon újra a felesleges hazugságokkal? Mind a kettő út teljesen rossz sorsot húz maga után. Mind a kettőnek bűntetés lesz a vége.

-Mivel nagyon hamar felépültem, ezért úgy gondoltuk, hogy nem fog megártani ha egy órán pihenek is. - Nézett a mellette ülőre Taehyung.

-Akkor mit csináltatok? - Kérdezte Namjoon.

-Főztünk. - Vágta rá a választ azonnal Taehyung megint elárulva magát. Komolyan úgy gondoltad, ha a kedvenc időtöltésedet ilyen érzelemmentesen mondod nem fog feltűnni neki, hogy hazudsz?

-És még? - Markolta erősen a kormányt az idősebb.

-Ennyi. - Felelte.

-Ha pihenni szeretnél, holnapután veszek ki szabadságot, és együtt tölthetjük a napot. - Mondta Namjoon. Taehyungnak természetesen egyből felcsillant a szeme, hogy nem kap büntetést...

-Oké. - Mosolygott.

Hazaérkezésük után, mind a ketten lefürödtek, s mentek az álmok tengere után, hogy a mai nap fárasdágát is elfoszlathassák az íriszeikből. Mind a ketten boldogan adták át magukat az álmok országának. Taehyung azért, mert ugyan sok nyüsztetés árán, de rá tudta venni Namjoont, hogy holnap engedje találkozni a két legjobb barátjával. Hiszen oly' annyira régen látták már egymást. Akkor, mikor az a szörnyű baleset történt egy gyönyörű nap után. Pontosan fél éve. S ugyan Taehyung mérges volt, hogy a barátai egy percre sem érdeklődtek iránta, el is hesegette ezeket a gondolatokat, hiszen ő sem nagyon tett másképp. Ezért is örült, hogy Namjoon és Jimin-ék is beleegyeztek a találkozóba. Pezsgett a vére, izgult, nagyon örült. Le sem lehetett vakarni az arcáról azt a hatalmas vigyort amit a következő nap gondolata okozott. Már-már szinte átment őrült vicsorgásba. Legalábbis, ha valaki látta volna biztosan megijedt volna. Hiszen ebben a depressziós világban ahol mindenki ugyan olyan, nem természetes ha valaki ennyire örül valaminek. Az ilyet megfogják, és elmegyógyintézetbe küldik, mert nem normális. Bár... Taehyung tényleg nem volt normális.

Sokszor a legártatlanabb külső mögött rejlik a leggusztustalanabb belső.

A sivár, szürke elborzasztó belső.

Milyen lehet mindentől elzárva élni egy lakásban? Hányan tapasztalhatják ezt? Mint egy mesében! Ahol a hercegnőt elzárja a kastélyba a gonosz szörnyeteg és jön a helyes szőke herceg, aki kimenti onnan.

Csak ezesetben nem volt ki megmentse a vétlen fiút. De ki akkor a gonosz? A szülei? A külvilág? Akár ő maga?

Ki tudja...

A magánynál rosszabb sorsot úgysem kaphat már igaz?

Igaz?

Na de mi van Namjoonnal? Ő miért feküdt le olyan boldogan? Ő nem fog holnap találkozni a barátaival. Az ő holnapi napja ugyanolyan lesz mint az összes. Akkor hát minek örül ennyire? Talán a holnap utáni napot várná? Talán az a kemény kőszív is megtud puhulni, ha arról van szó, hogy az egyetlen fiával tölthet el egy szép napot? Persze... Hiszen ő is ember. Ő nem egy szörny, és Taehyung nem egy hercegnő. Csak egy fiú és egy férfi, akik már családként tekintenek egymásra. Ne de akkor hol itt a baki? Hol van most Jin? Nappalokat és éjszakákat hagy ki, és ez fel sem tűnik senkinek. Van itt valaki aki mocskos játékot űz, de ki lehet az?

Talán az, akire a legkevésbé számítanánk?

Van egyáltalán bárki aki ártani akarna Taehyungnak?

Vagy minden csak egy piszkos képzelet hiú ábrándokkal megfűszerezve?

A reggeli fény sugarai erősen sütöttek be a függönyön keresztül. Taehyung természetesen egyből megébredt erre. Hosszú nyújtózások közepette, s mikor már képes értelmes gondolatokat szülni az agyával, egyből mosolyogva ül az ablakhoz. Hogy az iskolába és munkába rohanó embereket tanulmányozhassa, hogy az állatok játékát nézhesse, hogy a nap sugarai milyen szépen sütnek be az ablakon. Reggel minden olyan más... Olyan, mintha ő is egy lenne a rohanó emberekkel, a játszadozó állatokkal, a Nap vakító sugaraival...

Az idilli hangulatot, Namjoon halk léptei zavarták meg.

-Hát te már ébren vagy? - Mosolygott a férfi az ablaknál ücsörgésző fiú láttán.

-Hmm. - Csak ennyit tudott kinyögni, annyira elvarázsolta őt a  külvilág.

-Mi olyan érdekes minden áldott reggel ott kint? - Kérdezte Namjoon. A mondat sértőnek hangzott, de a hangja mégis teljesen nyugodt volt.

-Nemtudom... Csak jó nézni. - Szólalt fel Taehyung, az immár mellette ülő férfinak. Persze hogy egy olyan embernek, aki sok méter magasba be van zárva, érdekes az emberek tanulmányozása. Vannak olyan emberek, akiket már ismer. Legalábbis sok éven keresztül minden nap látta őket. Majdnem minden nap. Biztosan voltak azok is betegek, vagy ilyesmi. Talán ezért is szerethetett bele Taehyung Jungkookba. Mert hála neki, láthatja a külvilágot. Legalább addig, míg elmennek kocsival a házáig, vagy míg együtt mennek el bevásárolni... És szegény Kook nem is érti miért akar a fiatalabb ennyire a szabadban lenni.

Hát ha nem kérdez, nem is fog választ kapni.

A fiatal fiú mély gondolatait megszakítva szólalt fel Namjoon.

-Holnap kimegyünk a házból. Együtt. Olyan dolgokat fogok neked mutatni, amit Jeon JeongGuk sohasem tud majd.