Szédülök, hányingerem van és legszívesebben aludnék, de nem megy. Nem tudok aludni, mert engem néz. Miután kiadtam magamból a szakét, bekísért a szobájába és az ágyába fektetett. Sokkal kényelmesebb, mint az a függőágynak nevezett borzalom. Annyira szívesen elaludnék, hogy azt kifejezni nem tudom, de neki természetesen bámulnia kell. Na jó nem folyamatosan csinálja, hanem néha néha fel néz rám, de attól még idegesítő. Ha olvasni akar olvasson, ne engem bámuljon.

-Most mi a bajod? -sóhajt fel, mikor meglátja a szenvedésemet.

-Semmi -fordulok át a másik oldalamra.

Besüpped mellettem az ágy, majd megérzem lehelletét a fülemnél. Orrát végighúzza a nyakamon, aztán a hajamba fúrja arcát.

-Biztos? -suttogja a hajamba halkan.

Hirtelen fordulok meg, ezért feje még mindig ugyanott van. Túl közel. Hátrébb akarok kúszni, de nincs hova.

-Biztos -vágom rá határozottan, mire ő kiszáll az ágyból és visszatér az olvasnivalójához.

(...)

Már nincs a kabinban. Egy "dolgom van" felszólalással kiment és azóta sem jött vissza. Nem mintha érdekelne, de azért mégis.

Lassan kikecmergek az ágyból és megpróbálok nem elesni. Sikerül eljutnom az ajtóig. Kinyitom, mire azonnal megcsap a hideg levegő. Eddig fel sem tűnt milyen hideg van kint, mivel idebent a takaró alatt szinte megsültem.

Még nincs este, de annyira elborult az ég, hogy hihetnénk azt is. Hajamat a szél felkapja és az arcomba csapkodja, lehetetlenné téve azt hogy lássak. Mikor végre sikerül kiszednem az arcomból a hajat, felgumizom hogy többet ne fújja szét.

Tekintetemmel vörös tincsek után kutatok. Sehol sem látom. Első utam a konyhába vezet, de ott nincs. Újra próbálkozok, de most a lenti szinten nézek körül. Semmi. Hova a fenébe tűnt?

Már majdnem megfordulok, hogy felmenjek mikor egy kéz befogja a számat, majd a kezeimet is lefogja. Tehetetlenül vergődök a szorításban, de csak nem enged.

-Shhh... -hallok meg egy nyugtató hangot.

Abbahagyom a kapálózást és próbálom kideríteni ki lehet a hang tulajdonosa.

-Megkérdezhetem hogy mit keresel itt? -emeli ajkait a fülemhez és lágyan suttogja bele a kérdését.

Számról lekerül a tenyere, várja a választ.

-A kapitányt -harapok az ajkamba.

-Miért is? -kuncog fel halkan.

-Előbb -kezdek bele - Megmondhatnád hogy ki vagy -ráncolom össze a szemöldökömet és fejemet hátra próbálom nyomni, hogy láthassam az arcát.

-Ha ennyire szeretnéd tudni ki vagyok, akkor rajta -mondja, majd elenged.

Hirtelen fordulok meg, de rögtön hátrálni is kezdek, mikor meglátom.

Fehér őszes haj, arcán varrások, sőt még a szája is be van varrva. Hogyan tud beszélni? Tovább bámulom, de annál inkább megrémiszt. A ruhái fekete színben pompáznak, akárcsak az a nyakörv amit a nyakán hord hatalmas szegecsekkel.

-Félsz -jelenti ki, milor meglátja fal fehér arcomat.

Aprót bólintok, mire ő csak vállat von és elfordul.

-Ennyire ijesztő lennék? -teszi fel inkább magának, mint nekem a kérdést.

Sajnálni akarom, de jelen pillanatban nem megy, ahhoz túlságosan félek. Elvégre úgy néz ki, mint valami szörnyeteg.

-Mindegy. Éhes vagyok, azt akarom hogy főzz -utasít, mire az a kis sajnálatom is elszáll.

-Oké -bólintok.

-Most! -húzza el a száját és máris olyannak tűnik, mintha egy rémálmomból lépett volna ki.

Biztosítom arról, hogy már indulok is és szólok ha kész vagyok, de ő követ a konyhába. Gondolkozóba esem, hogy mégis mit szeretne enni egy ekkora melák.

-Könnyebb lenne ha megmondanád mit készítsek neked -nézek rá, de ő csak a felbámul a plafonra és mintha látnám az erőlködésének jeleit.

Szóval gondolkozik, ez is valami.

-Egy szendvicset akarok -mondja, majd felteszi a mutató ujját -Egy hatalmas szendvicset.

Karjával mutatja a pontos méretet, mire elhúzom a számat. Nem csodálkozok, szinte biztos vagyok benne hogy ettől nem lesz tele. Fejemet megrázom, majd előveszem a kenyeret. Félbevágom és megkenem vajjal, rakok bele salátát és szalámit, majd a paradicsom karikákat rá rakom a tetejére. Összeillesztem a két kenyér darabot és kész is a szendvics.

-Tessék -nyújtom felé a tányért.

Megbámulja a művemet, majd két harapással el is tűnteti. Volt szendvics, nincs szendvics.

-Egész jó volt -dicsér meg.

-Öhm, köszönöm -mosolyodok el, azután az ajtó felé lépkedek.

-Nem akarsz játszani? -kérdezi hirtelen.

-Játszani? Mit? -nézek vissza rá, mire ő csak elmosolyodik.

-Felelsz vagy mersz -jelenti ki határozottan, de én csak a szemöldökömet ráncolom.